Makett: Alanger (48005)
Kabinbelső: Cutting Edge (CEC 48169)
Külső/belső fotómaratás: Part (S48-061)
Kipufogó: Moskittech (48-48)
Kormányfelületek: Griffon (48040)
Kerék: True Details (48054)
Maszkoló: Montex Mini Mask (SM 48029)

Irodalom: http://mig3.sovietwarplanes.com

Mivel a ProModell 2000/5-ös számában Tóth Zoltán az ICM kitjéről már írt, a 2005/3-asban pedig Kovács János a Classic Airframessel "harcolt meg", ezért az alábbiakban inkább a feljavításokról, házilagos átalakítgatásokról és az építés (amúgy nem kevés) buktatójáról kívánok szót ejteni, hátha sikerül valakinek végképp elvennem a kedvét a makettezéstől...

Az említett oldalon gyakorlatilag minden megtalálható a MiG-3-assal kapcsolatban, amire egy makettépítőnek szüksége lehet. Ezen böngészve találtam rá az akkor még "sárga 9-es" ( http://mig3.sovietwarplanes.com/mig3/yellow9.html ) név alatt szereplő festésre, amely néhány zsákmányolt géppel együtt nagyon megnyerte a tetszésemet. Némi gondolkodás után végül is az előbbi mellett döntöttem. Egy korai példányról lévén szó ez már önmagában is megnehezítette a dolgomat, hiszen az én Alanger dobozom a késői típust rejtette. Így hát kénytelen voltam a későit "átfaragni" koraira, de erről részletesen majd később. Ez a -talán kevésbé ismert- orosz cég az ICM készletét vette át, attól csupán matricájában tér el, ami az ukránok gyártmányánál jóval szegényesebb fantáziáról árulkodik, nem is beszélve silány minőségéről... Az általam hőn áhított korai típust a Classic Airframes adta ki, de ehhez nem sikerült hozzájutnom (pontosabban először akkor találkoztam vele egy börzén, amikor már az építés kétharmada körül jártam).

A kabinbelső

A makett öszeállítási útmutatója első lépésként a motor megépítésének lehetőségét ajánlja fel. A (keleti) fröccsöntött technológiához képest egész szépre és részletesre sikerült. Mindig is szerettem is a belső részek kidolgozásával feldobni a makettjeimet, de barátaim lebeszéltek róla; mondván hogy ez megtörné a repülő amúgy lendületes formáját. Így hát nekiláttam a műgyanta kabin összeállításának, amibe a Part készletéből csupán a műszerfal, az ülés szíjai és a trimmkerekek kerültek. A Cutting Edge egy teljes kabinbelsőt ad, de ezeket a részleteket a vékony rézzel sokkal élethűbben lehet utánozni.

A műszerfal alá természetesen a Part filmje került, a műszerek helyét pedig egy-egy csöpp fényes lakkal próbáltam üvegszerűvé tenni. A kabinbelső a has kék színét kapta, némi fekete temperával beeresztve. Az ülésre ráöntve kapunk ugyan hevedereket, de ezeket inkább eltávolítottam és helyükre az élethűbb fotómaratott alkatrészek kerültek. A bőr részeket Humbrol homokszínnel alapoztam, majd erre került az "égetett sienna" színű művészolaj, ami hol jobban fedett, hol kevésbé, így sikerült elég élethűen visszaadni a bőr nem teljesen homogén színét. Hasonlóan jártam el például a jobb oldalt lévő kis táskával is, amiben a jelzőpisztoly töltényeit tartották. További feljavításra szorult még a célzókészülék, aminek az üveg részét írásvetítő fóliából vágtam ki és némi húzott szállal tovább részleteztem. A kabinbelső elég nehezen fért be a törzsbe, ezért ebből és a törzsből is ki kellett marni. Néhol már olyan vékonyak voltak, hogy majdnem átszakadtak. A 2 törzsfél összeragasztása előtt már csak a Part olajhűtő alkatrészeit kellett beragasztani.

Átépítés

Ezek után következett az építés "krémje", vagyis a késői verzió átépítése koraira. A két verziót néhol a "hosszúorrú-rövidorrú" megkülönböztetéssel próbálják elhatárolni, de vigyázat, a látszat csal! Mind a kettő ugyan olyan hosszú, egészen pontosan 825 cm-es a valóságban.

A főbb különbségek az alábbiak voltak:
-A gépágyúk 2 hosszú kiemelkedő bordáját az orron 3-3 különböző formájú kis szemölccsé/beömlővé kellett átalakítani. Itt nem volt hibalehetőség, mert magából a makett anyagából faragtam ki a sok kis "dudort", a többi részen pedig elcsiszoltam a fölösleges részeket. Az orr tetején még be kellett karcolni a két hosszirányú panelvonalt és mellé megfúrni a furatokat.
-A szárny-törzs találkozása feletti kis téglalap alakú panelbe mindkét oldalon 6-6 "kopoltyút" kellett bemarni.
-A kipufogók előtti és mögötti részt teljesen át kellett alakítani, sztirollapok betoldásával, hosszas tömítgetéssel-csiszolgatással. Az elől lévő kis áramlásterelőket nyomdai lemezből hajlítottam.
-Az orrsegédszárnyakat el kellett tömíteni, ezek ugyan is csak a késői változaton voltak.

-A jobb szárny alatti pitotcsövet nem raktam fel, az illesztési helyét eltömítettem és helyette a belépőélbe került egy kisebb antenna.
-A szárnyak alsó felére egy-egy téglalap alakú panelt karcoltam. Ezek alatt voltak a lőszerek az esetlegesen felhelyezésre kerülő szárny alatti géppuskákhoz.
-A kabin hátsó, fix harmada alatt mindkét oldalon 1-1 kis 0,5 mm-es furatot készítettem.
-A motor alsó burkolatát a korai gépeken még nem békazárak rögzítették, így ide is 0,5-ös furatok kerültek, mindkét oldalra 7-7 darab.
-Az orr elején, a gépágyúk mellett levő bal oldali kis szerelőnyílást eltömítettem.
-A farokfutó ajtajait -azok túlzott vastagsága és nem megfelelő formája miatt- nyomdai lemezből vágtam ki, majd hajlítottam ívesre.

Akit a pontos rajzok is érdekelnek, az alábbi helyen nézhet utána:
http://mig3.sovietwarplanes.com/mig3/short.html

Feljavítások

A Moskittech kipufogók helyes beállítása és rögzítése is sok időbe került. Ezt úgy próbáltam megoldani, hogy belülről gyurmával mindkettőt hozzáfogattam a törzshöz, így volt idő pontosan beigazgatni őket, ügyelve persze a szimmetriára is. Miután jónak nyilvánítottam, pillanatragasztóval finoman megfogattam, majd levettem a gyurmát, a felületeket megtisztítottam a zsírtól és jöhetett a komolyabb ragasztás, ami már erősebben tartja a kipufogókat.

A géppuskák csövei nem látszanak ki, de a körülöttük levő burkolat igen. Ezeket megpróbáltam injekcióstűből elkészíteni, aminek az elejét ferdén kell levágni. Amikor már az ötödiket állítottam orbitális pályára, meguntam az egészet és inkább a fülpocoló szárából készítettem húzott szálat, majd lefestettem fémszínűre. Ennek az anyagnak az az előnye, hogy tetszőleges vastagságú húzott szálat tudunk előállítani úgy, hogy belül üreges marad!
A vízhűtővel folytattam az építést, amihez a Part adja magát a hűtőfelületet előlre és hátulra, valamint a mozgó részt is. Ez utóbbi helyéről egyszerűen kivágtam a műanyagot, beraktam a réz alkatrészt, egyedül a mozgató rudazatot kellett húzott szálból pótolni. Komolyabb gondot okozott viszont a hűtő végének átmenete a törzsbe. Ide a tömítő kevésnek bizonyult, 4 réteg sztirolt toldottam be, majd csiszoltam el egy lágyabb átmenetté.
A szárny-törzs csatlakozást (a törzsfeleket is ideértve) több, mint 10 darabból kellett összerakni. A tömítő itt is kevésnek bizonyult, megintcsak sztirollapokat kellett betoldani. Úgy tudom, hogy a makett eredetileg nem illeszkedne ilyen rosszul, csak a kabinbelső tartotta el egymástól az alkatrészeket, de egyszerűen nem volt lehetőség tovább marni a már hártya vékonyságú műanyagaot, illetve műgyantát. Ezen a helyen különös élvezetet nyújtott a szegecselés a rádlival, hiszen 3 különböző anyag ért egymásba (műanyag, sztirol, tömítő) eltérő keménységgel. Ezeket az örömöket már csak tetézte, hogy a legszűkebb részekbe az átmérője miatt egyszerűen nem fért be a rádli. Itt kénytelen voltam az egyes szegecseket darabonként, nagyon finoman, injekcióstűvel megfurkálni. A belépőélek tövében a kompresszor levegőbeömlőibe vízszintesen 1-1 nyomdai lemez csík került.
A kilépőélek gyárilag is elég vékonyak voltak. Ez önmagában lehetne akár örömhír is, de itt is jócskán volt mit marni, hogy az összesen 70 alkatrészből álló fotómaratott fékszárnyak beférjenek. A végeredmény az lett, hogy szinte már át lehetett látni a műanyagon. A szárny fém és fa részének találkozásánál végigfutó pánt kifejezetten ormótlanra sikeredett, így hát lecsiszoltam és helyébe szintúgy a Part darabjai kerültek. A finomság itt csupán annyi volt, hogy a belépőéleknél találkozó fotómaratásokat is tömíteni-csiszolni kellett.

A futóaknák gyakorlatilag teljesen üresek, ezért kénytelen voltam itt is némi sztirolt, nyomdai lemezt és a fékkábelek imitálására hivatott vékony forrasztóónt "eldolgozni". Az aknák hátsó falán látható 2-2 kis nyílás, ami mögött vezetékek futnak. Ezeket rézdrótból fölragasztottam, rájuk raktam a pántokat, majd jöhetett a neheze. Nyomdai lemez csíkokból kivágtam a kocka alakú nyílásokat, majd az egészet behajtogattam a futóakna formájára. A szerencsém csak annyi volt, hogy volt egy előreugró rész abban a magasságban, ahová az ajtók becsukódnak, így ehhez kellett igazítsam a nyomdai lemezt és alatta elfért a drótozás, sőt még a szükséges mélysége is megvolt. Így már tényleg be lehet látni mögéjük, akárcsak az igazi gépen. Az ajtók és az egyenesbevezetők a Part termékei. Magát a kereket a True Details gyártja, amit a Yak-15-öshöz adtak ki (ez volt a Yak-3-as sugárhajtású továbbfejlesztése). Szerencsémre ugyan ilyen kereke volt a MiG-nek is, így "csak" után kellett önteni műgyantából.
A szárnyak végein a helyzetjelzőket mindössze egy-egy panelvonal jelöli, ezért kimartam a műanyagot és helyükre a CMK pirosra/zöldre színezett átlátszó műgyantája került. Pontosan ide illő alkatrészt természetesen nem találtam, így az öntőcsonkból kellett faragni egy-egy odaillő darabot, majd becsiszolni őket a szárny ívéhez.
A csűrők, a magassági- és az oldalkormány vásznazása meglehetősen durvára sikerült. Már-már ott tartottam, hogy kénytelen leszek lecsiszolni ezeket és maszkolás után megfújni a kellő vastagságú festékkel, amikor a mosonmagyaróvári börzén szembe jött velem a Griffon készlete. Ez tartalmazza az összes kormányfelületet, plusz külön alkatrészként a vízszintes vezérsíkokat. Ekkorra én már ez utóbbiakat természetesen beépítettem. Mivel egy elég hosszú tömítgetésen voltam túl, nem akartam eltávolítani őket. A baj csak az volt, hogy a cseh feljavító készlet kormányfelületeihez képest túl vastag volt a vezérsík. Nem volt más hátra, mint előre: kénytelen voltam ezeket elvékonyítani, újra fölszegecselni, a hátsó részüket pedig kimarni, hogy a mozgó rész kellő mélységben belecsúszhasson. Ugyanezt eljátszottam az oldalkormánnyal is, de ott legalább a szegecselést megúsztam... A csűrőket ha alaphelyzetben rakjuk be szépen illeszkednek, de mivel én ki akartam téríteni őket, megint csak a faragás jutott osztályrészül.
Leszállófényszóró gyanánt az Alanger egy elég csúnya tömböt ad, ezért kénytelen voltam magát a fényszórót átlátszó öntőkeretből kiesztergálni és elé a védőüveget a már említett írásvetítő fóliából kivágni. A függőleges vezérsík hátulján levő helyzetjelző vékony átlátszó húzott szálból készült. Ennek a végét gömbölyűre esztergáltam, a másik végét viszont keresztbe bevágtam, hogy ráhúzhassam az oldalkormány kilépőélére. A szárny-törzs átmenet végén lévő fellépő csúszásgátlója egy cigarettásdoboz belső borításából készült, aminek a felülete hasonlóan finom kis kockákból áll, mint az igazinak.

Sárga 9-es

Az én példányom, a sárga 9-es, a meglehetősen vitatott darabok közé tartozik. (Miért pont ennek kellett megtetszenie???) Az első gond a festés, mivel a gépről (pontosabban annak roncsáról) csupán 2 fekete-fehér fotó maradt fenn, amelyek egy egyáltalán nem szokványos festésű gépet ábrázolnak. Az alap zöld színre valószínűleg már a reptéren festhették fel a sötétebbik zöldet és a teljesen amorf homokszínű foltokat. Egészen a közelmúltig közmegegyezés állt fenn a színek tekintetében (többek közt az Aeromaster matricája is ezt javasolta, bár hibás folttérképpel). Ám ekkor (mikor épp a festés előtt álltam) megjelent a már említett internetes oldalon egy újabb festés "recce 9" (felderítő 9-es) név alatt. Ez már a sárga 9-es helyett egy világoskék színt ajánl, míg a homok helyett a szürkét, a törzs bal oldalára pedig két nagy fekete foltot is rajzol. Nekem ez már túl elrugaszkodottnak tűnt és egyébként is jobban tetszett a melegebb színekből álló összeállítás. A cikk természetesen hozzáteszi, hogy ez is csak egy elmélet és a régebbi verzió ugyan annyira valószínűnek mutatkozik, mint az újabb.

Az újabb rajz szerint már nincs kabintető a gépen, míg a régi azt írja, hogy valószínűleg rajta lehetett, amikor még repülőképes állapotban volt. Végül is nem tettem föl, mivel az orosz pilóták a háború korai időszakában még nem igazán szokták meg a kabintető intézményét és ha volt is a gépen, inkább levetették róla. A biztonság kedvéért viszont lefestettem és megcsináltam rá a zárómechanikát is, hogy ha egyszer valami még kiderülne erről a gépről, egyszerűen csak feltehessem a helyére.
A másik probléma az antenna. Az újabb cikk már nem rajzolja oda. Kár, hogy "későn szóltak", mert addigra már fönn volt az egész. Végül is úgy döntöttem, hogy nem szedem le, ha már annyi munkát beleöltem és egyébként is látványosabbá teszi a gépet. Maga az antenna harisnyaszál, a porcelánszigetelések fokozatosan felhízlalt fehér festékpöttyök. A függőleges vezérsík tetején lévő kis karikát nagyon vékony drótból hajlítottam egy 0,5-ös fúró körül. A porcelán mögé egy fülpucolóból készült húzott szál darabka került. Ezt a kb. 0,3 mm vastag és 2 mm hosszú szálat hosszában bevágtam és ebbe kellett beletalálni a 2 harisnyaszállal. Nem volt egyszerű...
Összességében tehát a kabintetőtől eltekintve a régebbi értelmezésnél maradtam.

Festés

Következett a festés. Az alapszín a Gunze H 58-as zöldje, a sötétzöld a Vallejo 894-es Russian Greenje, míg a világosbarna a Gunze H 313 és H 72-es 10:1 arányú keveréke. A gép bal oldalához még némi segítséget nyújtott az interneten található fotó, de a folttérkép egyebekben szükségszerűen a fantázia szüleménye. Többek közt azért is esett a választásom erre a festésre, mert a vörös csillag ferdére sikerült. Ez a kis "baki" szerintem pluszban feldobja a gépet. Hosszas és kitartó keresgélés után sikerült találnom egy megfelelő méretű teli vörös csillagot, ami a Propagteam 1:72-es készletéből származik. Szépen fel is raktam őket Gunze matricafeszítővel, a farkon levőket elvágtam ahol kellett, hogy külön rész legyen az oldalkormányon. Nem is volt gond, amíg nem kezdett megszáradni a matrica. Ekkor derült fény egy komoly problémára (ami egyébként a matricáknak előnyös tulajdonsága szokott lenni): arra, hogy nagyon vékonyak. A sötétzöld és a homokszín találkozása már túl sok volt neki, a nagy kontraszt miatt a foltozás átütött a matricán. Leszedni már sehogy se tudtam. Ilyenkor természetesen úgy tapadt a matrica, mint soha máskor. Inkább a festék is lejött volna, de a matrica rendületlenül tartotta magát. Nem volt más választásom, kénytelen voltam átfújni. Szerencsére a HAD maszkolósablonjának mérete nagyjából stimmelt. Természetesen a vastagság így óhatatlanul nagyobb lett, de azért szerintem egész elviselhetőre sikerült. Egyedül a bal szárny felső részén volt nagyobb a baj, ahol először próbálkoztam a matrica leszedésével.

A szögletes fehér foltok a törzs hátulján vászondarabok, amivel a sérüléseket javították ki. A bal oldal a fotókon szépen látszik, a jobb oldalra -ismét csak a fantáziámat hívva segítségül- aszimmetrikusan elhelyezve és kevesebb foltot fújtam, mert valószínűleg valamilyen szögben kaphatta a találatokat és lehet, hogy egyes lövedékek elakadtak, míg mások épp leszakítottak valamit a gép belsejéből, ami további lukakat üthetett. Megpróbáltam figyelembe venni azt is, hogy az egyik oldalon kisebbek legyenek a javítgatások, a be-, illetve a kimeneti nyílások eltérő mérete miatt.
A kabintető kitakarását a Montex maszkolójával kíséreltem meg, de erről sem mondhatok túl sok jót. Az egész egy számmal kisebbre sikerült a kelleténél, így Tamiya maszkolószalagból vágott vékony kis csíkokkal egészítgettem ki az egyes darabokat a megfelelő méretűre.

Végső simítások

A panelezést fényes lakk felfújása után híg temperával végeztem. Néhol nem tökéletesen töröltem le, ezzel is imitálva a szükséges helyeken a koszolódást.
A kipufogók és a géppuskák mögötti kormozódás imitálásához művészboltban kapható pasztellkrétát lereszeltem, majd az így kapott finom port ecsettel vittem fel. Ha elég óvatosak vagyunk, ronggyal is áttörölhetjük, ezzel is sejtelmesebbé téve a koromcsík széleit. Végül az egész gépet átfújtam matt lakkal, amibe "tompításként" néhány csöpp fényes is került. Így megakadályozható, hogy az esetleges fogdosások meglátsszanak rajta, mert ez az anyag nagyon kényes az ujjlenyomatokra, nem is beszélve arról, hogy ha ezzel a kézzel máshol is megfogjuk a gépet. A Moskittech kipufogók színe gyárilag gyönyörű szép, de az építés során sokszor sérült, így a legvégén a CMK Star Dust világos rozsda színével "poroztam be" őket. A fém részek koptatása a Gunze Chrome Silver színével készült. Érdekesség, hogy a légcsavar tollai is fémből készültek. A fotókon jól megfigyelhető, hogy milyen erősen pattogzott róluk a festék. Az általam használt festék önmagában elég híg, de mégis villámgyorsan szárad, ezért az ecsetre való felvétel után el kellett találni azt a pár másodpercet, amely alatt éppen jól fedett, de még nem száradt rá. Legutolsóként a húzott szálból készült "katonák" is fölkerültek a szárnyra és végre föllélegezhettem: KÉSZ VAGYOK!

Köszönet illeti "Bátyámat", Tóth Gábort a műgyanta kabinért és kerékért, a marásért, valamint a festékekért, Földvári Csabát a fotókért és Vadász Istvánt a típussal kapcsolatos tanácsokért.

Kiszély András
Bolyai Makett Klub
2007.02.14