McDonnell Phantom FG.Mk.1
1:48, Revell/Hasegawa
(2007)
Pintér György - Múzeumi krimik
A Classic Airframes Sea Hawkjának megjelenése ismét felkeltette érdeklődésemet a Royal Navy és annak repülőeszközei iránt. Ennek eredményeképp vettem meg a Revell FGR.2-es Phantomját, arra gondolva, hogy bizonyára könnyen visszaalakítható ez a makett a hajókon használt FG.1 változatra. A Revell-készlet tulajdonképpen egy Hasegawa makett átcsomagolása, annak viszonylagos pontosságával és bosszantó hibáival. Viszont mivel ez a legjobb piacon lévő 48-as Phantom, így evidens volt ebből kiindulni. A referenciafotók és a Warpaint brit Phantomokkal foglalkozó kiadványa rádöbbentett, hogy itt azért lesz mit faragni…
Elkezdődött a gyűjtögetés: Aires gyanta kabin és futóaknák, Airwaves Wingfold set, Flightpath létrák, True Details kerekek, Cutting Edge beömlők, Modell Alliance matrica. Aztán mivel sehogy sem sikerült szereznem réselt belépőélű vezérsíkokat muszáj volt egy másik Phantomot is beszerezni, amely megfelelő kormányfelületei gyantából sokszorozhatók lettek.
Mikor minden meglett, elkezdtem szanálni a használhatatlan alkatrészeket. Kis túlzással az eredeti készletből csak a sárkány főbb elemei, a kabintetők és a futószárak maradtak meg. Ezt követően nekiálltam befaragni a gyanta kiegészítőket. Az Aires termékek nagyon szépek, de valószínűbb, hogy az eredeti gépről méretezték őket, nem pedig a makett rendelkezésre álló befoglaló méreteit vették alapul. Így a kabinnál és a főfutó aknáinál szinte pár tizedes falvastagságig le kell marni a műanyagot, ami nem veszélytelen mutatvány. A turbinalapátokig egy darabból öntött gyanta beömlők helyének kivágása ehhez képest gyerekjáték volt. Ugyancsak darabolni kellett a szárnyvégeket is, amelyeket felhajtott állapotban akartam bemutatni, illetve kivágtam az első kabin behúzható létrájának fészkét is. Miután a szárazpróba alapján látszott, hogy minden el fog férni, nekiállhattam a belső részek festésének. (mivel ez könnyen ment, nem részletezem…)
A festett kabin, beömlők, futóaknák után a sárkány összeragasztódott, de ezután egy hosszas pihenés, szünet és lelkierő-gyűjtés kellett a folytatáshoz: sajnos igen rosszul illeszkedett minden, milliméteres lépcsők, hézagok. Tömítés, csiszolás, majd még csiszolás, majd még egy kicsi. Aztán lassan összeállt.
Eddig a pontig még nem döntöttem el, hogy a „változatos” festések közül melyiket válasszam.
(Egyébként nem véletlen a vonzódásom a Phantomhoz: az első nyugati típusom a Novo öntapadós-matricás brit Phantomja volt, vagy húsz éve, de még 72-ben.)
A Modell Alliance „Senior Service Phantoms” matricája 9 db egyedi jelzésű géphez tartalmaz jelzéseket. Az alapszín természetesen mindnél Extra Dark Sea Gray felül – fényes fehér alul, kiegészítve a vörös alapú omega századjelzéssel. A választásom végül a 014-es számú gépre esett, amelyre a Földközi-tengeri amerikai hordozólátogatás kapcsán az US Navy VF-84 „Jolly Rogers” századának századjelvényét is felfestették. (Érdekességként megjegyzem, hogy a 014-es számot két Phantom is viselte: az XT860 ill. az XT863 is, bár nem azonos időben. Egyébként a makett eredetije, az XT860-as 1988-ban, már RAF színekben zuhant le.) A kérdéses időszakban (1976) már felkerült a függőleges vezérsíkra a jellegzetesen brit besugárzásjelző „doboz” is. A festés előtt ezt is felragasztottam, illetve átlátszó vörös gyantából kialakítottam a függőleges vezérsík belépőélén található helyzetfényt, valamint kifúrtam/levágtam a később tűből elkészített pitotok helyét. Ugyancsak felkerültek a fix kabintetődarabok.
Maszkolás után a fekete orrkúp, és a fémszínű részek festése következett, majd az alsó szín és a függőleges vezérsík selyemfényű fehérrel történő festése. Ha lehet, kizárólag Gunze akrillal fújok: szerintem ezek eredményezik a legszebb felületet, és még a színhelyességük is megfelelő. A fehér maszkolása után a vezérsík vörös területei következtek, majd a felső szín. Ehhez az alapot a Gunze 333-asa adta, amelyet jelentősen világosítva használtam a panelezésre. A felségjeleket és az Omegát szintén fújtam sablon segítségével. A matricázás előtt és után a gépet egyaránt Agama lakk-kal lakkoztam: ez egy nagyon jó, és sokat megbocsátó termék. Sok mindennel kísérleteztem már, de ez nagyon bejött: jól terül, hamar szárad, és nehéz vele rontani. A szándékosan megfolyatott lakkréteg is gyakorlatilag simára szárad, és nem hagy szegélyt maga körül!
A matricáktól mindig tartok: jobb szeretem fújni a jelzéseket, bár ez nem mindig lehetséges. A Model Alliance-t eddig még nem használtam, de meg kellett állapítanom, hogy tökéletes a minőségük. Csak ne lenne ilyen drága.
A végszerelés során az egyedüli komolyabb problémát a felhajtott szárnyvégek okozták. Az Airwaves windfold set-nek csúfolt feljavítója tulajdonképpen egy gyenge minőségű maratás, amit nem voltam képes (még befogószerszámmal sem!) egyenesre, illetve 90 fokosra hajlítani. Így maradt a pillanatragasztós befolyatásos tömítés, és a szórópisztolyos festésjavítás.
A Hasegawa kit nagy hibája a függesztmények és a pilonok rendkívüli módon való leegyszerűsítése. Nem mernék rá megesküdni, de olyan, mintha ezeket a kereteket a Testors Phantomjától koppintották volna: pozitívos és teljesen más minőség, mint a többi keret. Mivel a RN az FG.1-et elsősorban a flotta légvédelmére szánta, így valami ilyesmi függesztmény-variációt szerettem volna feltenni a gépre. A fotók megerősítettek abban, hogy a külső pilonok nélkül is gyakran repültek a gépek, viszont a belsők szinte mindig a helyükön voltak. A törzs alatti póttartály feljavításán filóztam egy sort, de végül az is a maradékalkatrészes dobozba került. A Sidewindereket és a két Sparrow rakétát a Hasegawa C-fegyverszettjéből kölcsönöztem: a Sidewinderekre házilag fabrikáltam az infrafejek védősapkáit. Az első Sparrow-kat nem tettem fel, mert a törzs süllyesztését láttatni akartam.
Egyelőre a Phantom a máltai bázis betonjára került, de úgy néz ki, hogy idővel egy szintén összecsukott Bucc-kal kerül egy alapra… Aztán meg a Phantom-sztori is folytatódni látszik nálam: kettő másik érdekes változat dobozban figyel már a polcomon.
Elkezdődött a gyűjtögetés: Aires gyanta kabin és futóaknák, Airwaves Wingfold set, Flightpath létrák, True Details kerekek, Cutting Edge beömlők, Modell Alliance matrica. Aztán mivel sehogy sem sikerült szereznem réselt belépőélű vezérsíkokat muszáj volt egy másik Phantomot is beszerezni, amely megfelelő kormányfelületei gyantából sokszorozhatók lettek.
Mikor minden meglett, elkezdtem szanálni a használhatatlan alkatrészeket. Kis túlzással az eredeti készletből csak a sárkány főbb elemei, a kabintetők és a futószárak maradtak meg. Ezt követően nekiálltam befaragni a gyanta kiegészítőket. Az Aires termékek nagyon szépek, de valószínűbb, hogy az eredeti gépről méretezték őket, nem pedig a makett rendelkezésre álló befoglaló méreteit vették alapul. Így a kabinnál és a főfutó aknáinál szinte pár tizedes falvastagságig le kell marni a műanyagot, ami nem veszélytelen mutatvány. A turbinalapátokig egy darabból öntött gyanta beömlők helyének kivágása ehhez képest gyerekjáték volt. Ugyancsak darabolni kellett a szárnyvégeket is, amelyeket felhajtott állapotban akartam bemutatni, illetve kivágtam az első kabin behúzható létrájának fészkét is. Miután a szárazpróba alapján látszott, hogy minden el fog férni, nekiállhattam a belső részek festésének. (mivel ez könnyen ment, nem részletezem…)
A festett kabin, beömlők, futóaknák után a sárkány összeragasztódott, de ezután egy hosszas pihenés, szünet és lelkierő-gyűjtés kellett a folytatáshoz: sajnos igen rosszul illeszkedett minden, milliméteres lépcsők, hézagok. Tömítés, csiszolás, majd még csiszolás, majd még egy kicsi. Aztán lassan összeállt.
Eddig a pontig még nem döntöttem el, hogy a „változatos” festések közül melyiket válasszam.
(Egyébként nem véletlen a vonzódásom a Phantomhoz: az első nyugati típusom a Novo öntapadós-matricás brit Phantomja volt, vagy húsz éve, de még 72-ben.)
A Modell Alliance „Senior Service Phantoms” matricája 9 db egyedi jelzésű géphez tartalmaz jelzéseket. Az alapszín természetesen mindnél Extra Dark Sea Gray felül – fényes fehér alul, kiegészítve a vörös alapú omega századjelzéssel. A választásom végül a 014-es számú gépre esett, amelyre a Földközi-tengeri amerikai hordozólátogatás kapcsán az US Navy VF-84 „Jolly Rogers” századának századjelvényét is felfestették. (Érdekességként megjegyzem, hogy a 014-es számot két Phantom is viselte: az XT860 ill. az XT863 is, bár nem azonos időben. Egyébként a makett eredetije, az XT860-as 1988-ban, már RAF színekben zuhant le.) A kérdéses időszakban (1976) már felkerült a függőleges vezérsíkra a jellegzetesen brit besugárzásjelző „doboz” is. A festés előtt ezt is felragasztottam, illetve átlátszó vörös gyantából kialakítottam a függőleges vezérsík belépőélén található helyzetfényt, valamint kifúrtam/levágtam a később tűből elkészített pitotok helyét. Ugyancsak felkerültek a fix kabintetődarabok.
Maszkolás után a fekete orrkúp, és a fémszínű részek festése következett, majd az alsó szín és a függőleges vezérsík selyemfényű fehérrel történő festése. Ha lehet, kizárólag Gunze akrillal fújok: szerintem ezek eredményezik a legszebb felületet, és még a színhelyességük is megfelelő. A fehér maszkolása után a vezérsík vörös területei következtek, majd a felső szín. Ehhez az alapot a Gunze 333-asa adta, amelyet jelentősen világosítva használtam a panelezésre. A felségjeleket és az Omegát szintén fújtam sablon segítségével. A matricázás előtt és után a gépet egyaránt Agama lakk-kal lakkoztam: ez egy nagyon jó, és sokat megbocsátó termék. Sok mindennel kísérleteztem már, de ez nagyon bejött: jól terül, hamar szárad, és nehéz vele rontani. A szándékosan megfolyatott lakkréteg is gyakorlatilag simára szárad, és nem hagy szegélyt maga körül!
A matricáktól mindig tartok: jobb szeretem fújni a jelzéseket, bár ez nem mindig lehetséges. A Model Alliance-t eddig még nem használtam, de meg kellett állapítanom, hogy tökéletes a minőségük. Csak ne lenne ilyen drága.
A végszerelés során az egyedüli komolyabb problémát a felhajtott szárnyvégek okozták. Az Airwaves windfold set-nek csúfolt feljavítója tulajdonképpen egy gyenge minőségű maratás, amit nem voltam képes (még befogószerszámmal sem!) egyenesre, illetve 90 fokosra hajlítani. Így maradt a pillanatragasztós befolyatásos tömítés, és a szórópisztolyos festésjavítás.
A Hasegawa kit nagy hibája a függesztmények és a pilonok rendkívüli módon való leegyszerűsítése. Nem mernék rá megesküdni, de olyan, mintha ezeket a kereteket a Testors Phantomjától koppintották volna: pozitívos és teljesen más minőség, mint a többi keret. Mivel a RN az FG.1-et elsősorban a flotta légvédelmére szánta, így valami ilyesmi függesztmény-variációt szerettem volna feltenni a gépre. A fotók megerősítettek abban, hogy a külső pilonok nélkül is gyakran repültek a gépek, viszont a belsők szinte mindig a helyükön voltak. A törzs alatti póttartály feljavításán filóztam egy sort, de végül az is a maradékalkatrészes dobozba került. A Sidewindereket és a két Sparrow rakétát a Hasegawa C-fegyverszettjéből kölcsönöztem: a Sidewinderekre házilag fabrikáltam az infrafejek védősapkáit. Az első Sparrow-kat nem tettem fel, mert a törzs süllyesztését láttatni akartam.
Egyelőre a Phantom a máltai bázis betonjára került, de úgy néz ki, hogy idővel egy szintén összecsukott Bucc-kal kerül egy alapra… Aztán meg a Phantom-sztori is folytatódni látszik nálam: kettő másik érdekes változat dobozban figyel már a polcomon.
|
| DSCN4247 |
|
| belsőségek |
|
| még van mit… |
|
| az alapszínek |
|
| az alapszínek 2 |
|
| Az alja |
|
| Jolly Rogers -… |
|
| A kabin ülések né… |
|
| "seamless intake |
|
| 1 |
|
| 2 |
|
| 3 |
|
| 4 |
|
| százazpróba |
|
| DSCN4140 |
2007.12.11.