A gép
A makett egy G-6-os trópusi változat, amely a 7/JG 27 kötelékében szolgált Görögországban 1944-ben. Pilótája Emil Klade hdgy.

A makett
Az Italeri ezt a makettet Olaszországban "speciál olasz" matricákkal forgalmazza, nagyméretű, fényes dobozban. Külföldön, így nálunk is, a "nemzetközi" változatát árusítják, a makettezők által szívből utált, két végén nyíló, tartás nélküli dobozban. Kétféle német felségjelen kívül finn (háború utáni) és svájci jelzéseket mellékelnek hozzá. Klade gépe makettezési szempontból jó választás, mert a szabvány álcázófestésen kívül látványos fehér felületeket, század- és egyéni jelzéseket tartalmaz. (Ezt az Academy is felismerte, hisz a koreai cég is mellékeli ezt a jelzéssort saját makettjéhez.)
Miután sokáig az Airfix régi kitjére fanyalodott az, aki a G-6-ost kívánta megépíteni, nagy várakozások előzték meg az Academy kitjét.

A dobozt felbontva érzéseink vegyesek. Jó minőségű műanyagból készült, részletgazdag makettet találunk, aminek azonban megvannak a maga hibái. Az első, hogy a főfutómű kerekei groteszk mértékben eltúlzott méretűek és formájúak. Érthetetlen pl., hogy miért kell akkora csavarfejeket önteni rá, mint egy belorusz traktor kerekére. A gumiabroncs profilja is hibás, mert inkább szögletes, mint kör keresztmetszetű. A motorburkolat két oldalán, közvetlenül a légcsavarkúp mögött a G változatra jellemzően a gyertyahűtés két-két légbeömlőjének kellene lennie. Az Italeri kitjén ezekből csak a két hátulsót leljük, mert a géptest a cég kissé agyonkomplikált modulrendszere miatt az F változathoz is alapul szolgál. A két első hűtőnyílást tehát nekünk kell megalkotnunk.

Egyebekben úgy tűnik, az olasz vállalat az Airfix kitjének antitézisét kívánta elkészíteni: ami az Airfixen túl vékony, az az Italerin túl vastag és fordítva. Az Airfix vékony kerekei helyett túl vastagokat találunk, a légcsavartollak is túl szélesnek tűnnek, a szárny alatti gépágyúcsövek viszont túl vékonyak, ráadásul nem egyenletes vastagságúak, mintha a belső fele vastagabb, és a vége vékonyabb lett volna a valóságban, holott nem így volt. Ezeket tehát le kell vágni, és műanyagból vagy injekciós tűből újat készíteni. A helyesen megalkotott alkatrészek viszont szép kidolgozásúak, pl. a trópusi szűrő, vagy a kabinbelső. Előnye még a kitnek, hogy a kabintető nyitott állapotban is elkészíthető. A modulrendszer miatt a motorburkolatot is külön kapjuk, így ha megvan a megfelelő kiegészítőnk és nyitott motorházú G változatot akarunk készíteni, az Italeri kitje a legjobb választás. Az álcázófestéshez az Italeri és az Academy egyaránt mittelgrau-dunkelgrau kombinációt ír elő, de a washingtoni Air and Space Museumban őrzött "fehér kettes", amely korabeli fotók tanúsága szerint a 9-es kísérőjeként is repült, a grauviolet-dunkelgrün festést viseli, ezért azt alkalmaztam. Igaz, a washingtoni gép álcázómintázata más. Az igazság talán a kettő között lehet, de aligha követ el nagy hibát az, aki kétféle szürkére festi makettjét.

Összességében úgy tűnik, az Italeri súlyt fektet arra, hogy az egyébként szép kidolgozású makettjeit valamilyen kirívó hibával lerontsa kissé. A jelenleg Revell-dobozban vendégszereplő Stukánál ez az elnagyolt, homokfúvott kabintető-bordázat (a matricáját magának a Revellnek sikerült elrontania), a Bf-110 G-nél a korábbi változatra jellemző, így hibás kabintető, a 110 D-nél az elfogadhatatlanul leegyszerűsített matrica, a korai Mustangnál az alakhűség, stb. Így van ez a G-6-osnál is, de a korábbi kiadású kitekhez képest mégis nagy előrelépést jelent, és a szükséges javítások után olyan makettet készíthetünk belőle, amely megfelelően képviseli az "augsburgi sas" összetéveszthetetlen alakját.

Vraukó Tamás