Liptai János: A T-35 különleges rendeltetésű harckocsi

A T-35 különleges rendeltetésű harckocsi

A tudományos fantasztikus irodalom nem feltétlenül a korszerűséget tükrözi, inkább groteszk, mint reális...

A harmincas években egy ilyen műben bukkant fel a különös harci gép, mely sok lánctalpon mozgó cirkálóra emlékeztetett, két oldalán tíz-tíz ágyúval. A kor mérnökei számára ez nem is volt olyan lehetetlen elképzelés: több országban is elkezdték hasonló tankok kifejlesztését. A harckocsik építésének kezdetén két egymástól élesen elhatárolódó koncepció fogalmazódott meg: az egyik az egytornyú, kicsi, könnyű, mozgékony - a másik az óriási, nagy tömegű, lomha de erős páncélvédettségű, sok bástyás, nagy tűzerejű gépeket részesítette előnyben.

Ez utóbbi elképzelés következetes véghezvitelének eredménye az adott kor legnehezebb szovjet harckocsija, az öttornyú T-35-ös. Hasonló gépeket Franciaországban (pl: 2C: 70 t; 3C: 80 t), Nagy-Britanniában (A1E1 Independent öt toronnyal), Németországban (NbFz) és Japánban építettek - de kevés kivétellel (pl: a francia B-1) nem kerültek sorozatgyártásra.

A harckocsi története

A T-35 létrehozása 1929-30-ban kezdődik, amikor a Barükov vezette Kísérleti Tervező és Járműépítő Iroda szakembereinek egy csoportja megkezdte a fejlesztést. A harcjárműveket a Főparancsnokság tartalékában tervezték alkalmazni az ellenség különösen erős, előkészített és megerődített védősávjának áttörésére.

A kísérleti példány 1931-re elkészült. 30-40 mm-es páncéllemezek borították az egy db 76 mm-es és két 37 mm-es ágyúval, valamint három géppuskával felszerelt 42 tonnás monstrumot.
A személyzet 10 fő volt. Hajtóműül az 500 LE-s M-17 szolgált, mellyel 28 km/óra legnagyobb sebesség volt elérhető. A talajnyomás 0,7 kp/cm2-re adódott. A futógörgők kettesével 3-3 "kocsi"-ba foglalva helyezkedtek el. A főtorony kör alaprajzú volt.

1932-33-ban folyt a sorozatgyártás előkészítése, melyet a Harkovi Gőzmozdonygyárban terveztek beindítani. Itt is készült el az első szériapéldány. E gyár kapuját hatvan-egynéhány ilyen harckocsi hagyta el.

Gyártása kezdetén a T-35 megfelelt azon hadászati-technikai követelményeknek, melyeket a Vörös Hadsereg állított a nehéz harckocsik elé. Az öt forgatható toronyban elhelyezett három ágyú, és öt géppuska tömeges körtüzet biztosított egyidejűleg minden irányban, így kellő fölényt biztosított az ellenség védelmének mélységében annak gyalogságával szemben. Ugyanakkor mindez nagy létszámú személyzetet követelt, és bonyolult szerkezetet eredményezett. A hatalmas méretek (különösen a hossz) sebezhetővé tették. Ezen kívül mozgékonysága is gyenge volt, kiváltképp forduláskor.
A háború elején, a KV típus megjelenésével egyértelművé vált az egytornyú nehéz harckocsik fölénye a sokbástyással szemben. Egységnyi súlyra vetítve az egytornyú kevesebb, de nagyobb teljesítményű fegyverzettel, erősebb páncélzattal és a nagyobb mozgékonyságot lehetővé tevő kedvezőbb szélesség/hossz viszonnyal rendelkezett. (Minél szélesebb a jármű a hosszához képest, annál fordulékonyabb.) Ráadásul az irányzói feladatokkal is megbízott parancsnok egyszerűen képtelen volt áttekinteni és vezetni a sok fegyver tüzét. Ekkor kezdődhetett a világ harckocsiépítésének új korszaka: az egytornyú építési elv egyeduralma.

A harckocsi leírása

A T-35 harckocsi ötbástyás volt - a fegyverzet kétszintű elhelyezésével. Három toronyban ágyú és géppuska, kettőben csak egy-egy géppuska helyezkedett el. A néhol hegesztett - és többségében szegecselt páncéltest 20, illetve 30 mm-es lemezekből állt.

A Psz típusú 76,2 mm-es ágyú 1927-32 közötti formájában az 1927 M (mintájú) tábori löveg változataként a főtoronyban foglalt helyet, mellyel teljesen körbeforgatható volt. Csőhossza 16,5 kaliber volt, a lövedék kezdősebessége pedig 381 m/s. A célzóberendezések egy 1932 M harckocsi-periszkópból, és egy 1930 M teleszkópos célzókészülékből álltak.
A két db 45 mm-es 1932 M ágyút - melyek a lövedéknek 760 m/s kezdősebességet biztosítottak - két külön - keresztirányban - elhelyezett toronyba építették be. Az ágyúk - páncélozott mellvéddel ellátva - csapon voltak billenthetők, a géppuskák pedig külön gömbcsuklóban helyezkedtek el. A lőszerjavadalmazás: 96 db a 76 mm-es ágyúhoz, 220 a 45 mm-eshez, és 10000 a géppuskákhoz.
A főtoronyban - mely a T-28-aséval egységesítve volt - a személyzet három tagja: a parancsnok (egyben irányzó), a géppuskás, és mögöttük a rádiós (egyben töltőkezelő) foglalt helyet. A két 45 mm-es ágyúkkal ellátott toronyban két-két fő: irányzó és géppuskás, a csak géppuskával felszerelt tornyokban pedig egy-egy géppuskás szolgált. A főtorony küzdőtere a többitől egy fallal le volt választava. Az első és hátsó kistornyok párosával, csereszabatosak voltak egymással.
A karburátoros, 12 hengeres, V hengerelrendezésű, folyadékhűtéses (1450 fordulat/percnél 500 LE-s), M-17 típusú motor a törzs hátuljában, hosszában foglalt helyet, és 30 km/ó maximális, terepen pedig 12 km/ó sebességet biztosított. A 910 l összűrtartalmú üzemanyagtartályok 150 km-es hatótávolságot biztosítottak. (606 l/100 km!!!) A motort a főtengelykapcsoló kötötte össze az ötfokozatú mechanikus sebességváltóval. A kormányozhatóságot szalagfékkel kiegészített oldaltengelykapcsolók biztosították.

A lánctalpas futómű oldalanként nyolc gumírozott felületű kis átmérőjű futó-, hat szintén gumírozott támasztógörgőből, egy futó- - csavarorsós szerkezettel mozgatható láncfeszítő - és hátul egy fogazott meghajtó kerékből állt. A keskeny, rácsos szerkezetű lánctagok nyitott csuklóit sasszeggel rögzített csapok egyesítették. A láncfeszítő- és az első támasztógörgők között további kis görgőt alkalmaztak, hogy a függőleges akadályok leküzdése során azok ne tudják az első láncágat benyomni.

A futógörgőket párosával kocsik egyesítették, melyek két-két tekercsrugóval támaszkodtak az alvázra. A futóművet 10 mm-es páncéllemez takarta. A harckocsi lejtőmászó képessége 36 fok, árokáthidaló képessége 4 m, lépcsőmászó és gázlóképessége 1,2 m-ig terjedt. Talajnyomása 0,78 kp/cm2. Szélességénél több, mint háromszor nagyobb hossza fordulékonyságát erősen rontotta.
A harckocsin 71-TK-1 típusú rádiókészüléket alkalmaztak, a torony körüli antennával, valamint belső beszélgető rendszert hat fő részére. Ellátták ködfejlesztő készülékkel is.
Az elektromos rendszer egyvezetékes 12 V-os volt. A T-35-ös néhány kis darabszámú szériában készült. A gyártási folyamatban több változtatást is megvalósítottak, így például 1937-ben az oldal- és toronypáncél vastagságát 23 mm-re, a motor teljesítményét 580 LE-re, a tömeget 52 (majd 55) t-ra növelték, a kezelőszemélyzet pedig 9 főre csökkent. Az utolsó hat gépet 1938-39-ben már kónuszos tornyokkal, javított tömítettségű páncéltesttel, erősített futóművel, és más típusú ágyúkkal építették meg.

A görgők felfüggesztése
A T-35 1939-es változata

A T-35 harckocsi (1933)
Öttornyú (háromban ágyúk és géppuskák, kettőben géppuskák) hegesztett és szegecselt, 20 illetve 30 mm páncéllemezekkel fedett harckocsi.

Fegyverzete:
- 1 db 76,2 mm-es 16,5 kaliberhosszúságú csővel ellátott ágyú (kezdőseb.: 381 m/s; lőszerjav.: 96 db)
- 2 db 45 mm-es ágyú (220 db lőszerjav.)
- 5 db géppuska (össz. 10000 db lőszer)

Személyzete:
- parancsnok (irányzó)
- géppuskás
- rádiós
- irányzó (2x) a 45 mm-es ágyúk tornyaiban
- géppuskás
- géppuskás (2x) a géppuskás tornyokban
- vezető-gépész

Teljesítményadatok:
Motor: 12 hengeres V motor, 500 LE
Sebesség: max. 30 km/ó, terepen 12 km/ó
Hatótáv: 150 km
Lejtőmászó képesség: 36 fok
Árokáthidaló képesség: 1,2 m
Gázló képesség: 1,2 m
Talajmászás: 0,78 kp/cm2

Korszerűsítések

1937-ben:
Páncélvastagság0-ról 23 mm-re
Motorteljesítmény580 LE-re
Súlyelőször 52, majd 55 t-ra
Személyzet11 főről 9-re csökkent

1938-39-ben
A bástyák páncéltestének formája változik, a kerekek felfüggesztését megerősítik, új, megváltoztatott ágyúkat kap.

Súlyos hátrányai:
1: Hossz/szélesség arány, emiatt rossz manőverező képesség
2: A parancsnok nem tudja kellően áttekinteni és irányítani a hk. tüzét.

Szerző: Liptai János
Digitalizálta: Kiss Gábor
A cikk megjelent a Haditechnika Makettezőknek 1. számában.

Vissza a listához