Ha bárkit megkérünk, mondjon egy repülőgépet a II. világháborúból, a Messer az elsők között fog szerepelni. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen különböző változatai végigharcolták a spanyol polgárháborút, a nagy világégés alatt rengeteg pilótát tett ásszá, licencváltozatát még '45 után is gyártották (a sors furcsa fintora folytán ezt Izraelben is rendszeresítették) és néhány példánya még ma is szeli az eget! Nagy sikerét egyszerű felépítésének, erős motorjának és a fejlesztések előrehaladtával egyre növekvő tűzerejének is köszönhette.

Az építés leírását egy fogalommagyarázattal kezdeném: mi is az a scratchbuilding? A fogalom annyit tesz, hogy egy adott makettet nem a boltban kapható dobozból építünk meg, hanem képek és méretarányos rajzok alapján minden darabot magunk készítünk. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy bár az építés időtartama a többszörösére is növekedhet, ha helyesek a rajzaink, a végeredmény sokkal élethűbb lehet, vagy egy nem gyártott típust tudhatunk magunkénak. Bár felmerült a kérdés, hogy miért építek rajzok alapján egy ilyen gépet, amikor meg is vehetném (az elmúlt fél év utolsó hónapjaiban bennem is egyre inkább), én valami egyedit szerettem volna alkotni, valami nagyot, és ha már olyan sok rajzot sikerült összegyűjteni, akkor már használni is kellene valamire.

A kezdés valamikor április elején volt az óvári verseny után. Egy ilyen gépnél nem követhetjük a dobozos makettek építési sorrendjét, ugyanis először a törzs azon részét kell összerakni, ahová majdan a kabint szánjuk. Tehát rajzok alapján egy vastag sztirollapból kiszabtam a törzs bizonyos metszeteinek megfelelő darabokat (függőleges metszetek), majd vízszintesen is szabtam egy lapot, amire felragasztottam a metszeteket. Ezzel nemcsak merevebb lett a törzs, a bordák is a megfelelő helyen lettek rögzítve (a leírás talán bonyolultnak tűnik, de a képek magyarázattal szolgálhatnak). Következett a borítás! Ez szintén sztirol, de csak 0,5 mm-es. A törzs után következett ugyanilyen felépítéssel a kabin-szekció, majd az orr (azért kellett különválasztani őket, mert az íveltségük egészen eltérő, és meleghúzás nélkül nem tudtam volna ráadni a borítást, a húzás pedig nekem nem megy). A függőleges vezérsík egyszerűen két, méretre szabott 1,5-ös sztirolból készült. Ezzel neki is láthatnék a kabinnak, ha a törzsgerinc a valóságban is egyenes lenne, és nem lettek volna csúnya horpadások leendő Messerem oldalán. Nosza, elő a tömítőpasztával (Italeriék örömére egy egész tubust sikerült felhasználnom az építés alatt). A kabin építésének részleteibe nem mennék bele, ugyanis a műszerfalat sikerült alaposan elméreteznem, amit sehogyan sem tudtam kijavítani, így a további csúszások elkerülése végett úgy döntöttem, inkább letakarom az egészet egy ponyvával.

A motorburkolat kialakítása megintcsak komplikált volt a dudorok és a géppuskák árkai miatt! A turbó két oldalán található két nagyobb dudor volt az első. Ezt vastagabb sztiroldarabok felragasztásával kezdtem, majd a széleknél tömítettem, és hosszasan csiszoltam-tömítettem-csiszoltam... Az orr lágy ívét a sztirollal nem sikerült kialakítani, ezért itt is több rétegben ragasztottam még fel lapokat, majd megint következett a tömítés-csiszolás. Mikor már ez is formát öltött, kimartam a kipufogósor helyét, a csöveket pedig műanyagból reszeltem, majd kifúrtam és a helyére ragasztottam. Az orr alatti két kis "bibircsók" a már megszokott sztirol-tömítés-csiszolás metódussal készült (sajnos már későn vettem észre, hogy nem is jó helyre kerültek). Maróval kialakítottam a géppuskák árkait, majd nekiláttam a turbó beömlőjének. Itt szintén réteges sztirolt alkalmaztam, majd formára reszeltem, végül maróval üregessé alakítottam.

Következtek a szárnyak. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem volt olyan rajzom, ahol jelölve lett volna több helyen is a metszete. Csak annyit tudtam tenni, hogy készítettem egy bordát a tőrésznél, majd a törővég felé haladva egyre kisebb íveltséget próbáltam elérni. A fő teherviselő elem ebben az esetben a felső féldarab (ezt próbáltam hidegen hajlítgatni, amíg elégedett nem voltam az eredménnyel. Alul elég volt a vékonyabb lemez is. Kivágtam a kormányszerveket, majd vastag rézdrót csapolással megpróbáltam a maradékot a helyére ragasztani. Itt nagyon figyelni kellett a rajzokra, hogy helyes szögben álljanak a szárnyak. A futóaknát csak ez után vágtam ki alul, majd hajlított sztiroldarabokkal felépítettem az oldalait. Mivel választott gépemen a szélesebb kerekeket alkalmazták, a szárny tetején egy széles dudor húzódik, amit szintén most kellett felragasztani-csiszolni... Miután ez megvolt, belül gömbölyű maróval kimélyítettem a kerék helyét, és vékony sztirolcsíkokból kialakítottam a bordákat.

Következtek a hűtők, természetesen sztirolból, belül a rácsokat egy másik lemezre felkarcoltam és feketére festettem (a mozgó részek vékony alulemezből készültek). A csűrő-, és féklapokat a szükséges toldalékokkal, a kilépő éleket elvékonyítva, kissé kitérítve ragasztottam a helyükre. A vízszintes vezérsíkokkal nem volt különösebb probléma: vastag sztirol méretre vágva, és formára reszelve.

Mielőtt nekikezdtem volna a futómű építésének, el kellett döntenem, hogy a korai, vagy a késői G-10-et akarom megépíteni (a kettőnek ugyanis nemcsak a farokfutója, de az oldalkormánya is eltérő). A főfutók szárai öntőkeret-darabokból készültek (az első gyári alkatrész), a rajtuk lévő gyűrűket pedig szélesség szerint rétdrótból és vékony alulemezből csináltam. A farokfutó egy vastagabb rézdrót, amit rögtön be is burkoltam tömítőpasztával. A villát már maróval kellett kiszabadítani egy vastag sztiroldarabból. A kerekek nem jelentettek különösebb problémát: több réteg sztirol, majd marógépben forgatva egy szikével esztergáltam le a felesleget. Mielőtt melyére ragasztottam volna a futóművet, nekiláttam bekarcolni a panelvonalakat. Karctű gyanánt egy vastagabb varrótűvel dolgoztam. Ilyenkor a fölösleges anyag mindig ki szokott kerülni az osztás szélére, amit szikével kell eltávolítani (reszelő, vagy csiszolópapír nem jó, mert az csak visszahordja az egészet a vonalba). A magassági, és oldalkormánynál a vászonborítást is meg akartam jeleníteni, ezért kiszabtam azokat vastag sztirolból, majd bejelöltem a bordák helyét, maróval eltávolítottam a felesleget, végül fénymásoló papírral burkoltam. A légcsavarkúp a kerekekhez hasonlóan, "sztirolszendvicsből" készült, annyi különbséggel, hogy itt egyre kisebb korongokat ragasztottam össze. Festés előtt felragasztottam még az apróságokat: huzalantenna árbóca, a gerincen lévő kerek antenna, pitotcsövek, géppuskacsövek.

Az alapozást alumínium színnel végeztem, mivel a kopásokat a festék lekaparásával akartam elérni. Száradás után az alsó színt fújtam fel először, amely leginkább RLM 76-nak felel meg (világosszürke + néhány csepp kék). Az egyetlen képen, amit a gépről sikerült találnom, úgy tűnik, hogy ugyanez a szín van a törzs oldalán, valamint a szárnyak, és a vízszintes vezérsík tetején is. Következett az oldalsó foltozás (nálam RLM 75) melyet az előző színhez kevert fekete festékkel értem el. Ez után következett a szárnyon és a törzsgerincen lévő sötétebb (RLM 74) foltok fújása, végül a gerinc világosabb szürkéje. Mivel a szárny foltozását túl sötétnek találtam, ugyanezzel a színnel óvatosan átködöltem. Felfújtam az oldalkormány, az orrész, valamint a szárny alsó részének sárgáját, majd a légcsavar, az orrkúp és a motorburkolat egy részének fekete festése következett. A jelzéseket számítógéppel rajzoltam meg, etikettpapírra kinyomtattam, szikével körbevágtam, hogy aztán sablonként működjön (az oldalkormányon lévő számot szabadkézzel festettem). Mivel a képen úgy tűnt, hogy a fekete 16-os nem volt túlságosan megviselt, a kopásokat igen finoman imitáltam egyes sűrűbben nyitogatott burkolólemezeken, a gép oldalán viszont vastagon kellett kormot festeni. Hogy a kevésbé sikerült keréktárcsákat is eltakarjam valahogy, grafitceruza reszeléket kevertem matt lakkal, sarat imitálva (egy keveset vittem fel ebből az anyagból a főfutó burkolólemezeire, a szárny aljára, és az oldalkormányra is). Végül feltettem a papírzsebkendőből készült "ponyvát" a kabintetőre és a harisnyaszálból készült huzalantennát.

Ezzel le is zárnám a fél éves építés leírását, és bár a végeredmény messze áll attól, amit el szerettem volna érni, remélem, tudtam új dolgokat mondani, vagy legalábbis meghoztam az alkotókedvet. Itt szeretném megköszönni Fülöp Sándornak, hogy megosztotta velem az eredeti gép festéséről szóló tanulmányát, mely már valószínűleg olvasható a Haditechnika c. újságban. Ha valaki esetleg kíváncsi további képekre, a www.kep.tar.hu/blackbird oldalon van még néhány (terveim szerint ide fogom feltölteni az éppen készülő új makettjeim fázisfotóit is).

Ajánlom a hölgynek...

Répáczki András