A würzburgi levesestál.

FuMG-65 Würzburg-Riese

1:35, GPM No.L-33-03
Pintér György - Múzeumi krimik Az 1930-as években a rádiótechnika, és a fém szerkezetű repülőgépek egyidejű megjelenésével érdekes jelenségeket tapasztaltak a szakemberek és amatőrök.A jelenség az volt, hogy a repülőgépek zavarják a rádió adás tisztaságát.
A többség bosszankodott ezen, de páran elgondolkodtak a gyakorlati hasznosításán.
Lényegében ez a jelenség vezetett a manapság csak RADAR néven ismert eszköz létrejöttéhez.

Ennek egyik formája volt a Chain Home, ami lényegében egy, oszlopokra ( és azok közé) kifeszített antenna rendszer volt.A nagy hibája pont az oszlopokból eredt, ugyanis ha a közeledő repülőgép átrepült az antenna felett ki is lépett a rendszer hatóköréből.Az oszlopot meg elfordítani nem lehetett.

Ettől a korabeli német rendszer már jóval fejlettebb jeleket mutatott. A rendszer függőleges és vízszintes síkban elfordítható antennák rendszereként írható le.
Alapvetően két típust használtak ( a repülőgépeken és a hajókon használtakat most ne említsük): a Freya elnevezésűt ami leginkább egy felállított ágykeretre hasonlított, illetve jelen cikk témáját a Würzburg-Riese elnevezésűt.

Maga a makett lézer vágott papírból készült, némi fém, műgyanta, ill sztirol közbeiktatásával. A mű eredetije a Berlin-Gatow-i példány.
A makett ( bár igazán lehetett volna rá figyelni) némileg elnagyolt itt-ott, a vastag papír miatt nem egyszerű építeni.
Máshol meg pont a vékony papír okoz gondot.
A talapzat egy betontömböt mintázna, amin rajta van a fém talapzat, és a vízszintes mozgást lehetővé tévő fogaskoszorú, sajnos fogak nélkül.
A központi gerendán lévő nyílásokat a múzeumi példányon fedelek takarják, ezt jeleníti meg a készlet.
A tányért tartó karokon is nyílások voltak, de az archív fotók alapján már akkor is burkolták ezeket részben vagy teljesen.Maguk a karok csavarokkal rögzítődnek, ezeknek nyomuk sincs.
A kabin építése meglepően egyszerű, de a végleges zárás előtt érdemes lefesteni, mivel natúr színű lapokat kapunk.A nagyméretű ablakok miatt a belátás jó,látható a bútorzat, ami szintén minimalista .
A tányér vázszerkezetét csapolásszerűen lehet összeépíteni, meglepően gyorsan. A belső oldalán lévő háló felrakása már nem ennyire egyszerű, 6+4 részből kapjuk. Kapunk még hozzá egy javító részt amit jól jön ha az valahol elszakad, vagy épp pontatlan az összeállítás.
A mozgató mechanika egy rendkívül látványos elem ( lenne ha nem spórolták volna le a fogaskerék koszorút). Ennek forgató tengelyét rézcsőből építettem, némi műgyanta véggel. A mozgató karok sztirolból készültek megfelelő rézdrót híján.De lehet hogy ez így jobb is. A csapszegek szintén esztergált műgyantából vannak.
A festés során egyszerű RAL7001 szürkét használtam.
A képek a 95%-os állapotot mutatják.
P1294407k
P1294407k
PB284378k

 A központi gerenda
PB284378k
PB284380k

Az alap
Tartottam tőle, hogy nem lesz elég stabil, de az.
PB284380k
PB284381k
PB284381k
PC114382k
PC114382k
PC114391k
PC114391k
PC164398k
PC164398k
PC164400k
PC164400k
PC164401k
PC164401k
P1294403k
P1294403k
P1294406k
P1294406k
P1294402k
P1294402k
2016.01.29.
Utolsó módosítás: 2016.01.30.
lucky
Pelikán Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
juge75
2016.02.17. 05:41:04
Két külön rendszerről írsz, a Chain Home felderítő, előre jelző, felderítő radar hosszú és rövid hullámú, az általad épített pedig tűzvezető radar nehézlövegek részére. Alapvetően két külön fejlesztési irány.
Nagyszerű munka, le a kalappal, a háborút követő légvédelmi fegyver rendszerek mind ezen alapultak.
gyurmakoma
2016.02.17. 18:13:48
húbazze...ez komoly lett gratula
lukács zsolt
2016.02.25. 15:27:03
jó értelemben vett elmebaj!géppisztolyt dugnának a hátsómban sem kezdenék neki....
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció