Canberra

Martin B-57 Canberra

1:48, Airfix No.10104
Az 1950-es évek elején az USA légiereje repülőgépet keresett a Douglas B-26 Invader-ek leváltására. A cél az volt, hogy egy minden időben bevethető, jó teljesítményű és viszonylag nagy fegyverterhelésű gépet állítsanak szolgálatba. Bár a B-45 Tornado és az AJ Savage már szolgálatban állt, a kívánalmaknak egyik sem felelt meg teljesen. A kísérleti stádiumban lévő Martin XB-51 sem hozta az elvárt értékeket. Külföldi típusok közül kettőt vizsgáltak meg, az Avro CF-100 Canuck-ot és az English Electric Canberra-t. Az utóbbi ígéretesnek tűnt, és az üzlet hamar létrejött, így a Canberra-t a Martin cég gyárthatta liszencben, B-57 jelzéssel. Azonban az nyilvánvalóvá vált, hogy a brit változatokat módosítani kell. A számtalan apróbb változtatáson túl a legszembetűnőbb átalakítást a pilótafülkén eszközölték. Az egymás melletti elrendezést elhagyták, és egymás mögötti üléselrendezést alakítottak ki.

A B-57 belső bombatérrel, két hajtóművel, és egyenes, jellegzetes szárnyakkal készült. Fegyvereket a szárnyak alá is lehetett akasztani, a szárnyak végén egy-egy üzemanyagtartály volt. A típusból készült időjárás felderítő, rádióelektronikai zavaró, fotófelderítő, valamint bombázó változat. Maximális sebessége 960 km/h volt, hatótávolsága 1500 km teljes terheléssel. Összesen 403 darabot gyártottak.
A B-57 első megmérettetése a vietnami háborúban történt. Itt hagyományos bombázó, valamint elektronikai felderítő és zavaró feladatokra használták, de nem ritkán alacsonytámadó szerepkörben is bizonyított. A háborúban 51 Canberra veszett el harc közben.
A B-57-est az amerikai légierőn kívül csak a pakisztáni és a taivani légierő alkalmazta.

1/48-as méretarányban létezett már ez a típus, a Classic Airframes és a Collect Aire gyártotta makettben. Az előbbi idehaza beszerezhetetlen, az utóbbi szintén, emellett még iszonyatosan drága is. Ideje volt tehát, hogy valamelyik cég elővegye és műanyagba öntse a Canberra-t. Az Airfix lépett, és szinte az összes Canberra változattal előrukkolt, és hovatovább „elárasztotta” vele a piacot.

A szép grafikájú és termetes doboz hét jókora öntőkeretet plusz egy átlátszó aprócskát rejt. Elsőre a szemnek kellemes a látvány, aki az Airfix korai makettjein szocializálódott, az meglepődhet a vésett (ám kissé széles) panelvonalakon, a sorja és beszívódás mentes darabokon. Az is egyből látszik, hogy a keretek a brit gépek egyes alkatrészeit is tartalmazzák. Így van három féle (összesen hét) katapultülésünk három pilótánk, kétféle orrfutó kerekünk, háromféle hajtóműbeömlőnk, kétféle főfutó kerekünk. És vagy öt géphez is elegendő bombánk, sőt rakétánk, és egy csomó általam ismeretlen egyéb apróság… A futók kerekei lapítottak, a bombateret nyitva is elkészíthetjük, akárcsak a törzsféklapokat, és az összes szárnyféklapot. A kormányfelületek külön darabok, így ezek is elkészíthetők kitérített állapotban. Szóval minden jónak tűnik… De a részletességgel bajok vannak. A pilótafülke oldalkonzolja nevetséges, a műszerfal kicsit jobb, de messze nem az igazi. A pilóták nem szépek, az Airfix EE Lightning-je szebbet tartalmaz. A bombakamra és a futóaknák is csak minimálisan részletezettek. Akárhogy is néztem, többet vártam. Nem rossz, mert pontos és mérethelyes, nem nagyon kell csiszolni-reszelni, de azért hiányérzetem van. Olyan, mintha az Airfix szándékosan adna munkát a kiegészítő gyártóknak.

Az összeállítási rajz egy A4-es füzet, könnyen használható, viszont néhol nem egészen egyértelmű. A festési utasítás egy színes lap, amin háromféle géphez ad információkat, néhol itt is van pontatlanság, már ami a matricázást illeti. Egy ezüstszínű fegyvertelen felderítőt, egy teljesen fekete, és egy fekete hasú, terepszínű bombázót készíthetünk el ez alapján. Ehhez egy jókora matricaíven kapjuk meg a szintén jókora matricákat. A matricák vékonyak, és sajnos könnyen szakadnak, ráadásul néhány szín itt-ott elcsúszott. Ami viszont igazán bosszantó, hogy a fekete géphez mellékelt piros U.S. AIR FORCE felirat jóval nagyobb a kelleténél.

Így összegezve az Airfix makettje hiánypótló darab, amivel a kezdők is könnyedén boldogulnak, a haladók pedig feljavíthatják, ráadásul a méretei is impozánsak. Csak az ára az a béka, amit le kell nyelni, ha meg akarjuk venni, mert nem olcsó. Sőt, kijelenthető, hogy az ár/érték arányt nagyon nem találták el.
Boxart
Boxart
keret1
keret1
keret2
keret2
kere3
kere3
keret4
keret4
keret5
keret5
keret6
keret6
keret7
keret7
matrica
matrica
m1
m1
m2
m2
m3
m3
2009.12.19.
trooper
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
decente
2009.12.28. 10:05:30
Örülök, hogy végre valaki kibontotta az új 48-as airfix dobozát.
Én a PR.9-est tervezem beszerezni.

"A PR.9 a Canberra nagy magasságra szánt változata, nagyobb szárnyfelülettel és erősebb motorokkal. A gép 40 éven át végezte csendben a feladatát a világ minden táján. Arról lett híres, hogy ez a típus fényképezte le 1962-ben a Karibi-térségbe nukleáris rakétákat szállító szovjet hajókat."

Az orr-részen látsz valamit, hogy hogyan oldották meg a több különböző kabinú változat makettjét?
Esetleg a komplett törzs cserés?

Zsolt
trooper
2009.12.30. 17:24:15
Szia Zsolt!

Jól tippeltél, a teljes törzset cserélték.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció