Makettinfo - A magyar makettezők magazinja

A Breguet Alize gépet a francia haditengerészet igényei alapján, 1950-ben épitették és ma talán a legöregebb anyahajó-fedélzetről inditható repülőgép a világon. A Breguet cég terveinek megfelelően, a repülési tulajdonságok javitása érdekében a gép farkába egy Nene típusú sugárhajtóművet építettek, majd a "Vultur" prototípussal végzett próbarepülések után a végleges Alizénél csak a Rolls-Royce Dart légcsavaros-gázturbinás hajtóművet hagyták meg.

Két prototípust követően (az első 1956. október 6-án emelkedett a levegőbe), illetve három nullszériás repülőgép után a Breguet cég összesen 75 gépet gyártott az Aéronavale, valamint 12 darabot az indiai haditengerészet számára.

A Franciaországban szolgálatot teljesítő gépek számát a korábbi három flottilláról kettőre, a 4F és 6F-re csökkentették és a Foch, illetve a Clemenceau repülőgéphordozókon tengeralattjáró-elhárító feladatokat láttak el.

Az 1980-ban elkezdődött felújítási program keretében a törzs alsó-hátsó részében található radartárolóba Thomson-CSF Iguane lokátort, a futóaknák előtt lévő rekeszekbe pedig Omega Equinox navigációs rendszert, új kommunikációs és elektronikus harctevékenység-felderítő eszközöket helyeztek el. Ennek köszönhetően a gépek szolgálati élettartama további tizenöt-húsz évvel hosszabbodott. A megmaradt 24 gépen a kilencvenes években újabb "ráncfelvarrásokat" hajtottak végre, adatkapcsolati és jobb céltárgykövetési képességekkel látták el őket, ami még tovább növelte élettartamukat.

Ma már csak néhány Alize lát el kiképzési és kutató-mentő feladatokat a Hyéres bázison állomásozó 59E Escadrille egységnél.

Az indiai haditengerészetnél szolgáló eredeti Alize gépek (kiegészítve a később vásárolt kb egy tucat, korábban az Aéronavale által használt géppel) a Vikrant hordozóhajón állomásozó INAS 310 "Kobra" századnál teljesítettek szolgálatot. A hajó átalakítása miatt a megmaradt öt vagy hat Alizének partra kellett kerülnie, és ha folyamatosan csökkenő számban is, de a gépek továbbra is szolgáltak a Dabolin-on, mig nem 1992 végén az utolsót is kivonták a szolgálatból.

Ennyi előzetes után nézzük, hogy mit is kínál nekünk a francia gyártó. Ez a típus is, mint megannyi más társa, tipikus "mostohagyerek", a neves gyártók palettáján valószínüleg soha nem lesz megtalálható. A Mach2 gyártja még 1:72-es méretarányban, más úgy tudom, nincs a piacon. A készletről egyébként találunk egy ismertetőt a Scale Aviation Modeller International (ismertebb nevén SAMI) 2005 februári számában, a Quick Build rovatban.

Mielőtt a készletet láttam, volna természetesen tudtam, hogy "short run" kittel lesz dolgom, de amint a dobozt kinyitottam, hirtelen elállt a lélegzetem, mert ekkora borzalmat még életemben nem láttam.

Az építés során kiderült, hogy két alkatrész nem volt a készletben, amik illeszkedtek volna egymáshoz! Csak a főbb darabokat (szárny, törzsfelek, vezérsíkok) kapjuk műanyagból. Vasdarabokból (fehérfémöntvények) vannak a futóművek, néhány antenna, az ülések, fékszárny-felfüggesztések, légfelvevők, és a fékhorog. Műgyanta öntvény a teljes kabin, a kerekek - ezek egyébként a legszebb részei a készletnek -, a futóaknák, a fékhorog rekesze, a hajtómű kiömlő, az orrgyűrű, és - mivel felhajtott szárnyakkal is elkészíthető a makett - ezek végbordái. Maratott alkatrészek az aknaajtók felfüggesztései, a törzskampók, a függőleges vezérsík keretantennája, és a trim működtető rudazatok. Kapunk még vákuumhúzott kabintetőt, ablakokat, és a korai változatokra jellemző, a futóaknák elején lévő plexi orr-részt. A matricák minőságe aránylag elfogadható.

Az első lépés a törzs belső részeinek az összeállítása volt. A fegyverteret, és az orrfutóaknát külön lapokból kell összeragasztani. Azonban ezekhez semmiféke illesztési pont vagy felöntés nincs a törzsfelek belsején! Néhány napi szárazpróba, illesztgetés, reszelés és ragasztás után végre minden a helyén volt. Nem említem külön, hogy melyik alkatrészen milyen mértékben kellett reszelni, vágni, hajlítani, mert igazából az egész munka csak ebből állt, és a terjedelme több oldal lenne. Még a vezérsíkok helyét is magunknak kell kifarigcsálni!

Festés után végre összeragaszthattam a két törzsfelet, majd száradás után egy hatalmas ráspollyal pofára igazitottam az egészet. A gyanta orrgyűrű megfelelő illesztéséhez például annyit kellett reszelni, hogy végül a műanyag hártya vékony lett. Még szerencse, hogy nem lyukadt át az egész. Itt volt az a pont, amikor egy időre be is fejeztem a "projektet", és arra gondoltam, jobb lenne összetaposni az egészet és visszaküldeni a gyártónak, hogy kenje fel az egészet a diadalív oldalára!

Néhány hét szünet után folytattam a munkát a szárnyakkal. Elhatároztam, hogy legalább az egyik szárnyat felhajtom. A törzs-szárny illeszkedésén már meg sem lepődtem. A két felületnek semmi köze nem volt egymáshoz, így a néhány apró pont mentén, ahol összeértek, injekcióstű csapok segítségével összeragasztottam, majd a fennmaradó öklömnyi réseket tömítőpasztával feltöltöttem.

A festés előtti utolsó lépés a vákuumhúzott kabintető felragasztása volt. Egyszerűen nem találtam olyan anyagot, ami oldotta volna, és a hagyományos pillanatragasztó sem jöhetett szóba, hiszen beködölte volna az egészet. A megoldást végül a ZAP-O úgynevezett odourless (gőzőlgésmentes) pillanatragasztója jelentette. Persze ezt is külföldről kellett beszerezni, mivel sok más mellett ez sem kapható nálunk. Pedig alapfelszerelés lenne minden makettező kelléktárában. Javasolnám a kereskedőknek a sok értelmetlen dolog mellett ilyen ragasztók forgalmazását!

Három festésvariáció közül választhatunk, egy-egy fehér-szürke, és egy késői szürke-szürke (low-vis) a lehetőség. Több nincs is, mert még az indiai gépek is ugyanezt a "változatos" szinkombinációt viselték.

Feljavításként készültek:

- kivágott és kitérített korményfelületek

- fékszárnyak, itt bonyolitja a helyzetet, hogy ezek réseltek, így ezt is láttatni kellett

- beszálló létra

- helyzetfények

- eltolt kabinablak

- futók, futóaknák és a fegyvertér

Nem mértem meg a gépet, azt sem tudom, hány miliméterrel hosszabb vagy rövidebb a kelleténél,azonban van egy érdekes dolog ami már csak a kész maketten tűnt fel. Ha megnézzük az eredeti fotókat, jól látható, hogy a felhajtott szárnyvég - becslésem szerint - jó fél méterrel a szálantenna fölött van. A maketten pedig pont egy magasságba került!

Végszóként tehát, akit érdekel a típus, mindenképp szerezze be ezt, vagy a Mach2 kisebb változatát. Biztos, hogy egy igazi ritkasággal bővül majd a gyűjteménye. Hogy végül mit sikerült kihozni ebből a "borzalomból", mindenki döntse el maga. Egy biztos: én több FM makettet nem veszek.

Ahogy mondani szoktuk "Happy modelling"!

Hevesi István