Panavia Tornado IDS
1:32, Revell
No.04700 (1996)
Pintér György - Múzeumi krimik
Előzmények
2003. szeptember, Aranysas magazin: ekkor és ott bontakozott ki az a „szerelem”, aminek az eredménye lett a következő cikk főszereplője. Akkor pillantottam meg ugyanis azt a díszfestésű Panavia Tornado IDS-t, amihez foghatót azóta sem láttam.
Az alany a Luftwaffe JaBoG 31-es alakulatának díszfestésű gépe, amelyet azon alkalomból készítettek el, hogy a Német Légierő ezen vadászbombázó ezrede 1983. július 26-án váltott erre a típusra, s ezt mindenképpen meg akarták ünnepelni. Ennél jobb lehetőség nem is lehetett volna a debütálására, mint a 2003. júliusi zeltwegi Air Power 2003.-on a „Blue Lightning” fantázianevű Pa 200 mellett az én szerény véleményem szerint minden más kiállított repülőgép beleszürkült a repülőnapba.
Akkoriban - mint lelkes repülőbarátként és egyben viszonylag kezdő makettezőként - rögtön megfordult a fejemben, hogy meg kéne építeni a gépet kicsiben. Ám az akkori tudásommal és kevéske tapasztalatommal nem mertem belevágni egy ekkora fába, és a projekt szépen lassan a feledés homályába merült. Azonban ennek az évnek (2009) az elején egy internetes böngészés során ismét megláttam a „Kék Villámot”, s elkezdődött a keresgélés a minél jobb referenciafotók után. Mint optimista végzős középiskolás, a tanulás mellett belevágtam életem eddigi legnagyobb makettes alkotásába. Szerencsére a „nagy munkára” való felkészülés és a tanulás jól megfért egymás mellett.
Előkészületek
Minden áldott este újabb és újabb képeket szereztem be a gépről, letöltöttem a részletes rajzait is, majd nekiállhattam a szöszmötölős munkának. Először a kinyomtatott háromnézeti rajzokon színes ceruzákkal elkészítettem a spéci kamuflázst, ezután a rajzokat felnagyítva 1:32-es méretre, ismét bejelöltem a színek határait. Ez eddig szép és jó, ám ekkor rádöbbentem (hosszas keresgélés után) arra, hogy senki nem adott ki olyan matricát, ami az én Tornadomhoz szükséges.
Ekkor következett egy kis filozofálás, hogy most akkor mi is legyen? A megoldást az egyik internetes webáruház virtuális polcán találtam meg: az ACT matricalapjait. Használatuk viszonylag egyszerű, csak türelem és idő kell hozzá. Tehát: valamilyen tetszőleges grafikai programmal megszerkesztjük a kívánt matricát, azt kinyomtatjuk, majd 1-2 rétegben bekenjük a Microscale Liquid Decal Film nevű termékével. Ha ez a réteg megszáradt, le lehet lakkozni tetszőleges vastagságban a matricákat. És ha ezzel is készen vagyunk, akkor már lehet is felvinni őket a felületre.
Természetesen ezen lépésekkel együtt illett beszerezni a gép makettjét is, amely a Revell 1996-os kiadású, 04700 katalógusszámú Panavia Tornado IDS/GR.Mk 1-es gépe. Mint idővel kiderült, ez nem volt egy könnyű feladat. Több, mint 4 hónap keresgélés után már majdnem feladtam az egészet, mikor végre megláttam a makettet a Sas Militária (Szikla-főnix) webáruházában. Ugyan raktáron nem volt nekik, ennek ellenére 4 nappal a rendelés után már meg is érkezett a kicsike. Ezekután beszereztem a szükséges festékeket, egyéb, megcsappant mennyiségű dolgokat és készen álltam a nagy munkára (amire persze csak az éppen esedékes érettségi után tudtam nekiállni)
Építés
Június 22-én tehát végre nekiállhattam a gépnek. Mivel jelen alkalommal nem egy dobozbontással szeretném untatni a kedves makettező társakat, ezért csak annyit a készletről, hogy viszonylag finom minőséget képvisel, ám a készlet hiányosságaira csak menet közben derült fény (értem ez alatt az útmutatót is).
A kabin építése rengeteg időt emésztett fel, köszönhető ez a részletességének és viszonylagos bonyolult bontásának is. Az üléseket egyenként 10 darabból kell összeállítani, ami nem éppen zökkenőmentes, de kivitelezhető egy kis türelemmel és odafigyeléssel. Az ülés olívszürke, a háttámla olívzöld, a hevederek (a ráöntöttet festettem meg) okker + pár csepp bézs, a csatok alumínium színt kaptak. Az ülések oldala sötétszürke, a katapultfogantyú a szokásos fekete-sárga. A sín, amelyen az ülés elhagyja a kabint, szürke és sárga színt kapott. A kabin alapszíne középszürke + fehér, az alja olívszürke. Az oldalkonzolok műszereit és mutatóit egy nagyító és egy 5/0-s ecset segítségével festettem meg különböző színekkel, a valódi képekről dolgozva. Hasonlóan készültek a műszerfalak is, de oda pluszban járnak még matricák is. Az operátor előtti, négy „dobozból” álló műszeregységet szintén összeraktam és lefestettem.
Mikor beragasztottam mindent, kiegészítve a pedálokkal és botkormányokkal, kapott az egész cockpit egy selyemmatt tónust. Mikor megszáradt, beragasztottam a már előre lefestett törzsfélbe, majd kiegészítve az orrfutóaknával, egyesítettem a két törzsfelet. Az illeszkedés nem tökéletes, ráadásul itt a törzs alján egyetlen panelvonal sincsen, de még egy halvány nyom sem utal rájuk! Ezért ezt a részt még kezelésbe kellett vennem egy alkalom erejéig. Az újrakarcolt panelek nem lettek tökéletesek, de mindenesetre jobb, mintha csak egy csupasz „fémfelület” éktelenkedne ott. A szekció építését lezárandó, behelyeztem az orrba a Revell által ajánlott 55 gr súly helyett 65 gr-os nehezéket, ami egy jó nagy csavar 5 részre vágva és gyurmával+Ferrobonddal rögzítve.
Következett a szárnyak összeállítása. Ennél a lépésnél a gyártó - elősegítendő a későbbi mozgatási lehetőséget – négy kis apró műanyag „vacakkal” képzeli el a pilonok mobilitását. Ez több okból is előnytelen: 1. alapból hiányzott egy darabja a készletből; 2. nem bírják a terhelést; 3. nem igazán illenek a helyükre. Ezen oknál fogva elhatároztam, hogy fémgyűrűkkel veszem körbe a pilonok forgócsapjait, ezzel elősegítve a további mozgatási lehetőséget és kizárva az eltörés lehetőségét. Ezt elvégezve összeállítottam a szárnyakat, majd az összes forgatómechanizmust – eltérve a szokásos Revell-féle „csavarhúzó-felmelegítéses”- rögzítéstől – összepasszintottam a jó öreg Ferrobonddal. Ugyanezt elvégeztem a vízszintes vezérsíkoknál is, de mint később kiderült, fölöslegesen. Történt ugyanis, hogy egy szárazpróba során a nemes műanyag összekötő megadta magát. Nem volt más választásom, magam készítettem 2 mm átmérőjű acéldrótból egy összekötőt, majd 1-1 cm mélyen a stabilizátorokba süllyesztettem a két végét és pillanatragaccsal rögzítettem ott. Ez a megoldás garantálja az örökös tartósságot.
Beragasztottam az alsó törzsfélbe az előzőleg világosszürkére lefújt futóaknákat, majd a lefestett, „kompresszorlapátra hasonlító valamit” is a helyére raktam. Szerencse, hogy ebből nem sok fog látszódni a munkafolyamat végére. Ekkor kerültek végleges helyükre a bézsre festett kis elválasztó „lapok”, amelyek a valóságban meggátolják a gépbe való belátást. Igazából ez a bőrszerű dolog mindig igazodik az adott szárnyálláshoz, így mindig hermetikusan elkülönül a gép belseje a külvilágtól. A maketten ezt persze nem tudták így megoldani, és igazából én sem törekedtem ennek az elérésére, így maradtam a műanyagnál.
Következhetett egy nagy falat: a hatalmas függőleges vezérsík pontos beragasztása a felső törzsszekcióba. Illesztőcsapok nem, de egy méretes sík felület biztosítja a megfelelő stabilitást és pozíciót, Revellék szerint. Ez még úgy-ahogy rendben lenne, de mivel a két fél vezérsík eléggé el van vetemedve, és ráadásul a törzs íve sem követi a megfelelő irányt, ezért ez a lehetőség teljesen abszurd. Ezért más megoldást kellett keresnem. A vetemedett darabokat nagyjából sikerült megfelelő irányba állítgatni, így viszont az illeszkedés nem volt jó. A törzs felső részén, a vezérsík elejében lévő kis légbeömlő előtti részen egy jókora lépcső volt, ahol fogyott a putty és kellett rendesen szobrászkodni is. Hogy megfelelő legyen az illeszkedés és ne nyíljon szét idővel ez a rész, 4 kis lyukat fúrtam a vezérsíkba és 4-et a törzsbe, majd sokáig tartó próbálkozás és drótdugoszálás után sikerült hozzászorítani egymáshoz a rakoncátlan részeket. Biztos, ami biztos, jól megküldtem még sima és pillanatragasztóval is. Ezt se kell többet szétszednem!
Mikor ezzel megvoltam, pihenésképpen kifestettem a hajtóművek kiömlőjét (vas, bronz+vas, alu, antracit színekkel), majd a külsejét vas és föld keverékével színeztem. Ugyan a gázsugár-fordítókat nem készíthetjük el kitérítve, de a működtető fogaskerék-mechanizmust nagyrészt kidolgozták, és szépen is mutat a két kiömlő között. Színük szintén vas.
Időközben összeraktam a beömlőket is, ami ismét nem volt sétagalopp. A két fél közé be kell ragasztani 3 másik elemet, amik a levegő útját terelik az adott viszonyokhoz igazodva. Ez az a rész, ahol egyszerre kell tökéletesen pozícionálni ezeket a lemezeket és mellette pontosan össze kell ragasztani a két felet is. Két ragasztási lehetőség van, mindegyiknek van előnye és hátránya is. 1. pillanatragasztó: erős és gyors kötés, viszont nem sok lehetőség van a pontos pozícionálásra. 2. kétkomponensű ragasztó: elegendő idő a helyes állás kialakítására, viszont a lassú száradás miatt fennáll az elmozdulás veszélye. Ezek után azonban a Revell tűs ragasztójával egyesítettem a feleket, nem kis idegeskedés és verejték árán. Száradás után eltüntettem az illesztési nyomokat (kis hely = nehéz csiszolás), majd megkapta világosszürke színét. Mikor ez is megvolt, felraktam a helyére a törzsön, és láss csodát, tökéletesen illeszkedett! Végre egy kis felüdülés.
A sok stressz után megfestettem a törzsféklapok belső fehérjét, illetve aknáikat is megfújtam ugyanazzal. A működtető munkahengereik alumínium és fehér színt kaptak.
Mikor mindez megvolt, a szárnyak felső felületén megfestettem a szürke színt, ami a belső, forgó felületnél van. Száradása után következett a felső és alsó törzsfél összeillesztése, ami egy ekkora felületnél nem olyan könnyű meló. Szerencsére az illeszkedés itt viszonylag tűrhető, ám a „szokásos”, minimális lépcsők azért ott figyeltek. Szerencsére ezek eltűntetése nem nehéz, csak a stabilizátor forgáspontja körül necces egy kicsit, de minden megoldható. Jól megkötöztem a darabokat: Tamiya-szalag, szigetelőszalag és csipeszek hada garantálta a felek egybenmaradását. Mikor megszáradt a ragasztás, elkezdtem a szokásos csiszolás-tömítés-csiszolás munkafolyamatot. Az eredmény elfogadható lett, részben a már említett helyszűke okozott csak nehézséget.
Mindezek után nekiláttam a futóműveknek. Na ez volt az a rész, ami kicsapta a biztosítékot nálam. Az összeállítást kezdtem az orrfutóval. Alakja és mérete jó, szerencsére a közepén fut az illesztési vonal... A kerekek szépek, pontosak,lapítottak, kifestésük egyszerű és garantáltan szép lesz. Na de a lényeg: a futó szárán van egy felesleges „csuklótag-imitáció”, amely tudomásom szerint csak a Marineflieger gépein található meg. Ez még nem olyan nagy baj, könnyen eltávolítható, így helyes lesz az orrfutó... vagy mégsem? Ekkor vettem észre, hogy a makett alkatrésze a kirugózott állapotot ábrázolja, ami ugyebár nem jó egy földön álló gépnél. Mint utóbb kiderült, kb. 4 mm-t le kellett szabnom belőle! Ekkor mérgemben elhatároztam, hogy a rugóstag fölött 1 centivel elvágom a szárat, és így kialakítom a 360°-os körbefordulás lehetőségét. Hogy ne gyengüljön meg a szerkezet, az üreges szárba beragasztottam egy régi, eltörött 1-es fúró szárát, ami megfelelően masszív szerkezetet biztosít. Ezek után már nem nézhettem azt a rugónak szánt valamit, ami rá volt öntve a szárra. Egy 1-es fúró szárára feltekertem 0.3-as rézdrótot, majd mikor megfelelő hosszú volt, levágtam. 2db = 2 perc. A futó festése után helyére kerültek a rugók, a leszállófényszóró és a kerekek is.
Gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet. De sajnos lett! A főfutók összerakása felér egy rejtvénnyel. Aki követi az útmutatót, az olyan szép lábakat fog csinálni, aminek köze nem lesz a valósághoz! A fő, vaskos szárra felkerülő támasztókat nemes egyszerűséggel felcserélve kell ragasztani, mint ahogy azt ajánlják. Így lesz jó a pozíciójuk. Ezekután a festés már élményszámba ment, a ráöntött fékcsöveket rajtahagytam, mert így is elég szép.
Ezen lelki trauma után láttam neki a kabintető kifestésének. Maszkolás után első rétegként megkapta az antracit színt, ami belülről fog látszani, majd száradás után, a kinyomatott és kiszínezett tervrajz alapján megkapta a színeit: 3-féle kék: Revell 54, 51 és 52 sorrendben. A képek alapján ezek a színek állnak legközelebb a valódi festés árnyalatához.
Időközben elkészült a tankolócső festése is, karöltve a kabintető kitámasztó rúdjával. Összeraktam a HUD-ot is, majd fényes lakk+zöld keverékével lefestettem azt.
Nekiláttam a fegyverzet kidolgozásának is. Összeraktam a törzs alatti hosszanti pilonokat, beragasztottam a felfogató „bilincseket” is, amik szerencsére különálló alkatrészek. Összepasszintottam a hatalmas póttartályokat, a BOZ-101-es konténert, a Cerberus konténert, a felderítő konténert, valamint a nagyméretű Sargent Fletcher SFC 28–300 típusú légi utántöltő konténert. Igazi fegyverzetként kapunk 2 db AIM-9L-t és 4 db szabadesésű Mk 82-es bombát. A felhozatal elég szegényes, hiszen a GBU-12-es, az AGM-88 HARM, a Kormoran, a Mehrzweckwaffe–1 (MW–1) és a KEPD-350 Taurus sem található meg a dobozban, pedig ezek mindegyike bevethető az IDS fedélzetéről. Ez van. Az én gépemhez úgysem fogok sok függesztményt felhasználni. Az említett fegyvereket megfestettem a megfelelő színekkel és eltettem őket „pihenni”.
A géphez mellékelik a radart is, ami szépen kivitelezett. Az alap fekete színt fel lehet dobni - a valóságnak megfelelően - alumínium és piros színekkel. Az antenna színe matt barna (R85) és fényes lakk 1:1 arányú keveréke. Az orrkúp belseje antracit, körülötte fehér. Itt is volt egy hiba: a kör alakú szelvény egyszerűen nem volt kiöntve rendesen, hiányzott belőle egy kis darab, amit szerencsére könnyen lehet orvosolni Puttyval.
Mivel az Eduard ezen géphez kiadott készlete már nem elérhető, saját kezembe vettem az „irányítást”. Letöltöttem a készlet összeállítási rajzát, majd egy-két kiegészítőt megcsináltam magam a festés alatt. Értem ez alatt a kabintető tükreit (a rajz szerint 6, később képek tanúsága szerint csak 4), a tető zárómechanizmusát minimálisan és a beszállólétrát.
Tükrök: a szárak drót kilapítva + hajlítva, rá a „tükör” vékony, de kemény fólia befestve alu színre.
Zár: egyszerű 0.5-ös lemez képek alapján kialakítva, festve.
Létra: a teljes létra fenyőfából kifaragva + fogpiszkáló-fokok. Az oldalsó kapaszkodó 1.25-ös drót, a kerekek egy régi 1:300-as XB-70-es kiselejtezett részei. A beszálló-rész két részből áll: vastag kartonlap + 1.5-ös lemez. Mindegyik rajz alapján kivágva, majd összeillesztve, Puttyval eltüntetve a nyomokat. Lefestettem vas színnel, majd egy kicsit políroztam. A bal oldali kapaszkodó tűzőgép „lőszere”, míg a másik lapított és görbített forrasztóón-drót darab. A kabinba beérő kapaszkodófogakat is elkészítettem, de nem nagyon látszanak.
Mikor minden készen állt, összeillesztettem a törzs elejét és hátsó részét. A felek illeszkedése finoman szólva sem az igazi. Ha alul passzol, akkor felül van milliméteres lépcső és ugyanez igaz fordítva is. Ezért úgy döntöttem, hogy felül legyen szép az illesztés, és mert alul könnyebb eltüntetni a hibákat a kevésbé bonyolult forma miatt. Száradás után több órás küzdés következett, de végül sikerült egybedolgozni a cuccot. Ez után persze, hogy újra kellett vésni az egyszer már odavarázsolt panelvonalakat.
Festés
Mikor a gép nagy része egyben volt, jöhetett a jó kis mosószeres fürdetés a festés előtt. A kabin, beömlők, törzsféklap-akna, futóműaknák és kiömlők maszkolása után kapott a gép egy alapszínt, ami a katalógus szerint matt világoskék-szerű volt (inkább hasonlított zöldre). Egynapi száradás után elkezdtem felhordani a „kamuflázs” színeit. Ezeket már előre kiválasztottam, világostól sötét felé haladva: Revell 50 (60%) + fehér (40%), R50, R52, R51 és R54. Az első szín száradása után jöhetett a minta kimaszkolása. Ez persze a nagy felület és a bonyolult alakzat miatt közel 3 órát vett igénybe. Persze ugyanezt eljátszottam mind a 4 következő színnél. Összesítve több mint 12-13 órát vesződtem csak ezzel a fázissal.
Száradás után jött a nagy falat: leszedni a rengeteg maszkot. Ez a folyamat meglepően gyorsan ment, közel 2,5 óra alatt megvolt. A sok papír, rag- és Tamiya-szalag megtelített egy jókora dobozt.Egy-két helyen volt egy kis lépcső a színek között, de ezt orvosoltam.
Lelakkoztam a felületet, majd két napra rá nekiláttam a
matricázásnak. Először a rengeteg stencilt raktam fel, illetve a felségjelet, számokat. Ez volt kb. 3 nap, és az A/3-as matricalap majdnem kiürült. Ezután kezdtem neki a sajátkészítésűek felrakásához. Mint mindig, most is használtam a Gunze folyadékait. Kár volt! Ugyanis a remek lágyító olyan szépen összeráncosította a matricát, mintha jamaicai barátaink füves cigit sodornának (ezúton is elnézést az esetleges jamaicai olvasóktól)! Na ekkor egy kicsit felment bennem a pumpa. Megpróbáltam még egyszer: eredmény ugyanaz. Remek. Elkezdtem hát sima vízzel. És láss csodát, működött! Ugyan jobban kell figyelni a matricák felfekvésére, de legalább nem kellett megszakítanom a projektet. Egy-két helyen maradt buborék, de ez korrigálható volt. Mire végeztem a teljes géppel, ismét eltelt majd’ 3 nap. Sebaj, legalább spéci a gépem. Következett egy réteg fényes lakk, majd miután ezt túl fényesnek találtam végső fényességnek, felfújtam még egy réteg selyemmatt lakkot is. Így nem olyan, mintha tükörbe néznék.
Mivel egy olyan gépről van szó, ami nem sokat repült, hanem inkább csak a statikus soron állt, így nem alkalmaztam semmilyen koszolást, illetve koptatást. Legyen egy szép múzeumi darab is a vitrinben (ha befér).
Végszerelés
Ez a kedvenc részem, mert már lehet látni, hogy miért gürcölt annyit a szegény makettező emberke. Első lépésként beragasztottam a futóműveket, amik remekül elbírják a gép súlyát. Ezután kerültek fel a kiömlők, antennák, a szárny alá a két póttank + BOZ-101 + Cerberus, a törzs alá pedig a négy bomba. Felragasztottam kinyitva az orrkúpot, a törzsféklapokat kitérítve és a helyzetfényeket.
A kabintetőt nem ragasztottam a helyére, mert: 1. a kitámasztó és a remek illesztés nem indokolja ezt, 2. később, ha kell, egyszerűen le lehet kapni onnan és láttatni lehet a kabint.
Végül belőttem a szárnyak állását, ami körülbelül az elülső végálláshoz képest ¼-re van hátrahajtva.
Ezzel 2 hónap folyamatos meló után elkészült életem eddigi legnagyobb szabású makettje. Nem mondom, hogy minden percét élveztem, de a látvány mindenért kárpótol!
Alap
Ha már spéci a gép, akkor a helye is legyen egyedi! Az alap egyszerű, 60x45 cm-es bútorlap, lesarkazva és öntapadó szalaggal körülvéve. Színe fényes barna festék, a minta a JaBoG 31 jelvénye. Sajnos későn vettem észre, hogy felcseréltem a pajzs alapszínét és a kard árnyalatát. Nem baj, most már ilyen marad. A szárnyak, a pajzs szegélye és a szöveg makettfesték, a többi egyszerű zománcfesték.
A két kép: bal: Oswald Boelcke; jobb: a „Kék Villám” és adatai; középen a gép+ bázis adatai.
Végszó
Utólag belegondolva, elég nagy fába vágtam a fejszémet, s végül ennyi tellett tőlem. Valószínűleg még egyszer nem kezdenék ezzel a makettel, mert nagyon melós, de végül is ez a makettezés lényege: küzdj, és bízva bízzál!
Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból; remélem, van, akinek elnyerte a tetszését a masina. Ha gondoljátok, írjatok kommentet és köszönöm, hogy elolvastátok a cikkemet!
És ami a hab a tortán, hogy a 2009-es zalaegerszegi Wolfpack makettversenyen a Legkülönlegesebb festésű repülőgép kategóriában különdíjat nyertem a Blue Lightning-gel! Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a szervezőknek, különösen G-cart-nak (és persze mindenkinek, aki azon fáradozott, hogy lebonyolítsák az egyébként remekül sikerült rendezvényt), amiért életem első makettversenyén díjat kaphattam! Remélem, idővel tudom gyarapítani a trófeák számát:)
2003. szeptember, Aranysas magazin: ekkor és ott bontakozott ki az a „szerelem”, aminek az eredménye lett a következő cikk főszereplője. Akkor pillantottam meg ugyanis azt a díszfestésű Panavia Tornado IDS-t, amihez foghatót azóta sem láttam.
Az alany a Luftwaffe JaBoG 31-es alakulatának díszfestésű gépe, amelyet azon alkalomból készítettek el, hogy a Német Légierő ezen vadászbombázó ezrede 1983. július 26-án váltott erre a típusra, s ezt mindenképpen meg akarták ünnepelni. Ennél jobb lehetőség nem is lehetett volna a debütálására, mint a 2003. júliusi zeltwegi Air Power 2003.-on a „Blue Lightning” fantázianevű Pa 200 mellett az én szerény véleményem szerint minden más kiállított repülőgép beleszürkült a repülőnapba.
Akkoriban - mint lelkes repülőbarátként és egyben viszonylag kezdő makettezőként - rögtön megfordult a fejemben, hogy meg kéne építeni a gépet kicsiben. Ám az akkori tudásommal és kevéske tapasztalatommal nem mertem belevágni egy ekkora fába, és a projekt szépen lassan a feledés homályába merült. Azonban ennek az évnek (2009) az elején egy internetes böngészés során ismét megláttam a „Kék Villámot”, s elkezdődött a keresgélés a minél jobb referenciafotók után. Mint optimista végzős középiskolás, a tanulás mellett belevágtam életem eddigi legnagyobb makettes alkotásába. Szerencsére a „nagy munkára” való felkészülés és a tanulás jól megfért egymás mellett.
Előkészületek
Minden áldott este újabb és újabb képeket szereztem be a gépről, letöltöttem a részletes rajzait is, majd nekiállhattam a szöszmötölős munkának. Először a kinyomtatott háromnézeti rajzokon színes ceruzákkal elkészítettem a spéci kamuflázst, ezután a rajzokat felnagyítva 1:32-es méretre, ismét bejelöltem a színek határait. Ez eddig szép és jó, ám ekkor rádöbbentem (hosszas keresgélés után) arra, hogy senki nem adott ki olyan matricát, ami az én Tornadomhoz szükséges.
Ekkor következett egy kis filozofálás, hogy most akkor mi is legyen? A megoldást az egyik internetes webáruház virtuális polcán találtam meg: az ACT matricalapjait. Használatuk viszonylag egyszerű, csak türelem és idő kell hozzá. Tehát: valamilyen tetszőleges grafikai programmal megszerkesztjük a kívánt matricát, azt kinyomtatjuk, majd 1-2 rétegben bekenjük a Microscale Liquid Decal Film nevű termékével. Ha ez a réteg megszáradt, le lehet lakkozni tetszőleges vastagságban a matricákat. És ha ezzel is készen vagyunk, akkor már lehet is felvinni őket a felületre.
Természetesen ezen lépésekkel együtt illett beszerezni a gép makettjét is, amely a Revell 1996-os kiadású, 04700 katalógusszámú Panavia Tornado IDS/GR.Mk 1-es gépe. Mint idővel kiderült, ez nem volt egy könnyű feladat. Több, mint 4 hónap keresgélés után már majdnem feladtam az egészet, mikor végre megláttam a makettet a Sas Militária (Szikla-főnix) webáruházában. Ugyan raktáron nem volt nekik, ennek ellenére 4 nappal a rendelés után már meg is érkezett a kicsike. Ezekután beszereztem a szükséges festékeket, egyéb, megcsappant mennyiségű dolgokat és készen álltam a nagy munkára (amire persze csak az éppen esedékes érettségi után tudtam nekiállni)
Építés
Június 22-én tehát végre nekiállhattam a gépnek. Mivel jelen alkalommal nem egy dobozbontással szeretném untatni a kedves makettező társakat, ezért csak annyit a készletről, hogy viszonylag finom minőséget képvisel, ám a készlet hiányosságaira csak menet közben derült fény (értem ez alatt az útmutatót is).
A kabin építése rengeteg időt emésztett fel, köszönhető ez a részletességének és viszonylagos bonyolult bontásának is. Az üléseket egyenként 10 darabból kell összeállítani, ami nem éppen zökkenőmentes, de kivitelezhető egy kis türelemmel és odafigyeléssel. Az ülés olívszürke, a háttámla olívzöld, a hevederek (a ráöntöttet festettem meg) okker + pár csepp bézs, a csatok alumínium színt kaptak. Az ülések oldala sötétszürke, a katapultfogantyú a szokásos fekete-sárga. A sín, amelyen az ülés elhagyja a kabint, szürke és sárga színt kapott. A kabin alapszíne középszürke + fehér, az alja olívszürke. Az oldalkonzolok műszereit és mutatóit egy nagyító és egy 5/0-s ecset segítségével festettem meg különböző színekkel, a valódi képekről dolgozva. Hasonlóan készültek a műszerfalak is, de oda pluszban járnak még matricák is. Az operátor előtti, négy „dobozból” álló műszeregységet szintén összeraktam és lefestettem.
Mikor beragasztottam mindent, kiegészítve a pedálokkal és botkormányokkal, kapott az egész cockpit egy selyemmatt tónust. Mikor megszáradt, beragasztottam a már előre lefestett törzsfélbe, majd kiegészítve az orrfutóaknával, egyesítettem a két törzsfelet. Az illeszkedés nem tökéletes, ráadásul itt a törzs alján egyetlen panelvonal sincsen, de még egy halvány nyom sem utal rájuk! Ezért ezt a részt még kezelésbe kellett vennem egy alkalom erejéig. Az újrakarcolt panelek nem lettek tökéletesek, de mindenesetre jobb, mintha csak egy csupasz „fémfelület” éktelenkedne ott. A szekció építését lezárandó, behelyeztem az orrba a Revell által ajánlott 55 gr súly helyett 65 gr-os nehezéket, ami egy jó nagy csavar 5 részre vágva és gyurmával+Ferrobonddal rögzítve.
Következett a szárnyak összeállítása. Ennél a lépésnél a gyártó - elősegítendő a későbbi mozgatási lehetőséget – négy kis apró műanyag „vacakkal” képzeli el a pilonok mobilitását. Ez több okból is előnytelen: 1. alapból hiányzott egy darabja a készletből; 2. nem bírják a terhelést; 3. nem igazán illenek a helyükre. Ezen oknál fogva elhatároztam, hogy fémgyűrűkkel veszem körbe a pilonok forgócsapjait, ezzel elősegítve a további mozgatási lehetőséget és kizárva az eltörés lehetőségét. Ezt elvégezve összeállítottam a szárnyakat, majd az összes forgatómechanizmust – eltérve a szokásos Revell-féle „csavarhúzó-felmelegítéses”- rögzítéstől – összepasszintottam a jó öreg Ferrobonddal. Ugyanezt elvégeztem a vízszintes vezérsíkoknál is, de mint később kiderült, fölöslegesen. Történt ugyanis, hogy egy szárazpróba során a nemes műanyag összekötő megadta magát. Nem volt más választásom, magam készítettem 2 mm átmérőjű acéldrótból egy összekötőt, majd 1-1 cm mélyen a stabilizátorokba süllyesztettem a két végét és pillanatragaccsal rögzítettem ott. Ez a megoldás garantálja az örökös tartósságot.
Beragasztottam az alsó törzsfélbe az előzőleg világosszürkére lefújt futóaknákat, majd a lefestett, „kompresszorlapátra hasonlító valamit” is a helyére raktam. Szerencse, hogy ebből nem sok fog látszódni a munkafolyamat végére. Ekkor kerültek végleges helyükre a bézsre festett kis elválasztó „lapok”, amelyek a valóságban meggátolják a gépbe való belátást. Igazából ez a bőrszerű dolog mindig igazodik az adott szárnyálláshoz, így mindig hermetikusan elkülönül a gép belseje a külvilágtól. A maketten ezt persze nem tudták így megoldani, és igazából én sem törekedtem ennek az elérésére, így maradtam a műanyagnál.
Következhetett egy nagy falat: a hatalmas függőleges vezérsík pontos beragasztása a felső törzsszekcióba. Illesztőcsapok nem, de egy méretes sík felület biztosítja a megfelelő stabilitást és pozíciót, Revellék szerint. Ez még úgy-ahogy rendben lenne, de mivel a két fél vezérsík eléggé el van vetemedve, és ráadásul a törzs íve sem követi a megfelelő irányt, ezért ez a lehetőség teljesen abszurd. Ezért más megoldást kellett keresnem. A vetemedett darabokat nagyjából sikerült megfelelő irányba állítgatni, így viszont az illeszkedés nem volt jó. A törzs felső részén, a vezérsík elejében lévő kis légbeömlő előtti részen egy jókora lépcső volt, ahol fogyott a putty és kellett rendesen szobrászkodni is. Hogy megfelelő legyen az illeszkedés és ne nyíljon szét idővel ez a rész, 4 kis lyukat fúrtam a vezérsíkba és 4-et a törzsbe, majd sokáig tartó próbálkozás és drótdugoszálás után sikerült hozzászorítani egymáshoz a rakoncátlan részeket. Biztos, ami biztos, jól megküldtem még sima és pillanatragasztóval is. Ezt se kell többet szétszednem!
Mikor ezzel megvoltam, pihenésképpen kifestettem a hajtóművek kiömlőjét (vas, bronz+vas, alu, antracit színekkel), majd a külsejét vas és föld keverékével színeztem. Ugyan a gázsugár-fordítókat nem készíthetjük el kitérítve, de a működtető fogaskerék-mechanizmust nagyrészt kidolgozták, és szépen is mutat a két kiömlő között. Színük szintén vas.
Időközben összeraktam a beömlőket is, ami ismét nem volt sétagalopp. A két fél közé be kell ragasztani 3 másik elemet, amik a levegő útját terelik az adott viszonyokhoz igazodva. Ez az a rész, ahol egyszerre kell tökéletesen pozícionálni ezeket a lemezeket és mellette pontosan össze kell ragasztani a két felet is. Két ragasztási lehetőség van, mindegyiknek van előnye és hátránya is. 1. pillanatragasztó: erős és gyors kötés, viszont nem sok lehetőség van a pontos pozícionálásra. 2. kétkomponensű ragasztó: elegendő idő a helyes állás kialakítására, viszont a lassú száradás miatt fennáll az elmozdulás veszélye. Ezek után azonban a Revell tűs ragasztójával egyesítettem a feleket, nem kis idegeskedés és verejték árán. Száradás után eltüntettem az illesztési nyomokat (kis hely = nehéz csiszolás), majd megkapta világosszürke színét. Mikor ez is megvolt, felraktam a helyére a törzsön, és láss csodát, tökéletesen illeszkedett! Végre egy kis felüdülés.
A sok stressz után megfestettem a törzsféklapok belső fehérjét, illetve aknáikat is megfújtam ugyanazzal. A működtető munkahengereik alumínium és fehér színt kaptak.
Mikor mindez megvolt, a szárnyak felső felületén megfestettem a szürke színt, ami a belső, forgó felületnél van. Száradása után következett a felső és alsó törzsfél összeillesztése, ami egy ekkora felületnél nem olyan könnyű meló. Szerencsére az illeszkedés itt viszonylag tűrhető, ám a „szokásos”, minimális lépcsők azért ott figyeltek. Szerencsére ezek eltűntetése nem nehéz, csak a stabilizátor forgáspontja körül necces egy kicsit, de minden megoldható. Jól megkötöztem a darabokat: Tamiya-szalag, szigetelőszalag és csipeszek hada garantálta a felek egybenmaradását. Mikor megszáradt a ragasztás, elkezdtem a szokásos csiszolás-tömítés-csiszolás munkafolyamatot. Az eredmény elfogadható lett, részben a már említett helyszűke okozott csak nehézséget.
Mindezek után nekiláttam a futóműveknek. Na ez volt az a rész, ami kicsapta a biztosítékot nálam. Az összeállítást kezdtem az orrfutóval. Alakja és mérete jó, szerencsére a közepén fut az illesztési vonal... A kerekek szépek, pontosak,lapítottak, kifestésük egyszerű és garantáltan szép lesz. Na de a lényeg: a futó szárán van egy felesleges „csuklótag-imitáció”, amely tudomásom szerint csak a Marineflieger gépein található meg. Ez még nem olyan nagy baj, könnyen eltávolítható, így helyes lesz az orrfutó... vagy mégsem? Ekkor vettem észre, hogy a makett alkatrésze a kirugózott állapotot ábrázolja, ami ugyebár nem jó egy földön álló gépnél. Mint utóbb kiderült, kb. 4 mm-t le kellett szabnom belőle! Ekkor mérgemben elhatároztam, hogy a rugóstag fölött 1 centivel elvágom a szárat, és így kialakítom a 360°-os körbefordulás lehetőségét. Hogy ne gyengüljön meg a szerkezet, az üreges szárba beragasztottam egy régi, eltörött 1-es fúró szárát, ami megfelelően masszív szerkezetet biztosít. Ezek után már nem nézhettem azt a rugónak szánt valamit, ami rá volt öntve a szárra. Egy 1-es fúró szárára feltekertem 0.3-as rézdrótot, majd mikor megfelelő hosszú volt, levágtam. 2db = 2 perc. A futó festése után helyére kerültek a rugók, a leszállófényszóró és a kerekek is.
Gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet. De sajnos lett! A főfutók összerakása felér egy rejtvénnyel. Aki követi az útmutatót, az olyan szép lábakat fog csinálni, aminek köze nem lesz a valósághoz! A fő, vaskos szárra felkerülő támasztókat nemes egyszerűséggel felcserélve kell ragasztani, mint ahogy azt ajánlják. Így lesz jó a pozíciójuk. Ezekután a festés már élményszámba ment, a ráöntött fékcsöveket rajtahagytam, mert így is elég szép.
Ezen lelki trauma után láttam neki a kabintető kifestésének. Maszkolás után első rétegként megkapta az antracit színt, ami belülről fog látszani, majd száradás után, a kinyomatott és kiszínezett tervrajz alapján megkapta a színeit: 3-féle kék: Revell 54, 51 és 52 sorrendben. A képek alapján ezek a színek állnak legközelebb a valódi festés árnyalatához.
Időközben elkészült a tankolócső festése is, karöltve a kabintető kitámasztó rúdjával. Összeraktam a HUD-ot is, majd fényes lakk+zöld keverékével lefestettem azt.
Nekiláttam a fegyverzet kidolgozásának is. Összeraktam a törzs alatti hosszanti pilonokat, beragasztottam a felfogató „bilincseket” is, amik szerencsére különálló alkatrészek. Összepasszintottam a hatalmas póttartályokat, a BOZ-101-es konténert, a Cerberus konténert, a felderítő konténert, valamint a nagyméretű Sargent Fletcher SFC 28–300 típusú légi utántöltő konténert. Igazi fegyverzetként kapunk 2 db AIM-9L-t és 4 db szabadesésű Mk 82-es bombát. A felhozatal elég szegényes, hiszen a GBU-12-es, az AGM-88 HARM, a Kormoran, a Mehrzweckwaffe–1 (MW–1) és a KEPD-350 Taurus sem található meg a dobozban, pedig ezek mindegyike bevethető az IDS fedélzetéről. Ez van. Az én gépemhez úgysem fogok sok függesztményt felhasználni. Az említett fegyvereket megfestettem a megfelelő színekkel és eltettem őket „pihenni”.
A géphez mellékelik a radart is, ami szépen kivitelezett. Az alap fekete színt fel lehet dobni - a valóságnak megfelelően - alumínium és piros színekkel. Az antenna színe matt barna (R85) és fényes lakk 1:1 arányú keveréke. Az orrkúp belseje antracit, körülötte fehér. Itt is volt egy hiba: a kör alakú szelvény egyszerűen nem volt kiöntve rendesen, hiányzott belőle egy kis darab, amit szerencsére könnyen lehet orvosolni Puttyval.
Mivel az Eduard ezen géphez kiadott készlete már nem elérhető, saját kezembe vettem az „irányítást”. Letöltöttem a készlet összeállítási rajzát, majd egy-két kiegészítőt megcsináltam magam a festés alatt. Értem ez alatt a kabintető tükreit (a rajz szerint 6, később képek tanúsága szerint csak 4), a tető zárómechanizmusát minimálisan és a beszállólétrát.
Tükrök: a szárak drót kilapítva + hajlítva, rá a „tükör” vékony, de kemény fólia befestve alu színre.
Zár: egyszerű 0.5-ös lemez képek alapján kialakítva, festve.
Létra: a teljes létra fenyőfából kifaragva + fogpiszkáló-fokok. Az oldalsó kapaszkodó 1.25-ös drót, a kerekek egy régi 1:300-as XB-70-es kiselejtezett részei. A beszálló-rész két részből áll: vastag kartonlap + 1.5-ös lemez. Mindegyik rajz alapján kivágva, majd összeillesztve, Puttyval eltüntetve a nyomokat. Lefestettem vas színnel, majd egy kicsit políroztam. A bal oldali kapaszkodó tűzőgép „lőszere”, míg a másik lapított és görbített forrasztóón-drót darab. A kabinba beérő kapaszkodófogakat is elkészítettem, de nem nagyon látszanak.
Mikor minden készen állt, összeillesztettem a törzs elejét és hátsó részét. A felek illeszkedése finoman szólva sem az igazi. Ha alul passzol, akkor felül van milliméteres lépcső és ugyanez igaz fordítva is. Ezért úgy döntöttem, hogy felül legyen szép az illesztés, és mert alul könnyebb eltüntetni a hibákat a kevésbé bonyolult forma miatt. Száradás után több órás küzdés következett, de végül sikerült egybedolgozni a cuccot. Ez után persze, hogy újra kellett vésni az egyszer már odavarázsolt panelvonalakat.
Festés
Mikor a gép nagy része egyben volt, jöhetett a jó kis mosószeres fürdetés a festés előtt. A kabin, beömlők, törzsféklap-akna, futóműaknák és kiömlők maszkolása után kapott a gép egy alapszínt, ami a katalógus szerint matt világoskék-szerű volt (inkább hasonlított zöldre). Egynapi száradás után elkezdtem felhordani a „kamuflázs” színeit. Ezeket már előre kiválasztottam, világostól sötét felé haladva: Revell 50 (60%) + fehér (40%), R50, R52, R51 és R54. Az első szín száradása után jöhetett a minta kimaszkolása. Ez persze a nagy felület és a bonyolult alakzat miatt közel 3 órát vett igénybe. Persze ugyanezt eljátszottam mind a 4 következő színnél. Összesítve több mint 12-13 órát vesződtem csak ezzel a fázissal.
Száradás után jött a nagy falat: leszedni a rengeteg maszkot. Ez a folyamat meglepően gyorsan ment, közel 2,5 óra alatt megvolt. A sok papír, rag- és Tamiya-szalag megtelített egy jókora dobozt.Egy-két helyen volt egy kis lépcső a színek között, de ezt orvosoltam.
Lelakkoztam a felületet, majd két napra rá nekiláttam a
matricázásnak. Először a rengeteg stencilt raktam fel, illetve a felségjelet, számokat. Ez volt kb. 3 nap, és az A/3-as matricalap majdnem kiürült. Ezután kezdtem neki a sajátkészítésűek felrakásához. Mint mindig, most is használtam a Gunze folyadékait. Kár volt! Ugyanis a remek lágyító olyan szépen összeráncosította a matricát, mintha jamaicai barátaink füves cigit sodornának (ezúton is elnézést az esetleges jamaicai olvasóktól)! Na ekkor egy kicsit felment bennem a pumpa. Megpróbáltam még egyszer: eredmény ugyanaz. Remek. Elkezdtem hát sima vízzel. És láss csodát, működött! Ugyan jobban kell figyelni a matricák felfekvésére, de legalább nem kellett megszakítanom a projektet. Egy-két helyen maradt buborék, de ez korrigálható volt. Mire végeztem a teljes géppel, ismét eltelt majd’ 3 nap. Sebaj, legalább spéci a gépem. Következett egy réteg fényes lakk, majd miután ezt túl fényesnek találtam végső fényességnek, felfújtam még egy réteg selyemmatt lakkot is. Így nem olyan, mintha tükörbe néznék.
Mivel egy olyan gépről van szó, ami nem sokat repült, hanem inkább csak a statikus soron állt, így nem alkalmaztam semmilyen koszolást, illetve koptatást. Legyen egy szép múzeumi darab is a vitrinben (ha befér).
Végszerelés
Ez a kedvenc részem, mert már lehet látni, hogy miért gürcölt annyit a szegény makettező emberke. Első lépésként beragasztottam a futóműveket, amik remekül elbírják a gép súlyát. Ezután kerültek fel a kiömlők, antennák, a szárny alá a két póttank + BOZ-101 + Cerberus, a törzs alá pedig a négy bomba. Felragasztottam kinyitva az orrkúpot, a törzsféklapokat kitérítve és a helyzetfényeket.
A kabintetőt nem ragasztottam a helyére, mert: 1. a kitámasztó és a remek illesztés nem indokolja ezt, 2. később, ha kell, egyszerűen le lehet kapni onnan és láttatni lehet a kabint.
Végül belőttem a szárnyak állását, ami körülbelül az elülső végálláshoz képest ¼-re van hátrahajtva.
Ezzel 2 hónap folyamatos meló után elkészült életem eddigi legnagyobb szabású makettje. Nem mondom, hogy minden percét élveztem, de a látvány mindenért kárpótol!
Alap
Ha már spéci a gép, akkor a helye is legyen egyedi! Az alap egyszerű, 60x45 cm-es bútorlap, lesarkazva és öntapadó szalaggal körülvéve. Színe fényes barna festék, a minta a JaBoG 31 jelvénye. Sajnos későn vettem észre, hogy felcseréltem a pajzs alapszínét és a kard árnyalatát. Nem baj, most már ilyen marad. A szárnyak, a pajzs szegélye és a szöveg makettfesték, a többi egyszerű zománcfesték.
A két kép: bal: Oswald Boelcke; jobb: a „Kék Villám” és adatai; középen a gép+ bázis adatai.
Végszó
Utólag belegondolva, elég nagy fába vágtam a fejszémet, s végül ennyi tellett tőlem. Valószínűleg még egyszer nem kezdenék ezzel a makettel, mert nagyon melós, de végül is ez a makettezés lényege: küzdj, és bízva bízzál!
Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból; remélem, van, akinek elnyerte a tetszését a masina. Ha gondoljátok, írjatok kommentet és köszönöm, hogy elolvastátok a cikkemet!
És ami a hab a tortán, hogy a 2009-es zalaegerszegi Wolfpack makettversenyen a Legkülönlegesebb festésű repülőgép kategóriában különdíjat nyertem a Blue Lightning-gel! Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a szervezőknek, különösen G-cart-nak (és persze mindenkinek, aki azon fáradozott, hogy lebonyolítsák az egyébként remekül sikerült rendezvényt), amiért életem első makettversenyén díjat kaphattam! Remélem, idővel tudom gyarapítani a trófeák számát:)
|
| A makett eredetije |
|
| A doboz |
|
| Még az eredeti fest… |
|
| Alap matricák |
|
| Spéci matricák |
|
| Spéci matricák2 |
|
| A cockpit |
|
| Egy kis retró… |
|
| A cockpit2 |
|
| A cockpit3 |
|
| A cockpit beépítve |
|
| A cockpit beépí… |
|
| A főfutók |
|
| A futóművek |
|
| A spéci orrfut |
|
| Operátor műszerfal |
|
| Martin-Baker Mk.10A |
|
| Martin-Baker Mk.10A… |
|
| Martin-Baker Mk.10A… |
|
| RB199 tüzesebb fele |
|
| RB199 tüzesebb… |
|
| RB199 tüzesebb… |
|
| Az egyik beömlő… |
|
| A létra |
|
| A tetemes orrsúly |
|
| Lesz mit szobrá… |
|
| Stabilizátorok (mé… |
|
| Törzsels |
|
| Törzshátsó alsó… |
|
| Törzshátsó fels… |
|
| Törzshátsó+függ… |
|
| Fellépő alap |
|
| Fellépő alap2 |
|
| Ideiglenes cockpit-… |
|
| Ideiglenes cockpit-… |
|
| Ideiglenes összeá… |
|
| Ideiglenes összeá… |
|
| Kabintet |
|
| Póttankok |
|
| Radar |
|
| Radar2 |
|
| Maszk 1 |
|
| Maszk 2 |
|
| Maszk 2.2 |
|
| Maszk 2.3 |
|
| Maszk 3 |
|
| Maszk 3.2 |
|
| Maszk 4 |
|
| Maszk 4.2 |
|
| Félkészen |
|
| Félkészen2 |
|
| A kabin |
|
| A kabin2 |
|
| Az orr és a radar |
|
| A főfut |
|
| Az alap |
|
| Tornado alja |
|
| Tornado alja2 |
|
| Tornado alja3 |
|
| Tornado elölről |
|
| Tornado elölről2 |
|
| Tornado elölről3 |
|
| Tornado hátul-… |
|
| Tornado hátulról |
|
| Tornado hátulról2 |
|
| Tornado hátulról3 |
|
| Tornado hátulról4 |
|
| Tornado oldalról |
|
| Tornado oldalról2 |
|
| Tornado oldalról3 |
|
| Tornado oldalról4 |
|
| Tornado oldalról5 |
|
| Tornado oldalról6 |
|
| Tornado teteje |
|
| Tornado teteje2 |
|
| Blue Lightning |
|
| Blue Lightning2 |
|
| Blue Lightning3 |
|
| Blue Lightning4 |
|
| Blue Lightning5 |
|
| Blue Lightning6 |
|
| Blue Lightning7 |
|
| Wolfpack 2009 |
2009.08.24.
Utolsó módosítás: 2009.10.22.
Utolsó módosítás: 2009.10.22.