Az 50 éve alakult Munkásőrségről, a teljesség igénye nélkül.

Pár hete jelent meg dioráma-féleségemről a cikk, amelyen "acélszürke" egyenruhás alakok céllövészetét próbáltam, a magam szerény eszközeivel ábrázolni. Azóta jó páran kérdezték, kik is voltak a munkásőrök, mert ők - gondolom koruk miatt és a kor miatt, amelyben élnünk adatott, még nem is hallottak róluk. Végiggondoltam, mit tehetnék. Mivel tudásom egy átfogó, minden oldalt bemutató tanulmány elkészítéséhez kevés, csak egy bőséges vázlatra futotta. Hát ez az.
1957 kora tavaszán több egykori laktanya, és pártszékház ajtaján öregek, fiatalok, nők és férfiak mentek be. Bent, lezsírozott" fegyverkonzevek"-ből kiszabadított géppisztolyok, egyenruhás oktatók, iskolai táblák várták őket. Zsebükben fegyverrel, karszalaggal, igazolvánnyal jöttek ki. Alakult a Munkásőrség. Márciusban, amikor több ház oldalára felmeszelték, hogy MÚK /Márciusban Újra Kezdjük/, közülük, tízezren, tömött sorokban vonultak végig a főváros útjain. (Jóllehet, üres tárakkal a géppisztolyokban.)
"A múlt rendszer", a "Kádár-korszak", "'56 után", "az átkos", "a forradalom /ellenforradalom leverését követően" - korszakhatár, az pedig, hogy ki, melyiket használja, politikai álláspont kifejezése is, amelyből az egyiket, törvény erősít. Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés egyik első törvénye volt, hogy a Magyarországon, 1956. október 23. és november közepe között lezajlott politikai és fegyveres küzdelmet "forradalom"-ként, törvénybe foglalja.
Néhány dolgot mindenképpen tudomásul kell venni: 1945-ben, a háború befejeztével, sok ember élete teljesen megváltozott. Tömegek vándoroltak át egyik gazdasági szektorból a másikba, milliók számára a fél-középkori állapotokból jelentett kitörést a társadalom változása.
Az 1945 és 48 közötti időben, függetlenül az itt állomásozó, két hadosztálynyi, szovjet alakulattól, demokratikus változások zajlottak. Megtörtént a földosztás, a forint bevezetése, a döntő, gazdasági szektorok (bankok, energiatermelés/ellátás, bányák) államosítása. A "fényes szellők" korszaka. De ennek a kornak pártharcai vezettek el oda, hogy a baloldal, megérezve a lehetőséget, a hatalom kizárólagos gyakorlására tört. Ez célja volt a sztálini szovjet vezetésnek is. Be akarta sorolni országunkat is, abban a politikai, gazdasági és védelmi rendszerbe, amely az albán tengerparttól előbb az Oderáig, később csaknem az Elbáig tartott. Mindenhol hasonló volt a recept is, a cél is.
1. Egy párt kizárólagos hatalma.
2. A gazdaság és az államszervezet átalakítása, az egyedül üdvözítő, szovjet mintára.
3. Közös gazdasági, politikai, katonai, stb... rendszer kialakítása a "Nagy Testvérrel".
4. ... a továbbiakról nincsenek gyakorlati tapasztalatok, de kiszámítható.
Nos, ez nem Irma néni szakácskönyve! Itt bármi féle eltérés a recepttől, komoly következményekkel járt. Így a külön úton járó Jugoszláviát, amely élén egy Sztálinhoz hasonló tekintélyű vezér, Joszif Broz Tito állt, 1948-ban, szabályosan kiátkozták. Hogy ez semmit sem ért, csak fokozta az egyébként sztálini alaptétel: "A harmadik világháború elkerülhetetlen" tételének érzetét, az más kérdés.
Saját, vezérünk is került a kommunista párt vezetői közül. Szerinte, mindenki fasiszta volt, vagy legalább is megfertőződött a fasiszta eszmékkel, aki itt élt a második világháború alatt. (Ő az idő jelentős részét vagy börtönben, vagy a Szovjetunióban töltötte.) Ez egy bűnös nép, akit el kell vezetni az igaz úton. És elkezdődött: Államosítások, erőltetett nehézipari fejlesztések, szocialista rendszerű mezőgazdaság kialakítása, és mindehhez teljes pártállami kontroll. Nos ez a berendezkedés, amely átrendezte az országot, lehetőséget adott tömegeknek a tanulásra, képzésre, az életmód megváltoztatására, de közben megsemmisített másokat, bukott el az első, komoly vizsgán, az 1956. október végi "vizsgaidőszakban". Ám... a demokrácia bajnokai, akik támogatást ígértek a rendszer ellen felkelőknek, látványosan elengedték a pesti utcákon harcolók kezét. Ugyanakkor a változást nem, vagy nem így akarók, alapos és több, mint elégséges támogatást kaptak a Szovjetuniótól. A kb. 11 hadosztályra becsült haderő eldöntötte a dolgot. Az összesen 20-27 ezer főt számláló, könnyű fegyverzetű, felkelő csoportok felmorzsolódtak az egyenlőtlen harcban. Hatalomra került a kommunista párt egyik, korábban háttérbe szorított, sőt Rákosi jóvoltából, börtönt is megjárt vezetője, Kádár János. A szovjetek keményvonalasai példás büntetés reményében, nem őt, hanem a komoly harci tapasztalatokkal rendelkező, egykori nemzetközi brigádos Münnich Ferencet támogatták. Végül a döntés Kádárnak kedvezett. Így a következő néhány évtizedet az ő nevével jelölhették a történészek és a politikusok.

Már a harcok alatt, felvetődött a korábbi, kommunisták által vezetett rendszert támogató, munkások felfegyverzése. Afféle munkásmilícia megszervezése. Október 31-én tárgyalta volna ezt a bizottság, de a felkelők éppen ezen a napon döntöttek a pártbizottság megostromlása mellett. A javaslat előterjesztője, Mező Imre is meghalt a harcokban. Így az ötlet nem öltött konkrét formát. Decemberben az új/szerű/ kommunista párt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága elemezte a lezajlottakat, és többek között felvetette egy "népőrség", "milícia" megszervezésének gondolatát. Még ekkor, a megalakulás idején sem volt világos a szervezet pontos célja. Párhuzamos hadsereg? párhuzamos rendőrség? fegyvertelen aktívahálózat? vagy bosszúállók csapata? Kádár János, egy egyenruha nélküli korlátozott hatókörű segédrendőrségben gondolta meghatározni, nemzetiszín karszalagos önkéntesek feladatait.
Végül a terv 1957. február 17-én vált konkréttá, amikor az akkori kollektív vezető testület, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, törvényerejű rendeletben létrehozta a Munkásőrséget. De nézzük csak, hogyan kezdődött! 1956. viharos őszét követően, a frissiben megalakított Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, eltekintve a szovjet politikai és elsősorban katonai támogatáson kívül eléggé szegényes tömegtámogatással rendelkezett. Katonai erői, a megbízható katonákból és elkötelezett pártmunkásokból megalakított karhatalmon, a "pufajkásokon" kívül nem voltak. A rendőrség és a néphadsereg erői szétszóródva, bénultan, tiszti állományuk, a rendszer számára megbízhatatlan vagy legalább is ingadozó volt. Ekkor vetődött fel újra, hiszem októberben már tárgyalt ilyesmit a Nagybudapesti Pártbizottság, a munkásság - melyet fő tömegbázisának tekintett - az akkori hatalom, felfegyverzése. A szervezés során minden kissé másképp alakult.
Az "öreg bolsevikok", a régi vöröskatonák, a spanyol polgárháború önkéntesei, egykori partizánok, akik "19-ben a Tisza partján, 36-ban Madrid határán hasaltak a géppuska mellé, a kommün katonái"(Tímár György: Hanyas vagy?) túlteljesítették a tervet. Balról előzték a politikusokat. Kék overallba, vörös csillagos sapkával és vörös karszalaggal szerelték fel a jelentkezőket. A fegyvertelen aktívák helyett, a fegyverüket magukkal haza is vivő, a párt céljait elkötelezetten valló harcosokat sikerült "besorozni". Persze, különösen a helyzet normalizálódásával egyre többen voltak, akik vélt, vagy valós előnyök miatt léptek a szervezet soraiba.
De mi is volt a Munkásőrség? Nem lett több, és ne lett más, mint egy, az MSZMP irányítása alatt álló, önkéntes, fegyveres testület, amelynek célja az volt, amit a csapatzászlóra hímeztek: "Megvédjük a dolgozó nép hatalmát!"
Elsődleges céljaként az ellenforradalmi erők leverése, az ellenséges diverizós csoportok felszámolása volt megjelölve. A kezdet kezdetén a megbízható párttagok léphettek a testület soraiba és később sem lehetett csak úgy belecsöppenni valamelyik szakaszba. Az illetékes pártbizottság vizsgálta a jelentkező személyét, megbízhatóságát, munkahelyi, családi hátterét. Ajánlók kellettek. Orvosi vizsgálat után lett a jelentkező előképzős. Itt a különféle katonai ismeretekkel rendelkező vagy nem rendelkező előképzősökből kellett hadrafogható munkásőröket képezni. Általában nagyon vegyes volt az állomány. Ami átsegítette az újoncokat a hiányosságokon, az önként vállalt fegyelem volt. Érdekesség, hogy a szervezet működési szabályzatában általános tegeződés volt az előírt forma. A katonai rangok helyett a parancsnok elvtárs megszólítás dukált minden feljebbvalónak, legyen az raj-, vagy éppen országos parancsnok. Nagy hangsúly került a jó légkör kialakítására.

Maga szervezet felépítése a lakóterületekre illetve az akkor, számos nagyvállalatra és mezőgazdasági termelő szövetkezetre alapozott. A kisebb falvakban rajnyi (8 fő), több faluban szakasznyi munkásőr lakott. Kisebb városokban századok, nagyobb helyeken, járási székhelyeken ezekből az erőkből zászlóaljak szerveződtek. Megyei szinten ezekből ezredek álltak össze. A munkásőrök az említett parancsnoki állomány, (önálló egységek parancsnokságaitól felfelé), kivételével társadalmi munkában teljesítették a szolgálatot. Ha munkaidőre esett a szolgálat, a kiesett munkaidőt a Munkásőrség megtérítette az adott munkahelynek. Szóval, mivel nem zárt laktanyákban éltek, így komoly befolyásuk lehetett az adott munkahely, lakókörzet életére. Hallathatták véleményüket, de a hibáik is visszaszálltak a szervezetre. Gyakran és sokat szerepeltek a különféle társadalmi munkaakciókban, véradásokon, gyerekek számára szervezett táborokban. Létezett a korabeli ifjúsági szervezetnek, a KISZ-nek speciális, honvédelmi jellegű csoportja, az Ifjú Gárda, ennek is volt munkásőr szakága, mely jó utánpótlás volt a Munkásőrségnek. Hasonló szakági képzést nyújtó szervezetei a Magyar Úttörők Szövetségének is voltak, az Úttörő Gárda kötelékében.
Fegyverzetük alapvetően a korabeli hadsereg tartalékaiból került a Munkásőrség fegyverraktáraiba. Önvédelmi fegyverként, amely minden munkásőrnek volt, a Zbrojovka mellett a legendás TT volt. Akik használták, csodákat meséltek erről a fegyverről és nem tudták fegyverként értékelni a későbbi, fele akkora súlyú PA-63-kat. Egyéni lőfegyverként az SZMSZ karabélyok mellett, leginkább a "dobtáras", igazából csigatáras PPS-41 mintájú géppisztoly volt. A "szapora puska". A tűzerőt komolyan erősítették a DP golyószórók, majd a Gorjunov, majd magyar gyártmányú KGK géppuskák. A kezdeti években, területvédelmi szerepet is szántak a Munkásőrségnek. Így kerültek a fegyverzetbe az 45 mm-es páncéltörő ágyúk is. Hosszabb időn keresztül működtek a "cég" keretein belül a nehézfegyveres századok, melyek, megszűnésükig 82 mm-es aknavetőkkel voltak felszerelve. Rendelkezett a kornak megfelelő híradó berendezésekkel, egészségügyi szolgálattal. a 60-as években sor került az átfegyverzésre. Ekkor a TT-ket PA-63-ra, a PPS-eket AKM-63-ra cserélték. A géppuskák, szintén a Kalasnyikov-család tagjai lettek. Hadrendbe állították az AMP-69 mintájú puskagránát kilövésére is alkalmas, magyar géppisztolyt. A rajok tűzerejét RPK golyószórók növelték.
Saját szállító kapacitása, amivel ezeket a fegyverek és személyeket mozgatni lehetett, nem volt a Munkásőrségnek. A parancsnokságok ugyan rendelkeztek GAZ, később UAZ, LUAZ ill. ARO terepjárókkal. Teherautókat, buszokat, amivel az állomány szállítani lehetett vállalatoktól, vagy a Volántól vették igénybe.
Korszerűsödött az egyenruha is. Az utászcsizma helyett a 65M. gumitalpú bakancs, a "surranó", a pufajka helyett a hadseregben is használt, de szürkés színű "mikádó" került forgalomba. A sapkába merevítő került, mely jobban tartotta a sapka alakját, de nem lehetett rá a rohamsisakot feltenni, mint a korábbira. Maga az egyenruha is, a hadsereg egyenruhájának szürke színű változata volt. A katonai rendfokozatokat jelölő váll-lapok itt nem voltak. A beosztásjelzéseket a galléron viselték a munkásőrök. A parancsnokok ruházatát vállszíj egészítette ki. A harci/gyakorló mellett kimenő ruha is volt. Ez a jellegzetes színű zubbonyból és nadrágból, előbb sötétkék, majd égszínkék ingből és vörös nyakkendőből állt. A sapka, hasonló a gyakorlóéhoz, de az ellenzője szövettel bevont volt. A sapka ellenzője felett ötágú vörös csillag.
A Munkásőrség, igazi fegyveres bevetésére a néphatalom védelmében, nem került sor. "Gott, sei Dank!" -mondanák a művelt latinok. Bevetették szervezetszerűen azonban, több olyan akcióba, ahol szükség volt erre az erőre. Részt vettek a különféle természeti csapások elhárítási munkáiban, (árvíz, földrengés), járványok továbbterjedését megakadályozó kordon, vesztegzár szolgálatokban, esetenként szökésben lévő bűnözők felkutatásában.
A szervezet 1989-ig működött. Ekkor a párt hatalmával szemben álló politikai erők megszűntetését követelték. Végül 1989. októberében a XXX. számú törvény rendelkezett a szervezet jogutód nélküli felszámolásáról. Maguk a munkásőrök, jórészt, árulásként élték meg a leszerelést. Fegyverzetét, felszerelését a hadsereg raktárai fogadták be.

Pintér György
2007.02.15