"Bereit? Achtung! Ausziehen, laufen! Los!" - A múlt század húszas-harmincas éveiben ez a pár szavas utasítássorozat gyakran hangzott el Németország dimbes-dombos vidékein. Az arra járó turistáknak érdekes látványban volt részük.
A dombok oldalán pár elszánt fiatalember aprócska fa és vászon repülőgépeket cipelt felfelé lelkesen. Miután felvitték, egy sodort gumiszálat kötöttek rá, elkezdtek rohanni a lejtőn és szabályszerűen kilőtték a tákolmányt. A gép imbolyogva ugyan, de a levegőbe emelkedett, majd a lejtő alján földetért. A fiatalok rohantak a szerkezet után, újból a dombtetőre cipelték és most másvalaki próbált szerencsét.

Nagyjából így kezdődött a vitorlázórepülés története 1920 körül. Akkoriban egyedül hegyvidéki vitorlázórepülés volt ismert. A gépeket a hegytetőkről indították, azok pedig a lejtőbe ütköző szél enyhe emelő hatását kihasználva nyolcas alakban vitorláztak a lejtő mentén. Természetesen szükség volt olyan repülőgépekre, amelyek segítségével a kezdő pilóták elsajátíthatták a repülőgépvezetés tudományát. Érdekes módon akkoriban még nem terjedtek el a kétüléses kiképzőgépek, ezért más módszert kerestek.
A kiképzési módszer alapja egy egyszerű felépítésű, stabilan repülő gép és egy enyhe lejtő volt. A növendéknek elmondták az alapvető ismereteket, beültették a gépbe, majd a gépet széllel szemben fordították. Az első feladat egyszerű volt, tartsa vízszintesen a gép szárnyait. Miután elkezdte "érezni" a gép kormányait, sor került az első repülésre. A gépet egy kis domb tetejére vitték. Az orrán található kioldószerkezetbe egy V alakú gumikötelet akasztottak. A farokrészen pedig két kötéllel két ember fogta a gépet. A gumikötél mindkét szárán 5-6 ember megragadta a kötelet és teljes erőből futni kezdtek. Amikor kellő mértékben megfeszült a gumikötél, akkor a farokrésznél lévő két ember elengedte a gépet, a futók pedig hasravágták magukat. A gép pedig kilőtt, mint csúzliból a kavics. Az első siklások nem tartottak fél percnél tovább. Rengeteg ilyen rövid siklás után már megszerezhette a növendék az "A" vizsgajelvényt. Ezután már következett az igazi lejtő és a hosszabb repülések...

Két ilyen "ősi" repülőgépet adott ki 1:72-es méretarányban a német HUMA. A nem is túl kicsi dobozban egyetlen öntőkeretet találunk, rajta a két gép alkatrészeivel. Összesen 25 krémszínű alkatrész van a dobozban, de nem kell mindegyiket felhasználnunk, ugyanis az SG-38-ast 3, a Gr-9-est pedig 2 változatban építhetjük meg. Az alkatrészek nagyon szépek, gyönyörűen adják vissza az eredeti gépek vászonborítását és rácsszerkezetét.

Eddig még csak az SG-38-at raktam össze, a Gr-9 még várat magára. Az SG-38 alapverzióját építettem meg, amin semmilyen burkolat nem volt a pilóta körül. Így a makett mindössze 6 (!) alkatrészből áll. Persze ebben még nincs benn a pár darab saját készítésű, de erről majd később.
Egy átlagos makettről szóló cikk most így folytatódna: Az építést a pilótafülkével kezdtem... Én nem ezzel kezdtem, ugyanis egyszerűen nincs pilótafülke. Illetve egy ülésből, botkormányból és pedálokból áll az egész. :) A gépen egy egyszerű, falemezből hajlított ülés volt. Így az ülést barnára festettem.

Ezután következne a törzs. Ez sincs... :) A gép törzse egy nagyon egyszerű fa vázszerkezet volt, színtelen lakkozással, drótmerevítéssel. A törzs fotók és leírások alapján kétféle barnára lett lefestve. Pontos kódokat szándékosan nem írok, nem volt két egyforma árnyalatú gép. A törzsön egy apró változatást végeztem, kifúrtam a merevítő huzalok helyét.

Ezután következtek a szárnyak és a vezérsíkok. Szintén nagyon egyszerű szerkezetek, teljesen vászonborításúak voltak. A kormányfelületeket kivágtam, és kitérített helyzetben ragasztottam vissza őket. Ennek egyszerű oka van: ezeken a gépeken nem volt olyan mechanizmus, ami alaphelyzetben rögzítette volna a kormányokat. Így ha elengedték a botkormányt, akkor a kormányfelületek valamerre mindenképpen kitértek.
A megfelelő nyers vászonszínt fehérből, barnából és feketéből kevertem ki. A szárnyakon is kifúrtam a merevítő huzalok helyét.

Miután minden alkatrész megszáradt, a maketthez mellékelt (!) 1:72-es többnézeti rajzok alapján sablont készítettem a szárnyak és a törzs összeragasztásához. Mivel nagyon kis felületen kellett volna egymáshoz ragasztani őket, beraktam a törzs mindkét oldalára egy-egy 0,5 mm-es drótot. A szárnyakon a megfelelő helyeken csináltam két furatot, "felszúrtam" a szárnyakat a törzsre és pillanatragasztóval rögzítettem őket.

Ezután némi házi feljavítás következett. Mivel a gép általam megépített változatán a pilótafülke teljesen nyitott volt, el kellett készítenem a hevedereket. Ehhez szürkére festettem egy apró alufólia darab mindkét oldalát. Ezután kb. 1 mm széles csíkokat vágtam belőle. A csíkok egyik végétől kb. 1 cm-re beragasztottam a 0,14 mm-es drótból készített csatokat, majd az 1 cm-es részt visszahajtottam. Ezzel imitáltam a heveder állítható hosszát. Az ülés két oldalán volt egy-egy rögzítő, amelyeken át volt vezetve a heveder. Ezek 0,2 mm-es drótból készültek.

Fényes lakkozás után felraktam a fantasztikus mennyiségű matricát. 2 db osztrák lajstromjel a farokrészen. :) Újabb lakkozás következett, amivel beállítottam a felületek fényességét.
Miután minden megszáradt, egy ollóval a kezemben elkezdtem kergetni 18 éves húgomat. :) Na nem őrültem meg, csak szükségem volt némi alapanyagra a merevítő huzalokra. Némi kergetőzés és internet megvonással való fenyegetőzés után a kezemben volt a megfelelő mennyiségű hajszál. :) Az útmutatóhoz mellékeltek egy nagyon jó huzalozási ábrát a gépekhez. Ennek segítségével szinte gyerekjáték volt elkészíteni a kormánymozgató és merevítőhuzalokat.

A végeredmény szerintem nagyon tetszetős lett, remélem nektek is tetszik.

Fodor Csaba