ACADEMY Merkava Mk. IV LIC + dioráma

Merkava Mk.4. LIC

1:35, Academy
Már régen szerettem volna elkészíteni egy Merkava Mk IV. harckocsit és erre az Academy szettje tűnt a legjobb választásnak. A készlet nagyon részletes, rendkívül sok alkatrészből áll. Található a dobozban még egy kisebb fémmaratás szett és tartalmaz két izraeli katona figurát is. Mivel úgy terveztem, hogy diorámát is készítek, ezért természetesen a katonákat is szándékomban állt elkészíteni. Eleinte úgy gondoltam, hogy nem vásárolok, illetve nem alkalmazok kiegészítőket a maketthez, azonban ez a készlet hiányosságaiból adódóan, menet közben megváltozott. Ráadásul egy kicsit is élethűre tervezett dioráma, kiegészítők nélkül amúgy se lenne igazán szépre kivitelezhető.

Harckocsi:

Összeállítás:
Az összeállítást a teknővel kezdtem, majd a kerekekkel folytattam. Gyorsan haladtam, egészen a lánctalpig, ami egy kicsit nagyobb falat volt. Ragasztott, hajlításos technikával készítettem el. Vagyis feltettem a teknőre az első és hátsó kerekeket, plusz az utolsó és az első gumitalpú kerekeket is, majd a már összeragasztott, félig megszáradt lánctalpat ráhajlítottam, összeragasztottam a két végét, majd maszkoló szalaggal ideiglenesen összefogattam, amíg meg nem száradt. Ezután jött a teknő teteje, ami nem volt nehéz feladat, gyorsan, gördülékenyen és egyszerűen ment, lényegében csak az alkatrészeket kellett a helyükre ragasztani. Viszont a torony jóval bonyolultabb és hosszabb feladatnak bizonyult. Sokkal több alkatrészből állt és nem is illeszthettem össze mindet, hiszen volt olyan, aminek előbb a festését kellett elvégezni, mielőtt a helyére ragaszthattam volna. Ilyen volt pl. a géppuska és az .50 BMG kaliberű Browning M2 gépágyú. Így ezeket külön készítettem el.

Festés:
Még a makett elkészítése előtt elhatároztam, hogy ezúttal semmin sem fogok spórolni. Vagyis kipróbálom a legjobbnak mondott technikákat, festékeket, valamint pigmenteket, pigment fixálókat, stb…. még akkor is, ha nem biztos, hogy a végeredmény szempontjából pozitívan fogok kijönni ebből. Így aztán beszereztem egy rakás MIG akril festéket és egyéb kiegészítőket az internetről. Eddig még sosem használtam ilyen festékeket, de nagyon jókat hallottam róluk és rengeteg referencia makettet láttam a neten is, melyekhez MIG gyártmányú eszközöket használtak és nagyon meggyőzőek voltak.

Tehát a festést először BLACK & WHITE technikával kezdtem. Ez egy külön készletet jelent és egy olyan technika, amivel könnyen elérhető a használt fém jellegű külső egyes makett járműveken. Először lefújtam a harckocsi egész felületét MIG Matt Black, matt fekete akril festékkel, majd visszafújtam a megfelelő helyeken árnyékolva MIG Matt White matt fehér akril festékkel. Miután megszáradt, az alapszínnek használt MIG Sinai Grey 82 akril és a BLACK & WHITE technikához használatos MIG Transparator, azaz átlátszósító 50-50 %-os keverékével lefújtam a harckocsi, ekkor még külön lévő három fő elemét, a teknőt, a tetőt és a tornyot. Így egy olyan felületet kaptam, ami már megfelelő színű volt, ám a BLACK & WHITE technikával elkészített árnyékolások valamennyire átlátszódtak a külső szín alól.

Ezután Gunze üveg kék festékkel lekentem a leskelődő nyílásokat, majd szintén Gunze üveg piros és üveg narancs színekkel a hátsó lámpákat, MIG matt fehérrel az első lámpákat. Jók lettek, de azt kell mondjam, ha ezekhez lett volna a szettben külön átlátszó plexi, akkor lettek volna az igazán jók.

Mikor ez megvolt, következett a panelezés. Ezúttal ehhez is MIG készítményt használtam, a PLW Black Night panelező folyadék személyében. Néha használat közben meg kellett kicsit rázni, de egyébként tökéletesen funkcionált, de legalábbis sokkal jobb volt, mint a vízzel higított Tempera, amit egyébként használni szoktam az ilyesmihez.

A fegyvereket ugye külön készítettem el, vagyis festeni is külön festettem. Először lefestettem a géppuskát és a Browning M2 gépágyút feketére, a már fentebb is említett akril matt fekete festékkel, majd a tartó konzoljaikat, illetve a lőszeres dobozokat is lefújtam a már szintén említett harckocsi alapszínével, illetve a lőszeres dobozokhoz MIG IDF Sand Grey 73-t használtam. Ezután összeragasztottam őket, majd Progresso grafit rúddal, fémes hatásúra kentem a fekete fegyvereket a megfelelő helyeken. A Browning M2-hez lőszer imitációk is voltak, így ezeket is először lefestettem, a hüvely részt Tamiya X-12 Gold Leap színnel arany sárgára, a hüvelyek sárgaréz színét utánozva, a lövedék részt pedig Gunze H10 Metallic Copper festékkel, vörösréz színt utánozva, majd árnyékoltam MIG Black Night, fekete panelező folyadékkal óvatosan. Végül felragasztottam ezt is a helyére.

Fémmaratások:
Ezektől tartottam a legjobban, mert a velük való tapasztalatom a legrosszabb. Könnyen lehet, hogy az én hibám, vagy nem áll rá a kezem, vagy nem vagyok hozzájuk elég ügyes, vagy csak egyszerűen nem nekem találták ki a fémmaratásokkal való kiegészítősdit, nem tudom, de eddig az ilyenekkel még mindig akadtak problémáim. Sajnos ez most se maradt el. A torony hátsó részén lévő kis láncos rakétavédelmet imitáló résszel nagyon megszenvedtem. A végére ragasztgatni a kis műanyag „labdacsokat”, melyeket a D panel kereteiről kellett egyesével levágni, hát nem volt kis menet. Ráadásul a végeredménnyel nem igazán voltam elégedett, de bíztam abban, hátha a netről rendelt kiegészítő szett majd kiváltja ezt is. (Erről majd a későbbiekben.) De a legjobban a torony baloldalán lévő leskelődő körüli kör alakú rácsozattal szenvedtem meg. Mondanom se kell, azzal is elégedetlen vagyok, de végül úgy döntöttem hagyom ahogy van, mert az interneten általam böngészett eredeti harckocsikról készített fényképeken is volt amelyik hát hogy is mondjam, sérült, vagy csálé, kissé nyomott volt, de legalábbis nem volt teljesen tökéletes. A kipufogó ráccsal nem volt problémám, csak ki kellett vágni és passzolt a helyére, nem kellett hajlítgatni és hasonló volt a helyzet a jobboldali torony tető leskelődő és a két első lámpa előtti kis rácsokkal is, bár utóbbiakat minimálisan hajtogatni is kellett, mégis jól ment, és szépen beilleszkedtek a helyükre is.

Kipufogó körüli korom:
Erről azért írok külön, mert csak a fém rácsozat feltétele után kerülhetett rá sor és kicsit több volt, mint festés. Először MIG Pigment Fixerrel bekentem a kipufogón lévő rácsozatot és környékét, majd egy kevés MIG Light Rust pigmentet tettem rá, óvatosan, nehogy túlzásba essek. Ezután MIG Matt Black és MIG FS 30219 Tan, kb. 70-30 %-os keverékével óvatosan befestettem szórópisztollyal. Mikor ez megvolt, vízbe áztatott, széles ecsettel óvatosan visszatöröltem, majd MIG US Modern Vehicles Wash bemosóval kicsit átfestettem. Ezután újra fújtam a már fent említett keverékkel, majd egy kevés MIG Fresh Engine Oil effektből itt-ott néhány cseppet tettem rá.

Matricázás:
Meg kell mondjam, a készlethez kapott matricákkal nem nagyon vagyok megelégedve. A kisebbekkel nem volt gond, mivel a matricalágyító jól megfogta őket, de a nagyobbakkal mind a hárommal problémák adódtak. Száradás után sajnos ráncolódtak és ezen nem nagyon tudtam már javítani. Ezért először úgy gondoltam, hogy a torony hátsó részén lévő rácsozatra való takarókat, melyeket keménypapírból készítettem, emiatt fel se teszem, hiszen csúnyán sikerült a rajtuk lévő matricázás, ám végül úgy határoztam, hogy az internetről rendelek hozzávaló matrica szettet és hátsó kiegészítőket, hátha azokkal jobban járok. (Ezekről is majd később.)

A pigmentezés előtt úgy döntöttem, mivel a matricák minőségét nem találtam elégségesnek, ezért az ágyúcső matricázásával már nem is próbálkozom, inkább azt is festem. Így aztán az ágyúcsövön lévő fehér csíkok nem matricák, hanem maszkoló szalagok segítségével festettek ezen a maketten.

Pigmentezés:
Következhetett a porolás, koszolás, pigmentezés. Először szórópisztollyal MIG Light Dust por effektet fújtam a teknő tetejének oldalához illesztett lánctalpat takaró lemezsor alsó, „fekete gumis” részeire, majd az első és a hátsó sárhányóra is, melyet azután itt-ott visszatöröltem kicsit MIG Enamel Odourless Thinner higítóba mártott ecsettel.

Magát a pigmentezést a teknő oldalával kezdtem. Lekentem a már fentebb a kipufogónál említett pigment fixálóval, majd MIG Middle East Dust, homok színű pigmentet használva, óvatosan végigkentem a rugókat imitáló részeket, majd a kerekeket is. Mikor megszáradt, a már korábban is használt motorolaj effektet itt-ott rákentem a „rugókra”, kis olajos részek látszatát képezve.

Mikor ez megvolt, következett a tető és a torony. Ezeken a részeken először MIG Sand pigmentet használtam, ez egy kicsit világosabb, porszerű, majd a sárgásabb, homok színűvel mentem rá itt is. Fixálót csak ott használtam, ahol erősebben, többet kellett tennem a pigmentből, vagyis ahol meggyűlhet a homok az igazi harckocsikon is. Hajlatokban, lámpáknál, leskelődőknél, ködgránátoknál, stb…. Persze az egészet nagyon óvatosan csináltam, mert nem akartam túlzásokba esni.

A lánctalpat külön készítettem el. Először lefestettem MIG matt feketével, majd száradás után Progresso grafit rúddal végighúztam a belsején azt a részt, ahol az eredeti lánctalpon a kerekek gurulnak, mintha kifényesedett volna. Utána egyenként kihúztam a lánctalp külsején a keresztirányú külső bordácskáit is, mintha azok is kifényesedtek volna. Végül lekentem pigment fixálóval és a fent említett pigmenttel, majd feltettem a helyére. Ezután a lánctalp széleket még kihúztam Progresso grafit rúddal, hogy ott a fémes kifényesedés erőteljesebb legyen kicsit.

Mikor ez is megvolt, összeházasítottam a teknőt a tetejével, majd felhelyeztem a tornyot is.

Harckocsi kiegészítő szett és külön matrica szett:
Korábban írtam, hogy a torony hátsó részével nem voltam megelégedve, így azután külön gyanta készleteket kezdtem böngészni a neten. Végül a Legend Merkava Mk.4 Basket set (for Academy) gyanta + fém készlete és a Bison Decals 35145 Merkava 4 part 1 matrica szettje mellett döntöttem.

Legend készlet:
Nyolc gyanta és három fém részből áll ez a kis szett. A gyanta alkatrészek a torony hátsó, rácsos rekesztároló részét és az erre való antennákat, a teknő hátsó részén található két tároló rekeszt, egy kis csomagocskát és a három harckocsi jelzéséhez használatos vásznat mintázó kis alkatrészekből állnak. A fém részek a torony alján lévő láncos rakéta védelmet imitáló részhez valóak. Ezek egy hosszú, szerintem valami sötétebb rézből készülhetett láncsorból, egy újfent valószínűleg réz kicsi golyócskákból álló szintén egybe függő összeállításból és egy kis fémmaratás szettből álltak. Az útmutató szerint a láncot egyesével kellett szétvágni és külön-külön feltenni a fémmaratás megfelelő lukacskáiba, majd a kis golyócskákat szintén egyesével szétvágva valahogy a végére ragasztgatni. Mit mondjak? Nem volt egy felemelő munka. Az első néhánnyal nagyon megkínlódtam, ám mikor a közepe tájékán jártam, már jobban kitapasztaltam mit hogyan, vagy ráállt a kezem, nem tudom, de egy idő után gördülékenyebben ment. Igaz, így is több napig tartott mire elkészült. Sajnos nem lett tökéletes ez sem, ám úgy gondoltam még mindig jobb, mint az eredeti Academy készlethez adott fém szettben lévő utánzatok. Festeni egyenesen kínszenvedés volt, a kis láncok ahogy fújtam folyton ide-oda lengtek, feltekeredtek, összeragadtak és még ki tudja hány módon nehezítették a dolgomat, de végül csak sikerült.

A tárolókat mintázó gyanta alkatrészek mindegyike katonai vászonnal letakart módon ábrázolja őket, tehát festeni is ennek megfelelően kellett. Szerettem volna a színekkel is érzékeltetni a takaró vásznakat, ezért a harckocsi alapszínétől némileg eltérő színt választottam hozzájuk. Így MIG FS33446 színnel fújtam le a vásznakat ábrázoló részeket, majd MIG PLW Black Night panelezővel mentem rá. Mikor megszáradt, MIG FS 33531 színnel festettem be a vásznat rögzítő kis szíjacskákat, végül a MIG FS33446 és a Black & White készletből való MIG matt fehér 70-30 %-os keverékéből alkotott világosabb színnel vékony kisecsettel kihúztam a vásznak gyűrődéseit. A kis csomagocskával is ugyanígy jártam el, annyi különbséggel, hogy ott MIG FS 30219 színt használtam alapszínnek és a fehérrel is ezt világosítottam és ugyanígy jártam el a három, jelzést tartalmazó vászon darabbal is, csak ott a harckocsi alapszínét használtam festéshez és a fehérrel való világosításhoz is.

Sajnos ennek a szettnek a méretezésével nem kis gondok adódtak. A tárolórekesz nem passzolt rendesen a torony megfelelő részéhez, emiatt elég sokat kellett még rajta alakítani és még úgy sem lett tökéletes. Ezért a ragasztás után fennmaradó réseket tömítőanyaggal tüntettem el, majd újra festettem ezeket a részeket. És sajnos a rakétavédelemhez szükséges láncok fémmaratásai sem voltak jól méretezve. Az oldalsókat még korrigáltam az elhelyezésüknél némi kis csalással, de a hátsóval eléggé megszenvedtem. Hajlítgatások, próbák, aztán megint hajlítgatások, megint próbák sora kellett ahhoz, hogy valamennyire elfogadható legyen és a két végéből is le kellett vágni valamennyit. Tökéletes azonban így sem lett.

Mivel a Legend szetthez adott, illetve a torony hátsó részére való gyanta alkatrészen lévő antenna imitációk borzasztó rosszak voltak, ezért azokat kicseréltem, az eredeti készletből valóakra. Itt-ott alakítgatni kellett rajtuk, némelyikből le kellett vágni valamennyit és újra kellett festenem is őket, de végül sikerült a gyanta alkatrészhez igazítanom mindegyiket.

Bison Decals 35145 Merkava 4 part 1 matrica szett:
Ezzel a szettel viszont nagyon meg voltam elégedve. Igaz, mindössze három darab matricát kellett feltennem belőle a torony hátsó részére, mivel a többit az eredeti készletből való szettből már feltettem. A neten rendelt matricaszett nagyon jó minőségűnek bizonyult. Könnyen ázott és jól tapadt. Szép felületet adott, de azért némi matricalágyító kellett hozzá.

Mikor mindennel megvoltam, úgy döntöttem, hogy három antennát hosszúra alakítok. Ezeket fehér, valószínűleg húzott műanyag szálakból álló szettből készítettem, melyet külön vettem meg a makett boltban. Eredetileg persze nem erre a célra készültek, de megfelelőre vágva, méretük, vastagságuk okán úgy vélem jól megfeleltek ide is. Ezzel készen is állt a harckocsi makett, hogy elfoglalja méltó helyét a majd ezt követően készülő diorámán. Ám először a katonák következtek.

Katonák:
Az összeállítás viszonylag egyszerű volt, ám mégis akadtak gondok, de csak azért, mert bár a harckocsihoz mellékeltek összeállítási útmutatót, a katonákhoz - akárcsak a külön gyanta készletekben lévő szettekhez - sajnos ezúttal sem. Úgy látszik ez mindenhol általános jelenség, a katonákhoz valami miatt nem adnak ilyesmit, sem akkor, ha külön gyantakészlet, sem akkor, ha egy nagyobb járműkészlet részét képezi. Így magamnak kellett rájönnöm, melyik alkatrész hová való, ami azért nem volt egyszerű, mert két katona is volt és az egyiknek még a feje is két külön álló részből volt összeállítható. Persze a két katonának kétféle felszerelése is van, így végül ebből kiindulva szárazpróbákkal sikerült beazonosítanom mi hová való. Ezután már könnyen ment a dolog. Mivel ezek műanyagból vannak és nem gyantából, sajnos a minőségük sem olyan jó, viszont jól lehetett ragasztani az alkatrészeiket a makettekhez is használatos ragasztókkal.

Festés:
A harckocsizó katona sisakja és mellénye Vallejo 70.893, a nadrágja, zubbonya pedig Vallejo 70.980 és Vallejo 70.919, 70-30 % keveréke, a kesztyűje Vallejo 70.980 és Vallejo 70.875, 60-40 % keveréke.
Mivel a festés esetében a színekkel is érzékeltetni szerettem volna a két katona különböző felszerelését, ezért a gyalogos katona esetben kicsit megvariáltam a színeket. A sisakja és mellénye szintén Vallejo 70.893, a nadrágja, zubbonya és felszerelései pedig Vallejo 70.980 és Vallejo 70.875, 60-40 % keveréke, vagyis az a szín, amit a másik katona kesztyűjéhez is használtam. Mindkét katona bakancsai Vallejo 70.861 színnel, a bőrük pedig Vallejo 70.804 készültek.

A panelezést szintén MIG PLW Black Night fekete panelező folyadékkal készítettem. Ezzel érzékeltettem a katonák ruházatán elhelyezkedő zsebeket, felszerelési tárgyakat, ráncokat. Az arcaik vonásait és a kezeiken is az ujjaik közti részt is érzékeltettem, csak ott MIG US Modern Vehicles Wash átmosót használtam, mely a sötét barnás színével jól illeszkedett a figurák bőréhez használt Vallejo festék színéhez, majd lelakkoztam a két katonát Gunze matt lakkal. Végül a gyalogos katona fegyvere következett. Ez egy M4-es, amit a Black & White készletben lévő MIG Matt Balck színnel feketére fújtam, majd akárcsak a gépágyú, a géppuska és a lánctalp esetében, ezúttal is Progresso grafit rúddal itt-ott fémszerűre satíroztam át. Az M4-es szíját vékony átlátszó műanyag zacskó széléből vágtam le, majd Vallejo feketével ecsettel festettem le és két részletben pillanatragasztóval tettem a helyére, miután felragasztottam a fegyvert is a katona hátára.

Pigmentezés:
Nagyon óvatosan készítettem, szinte kizárólag a gyalogos katona lábait érinti, a már fent is említett, a harckocsi teknőhöz is használt MIG Middle East Dust pigmentet használtam ide is.

Beton barikád:
Ezúttal nem magam készítettem el ezeket, hanem vásároltam egy öt darabos gyanta készletet. Összeállítási leírás ezekhez se volt, ám itt nem is kellett, hiszen nem volt mit összeállítani. Volt egy kis „talp” mindegyiknek az alján, amiről le kellett vágni, majd kicsit megcsiszolni és már készen is állt a festésre.

Festés:
Szintén a Balck & White technikával végeztem. A harckocsihoz hasonlóan jártam el, a különbség annyi volt, hogy itt a fehér árnyékolás után nem volt szükség további színnel való festésre. Viszont úgy határoztam, hogy ne legyen túlságosan „unalmas”, az egyikre ráfestek egy jelzőszámot pirossal, kettő további oldalára festek két jelölő X-et és szintén kettő tetejénél használok egy sárga csík jelzést. A piros számot Gunze pirosból óvatosan fújtam, az X-eket pedig a MIG Black Night panelezővel készítettem. Kettőnek a tetejére sárga csíkot fújtam, ám mivel ezeket kopottra szerettem volna készíteni, ezért a MIG Heavy Chipping Effect-et használtam hozzá. Vagyis mielőtt ráfújtam volna a fehér-fekete színre a tetején lévő sárga csíkot, maszkolás után ecsettel lekentem a barikád tetejét ezzel a lakk szerű anyaggal. Mikor megszáradt ráfújtam a Gunze H329 sárgát, majd mikor az is megszáradt, vizes ecsettel óvatosan visszakoptattam itt-ott. Az eredményt egész jónak találtam.

Festés után forrasztóónból készített vékony drótból készítettem mindegyik barikád tetejére két-két betonvas imitációt, ahogyan azok az eredeti beton barikádokon is vannak, ezek segítségével mozgatják.

Pigmentezés:
Az összeset szárazon bekentem ecsettel alul és középen MIG Middle East Dust pigmenttel, majd háromnak az alján komolyabb mennyiséget is rögzítettem MIG Pigment Fixer-rel és ennek a háromnak a tetejének közép részén is rögzítettem a kicsit világosabb MIG Sand pigmentből is.

Dioráma:
Az elkészítést azzal kezdtem, hogy vásároltam egy nagyjából A4 méretű, sötét mahagóni színűre pácolt, fa képkeretet. Ebben alapból volt a hátulján egy funér, valamint elöl egy plexi lap. Annyit változtattam csak rajta, hogy a kép felállításához a funérra erősített ki és behajtható „lábat” leszedtem róla és az egészet (funért plusz a plexilapot) pillanatragasztóval hozzá ragasztottam a kerethez. Ezután maszkolószalaggal kimaszkoltam a keretet, majd fugázót kentem az üveglap tetejére jó vastagon, hogy kitöltse a keret és a plexilap közötti részt teljes egészében, a keret magasságáig. Vagyis kicsit följebb sikerült. Mikor megszáradt, a széleit kiigazítottam, majd készítettem keménypapírból egy ideiglenes keretet és azzal körbe vettem azt a részt, amit az aszfaltos útnak szántam és maszkoló, valamint szigetelő szalaggal rögzítettem. Ezután újabb fugázó réteget töltöttem az így elkerített részbe. Száradás után leszedtem a keretet, majd ezen is kiigazítottam a széleket és a diorámán átlósan elhelyezkedő aszfalt szélének szánt részt enyhe domborulatúra faragtam szikével, végül megcsiszoltam az egészet. Nem lett tökéletesen egyenes, kicsit eres is lett a teteje, de épp ez volt a cél.

Mikor ez is megvolt, a homokos résznek szánt felületre, pillanatragasztóval felragasztottam néhány követ, melyeket előre elkészítettem glettből öntött, majd összetört kis darabkákból, majd apróbb makett vasutakhoz használatos kövecskékkel is megszórtam itt-ott és külön erre a célra való MIG dioráma ragasztóval rögzítettem őket.

Száradás után ezt a részt és a köveket lefújtam MIG FS33446 színnel, majd átkentem MIG US Modern Vehicles Wash bemosóval, majd újra halványan átfújtam a már fent említett színnel.

Ezután elkezdtem a pigmentezést. Szép lassan haladtam, kívülről (a dioráma bal sarkától) befelé. Előbb bekentem egy kisebb részt MIG Pigment Fixer-rel, majd arra kis ecsetről rápergettem a harckocsihoz is használt MIG Middle East Dust pigmentet, aztán újra egy kisebb részt fixálóval, majd megint jöhetett rá a pigment és így tovább, amíg a teljes háromszög alakú felület kész nem lett.

Az aszfaltos részt ezúttal is sötétszürke, finom csiszolóvászonból készítettem. Kivágtam a megfelelő méretet, majd UHU Power ragasztóval rögzítettem a fugázóból kialakított magasított részhez. Ezután maszkolószalaggal kimaszkoltam a sárga útburkolati jelhez a szélét, majd csak a kimaszkolt részt lekentem MIG Heavy Chipping Effects anyaggal. Száradás után Gunze H329 sárga színnel végig fújtam. Mikor ez is megszáradt, leszedtem a maszkolókat, majd alaposan benedvesítettem és egy kisebb ecset segítségével elkezdtem koptatni. Mivel eleinte nehezen ment, ezért rásegítettem egy hegyes csipesszel, főleg a széleken. Azután már nagyon könnyen ment és szép, kopott felületet adott. Mikor megvolt, MIG Light Dust világos por effektet fújtam az útburkolatot utánzó csiszolóvászon felületére középen tripla vonalban, majd a szélén is, végül itt-ott pigmentet rögzítettem ezen is, főleg azokon a részeken, ahová a beton barikádokat szántam.

Végezetül néhány fűcsomót rögzítettem a homokosnak szánt részen, főleg a kövek töveibe. A fű már nem emlékszem milyen gyártmány és típus, a zacskó feliratai pedig már nincsenek meg sajnos, de valamiféle őszi gyep utánzó, vékony szálakból álló, ha jól emlékszem.

Mivel a dioráma sivatagi környezetet ábrázol, ezért úgy gondoltam, hogy a vizes palackok ide elengedhetetlen kellékek. A MENG Drink Bottles szettjét vásároltam meg. Ebben két külön kereten, négy fajta, összesen kétszer nyolc darab kicsi vizes palack utánzat van. Nagyon szép kidolgozásúak, viszont jelzés nélküliek. Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt mivel orvosoljam, végül arra a döntésre jutottam, hogy a SU-27 makettemhez annak idején vásárolt és még meglévő külön matrica szettből választok néhány szinte olvashatatlan apró betűs matricát, melyeket megfelelő módon vágtam és ragasztottam, így utánozva az átlátszó palack cimkéket. Tartottam attól, hogy milyen lesz a végeredmény, azonban azt kell mondjam, kellemesen csalódtam, mert szerintem tetszetősek lettek. A diorámához a két keretből csak egyet használtam fel, tehát összesen nyolc palackot ragasztottam a dioráma különböző pontjára.

El kell mondjam, bár nem egy és nem két harckocsit készítettem már, eddig ez volt a legnehezebb és a leghosszabb ideig tartó. Persze ebben nyilván közrejátszottak a rossz méretezésű kiegészítők és a külön összeállítandó kis láncok, valamint a hozzá vásárolt rengeteg festék, pigment, átmosó, stb.... is, de azt gondolom, ezek nélkül is több időt vett volna igénybe, mint az eddigiek és több alkatrészekből is állt. Maga a készlet egyébként összességében szerintem nem rossz.
doboztető
doboztet
merkava-1
merkava-1
merkava-2
merkava-2
merkava-4
merkava-4
merkava-5
merkava-5
merkava-7
merkava-7
merkava-8
merkava-8
merkava-16
merkava-16
merkava-23
merkava-23
merkava-39
merkava-39
Merkava-6
Merkava-6
Merkava-777
Merkava-777
Merkava-888
Merkava-888
Merkava-999
Merkava-999
Merkava-1212
Merkava-1212
Merkava-1414
Merkava-1414
Merkava-1515
Merkava-1515
Merkava-1717
Merkava-1717
Merkava-1818
Merkava-1818
Merkava-2121
Merkava-2121
Merkava-2323
Merkava-2323
2015.12.14.
Utolsó módosítás: 2016.01.04.
Alfio, Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Israti71
2016.07.30. 13:35:19
Üdv!
Nagyszerű munka,bő,kimerítő leírással!Egyik kedvenc harckocsim a Merkava,csak én most leszek kész egy másikkal,szintén Academy gyártmányú Mk.IID-vel. Gratulálok...és remélem van/lesz még IDF maketted/diorámád amit megosztasz velünk! D.A
Alfio
2016.07.30. 17:33:17
Szia!
Köszi. Most egyelőre egy magyar témájú cuccon dolgozom, várhatóan a következő is az lesz, de a valamikori jövőben természetesen semmi sincs kizárva.
Israti71
2016.07.30. 20:36:29
Lehet hogy átsiklottam felette,de Nálad a csúszásgátló réteg miből van elkészítve? Én fövenyt használok...de minden ötlet érdekel:-)
Israti71
2016.07.30. 23:18:12
Aztán beugrott,hogy ezt már gyárilag így készítette el az Academy.Nekem a korábbi IV-es van,azon még nem volt...
Alfio
2016.08.01. 09:23:43
Szia!
Így van, ezt ebben a készletben az Academy már gyárilag így készítette. Többek között ezért is választottam ezt a készletet, mert nagyon pontos, eléggé figyeltek az apróbb részletek többségére is.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció