A "Szárazföldi Cirkáló", a T-35 történetéből

A huszas évek végén vált valóra az az elképzelés, amely korábban inkább a plakátokon volt látható. Hatalmas harci gépezet, elképesztő méretekkel és rengeteg, ijesztő fegyverrel, lehetőleg ágyúval. Ha mindez vörös színnel nyomtatva egy plakáton látható, előtte jelentéktelen, fekete hangyák a gyáván elszaladó ellenség, akkor ez Sztálin Szovjetuniójának politikai terméke. De ha egypár ilyen a Vörös téren gördül végig, a diplomáciai testület és az éljenző tömeg előtt, az már nem csupán álom, hanem tényszerű valóság.

No, de hogy kerültek ezek a rémálom-szerű, inkább a fantasztikus képregények (amelyek éppen e tájban - igaz nem e tájon születtek) lapjaira való acélmonstrumok a november 7-i díszszemlére?

Okulva az első világháború tapasztalataiból, a magukra valamit adó hadseregek elkezdték egy - a megerősített peremvonalak áttörésére alkalmas - nehéz páncélos kialakítását. A franciák, az angolok, az olaszok és persze a szovjetek is. A németek csak azért nem, mert akkor még éltek a világháborút lezáró béke határozatai, melyek a weimari Németországnak megtiltották páncélosok - pláne, nehéztankok - létrehozását. Így amíg a Reichswehr biciklikerekeken guruló makettek segítségével gyakorlatozott, addig a franciák B-1-e és a szovjet T-35 megvalósult.

Itt lépett a történetbe Barükov és az általa vezetett Kísérleti Tervező és Járműépítő Iroda. Ők dolgozták ki 1929-30-ban egy többtornyú, nagy tűzerejű, ámde lassú áttörő harckocsi terveit.

A kísérleti példány 1931-re készült el. 42 tonnásra sikerült a kicsike.

Fegyverzete, első ránézésre is félelmetes: 1db 76 mm-es, 2db 37 mm-es ágyú és három géppuska alkotta ezt. A 30-40 mm-s páncélzat is elégségesnek látszott a kortárs páncéltörőeszközök ellen. /A sorozatgyártásra került változatban 5 géppuska került beépítésre, illetve egyes példányokon légvédelmi géppuska is található. Ugyanígy 45 mm-re változott a kisebb ágyútornyokba épített lövegek kalibere.

Motorja M-17-es folyadékhűtéses 12 hengeres V-motor volt, amely terepen 12, úton 30 km/h sebességgel repítette a páncélost. A fogyasztása távolról sem volt takarékos 606 liter 100 kilométeren, de ez akkor nem volt szempont. Így teljes üzemanyag-kiszabattal /910 l/ 150 kilométert tudott megtenni.

Futóművét egyenesen makettépítőknek tervezték. Ez nyolc páros, gumizott kis futó-, illetve 6 visszafutó /támasztó/ görgőből, egy elülső láncfeszítő és egy fogazott, hátsó meghajtó görőből állt. Valahogy így.

Kész rémálom, nem? Persze, ha valaki eléggé mazo', akkor akár szép is lehet. Mindenesetre a kívánt feladatnak megfelelt.

Harkovban, a mozdonygyárban vagy 60 ilyen készült el. Ha kiszámoljuk azt, hogy milyen volt a tank hossz-szélesség aránya, kiderül, hogy "hősünk" sok minden lehetett, de fordulékony nem. Ráadásul a tűz vezetése és a 10 főnyi legénység irányítása sem volt egyszerű feladat a parancsnok számára.

A legénység: 1 parancsnok /irányzó/, 1 géppuskás, 1 rádiós /töltőkezelő/ a főtoronyban, 2-2 fő /irányzó és géppuskás a kis ágyús tornyokban 1-1 géppuskás a géppuskás tornyokban, no és egy hk.vezető.

Lőszerkészlet /1933M-hez/:
- 1db 76,2 mm-es ágyú (16,5 kaliberhosszal) 96 db
- 2 db 45 mm-s ágyú 220 db
- 5 db géppuska 2000-2000 db azaz 10000 db lőszerrel.

A T-35-ös az első változathoz /1933M/ képest két alapvető változáson esett át. 1937-ben több helyen vastagították a páncélzatát, így 55 tonnára nőtt a súlya, ehhez képest 80 LE-vel növelték a motor teljesítményét, de lecsökkent a legénység létszáma 9-re.

1938-ban változik a tornyok formája - kónikusra, erősebb ágyúkat szerelnek be. Ezekről eddig nem találtam adatokat. 1939-ben befejeződik a gyártása. Kialakulóban van az egytornyos, de nagyobb tűzerejű és mozgékonyságú KV-sorozat.

A T-35 háborús alkalmazása: az 1939 szeptemberi, Lengyelország elleni agresszióban részt vett néhány T-35. A finn háború csataterein - állítólag - nem fordult meg. Több szétlőtt, illetve üzemanyag híján mozgásképtelen T-35-ről találhatók fotók a különféle írott és számítógépes munkákban.

Például, itt!

Azt, hogy a többtornyos óriás harckocsik ideje lejárt, jól bizonyítja, hogy a háború további történetében esetleg csak mint trófeák, illetve a haditudósítók fotóinak hálás témája szerepeltek. Szó nem volt menekülő, apró fekete emberkékről.

Kis "dolgozatomat"
a Haditechnika Makettezőknek 1. számában Horváth Ödön és Liptai János tollából megjelent írásai,
a "Harckocsik és páncélozott járművek típuskönyve" /Zrínyi Kiadó, Bp. 1980./
Bombay-Gyarmati-Turcsányi: Harckocsik 1916-tól napjainkig /Zrínyi Kiadó, Bp./ egyes részei
valamit internetes képanyagok alapján állítottam össze.

Pintér György