Sci-Fi
Fodor Csaba   Fokker F.VII B/3m, Zvezda 7233, 1:72

Már régóta szemeztem ezzel a géppel az egyik üzletben, mivel kissé bumfordi alakja nagyon tetszik. A repülőgépet még az 1920-as években fejlesztették ki. Első változatai még egy motorral repültek (Magyarországon is), későbbi példányai viszont három motort kaptak. A típussal több híres repülést is végrehajtottak. Ilyen géppel repülte át Richard E. Byrd és és Floyd Bennett 1926-ban az Északi sarkot. Egy későbbi híres és jelentős esemény a Csendes-óceán átrepülése volt, amit a Southern Cross névre keresztelt géppel hajtottak végre 1928 tavaszán-nyarán. A Zvezda készletéből ezt a látványos gépet építhetjük meg.

A doboz kinyitása után ismét beigazolódott, hogy tőlünk keletre még van mit tanulni a szerszámkészítőknek (tisztelet a kivételnek). A gépet valamivel több, mint 50 középszürke alkatrészből állíthatjuk össze. Viszonylag kevés sorja található az alkatrészeken, de ami van, az elég kellemtelen helyen található...

Az első mérések után kiderült, hogy a Zvezda tervezői hadilábon állnak a méretezéssel és a részletek kidolgozásával. Például kapunk két szépen kidolgozott, de a valóságban 210 cm magas figurát.

Az építést mindenképpen a kabinnal érdemes kezdeni, mivel amit kapunk, azt el is felejthetjük. Rég láttam már olyan kabinbelsőt, aminek műszerfala, szarvkormánya és gázkarpultja egy síkba volt öntve... Érdekes látvány. Az ülésekbe beültethetjük az előbb említett figurák fiait. :) Ők ugyanis kicsit alacsonyak és véznák, körülbelül 160 centiméteresek

Ezután következne az utastér, de a Zvezda 6x2 ülés helyett csak 4 darabot ad, viszont érdekes módon az útmutatón a helyes szám szerepel. Kérdés, hogy az óceánrepüléshez mennyire alakították át a gépet, ugyanis a fotókon és rajzokon látható, hogy az azonos típusjelet viselő Fokkerek között jelentős különbségek voltak. Elképzelhető, hogy tényleg csak négy ülés volt az utastérben. De akkor miért 6x2 van jelölve az útmutatón?

A szárny méreteinek ellenőrzésekor ért a következő meglepetés. A szárny fesztávja és húrhosszúsága is több centiméterrel kisebb a kelleténél és az alakja sem stimmel. Igaz, nekem a széria F.VII/3m-ről van rajzom. Lehet, hogy a szárnyat is átalakították? Szerintem nem biztos, hogy érdemes helyesbíteni a szárny méreteit, mert ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy új szárnyat kell gyártanunk... :(

A motorok és futóművek felhelyezése a következő lépés. Itt is elég sok munkánk lesz, de ha ügyesen festünk, akkor sok részletet pótolhatunk.

Előbb már említettem, hogy a gép festése nagyon látványos. Az egész szárny fémszínű, hatalmas fekete lajstromjelzésekkel, a törzs pedig gyönyörű mélykék, szintén nagy fehér "Southern Cross" felirattal. A matricalap sajnos nem túl bizalomgerjesztő, már most teljesen sárga és érdekes tapintású. Legjobban talán a KP leggyengébb, ősrégi matricáihoz lehetne hasonlítani.

Összefoglalva az első benyomásokat látható, hogy ebből a készletből nagyon nehéz versenyképes makettet készíteni. Viszont ha a "vitrinnek építünk", akkor egy igazán látványos festésű, ritka makett tulajdonosai lehetünk. A makett ára kb. 3000 forint.

Fodor Csaba
fodor_csaba@freemail.hu