Amikor a II vh. második felében megjelent ez a különleges, törtszárnyú vadász, neki volt a legerősebb hajtóműve, nevezetesen az 1800 LE-s Pratt & Whitney R-2800 kétsoros csillagmotor, melyet a későbbi verzióknál 2500-ig sikerült feltornázni (egyben ez volt az utolsó dugattyús motorral épített vadász az Egyesült Államokban). Bár nem rendelkezett nagy űrméretű fegyverekkel, hat 12,7 mm-es Browningjának, és nagy sebességének köszönhetően igencsak megnövelte a haditengerészeti légierő ütőerejét. Képességeit mi sem bizonyítja jobban, hogy a világégés után részt vett Koreában, és tudtommal a vietnámi háború korai szakaszában is harcolt.

Az általam megépített példány egy igen híres repülőszázad, a Jolly Rogers színeiben pompázik, mely talán a legrégebben üzemelő egység (jelenleg a Tomcat-ek kivonása után Hornetekkel repülnek).

Legújabb áldozatomhoz egy szerencsés véletlen folytán jutottam hozzá a nemrégiben megrendezett bolyais verseny börzéjén: eredetileg csak egy P-47-et akartam venni (ami sikerült is), de távozás előtt az eladó figyelmeztetett erre a gyöngyszemre, mely az Aires műgyanta-maratás kiegészítőjével 6000 Ft-os áron igazán alkalmi vételnek tűnt, nem is gondolkodtam sokáig.
A dobozokat kibontva hosszasan vizsgálgattam az alkatrészek tömkelegét, szemet gyönyörködtető látvány volt, de azután elkezdtem építeni...

Szokás szerint a kabin volt az első a sorban. Első ránézésre tökéletes a részletezés, alaposabb vizsgálat után viszont kiderült, hogy az ülés mellett, a baloldalon lévő karok nem egészen ilyenek, de a javítással nem akartam foglalkozni, ekkor ugyanis sem az ülés, sem a baloldali kabinrész nem ment volna a helyére. A következő problémát az okozta, hogy bár az alkatrészek gyönyörűen kidolgozottak, de az útmutató elég nehezen érthető, és a festést illetően semmilyen segítséget nem ad. Áttanulmányozva a fotókat, és a Tamiya útmutatóját arra a következtetésre jutottam, hogy a kabinteknő a hátfallal és az üléssel cinkkromát zöld, a műszerfal, és az oldalkonzolok matt feketék. Ez után világosszürkével szárazecseteltem és híg feketével árnyékoltam kiemelve a részleteket, végül megfestettem a különböző kapcsolókat, és vezetékeket. Egy átlagos makettnél ilyenkor kell a kabint beragasztani az egyik törzsfélbe, majd egyesíteni a két darabot, ebben az esetben viszont le kell fűrészelni a motor mögötti terület burkoló lemezeit (az útmutató sajnos ebben az esetben sem volt segítségemre), majd le kellett csiszolni a kabin részleteit. Tartottam egy szárazpróbát, és kiderült, hogy a kabin falát is alaposan el kellene vékonyítani, hogy a gyanta egység gond nélkül a helyére illeszkedjen. Én ezt nem tettem meg, így a szélvédő előtt keletkezett egy majd' mm-es rés. Tömítés és csiszolás után beépítettem hatalmas tankot tartalmazó tűzfalat, majd elvékonyítottam körben a lemezeket, felragasztottam a perforált maratásokat, és szintén cinkkromát zölddel alapoztam.

Következett a motor. Itt egy kicsit könnyebb volt a helyzet, csak a hengerek fogadására kialakított mélyedéseket kellett kissé tágítani. A szelepemelő rudakat az útmutató ránk bízza, húzott szálból megcsinálni nem ördöngösség, csupán a helyüket kellett fúróval kialakítani. Bár a gyújtáskábeleket élethűbb volna vékony drótból kialakítani (utólag belegondolva valószínűleg könnyebb is lett volna), a maratás is elég jól néz ki. Ez után az egységet felragasztottam a tűzfalra, majd következtek a szívó, és kipufogó csövek. Itt elég komoly küzdelem folyt, ugyanis a motort nem lehet teljesen a helyére préselni, és az első hengersor csövei sem elég hosszúak, a pótlásukra szánt tömítőpaszta pedig alig tapad a gyantán. Tömítés, és csiszolás után a hengerek polírozható gunmetal színt kaptak, a forgattyús ház pedig világosszürke lett. Polírozás után a mélyedéseket híg feketével árnyékoltam, a kipufogó csöveket pedig rozsdával kezeltem.

Következtek a szárnyak. Japánban azokra is gondoltak, akik felhajtott szárnyakkal akarják ábrázolni gépüket, így azt négy darabból kell összeállítani. Az új futóakna és géppuskaegység beépítése esetén viszont ez nem túl szerencsés, nem lehet csapolást beépíteni, és lehajtva elég sérülékeny (építés közben nekem sikerült kétszer is letörni). Az új futóaknák beépítéséhez szintén rengeteg anyagot el kellett távolítani, és csak találomra ragasztottam be őket, az útmutató nem jelzi, melyiket, melyik oldalra kell tenni (utólag kiderült, szerencsém volt). Természetesen ezt is cinkkromát zölddel fújtam. A géppuskák megint fejtörést okoztak, itt sem volt egyértelmű, mit is kell eltávolítani, ráadásul egy szögletes "lyukat" kellett kialakítani igen kis falvastagsággal.

Főfutók. Itt egy világ dőlt össze bennem: sorját találtam egy Tamiya maketten! Nem kell komoly dologra gondolni, ezt könnyű volt eltávolítani, majd következtek a felesleges egyenesbe vezető villák, és tartóelemek (itt vigyázni kell, hogy a csuklókat nem kell leszedni, de erre már későn jöttem rá). A farokfutónál komolyabb átalakítás volt, egy fekvő V alakú tartó elemet cserélhetünk maratásra (első ránézésre elég bizarrnak tűnt a megoldás, de bírja a gép súlyát). Ez után lefestettem a futókat alumínium színnel, majd a kerekek következtek. Ezek maszkolását megkönnyíti, hogy a keréktárcsák külső része külön egység. A gumikat ezúttal a matt feketébe kevert néhány csepp fehérrel festettem. Feltettem a szárnyak külső darabjait, majd a külön egységet képező féklapokat.

A Browningok nagyon szép darabok, de az oldalukra szánt 1 mm-nél kisebb maratásokat lehagytam (úgysem látszik), valamint a két oldalra ragasztandó gyanta egységet sem használtam fel, csak a szélsőknél, ugyanis nem elég az összes géppuskára, és nem is férnének tőle a helyükre. A lőszerek elég jól mutattak, amíg hozzájuk nem értem! Hártya vékonyságúak, és az öntés hibájából egy részüknél hiányzik a lövedék. A takarólemezekre maratásból elkészíthetjük a gyorszárakat, de az alig mm-es darabok felhasználás után könnyen lepattannak, még szerencse, hogy bőven van belőlük tartalék (nekem az építés végére mind elfogyott).

Feltettem a szélvédőt (az új célzókészülék miatt ezt sem lehetett tökéletesen a helyére illeszteni, ezért itt is tömítenem kellett), beépítettem a motortartó gondolákat, a különböző tartályokat, motort, majd maszkolásként a gyantából készült burkoló lemezeket ragasztottam fel Humbrol Maskollal. A festést az alsó világos színnel kezdtem, amit a fehérhez kevert pár csepp fekete, és kék színnel végeztem. Ekkor vettem észre, hogy maradt még illesztési hézag, ezért újra tömítettem, csiszoltam, majd megismételtem az alapozást. A felső színeket kikeverve mindenféle sablon nélkül fújtam. A matricák első osztályúak, de a stencileknél érdemes feszítőt használni, ugyanis még a fényes felületen is ezüstösen csillog. Száradás után egy tompa késsel nyomkodtam be a nagyobb darabokat a panelvonalakba, majd megpróbáltam a nap, és a sós levegő festékre gyakorolt hatását imitálni gépemen. Ehhez élénk sárga színt világosítottam fehérrel, majd erősen felhígítottam, majd a panelek közepét átködöltem vele (több-kevesebb sikerrel, de hát először próbálkoztam ilyennel). Ezután híg feketével futtattam be a panelvonalakat (mozgó alkatrészeknél erősebben). Egy réteg matt lakk után híg feketével megfújtam a kipufogók, és géppuskák koromnyomait, majd ugyanezzel a színnel festettem meg az üzemanyagfolyást a póttankon. Egy újabb réteg matt lakk után alumínium színnel festettem a kopásokat (a képek tanulsága alapján a jobb szárnytő erősebben használódik), végül feltettem a burkolólemezeket. A légcsavar tengelyét el kell távolítani, majd fúrni kell bele egy lyukat, és még a motoron lévő tengelyt is le kell rövidíteni (ezt és a kabintetőt egyébként nem is ragasztottam fel, hogy elkerüljem a szállítás közbeni sérüléseket).

A Tamiya Corsairét bátran merem ajánlani mindenkinek, kiegészítők nélkül is szinte tökéletes a kidolgozása, de aki az Aires készletet is beszerzi hozzá, annak bizony fel kell készülnie a küzdelemre, de a végeredmény mindenért kárpótol!

Ajánlom a hölgynek...

Répáczki András