Egy what if vontató, a Despath No.9

Kikötői vontató

1:100, Draftmodel+saját
Pintér György - Múzeumi krimik Biztos látott már mindenki olyan képet/ filmet, amikor a nagy óceánjárókat kis, a nagy hajóhoz képest dióhéjnak látszó hajók fogadják, és húzzák -vonják, forgatják, a megfelelő irányba.
Ezen kis hajók a kikötői vontató hajók.

A kikötőkben a nagy egységek manőverezése önerőből sokszor nehézkes. Ráadásul vannak még saját meghajtás nélküli járművek is( daruk, pontonok, uszályok). Erre a problémára is megoldás a kikötői vontató hajó. Ezen kis egységeket a jó manőverező képesség és a nagy erő jellemzik. Az ilyen hajók egyformán jók vontatásban és tolásban is.
Sok egység kisegítő tűzoltó és mentőhajóként is üzemel.
Méltán nevezik ezeket a kis mindeneseket házmesternek.

Most egy újabb papírhajó elkészítésbe vezetem be a Tisztelt Olvasót.
Ez a hajó a Despatch No.9.

Ez a hajó egy tipikus 1930-50-es évekbeli amerikai kikötői vontató.
Sajnos az eredetiről semmilyen infót nem találtam, a gugli még csak haver sem volt. Véleményem szerint ez egy What if hajó. Pontosan ilyen nem létezik, de látszódnak rajta a jellegzetességek. Talán az un Army tug-ok hoz hasonlít a legjobban.
Ezért úgy döntöttem ilyen is lehet egy vontató, és nem ragaszkodtam egy konkrét hajóhoz.

A makettjét a Draftmodel követte el 1:100-as méretarányban. Szintén ez a cég adott ki hozzá lézer vágott vázszerkezet illetve egy részletező készletet.
A lézer vágott kiegészítők a papírmakettezésben olyanok, mint a műanyag makettezésben a fotómaratások. Nem létszükséglet, de nagyban feldobják a kész művet illetve segítik az építést. ( 01 kép)
(Például létezik lézer gravírozott harckocsi lánctalp is!)

Mivel világítást is szerettem volna, így egy kicsit módosult az eredeti elképzelés. Most némi ismeretterjesztés következik, némi fizika és matek tanórával.
Világító elemként a 0603-as tokozású SMD LED-eket használtam amikre a beépítés előtt 0,15-ös zománcozott huzalt forrasztottam. A huzal hosszát ideiglenesen úgy állítottam be, hogy a negatív kivezetés rövidebb legyen.Mivel egy ilyen LED 0,8 mm széles 1,6 mm hosszú és max 1,1, mm magas, ehhez egy keskeny, lehetőleg hőfokszabályozós páka nagyon hasznos tud lenni.
A hőfokszabályozás azért is hasznos mivel a félvezetők nem igazán szeretik a 250°C feletti hőmérsékletet.Forrasztóanyagból lehet kapni olyat ami már 180 °C táján olvad.Lehet kapni un. vezető ragasztót is, de itt szerintem nem igazán használható mivel ennek a kötési szilárdsága kicsi.A makett készítése során használtam ilyent, ennek módját ott tárgyalom.Ennek előnye, h nem kell hő a kötés kialakításhoz.
Az elvégzett kötést azonnal próbáljuk ki! Így a hiba keresés egyszerűsödik, mindössze az utolsó kötésre korlátozódik.
A huzalról a zománcot pisztolypákával égettem le a szükséges hosszon.A páka forrasztó csúcsán lévő óncsepp egyúttal az ónozást is elvégezte.
Mivel LED-eket használtam így előtét ellenállásokra is szükség volt. Ezek nélkül a LED igen gyorsan tönkre megy! Ez akkor is igaz, ha elsőre úgy látszik nincs rá szükség.Ilyenkor a LED fényesen világít majd rövid idő elteltével elhalványul, és soha többé nem ad ki fényt magából.A másik esetben egy hangos csattanás kíséretében múlik ki.Ez különösen akkor bosszantó, ha a cserét már nem tudjuk elvégezni.
De ha ennyire kényes, miért is LED lett a fényforrás? Egyáltalán mi is ez a LED? A LED az angol Light Emissed Diode rövidítése, magyarra fordítva talán a fénykibocsátó dióda elnevezést lehetne használni. .Ez egy olyan félvezető elem ami csak az egyik irányban vezet, miközben fényt bocsát ki magából.Mivel mindenki LED-ként ismeri így a továbbiakban marad a LED név.
A másik kérdésre a válasz egyszerű. Az izzó jelentős hőt is kibocsát magából, ezt a LED nem teszi.Az izzó tehát akár fűtőtestként is használható.További pont a LED-nek, hogy a fenti méretben nincs izzó.
Még egy pont a LED javára, hogy az izzó élettartama kb 1-1,5 ezer óra, a LED-é minimum 10 ezer.Köthető sorosan és párhuzamosan is.Bár ez utóbbi kerülendő.
Ezek az előnyök ellensúlyozzák a hátrányait, amik a következők.
Az egyik a pontos áram igény.Igen áram, mivel a LED árammal és nem feszültséggel működik. A feszültség azért kell mert enélkül nem lenne áram. Ennek 10 miliamper (mA) környékén kell lennie, 20-25mA már felesleges.A másik hátránya,az, hogy a fénye nem arányos a rajta átfolyó árammal, ráadásul ez a tulajdonság gyártótól is függ.Lehet, hogy az egyszer bevált ellenállás érték más gyártású LED-nél más fény erősséget ad. További hátrány, hogy az un alapszínű LED ( piros sárga zöld) feszültsége alacsonyabb mint a fehér és kék LED-é.A fehér LED is kék LED, csak olyan házban van amit a kék fény gerjeszt, és ezt a gerjesztett fényt látjuk fehérnek. Érzékeny a polaritásra is, ha rosszul van bekötve, nem fog világítani.
És akkor a matek és fizika óra:
A működési feszültségek:
piros sárga zöld 1,7-2,3 V;
fehér és kék esetében 3.5-4,0 V.
Az áramot már említettem 10 mA.
Az előtét ellenállás számításánál tudni kell a bekötés módját , mivel a táp energia másképp alakul a soros és a párhuzamos kötésnél. Soros kötés esetén a LED pozitív pontját kötjük az előtét ellenálláshoz ( 01 kép).Párhuzamos kötésnél a két LED pozitív pontját kötjük az egy ellenálláshoz ( 02 kép). Az ábrákon a piros téglalap az ellenállást jelöli, a piros háromszöghöz hasonló jel, amitől kis nyilak mutatnak elfelé a LED.A szürke színű elemek a további LED-eket jelölik.
A szükséges képletek:
Soros kötésnél R= Utáp- (Uled* Zled) / I led
párhuzamos kötésnél R= U táp / I led* Z led

A jelölések R = ellenállás értéke
U táp = tápfeszültség ( pl az elem feszültsége amiről működne)
U led = a LED feszültsége
Z led = az áramkörben lévő LED-ek száma (az ábrán a kis háromszögek)
I led = a LED árama

A neten több helyen lehet találni előtét ellenállás számoló programokat, pl

http://www.hobbielektronika.hu/segedprogramok/?page=led_elotet
http://www.bsselektronika.hu/index.php?id=245

Ezen programok további előnye, h a szükséges teljesítményt is kiszámolják, továbbá illesztik az ellenállást a szabványos sorba.

Akkor fogjunk bele az építésbe!
Kezdésként a lézer vágott vázat raktam össze.Ez nagyon gyorsan ment (volna) , mert csak az összerakásra kellett figyelni.( 04-05 kép)
Block méretű akkukat ( 9 V) építettem be a hajótestbe, a bordák megfelelő helyen történő kivágását követően. A megfelelő hely a felépítmény alatt van. A 7-es és 8-as bordát ki kellet vágni hozzá, ill a vízszintes gerincet is módosítani kellett.1mm-es balsa furnérból erősítést építettem be a 6-7-8-9 bordák közeibe. Ezek egyúttal az akkuk dobozai is. A fedélzetet is ekkor építettem be, a szükséges módosítások után.(06 kép)
A felépítmény alatt kivágtam az akkuk helyét, ill a felépítmény mögött a csörlő alatti részt is. A csörlő alatti részen módosítani kellett a vázat is.(07 kép)
Ide került az egyesített főkapcsoló és tápcsatlakozó is. A panel NYÁK lemezből készült,tartalmaz egy 2*4-es tüskesort és 2db védődiódát is, akkuvédelem céljából.
A főkapcsoló szerepét max 4db jumper tölti be. A világítás akkor működik ha valamelyik oldalon bennt van mindkét jumper. Ha csak az egyik van bent akkor nem fog működni, mivel csak az egyik pólus van összekötve a LED-ekkel.
Ha mindkét oldal bent van akkor mindkét akku bekötődik az áramkörbe. A két szélső tüske az akkuk kivezetései, ide lehet csatlakoztatni a töltőt. (08-09-10 kép)
Miután az akkucsatlakozók kivezetéseit bekötöttem a panelra, meg lehetett kezdeni a hajótest burkolását. Ez a nálam szokásos módon, a test két vége felől indult és a közép felé haladt. Így az esetleges hibák könnyebben javíthatók a kisebb görbületű részen. (11 kép)
A hajócsavar tengely esztergált műgyantából készült, a szükséges kiigazításokat neoflexszel végeztem. A kormánylapát méretre csiszolt sztirol, réz tengelyekkel. A kormánylapát alsó csapágya szintén sztirol. Tudom ez így csalás, de így egyszerűbb volt dolgozni.( 12 kép)
A felépítmény fedélzetre rögzítése ( és a villamos részek bekötése) után az illeszkedéseket tömítettem.
A mellvéd tartóit a kiegészítő készlet tartalmazta. Ezek festése után a kijelölt helyükre kerültek, pillanatragasztó segítségével.(13 kép)
Ezekre kerültek fel a mellvéd elemei.(14 kép)
A következő lépés a felépítmény volt.
Itt kivágtam az ablakokat és celofánnal be is üvegeztem. ( 20 kép)
Felhasználásra kerültek a lézer vágott ajtók is. Két merevítést kell beépíteni, az egyik a padlót adja, míg a másik a mennyezetet.
Figyelni kell, hogy a merevítő kerekített részének közepén lévő jel és az oldalfalon lévő jel egybe essen.
A kabin mennyezetét adó merevítő lapra ráépítettem 3 db LED-et az előtét ellenállásokkal együtt , és villamosan összekötöttem őket. Próba után kiderült, hogy túl kékes a fény ezért egy kis sárga festék bevetésével módosítottam a színen.
Továbbá az is kiderült, hogy az utolsó LED rossz helyre került. Ezt eltávolítottam de a kötés pontjait meghagytam. A kartont két helyen 0,5-ös fúróval átfúrtam. Ezen nyílásokon két huzalt vezettem át, ami energiával látja el a felső szintet.
A polaritást jelöltem a későbbi szerelés miatt.
A felépítmény tetején található egy kisebb magasított rész. Ennek a résznek az alapját kivágtam úgy, hogy a nyílás kb 1-1 mm-rel kisebb legyen minden oldalon. A magasított részen is kivágtam az ablakokat és beüvegeztem a fenti módszerrel.( 21 kép)
Szintén kivágtam a magasításon lévő világító és szellőző akna végének nyílását is. Az ide illő doboz felső részén, az ajtó nyílása, ill az ajtón lévő ablakok is kivágásra kerültek.
Az ajtón, a védő rácsozatok 0,2-es rézdrótból készültek. (22 kép)
Összeépítés után a mennyezetre került a harmadik, korábban kiszerelt LED.A mennyezet, ill a LED közé egy kis darab alufólia került foncsornak. Szigetelésként a pillanatragasztó szolgált. (23 kép)
A felépítmény első részén a kormányos állás ill a gépház magasítása között egy helység található. Az ablakait kivágtam és üvegeztem.Összeállítás után belülről fa színűre festettem. Ilyen színt kapott egyébként az összes belső tér is.
A helységet egy darab LED világítja be. Beépítése hasonló az előbbi módszerhez, annyi különbséggel, hogy nem a mennyezetre, hanem az oldalfalra került a LED. Mivel az ablakokon be lehet látni, így az ajtó belső részére az egyébként külön is adott elem került. Utólag kiderült, hogy a belátás nem olyan mértékű, hogy ez látható lenne.(24 kép)
A kormányállás üvegezését egyenként végeztem celofánnal. Ragasztóként Palma fa ragasztót használtam.
Ezeken a hajókon nem volt (és ma sincs) sok műszer. A műszerezettséget egy kompasz ( iránytű), később a motor és a hajtás műszerei, esetleg egy radar jelenti. Ennél a hajónál a motor közelében volt egy gépész, aki a motort kezelte, a hídon lévő kapitány utasításai szerint.A kapitány egyúttal kormányos is. Tehát a motor műszerei a géptérben vannak, számunkra láthatatlanul.
Mivel a hajón nincs radar antenna, így a hídra ennek képernyője ill a kezelőszervei sem kellenek.
A hídon szék ill egyéb bútorzat sincs. Mindez eléggé puritánná teszi ezt az egységet.
Ezért mindössze egy kis pult készült, amin egy kb 2 mm-es kört vágtam. Ebbe is celofán került alá pedig egy zöld LED. Ezzel kívántam imitálni a beépített kompaszt. A nyílás közelébe került egy nagy méretű kormánykerék.
Nagyméretű, azért, mivel ez még "kenyérszervós", rásegítéssel nem rendelkezett. A kormányzás hatásosságát a kormány méretével kívántam segíteni.
A híd hátsó részén az ajtókat szintén elkészítettem.
A LED vezetékezését igyekeztem a hajlatokban vezetni.A hídnak mindössze a zöld LED ad világítást. A közösítés a híd mögötti helységben van. Innét táplálódnak az árboc fényei ill a felső szint összes fényforrása is.
Az árbocon 3 db fény található. A nagyméretű dobozok arra utalnak, hogy eredetileg petróleum v olaj égők lehettek. Mivel ez kivitelezhetetlen, így maradt a fehér LED.
Az árboc 1mm-es rozsdamentes cső,ami egyúttal a negatív pólus is.(25 kép)
Az árboccsúcson lévő lámpa üvegezése átlátszó öntőkeret darab méretre esztergálásával, és felfúrásával készült. Az üveg két papírlap közé került. Az alsó papírlap közepére két furat került ahová a LED kivezetései kerültek ( meg lehetett volna oldani un. nyák alkalmazásával is de egy darab esetében érdemes vele foglalkozni?). A LED negatív kivezetése az árbocot adó cső közepébe került, amibe előzőleg a vezető ragacsot tettem. Ez egy fekete színű paszta nagy széntartalommal és némi kötőanyaggal. A száradása után a ragasztást megerősítettem pillanatragasztóval. Az üveg és a felső korong ragasztása a már említett Palma ragasztóval történt. A felső korongon a ragasztást megelőzően 3 db furat készült egymástól 120°-ra, az összefogó csavarok imitációi számára.
A lámpák szintén papírból vannak, az üvegezés itt is celofán. Elkészítésük nem igényel magyarázatot. A fenekük épült be utoljára a LED pontos pozicionálást követően. A lámpák tartói lézer vágott elemek, pillanatragasztóval fixálva.
A negatív pontok bekötése ragasztott.
A felépítmény tetején kifúrtam az árboc, a reflektor, és a pozíció fények vezetékeinek nyílásait, és be is vezetékeztem azokat.
Az árbocot pillanatragasztóval rögzítettem a tetőelembe. Ezután ragasztottam be a másik pontján már bekötött negatív vezetéket, az árboc aljába. A közös ponthoz közel helyeztem el egy kis lapot, amin SMD ellenállások találhatók.Ezek az ellenállások az árboc és a tetőfények ellenállásai. A vezetékek bekötése és próbájuk után a tetőt is rögzítettem a helyére.
Az árbocfények bekötése forrasztással történt.A szigetelésük szintén pillanatragacs.A vezetékek rögzítése azok pozicionálása után történt.
A végeredmény a 26os képen látszik
Innét az építés hevében elfelejtettem fotózni így már csak a kész műről vannak fotók.
A pozíciófények az ajánlottól eltérően fémből, ofszetlemezből készültek, az eredeti méretek alapján.
A világítást adó ledeket 45 fokban ragasztottam be, az ofszetlemez festése után. A lámpa üvege színre festett celofán.
A tetőn lévő sziréna teste esztergált műanyag, a tölcsérek viszont az eredeti papír alkatrészek.
A sziréna melletti fényszóró is műanyag és papír kombinációjával készült, de a bekötésnél elszúrtam valamit mivel az nem világít. Az építés során az árboc többször sérült így a lámpák fényerőssége is változott az eredeti állapothoz képest.
A tatfedélzeten lévő csörlő tengelyvégein lévő kötéldobok is esztergált műgyanták, ahogy a mellvéden lévő kötélbakok is. Ennél a részegységnél nagyon jól jöttek a lézer vágott alkatrészek. A ragasztásukhoz pillanatragasztót használtam a festésükhöz Gunze akrilt, ahogy az élfestésekhez is.
A felépítmény oldalán lévő létra lézer vágott papír és rézhuzal kombinációja az eredeti elképzelés szerint.
Szintén jól jött a tatfedélzet végén lévő rács lézer vágott kivitelben.
Az orrfedélzeti csörlő hengeres részeit szintén esztergáltam, mivel így volt egyszerűbb.
A mellvéd nyílásaiban lévő védőpálcák 0,2-es , a korlát 0,5-ös rézdrótból készült.
A mentőövek tartóit, az ajánlottól eltérően 0,5-ös réz huzalból készítettem el, magukat a mentőöveket műgyantából.
Az árbocoknál még a beépítésnél elkövettem egy hibát, nem rögzítettem őket megfelelően. Így az antenna huzalokat nem is lehetett normálisan kifeszíteni. A kötélzetnél a csigákat 1mm-es rúdanyagból szabtam le és a kötélzete jelentő 0,2-es rézdrótot ráragasztottam. A jelzőlobogókat a szabványok szerinti 60x60 cm-es méret alapján számítottam és rajzoltam meg, majd festettem. A beépítés előtt meggyűrtem őket, így olyan hatásúak lettek mintha enyhe szélben lobognának. A nemzeti lobogónál szintén így jártam el.
A képeket nézegetve feltűnt, hogy kevés hajó oldalán látni az oldalfalat védő gumiabroncsokat. Az orrnál és a tatnál sincs mindig ott a védő kötélfonat.
Így ezeket én is lehagytam. Egyszer még lehet, felteszem.
Despatch No9_1
Despatch No9_1
02 led_soros
02 led_soros
03 led_parrh
03 led_parrh
03 készlet
03 készlet
04 törzs építés01
04 törzs építé…
05 törzs építés02
05 törzs építé…
06 törzs építés03
06 törzs építé…
07 akku beépítés
07 akku beépítés
08 akku csatlakozás
08 akku csatlakozás
09 csatlakozó panel beépítés
09 csatlakozó panel…
10 csatlakozó panel alkatrészek
10 csatlakozó panel…
11 fenék burkolás
11 fenék burkolás
12 hajócsavar tengely és kormánylapát
12 hajócsavar…
13 jobb mellvéd merevítők
13 jobb mellvéd…
14 bal mellvéd
14 bal mellvéd
20 felépítmény elemek
20 felépítmény…
21 felépítmény építés alatt
21 felépítmény é…
22 világító ablakok
22 világító…
23 fények
23 fények
24 villanyszerelés
24 villanyszerelés
25 árboc és lámpa
25 árboc és lámpa
26 majdnem kész világítás
26 majdnem kész vil…
Despatch No9_2
Despatch No9_2
portside
portside
orrfedélzet
orrfedélzet
tatfedélzet_1
tatfedélzet_1
tatfedélzet_2
tatfedélzet_2
tatfedélzet_2
tatfedélzet_2
felépítmény hátsó rész
felépítmény háts…
árboc
árboc
híd tető
híd tet
Rosario Straits
Rosario Straits
2011.06.05.
Utolsó módosítás: 2011.06.09.
lucky
Pelikán Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció