1941 májusában fölszállt a világ addigi legnagyobb és legnehezebb egymotoros, együléses vadászgépének prototípusa. Orrában a Corsairnél megismert 2000 LE-s Pratt & Whitney Double Wasp motor dübörgött. A pilóták, akik azelőtt még nem hallottak róla, nem szívesen ültek a kormányrúd mögé, mondván: "egy ilyen repülő hordóval öngyilkosság az ellenséggel harcba bocsátkozni", de a levegőben alaposan megváltozott a véleményük, az erős motorja ugyanis az egyik leggyorsabb géppé tette a "mennydörgést" (egyszer én is szembe kerültem velük a Balaton fölött egy G-6-os Messerben ülve, igaz, csak egy szimulátorban: sehogyan sem tudtam őket utolérni, csak szemben repülve sikerült lelőni). A P-47N az utolsó sorozat volt, amelyből 1816 db épült, első sorban a csendes-óceáni hadszíntérre. Ezt már 2700 LE-s motorral, valamint nagyobb és megerősített szárnyakkal építették, minek következtében felszálló tömege meghaladhatta a 9600 kg-ot.

Legújabb áldozatom ezúttal az Academy 1/48-as készlete. A nagyméretű dobozban összesen öt (plusz az átlátszó), nagyrészt külön fóliázott öntőkeret, egy jól áttekinthető építési útmutató, egy kis tubus ragasztó, valamint egy hatalmas matricaív található. Az alkatrészek első ránézésre gyönyörűek, a panelvonalak finoman vésettek, sorját csak elvétve találtam, de a buktatók csak építés közben jöttek elő.

Első lépésként most is a kabint építettem meg. Az alkatrészei nagyon szépek, szinte semmit sem kell benne pótolni. Külön kiemelném a műszerfalat, a dombornyomott műszerekkel, amit festés után elég szárazecsetelni, majd az üveget fényes lakkal imitálni. Az útmutató a belső részeknél interior green-t ajánl, amit cinkkromát zöldhöz kevert kevés sárgával értem el. A műszerfal és a különböző "dobozok" fekete, az ülés pedig középszürke színt kapott. Az ülés kopásait fekete festékkel imitáltam, majd mágnesszalagból pótoltam a hevedereket.
Mielőtt egyesítettem volna a két törzsfelet, kezelésbe vettem a kipufogókat, valamint a hűtők kiömlőit. Először is kifúrtam a kipufogót, kimartam az előtte lévő hűtők kopoltyúit, majd öntőkeretből pótoltam a kipufogócsövet (a hátsó kopoltyún keresztül ugyanis ez látszik), végül kívülről gömbölyű maróval kimélyítettem, és kör alakú lemezzel lezártam. Az első kopoltyú alatt egy hűtő található, amit egy rácsszerűen bekarcolt, kör alakú sztirol darabbal imitáltam. A törzs oldalán lévő hűtővel már könnyebb dolgom volt, csak a hátsó falát kellett áttörni, bekarcolt sztirollal lezárni, valamint a zárólemez szélét elvékonyítva beragasztani. A törzsön található kis szellőzőnyílásokat belülről maróval elvékonyítottam, majd szikével áttörtem. Mielőtt egyesítettem volna a két törzsfelet, belülről az egészet feketére festettem.

Következett a motor és a burkolata. A dobozban is szép motor található, nekem mégis jobban tetszett a Tamiya Corsair készletéből megmaradt darab, ezen csak a gyújtáskábeleket kellett pótolnom. A burkolattal már több probléma akadt, a három beömlőnyílás alkatrésze ugyanis nem illeszkedik tökéletesen, és az alakja sem stimmel. Ezen sok tömítés és csiszolás tudott csak segíteni. A szárnyak, és a vízszintes vezérsík darabjai jól illeszkednek, de a kilépőéleket el kellett vékonyítani.

A szárnyak törzshöz illesztésénél komoly problémák adódtak: szemből nézve a jobb szárny szöge jónak tűnt, csak kevés tömítő pasztára volt szükség, a balt viszont egy 0,5 mm-es sztirolbetéttel ki kellett támasztani, különben a vége "lóg". Ekkor kerítettem sort a csiszolás során eltűnt panelvonalak újrakarcolására, valamint pótoltam a hiányzókat, és eltömítettem a fölöslegeseket. A futóaknáknak - bár szépnek tűnnek - a valósághoz nem sok közük van, ráadásul a főfutó kereke nem is férne be az aknájába, de most erre nem akartam sok időt szánni, ezért csak a behúzó mechanikát, és a vezetékeket pótoltam. Meg kell még említeni a főfutókerekeket, amelyből rögtön két párat kapunk. Mindkettő szép mintázatú, ám amíg az egyik teljesen kerek, addig a másik élethűen lapított, ezt csak az illesztési vonalnál csiszoltam meg kissé, hogy kopottabbnak tűnjön. Bár alapszinten a fegyvertér is ki lett dolgozva, képek hiányában az útmutató alapján összeállítottam, és a burkoló lemezzel lefedtem. A fegyverteret a futóaknákkal együtt, sárgához kevert pár csepp zölddel festettem.

Mivel a mellékelt matricák mindhárom változata alumínium alapszínű gépre kerül, alaposan fel kellett polírozni a felületeket, mivel a fémszínek kiemelnek minden kis hibát. Elsőként az orr, és a vezérsíkok sárgáját fújtam, majd a törzs tetején lévő csillogásmentesítő réteget olajzölddel, végül maszkolás után az alumíniumot.
A matricák az íven jól mutatnak, rengeteg, és tökéletesen olvasható stencilt kapunk. Bár nem túl merevek, de a panelvonalakba nem sikerült őket besimítani, de a rosszabb hír az volt, hogy száradás után könnyen leesnek (lakkozás közben a pisztolyom egyszerűen lefújta őket). A megoldás: feszítő folyadék. Lakkozás előtt híg feketével befuttattam a panelvonalakat (a mozgó részeknél erősebben).

Függesztményből bőséges a választék: háromféle gyönyörű póttank, kétféle bomba és rengeteg rakéta, van mivel felcicomázni kedvencünket.

A makettet bátran ajánlom mindenkinek, vannak buktatói, és a fémszíne miatt komplikáltabb a festése, de kevés munkával is látványos, és méretes darab építhető belőle.

Ajánlom a hölgynek...

Répáczki András