Gyártó: Saunders-Roe
Ország: Nagy-Britannia
Első felszállás: 1957
Típus: Kísérleti elfogóvadász

Az SR.53 repülőgépet Nagy-Britannia légierejének a kombinált hajtóműves elfogóvadász repülőgépekkel szemben támasztott taktikai-technikai követelményei szerint tervezték. Hasonló gépek kutatásával a Saunders-Roe 1951-ben kezdett foglalkozni. 1953-ban hivatalosan is megkezdték a kísérleti példány építését, aminek első felszállására 1957. május 16-án került sor.

A repülőgép tervezőinek figyelmét felkeltette a kéthajtóműves elrendezés, ami egyesítette a sugárhajtómű magas fokú gazdaságosságát a rakétahajtómű repülési magasságtól nem függő állandó paramétereivel. Ugyanakkor már a kísérleti-tervezői munkák periódusában elhatározták, hogy a repülőgépből mindössze két kísérleti példányt építenek meg: egyet a hajtóművek repülés közbeni kísérleteihez (az SR.53 az első és egyetlen brit kombinált hajtóművel rendelkező repülőgép), a másodikat pedig az SR.177 kidolgozásához szükséges kísérleti gépként, mivel az SR.53, mint elfogóvadász repülőgép szériában történő építését elvetették.

Az SR.177, a mintegy háromszoros hangsebesség elérésére képes repülőgép meg kellett feleljen az egyre növekvő operatív elvárásoknak, és egyúttal összekötő kapocsként kellett szerepeljen a szokásos vadászgép és a rakéta-légvédelem között. Ezzel a repülőgéppel szemben a követelményeket 1954-ben fogalmazták meg, és 1955-ben aláírták a megállapodást a kísérleti példány legyártásáról. Ugyanakkor 1957 decemberében ezt a megállapodást törölték, mivel a "Védelem Fehér Könyvé"-ben foglaltakkal összhangban Nagy-Britannia fegyveres erőinek utolsó vadászrepülőgépe az English Electric P.1B típusa kellett legyen. Ebben a dokumentumban leszögezték, hogy a jövőben Nagy-Britannia összes védelmi erőfeszítése a rakétafegyverek fejlesztésére fog koncentrálódni. 1958 júniusában az SR.53 egyik kísérleti példánya repülés közben kettétört a levegőben. Ez után a katasztrófa után Nagy-Britanniában az összes kombinált hajtóművekkel foglalkozó munkát beszüntették.

A repülőgép aerodinamikai kialakítása klasszikus, 4%-os relatív vastagságú, negatív "V" beállítású, háromszögletű szárnnyal. A levágott végű szárny orrsegédszárnyakkal, fékszárnyakkal és elevonokkal rendelkezik. A mozgatható vízszintes stabilizátor háromszögletű, és a függőleges vezérsík tetejére került ("T" elrendezés - KS). A kormányfelületek területe igen jelentős. A vízszintes és függőleges kormányfelületek mozgatása visszahatás nélküli hidroerősítőkkel történik. A hárompontos futómű szimpla kerekekkel rendelkezik, melyeket nagynyomású tömlőkkel szereltek. A főfutók a törzs irányába a szárnyak gondoláiba húzhatók be. A törzs felső részén hátul két féklap található, alul a fékezőernyő gondolája.

Az SR.53 kísérleti példányának megépítése előtt a fontos objektumok védelmének problémáját gyorsan emelkedő és a szolgálati magasságon nagy vízszintes sebességű vadászgépek segítségével kívánták megoldani, melyek ugyanakkor rövid hatótávolsággal és kis repülési idővel rendelkeztek.

Azokban az időkben az a meggyőződés uralkodott, hogy csak a kombinált hajtómű képes biztosítani a repülőgép megfelelő jellemzőit. Az angol szakemberek véleménye szerint az ilyen hajtóműben a turboreaktív rész forszázs üzemmódját a gyors magasság- és sebességgyűjtésre kell használni. Azután a szolgálati magasság elérésekor be kell kapcsolni a rakétahajtóművet, aminek a segítségével a gép túllépi a hangsebességet. A megtámadandó objektum szuperszónikus sebességgel történő megközelítésére elegendő a sugárhajtómű forszázs üzemmódja. A cél közelében újra be kell indítani a rakétahajtóművet, amely megfelelő tolóerőtöbbletet biztosít az elfogás manővereihez. A feladat végrehajtása után a repülőgép a sugárhajtómű forszázs nélküli használatával tér vissza bázisára.

Az SR.53 kísérleti példányaiba az Amstrong Siddeley 7,84 kN tolóerejű Viper ASV-8 forszázskamra nélküli hajtóműveit, és a de Havilland 35,60 kN tolóerejű Spectre rakétahajtóműveit építették be. Tervezték kísérleti példány építését a de Havilland 31,38 kN tolóerejű Jairon Junior sugárhajtóművével. A paraméterek ilyen arányai mellett a kevésbé gazdaságos rakétahajtómű nem tudta nem elrontani a repülőgép repülési-technikai adatait. A Spectre hajtómű fontos tulajdonsága volt a tolóerő változtathatósága, aminek következtében használni lehetett felszálláskor, magassággyűjtéskor és a maximális sebességgel történő repülés közben. A Viper hajtómű csak a cirkáló üzemmódban volt bekapcsolva.

A repülőgép hajtóműveit a törzs hátsó részében helyezték el, a rakétahajtómű a sugárhajtómű alatt elrendezésben. A sugárhajtómű nem vezérelt szívónyílásai a törzs felső részén, a pilótakabin mögött helyezkednek el. Pompázsgátló berendezés nem került alkalmazásra.

Az angliai Cosford (Shropshire) múzeumában kiállított gép.

Technikai adatok:

Típusjelzés:	SR.53
Fesztáv:	7,65 m
Hossz:	13,72 m
Magasság:	3,29 m
Szárnyfelület:	25,45 m2
Tömeg:	Üres 3357 kg Max. felszálló 8618 kg
Hajtómű típusa:	Amstrong Siddeley Viper sugárhajtómű 1 db de Havilland Spectre rakétahajtómű 1 db
Tolóerő:	1 x 800 + 1 x 3630 kp
Max. sebesség:	2400 km/ó
Repülési idő:	30 perc
Max. emelkedőképesség:	5145 m/perc
Csúcsmagasság:	27000 m
Személyzet:	1 fő
Fegyverzet:	FIRESTREAK levegő-levegő rakéta 2 db

Irodalom:
Edmund Cihos: Szuperszónikus repülőgépek
Vic Flinthman: British military prototypes and research aircraft 1946 to date
Emmanuel Gustin: Military Aircraft Database
Donald D.: A világ repülésének teljes enciklopédiája: A XX. század repülőgépei és helikopterei

Megjelent: Az égbolt sarka repülési enciklopédiában
Oroszból fordította: Kurusa Sándor

Saunders-Roe SR.53
Coopexim, 1:72

A makettet 1966-ban a lengyel COOPEXIM cég adta ki 1:72 léptékben 236/26/72 szám alatt. Nekem '72-ben vagy '73-ban Szófiában sikerült hozzájutnom valami másfél leváért (az akkor olyan 25 Ft volt). A neten most 10$-ért árulják!
Azt hiszem, nem sokan birtokolják, és mivel a típus is elég ritka (lásd ismertetőt), gondolom érdeklődésre tarhat számot a kuriózumok kedvelői között. Mellesleg ez a cég készítette a '60-as években hazánkban kapható "nejlonzacskós" MiG-15, TS-11 "Iskra", PZL P.11 C, PZL 23 A "Karas" stb. repülőgépmaketteket, amelyek összeépítésével nagyon sok makettező társunk útja elindult. Remélem, nemsokára ezekből is adhatok egy kis ízelítőt.
Maga a makett az akkori keleti blokk stílusában puha papírdobozban került árusításra, fóliázásról, pláne a keretek fóliázásáról szó sem volt. A dobozfedélen egy egyszerű, bár színes rajz volt.

Az összeállítási rajz háromoldalas, egy oldal 16,5x13,5 cm, ebből az első egy rövid típus-ismertetést tartalmaz, a második egy "robbantott" ábra, a harmadik az összeépítési utasítás. Mindez ékes bolgár nyelven.
Maga a makett összesen 28 db-ból áll, ebből 27 fehér, egy átlátszó. Az illesztések, részletek elképzelhetőek. Pilótakabin-berendezés az nincs, mindössze egy katapultülés-féle, bár a meglehetősen kicsi és nem éppen kristálytiszta fülketetőn át ebből nem sok látszik. Pilótát viszont mellékelnek, bár én nem szoktam beültetni. A főfutóaknák laposak (ez egyébként nagyon sok makettgyártó visszatérő hibája, még a legnagyobbaknál is előfordul), ebbe a kerék nem férne bele. Az orrfutóakna hasonló, mélységét jellemzi, hogy az aknaajtó vastagságával egyenlő.
A két féklap nyitott állapotban is rögzíthető, a mozgató berendezés vagy a fészek elemei hiányoznak.
Panelvonalak nincsenek, a főbb mozgatható felületek (orrsegédszárny, kormányfelületek stb.), ill. a pilótakabin mögötti tér fedelének körvonala, valamint a törzs alján néhány szerelőakna(?) olyan matchboxos árkokkal van jelezve.

Matricát nem mellékeltek, csak egy színes papírlapot, amin a fő jelzések voltak. Akkor más lehetőség nem lévén, ezeket vágtam körbe, és ragasztottam fel.
Bár festési rajzot nem mellékelnek, az utolsó oldalon két variációt is megadnak. Az egyik szerint egy ezüst festésű gépet lehet építeni, ahol nem lehet eldönteni, hogy a rakéták és a szondacső (Pitot-cső) ezüst, piros vagy fekete színű, ugyanis a kétmondatos leírásban mindegyiket megadják.
A másik lehetőség teljesen fehér festést ajánl, a rakéták és a szondacső piros. Egyébként a választást rábízzák a makettezőre.
Amennyire emlékszem, nem volt túl sok baj az összerakással, olyan párórás makett. Ma természetesen lényegesen alaposabban foglalkoznék vele, bár az eredmény nem sokban különbözne. Így viszont van egy igencsak egyszerű makettem, ami azért elég jól adja vissza ennek a kísérleti repülőgépnek a jellegzetességeit, és ha a kezembe kerül, előjönnek a '70-es évek emlékei.

Egyébként a makettet szintén 1:72-ben kiadta az Airfix is 1958-ban! Én nem találkoztam vele, de a netről letöltöttem a dobozfedél rajzot, íme:

Ennek újrakiadása átdolgozott kivitelben az ASTRA Modell-nél is megtalálható. A lengyel AERODROM szintén kiadta. Valószínűleg a cikkben szereplő makett újrakiadása.

Hát ennyit erről a ritka repülőgépről és makettjéről. Ha valakinek megvan ugyanez, vagy másik gyártó készletéből, szívesen várom észrevételeiket.

Néhány link a cikkel kapcsolatban:
az eredeti cikk oldala
a Cosford-i múzeum oldala
a Paulmann képek oldala
az Aerodrom honlapja

És néhány, a keresőben talált oldalé:
www.apda61.dsl.pipex.com
www.xs4all.nl/~designer
www.diethelm-glaser.de
wp.scn.ru

Lehet, hogy ezeken kívül érdekesebb is van, tessék keresni, én több mint 500 oldalt találtam!

Kurusa Sándor