A Ferrari 250LM egy ízig-vérig versenyautó. Ahogyan az a típusjelzésből is kiderült: LM (Le Mans), és bár kevésbé ismert, mint az azonos számozású 250GTO, mégis tagja az autóversenyzés legremekebb szerkezeteit magába foglaló csoportnak. A történelemkönyvek mindig a "nagy" elsőt tartják számon, ebben az esetben azonban az első középmotoros Ferrari valahogyan a mostohagyereke az autózás történetének, megbújva a GTO árnyékában.

A Ferrari 250LM-et emberek tervezték egy olyan korban, amikor a tervező grafit ceruzával és tussal vetette egyéni formatervét papírra, az effajta tervezés olyan, mint ahogyan egy költő verset ír (ceruzával, papírra), és valóban a 250LM formavilága egy kész költemény.
Ahogy írtam, a 250LM-et emberek tervezték, és nem számítógépek versenyeztek tervezés közben azon, hogy melyikük tud a "szappantartó" formavilág alá kereket szerkeszteni (mint ahogyan ez napjainkban történik a legtöbb autógyárban). A motor tervét is ötletek, és nem algoritmusok határozták meg, így a tizenkéthengeres motor több, mint három literes lökettérfogatából 330 lóerőt sajtolt ki, és hogy mire volt ez elég abban az időben, amikor Amerikában a "póniautók" (vagy később nevezve a muscle car-ok) éppen kezdték aranykorukat élni?
Nos, arra biztosan, hogy 1965-ben megnyerje a Ferrari a 250LM-mel a patinás Le Mans 24 órás versenyét.

A makett:

A doboz illusztrációja egy picit az őskorba repít vissza minket, abba a korba, amikor még az ember, aki betévedt egy makettboltba (már ha egyáltalán talált ilyet), akkor sem a roskadozó polcok látványa fogadta őt:
Abba az időbe repülhetünk gondolatban ezzel a képpel, amikor a sok keleti gyártmányú makett között egy-egy elvétve megtalálható Airfix által kiadott doboz unikumnak számított. Gondolatbeli időutazásunk során látni véljük, hogy a korai öntéstechnikákkal a sorja, és a kinyomótüskék nyomai kötelezően kellékként szerepeltek a fröccsöntött felületeken, és ott is leginkább kijavíthatatlan helyeken.

Soraim között olvasható, hogy kissé kétkedve bontottam fel a sarkain nyíló dobozt. Pozitívan csalódtam, amikor megpillantottam az 5 db öntőkeretet. Négy keret középszürke, jól megmunkálható műanyagból készült, és egy keret pedig magába foglalja az átlátszó alkatrészeket.
A kereteket jól átvizsgálva feltűntek a méretarányhoz képest igencsak részletes futóművek, illetve az a probléma, hogy a kocsiszekrényt - és az alvázat két darabként kaptuk, de az alvázhoz volt öntve a két lökhárító (ez pedig azt eredményezné, hogy fújás után kellett volna összeragasztani őket, amitől én egy picit viszolyogtam). A matricalap pici, tulajdonképpen a két oldalsó, és az elülső rajtszámon kívül nem is tartalmazott mást.
Az átlátszó alkatrészek sajnos nagyon vastagok voltak, amit a megépítés alatt nem is tudtam orvosolni.

A doboz bontása után következhetett a megfelelő minőségű fényképek beszerzése az eredeti autóról. Amikor elkezdtem összeépíteni a kocsi-parányt, már fotók garmada állt rendelkezésemre, amire persze szükségem is volt, hiszen a makett összeszerelési útmutatójában mindössze három szükséges szín szerepelt. Ezek az ezüst, a ferrari-piros, és a matt fekete(!)

A kit építése viszonylag egyszerű volt a leírás alapján, így csak arról számolnék be, hogy mennyivel tértem el a az Airfix által megadott instrukcióktól.

A fotók vizsgálata alapján a következők az eltérések:
- A versenyre szánt Ferrari 250LM (következőkben csak LM) típusú kocsikon a csomagtartó fedelét és a motorháztető fedelét szíjakkal rögzítettek a kocsiszekrényhez (ezek a rögzítők a maketten is kidomborodnak a kocsiszekrényből, így én is figyelmet fordítottam arra, hogy a megfelelő színezést is kapják).
- A közútra szánt LM-ek, és a versenyzésre felkészített kocsik kezdetben ugyanazon a küllős kialakítású kerekeken gurultak, azonban előbbiek felnije vastag krómozást viselt magán, míg az utóbbiak felnije szürke festést kapott (én itt Revell 374 festékét használtam a küllők imitálására). A későbbi kiadású LM-ek a Ferrari Dino felniken, és a megfelelő gumiabroncsokon szelték a levegőt.
- A képek szerint krómozottak az ajtónyitó gombok, a hátsó rendszámtábla feletti díszkeret, az első és a hátsó lámpa keretei, a csomagtartó nyitója, továbbá a tanksapka (ezeket én is hasonlóképpen ábrázoltam az Airfix kitjén).
- A képekből kiderült, hogy a makett a ködfényszórókat nem valami pontosan adja vissza, de a megfelelő festéssel a különbség csökkenthető, így a ködfényszóró üvegét szürkére színeztem, és a keretét pedig króm festékkel festettem meg, majd fekete festékkel adtam neki egy kis kontúrt.
- Az eredeti autó hátsó lámpáinak bemutatása sok fejtörést okozott nekem, főleg mert a maketten ezek nem az áttetsző kereten vannak. A fotókon felül áttetsző narancs, alul áttetsző piros színekben pompázik az egyébként kör alakú lámpa, a közepén egy piros ponttal. A megoldás néhány perc gondolkodás után adta is magát: a lámpát króm színűre alapoztam, és a Tamiya áttetsző piros és narancs színeivel megfestettem, majd a lámpa közepére biggyesztettem ecsettel a piros pontot. De mivel az áttetsző színek egymásba folyva elég statikus hatást keltenek, az elválasztásukra is gondolni kellett (lásd kontúrozás).
- A makett pilótafülkéje egyértelműen tanúskodik arról, hogy a kit tervezőinek volt a kocsi ezen részletéről is információjuk, de sajnos sokmindent el is nagyoltak. Az elnagyolás áldozata lett a fordulatszámmérő és a kilométeróra, de a kormány melletti kapcsolósor megdöbbentő pontosságú (és én festéssel még egy picit vadítottam rajta, persze csak szigorúan a fotók ismeretében). Az ülések jó formájúak voltak, de a mintázatuk nem volt megfelelő, nem beszélve arról, hogy hiányzott róluk az a nyílás, amin a biztonsági övet fűzik át (egy éles szikével ezek a hibák hamar eltűntek). Az útmutatóval szemben az ülések nem egyszínűek, hanem a szegélyük matt fekete, míg a belsejük antracit színezetű az eredetin (így én is ezen színeket adtam nekik). A kormány alapban jó formájú volt, de nem adta elég jól vissza, hogy lemezből vágták ki, ezen a problémán is sokat segített kedvenc barátom, Dr. Szike. A kormány az igazi autón a markolatnál fekete bőrrel borított, vastag alumínium lapból lett kivágva, és a dudán a Ferrari lova ágaskodik (ezeket a részleteket a maketten én is utánoztam részleges sikerrel).

Összegezve tehát az Airfix 1/32-es Ferrari 250LM makettje egy kellemesen építhető, nagyobb tévedésektől mentes, elfogadható illesztésekkel megáldott kit, aminek az összeállítása sok kellemes órát szerzett nekem (és én ezekért a kellemes órákért makettezem).

Kurgyis Gábor