Jak-1

Valamikor réges-régen találkoztam először a típus említésével A.D.Mihajlk Sólyomcsalád című könyvében. Ez az élmény határozott irányba terelte makettező pályafutásomat. A könyv a mai napig ott van a polcomon, bár igencsak megviselt állapotban. Az 1970-es évek elején Magyarországon nagyon kevés anyag jelent meg a II. VH repülős történéseiről. Ami megjelent az is komoly propagandisztikus töltéssel rendelkezett, és csak az egyik oldal szemszögéből mutatta be az eseményeket. Természetesen nagyon vigyáztak rá, hogy semmi kézzelfogható, ellenőrizhető adat ne kerüljön nyilvánosságra. Ennek ellenére aki rendelkezett némi gyakorlattal a szovjet típusú újságolvasásban az könnyen kihámozhatta a lényeges mondanivalókat. Ezek a könyvek egyhamar nem kerülnek újra az olvasók kezébe, és félő, hogy a keleti hadszíntér történéseit a fiatalabb nemzedék ismét csak az egyik fél szemszögéből ismeri meg, pedig a propaganda lehámozása után a kezünkben marad a történelem és az ember.

Nagy örömmel fogadtam az Accurate Jak-1 kiadását. Az ősrégi, és valljuk be kissé pontatlan 1/72-es Mikró makett után végre reményem lehetett egy szép és korrekt Jak-1 –es megépítésére. A doboz kibontása után reményeim nem csappantak meg, a doboz tartalma élvezetes építést sejtetet. Az építés részletezésére nem térnék ki, hiszen nemrégiben Peter Vill barátunk ezt már megtette.(link)

Az építés kezdetén eldöntöttem, hogy nem kerülnek fel a makettre a külső fűggesztmények, mert ezekről nem találtam képeket használat közben, és féltem, hogy elrontom velük a gép alakját. Az időközben megjelent Eduard maratásnak viszont nem tudtam ellenállni.

Mivel óvatos duhaj vagyok a makett építését a legbonyolultabbnak, és legtöbb kockázatott ígérő féklapok összeépítésével kezdtem. Néhány őszhajszál begyűjtése és egyetlen egy alkatrész elvesztése árán a makett legrészletdúsabb egységét tarthattam a kezemben. Csak ezek után kezdtem bele a szárnyakon a féklapok kivágásába és építettem be a helyére a felső részeket. A szárny összeépítésénél értek az első meglepetések, a főtartó sehogy sem akart illeszkedni a helyére, végül kénytelen voltam először a főtartó egyik felét, majd néhány nap múlva másik felét a szárnyhoz ragasztani. Csak a teljes száradás után szabad tovább lépni a szárnyfelek összeillesztésével. A két fél összeragasztásánál a már jól bevált módszert használtam. Először a belépő éleket ragasztottam meg a Revell csőrös ragasztójával majd néhány napos száradás után a kilépő élek közé oldószert szivárogtattam, ezzel akadályozva meg, hogy a vékony anyagot belülről megmarja a lassan párolgó ragasztó oldószere (ez néha csak hetek, hónapok multán jelentkező igen bosszantó hatás). A következő problémám sem váratott sokáig magára. A nagyon ígéretesnek tűnő üzemanyagszint-jelzők átlátszó tetejének beragasztásánál szépen befolyt a ragasztó az alkatrész alá és áldásos tevékenységét belülről kezdte meg. A következő Jak-nál már másképpen fogom csinálni. A javasolt módszer a következő, még az összeépítés előtt egyszerűen ki kell fúrni a szárnyat és beragasztani az átlátszó darabot, majd a kinyomtatott papír üzemanyagszint-jelzőt alulról beragasztani a helyére és csak ezek után összeépíteni a szárnyat. Kisé érthetetlennek tűnik a futómű aknát és a törzs belsejét elválasztó lemez mérete. Valójában is hézag van a lemez és a főtartó között? A kabin belsejét elég különleges módon kell összehajtogatni, ezzel nem is lenne probléma, ha a belső egység illeszkedne a törzsön található kivezetésekhez. A hűtő kivezető része és a törzs illeszkedésénél egy kellemetlen lépcső található, aminek az eldolgozása idő és türelem igényes. Gyors és élvezetes építés következett mindaddig, amíg a tömítésekhez nem értem. Itt jelentkezett a makett tervezőinek figyelmetlensége. Vajon miért kellett a gerincet külön adni, a már jól bevált két törzsfél helyett? Így a tömítési vonal a teljesen semleges felületről a kritikus részre került át. Bár a gyártó jelzi, hogy nem kell tömíteni az illesztést, de szerintem ez a legritkább esetben hagyható el, mivel a gyártás során sokszor deformálódhat az öntés, és így nem tökéletes az illesztés. Viszont nagyon jó megoldás, hogy a kabin üvegezett része nagyobb és így tökéletesen összedolgozható a gerinccel. A gép alján a mind a víz mind az olaj hűtők alján a leeresztő csapot egy kis dudor takarja, amelyet az illesztési vonal kettészel. Ennek az összecsiszolása bizony makettezőt próbáló feladat. Talán szerencsésebb lett volna a két hűtő burkolatot külön adni. Amikor ráeszméltem, hogy nem rendelkezem megfelelő képességekkel ezen kis dudorok összecsiszolásához drasztikusan eltávolítottam őket és öntőkeret végéből valamint surfeser adagolásával alakítottam ki ezen apróságokat. És még egy nagyon apró bosszúság, vajon az amerikai cégek miért a külső felületre nyomják a cégjelzést? Versenyen zsűrizés közben már találkoztam nagyon szépen elkészített munkával, ahol ez az apró felirat véletlenül megmaradt, mit ne mondjak jót derültünk.

Festés
Az építés megkezdésének idején, még nagyon kevés megbízható információ volt a birtokomban az orosz gépek festéséről ,ezért az Accurete által ajánlott Gunze RLM 02-t használtam fel. Így utólag ez kissé kilóg a használható színek sorából, viszont Klaus Niska színkatalógusa szerint a Tamiya RLM-02 (XF-22) tökéletesen megfelelő lehet ugyanúgy, mint a Gunze H-308 –as szürkéje. Bár a két szín nem teljesen egyforma, de az FS skála szerint az eredetiben is komoly szórás volt. Miután a makett festés előtti állapotba került elbizonytalanodtam milyenre is fessem? Kissé hihetetlennek tűnik számomra, hogy erről a típusról fennmaradt fotókon nem található a szabványtól eltérő festés vagy valamilyen módon dekorált gép. Két variáció maradt fenn a listán, a Baranov féle 1-es, de ennek a pontos feliratozása nem volt tiszta a számomra. Valószínűleg több gépe is lehetett hasonlóan dekorálva. A másik a Lili Litvak 44-ese. Ezzel az volt a problémám, hogy végignézve a már elkészült, makettező technikailag nagyon jó munkákat, valamiért nem tetszett a gép, torznak tűnt. Elővettem a fegyvertárból a makettezők legnagyobb erényét, a türelmet, és két évre, a polcra száműztem a makettemet. Időközben rátaláltam erre a Web lapra, és alaposan áttanulmányozva újra értékeltem a szovjet gépek festéséről és színeiről alkotott elképzeléseimet. Végül Eriktől kértem tanácsot. Válasza nem váratott sokáig magára és megkaptam a már jól ismert „44”-es számozású gép festési sémáját. Na ekkor ért a meglepetés. A gép kivirult, megszépült számomra, bizony bele tellett néhány nap, mire rájöttem miért. Átnéztem a fotókat és akkor derült ki, hogy az Accurete nem tudni mi okból, új álcázó festést talált ki. Az ő általuk megadott séma teljesen eltorzítja a gép formáját. Most már lendületesen haladt a munka. A féklapok és a keréktárcsák fémalapozó szint kaptak, bár ennek keverésével nem vagyok megelégedve, legközelebb kissé kékesebb árnyalatot fogok használni. A futómű szárakat is ezzel a színnel festettem, mert néhány fotón nagyon jól látszik, hogy a gép többi felületéhez képpest világosak. Az alsó AII Blue-t sem találtam meg a készletemben, ezért némi keveréssel állítottam elő. Az AII Green –hez a Gunze H-58 (USA Interior Green ) színét használtam. Az AII-Black-t némi Panzer Gray hozzáadásával fakítottam, hogy a későbbiekben lehetőségem legyen egy koromfekete használatával (kis királykék hozzáadásával ez a hatás fokozható) elvégezni a panelezést. Az egész felületet fényes Tamiya akryl lakkal lezártam, majd felkerültek az igen jó minőségű matricák. Ezek ismét fényes lakkot kaptak, majd ezek után művészterpentinnel nagyon felhígított fényes humbrol feketével hangsúlyoztam a lemezek mentén megjelenő árnyékhatást. A makett fényességét a Testors különböző lakjainak keverékével állítottam be. A kipufogók festése számomra mindig nagy kihívás. Ezüst, vörösesbarna, szürke keverékével megfújtam a kipufogócsöveket, majd a csövek vége több árnyalatú szürkét és feketét kapott. A fém részek kopását ezüstszínű pasztell ceruzával imitáltam, majd nagyon híg Gunze akryl feketével koromnyomokat helyeztem el a gép oldalán. A feketét gyorsan párolgó tiszta alkohollal hígítottam, mert így már szárazan érkezik a felületre a festék és kifakul, majdnem hogy szürke szint kapok.

Végszerelés
A futóművek beragasztása és pozicionálása még az én igényeimet is kielégítette, bár minden makettnél ilyen tökéletes lenne. A futómű burkolat alsó elemét meghagytam a eredeti alkatrésznek, mert jobban tetszett mint az Eduardé, viszont a felső elmét kicseréltem, mivel igen valószínűtlen módon elállt. Igazán kellemes meglepetésként ért, hogy az Eduárd a féklap rögzítését két kis füllel segíti, így nem kellett a vékony lemezt élben ragasztani. Az antenna huzalt egy műanyag kötél szétbontásából nyertem, nagy előnye a hajszállal és a fémhuzalokkal szemben ,hogy nem érzékeny a levegő hő és nedvességtartalmának változásaira, és nem pattan el mint a húzott szál.

Összegzés
Végeredményként egy nagyon szép felületű makettet helyezhetünk a polcunkra. Kár lenne kihagyni. A Végeredmény kárpótol azért a néhány kellemetlenségért, amelyet a nem kellően átgondolt tervezés okozott. Ezek nem nagy hibák, csak apró kellemetlenségek, amelyek meghosszabbítják az építés időtartalmát A makett gyártóknak talán annyit lenne érdemes leszűrni tanulságul, hogy ez egy hobbi, dolgozni, küzdeni máshol szeretnék. Egy könnyen, gyorsan építhető makettből nem egyet, hanem többet fogok elkészíteni, ezáltal több makett fogy.

Köszönet Eriknek a festési sémáért, és Varga Róbert barátomnak a magyar szöveg átültetéséért angolra.

Ezennel kibontottam a Jak-1 b dobozát.

Vadász István
2006.09.04.