Elszomorító, hogy ezt így ki merték adni

Messerschmitt Bf-109 G-10

1:72, AZ model No.AZ 7501 (2015)
Pintér György - Múzeumi krimik Amikor az AZmodel előrukkolt az első Gustávjaival, majdnem seggreültem a részletektől. Nagyon tetszettek az első fotók az alkatrészekről mindaddig, amíg ki nem derült, hogy az alsó motorburkolatnál jelentős alakbéli hibája van a készleteiknek. Fontos tudni, hogy a FineMolds eredetije volt az AZmodel formáinak az „ihletője”. A két gyártó kereteit egymás mellé rakva letagadhatatlan az azokon található alkatrészek rokonsága. A csehek persze az alkatrész kiosztáson, és még pár részleten variáltak, de ahol belenyúltak jellemzően nem jobb lett a makett. A G-10 -eseknél már korrigálták a korábbi Gustávok említett motorburkolati alakhibáját, de ahogy azt majd az építésnél bemutatom, csináltak helyette másik problémát eleget.

B. kép
Készültem már egy ideje egy G-10 projektre, így akadt itthon hozzá maratott bekötő heveder, maszk is többféle. (A fotó egy kis csalást tartalmaz, mert az építés már javában folyt mikor eszembe jutott képet csinálni a kezdeti állapotról. Jól láthatóan hiányzik már a műszerfalmatrica, és maszkok is használtak már. Az érintetlen keretek egy G-6/AS készletből lettek a fotó kedvéért odatéve.)
Érdekessége ezen (kövér motorburkolatú) készleteknek, hogy a törzset tartalmazó kereten lévő alkatrészek apró részletei, mint például a gyertya hűtő nyílások, a lyukak élei, a panelvonalak árkainak peremei kevésbé határozottak, élesek, mint a többi kereten lévő elemek (mondom ezt a más, nálam járt AZmodel Bf 109 készletek vizsgálata alapján).

C. kép
Bepróbáltam a kabint a törzsbe, és meglepődve tapasztaltam, hogy meglehetősen nagy távolságban tartja el egymástól a törzsfeleket a kabin, megakadályozva azok egymáshoz ragasztását.
[C.1] Egyrészt a hátfalból, a tűzfalból, és a műszerfalból, másrészt -a törzs ezekhez kapcsolódásának vonalain- az oldalfalakból kellett jelentős mennyiségű műanyagot eltávolítanom.

D. kép
A fülke (RLM)66 színt kapott a Gunze kínálatából.
A látványos benzincsövet elég csúnyácskára sikerült lefestenem (RLM)04 sárga Gunze -éval. Utólag már látom, hogy gyártanom kellett volna saját önálló csövet, amit szépen tudtam volna lefesteni.
A célzókészüléket botor módon nem átlátszó sztirolból fröccsöntötték. A szürke műanyag szürke „üveg”lapjait ledaraboltam, majd a festés után átlátszó fóliából vágtam, és ragasztottam rá apró üvegeket.
A bekötő hevederek az Eduard 73034 maratásából származnak.
A fejpáncél a Peewit M72027 maszkjaival takarva lett festve.

A műszerfalnak adtam egy réteg ak894 fényes lakkot a műszerfal matrica felragasztása előtt. A matrica minden lágyító nélkül szépen behúzta magát a műszerfal szintkülönbségeibe.
Az törzsfelek illesztése érdekesen alakult. Nálam a kabinnál és az orron felülről történt a vonalba illesztés. A törzsön a panelvonalak felül egyvonalban voltak, de alul már nem! A farok részen a vízszintes vezérsíkok bekötéseit igyekeztem egy (víz)szintbe hozni, így viszont a függőleges vezérsík csonkjainak teteje nem lett a két oldalfélnél egyforma magasságban (pedig a törzs alja a végeken szintén jó volt).
[D.2] A géppuska burkolat hátuljának vonala a jobb oldalt előrébb volt, amit sorjának gondoltam, ezért levágtam.
[D.3] Kifúrtam az MG 131 géppuskák csöveit. Voltak itthon komolyabb gyanta darabok, de látván a sok problémát a makettel, már nem akartam növelni a makettre fordított összeget.

E. kép
[E.4] A géppuska fedél rövidebb volt, mint a rendelkezésre álló hely, így elé egy 0,3mm -es sztirol lapot ragasztottam be, hogy kitöltsem az ott lévő hézagot.
[E.5] A géppuska fedél eleje alacsonyabban ült, mint az orr rész, ezért a szintkülönbséget tömítőpasztából felpakoltam szintbe.
A plexit, és a fülke peremét a végtelenségig farigcsáltam, hogy vállalható módon illeszkedjen egymáshoz. A front szélvédőnél kellett mélyebben lemenni a törzs anyagába.
[E.6] A bal oldalt egy 0,1mm -es sztirol lemezzel emeltem a fülke bal peremének magasságán, és egy 0,2 -es lemezzel a fülke bal hátsó peremén, így közelítőleg megfelelően lett csökkentve a hézag körben a fülke, és a fülketető között.

F. kép
[F.7] A korábban már említett farokrész eltéréseket sztirol lapból pótoltam a jobb oldal tetején, és a jobb törzsfél legvégén.
[F.8] Mint kiderült a függőleges vezérsík csonkja keskenyebb, mint a fölé érkező vezérsík, és az oldalkormány együttes eleme.
[F.9] Kettévágtam a már összeragasztott törzsvéget, és közé tűztem egy 0,3 mm -es sztirolt, a belépő éléhez pedig egy 0,2 mm -es lapocskát ragasztottam, hogy a fölé kerülő függőleges vezérsík kövérségét elérjem.
[F.10] A függőleges a korábbi szintezésen túl kapott egy 0,2mm -es magasítást pluszban, valamint hátrafelé is egy hosszabbítást, aminek eredményeképp a függőleges vezérsík elülső éle, és az alatta lévő csonk elülső éle végre egy vonalba került. A terület a sok igazítás ellenére is nagyobb tömítést igényelt utólag.
[F.11] A farokfutó fészkébe szánt záró elem csak jóindulattal való oda a formája alapján. Beragasztottam azt is, majd szintbe tömítettem.

G. kép
[G.12] Az alsó szárnyfél és a törzs találkozása méretben nem stimmelt. Én a törzs belépőéléhez igazítottam a szárny belépőélét, így hátulról daraboltam ki egy kis anyagot, hogy a törzs befogadja az alsó szárnyfelet.

H. kép
[H.13] Beragasztása után a vízhűtők külső részét 1 mm -el alacsonyabbra reszeltem, hogy a kifelé keskenyedő szárnyban elférjen. Az összeállítási útmutató jelöli is ezt a szükséges beavatkozást. Azt mondjuk nem értem, hogy a gyártó mért nem eleve mérethelyes vízhűtőt készített a készlethez.
[H.14] Az alsó szárnyon a hüvelykivető nyílását belülről lefedtem, hogy ne lehessen átlátni a lyukon.
[H.15] Az olajhűtőbe 5db osztást tettem, hogy a hűtő nagyobb merevítőit imitáljam velük.
A vízhűtőt, és az olajhűtőt az Alclad Alc112 fém színnel fújtam le. Az utóbbi kapott egy mérethelyes maszkolást is addig, amíg még kényelmesen hozzáfértem annak törzsre ragasztása előtt.
Olyan apróságokat pótoltam, mint a nem létező, vagy már hangsúlytalan panelvonalak: a szerelő, és a tankoló fedelek, vagy a Fug 16zy talpának lemezosztása.

I. kép
[I.16] Nem volt már meglepetés, hogy a szárnyfelső, és a szárnytő csatlakozásnál hézag jelentkezett.
[I.17] Újabb „mosolyra” húzódott a szám, amikor a vízszintes vezérsíkokat a helyükre próbáltam tenni. A nagyított kép önmagáért beszél.
A vízszintes vezérsík illesztő lapjainak hátuljából vettem el anyagot, hogy megfelelő pozícióba (hátrább) kerülhessenek fel a vízszintes vezérsíkok, így már koppig lehetett betolni az elemeket a helyükre. Ezen műveleten túl, még egyvonalba is kellett hozni a két oldalt, mert a jobb oldali tő eleje előrébb kezdődött, mint a másik oldali tő eleje.

J. kép
[J.18] Az én példányomon volt valami csúnya asszimetrikusság a törzsben, ami miatt az olajhűtő egyik oldalát a motorburkolat aljába kellett mélyítenem, hogy kinézzen valahogy.
[J.19] A vízhűtő fékszárnyként is funkcionáló mozgó része hosszabb volt mint kellene, ezért a belső felénél rövidebbre vágtam, hogy beljebb tolhassam.
[J.20] Korábban említettem, hogy az alsó szárnyfél hosszabb mint a hozzá kapcsolódó törzs találkozása, így választanom kellett, hol fogok hozzá anyagot pótolni. Én a kilépő élnél ragasztottam fel a hiányzó méreteket.

K. kép
[K.21] A szárnyfelső, és a szárnytő csatlakozásainak hézagait sztirol csíkkal töltöttem ki, a szintbéli különbségeket pedig tömítőpasztával töltöttem fel.

L. kép
[L.22] A kerék nagyobb dudorainak oldalai alá többször folyattam be extra híg folyékony ragasztót, hogy a dudor rászívódjon a szárny felső felületére, valamint a már ott lévő -a ragasztó által folyósított- alapozó kitöltse az illesztési hézagot.
[L.23] A vízszintes vezérsíkok elsődleges befaragása után, további finomításra volt szükség. A vezérsíkot ha a helyére toltam, akkor az alsó felén már feltámaszkodott, de felülről még jelentős hely maradt. A rést sztirol csíkokból töltöttem fel.
[L.24] A bal oldali kipufogósor felső terelőlemeze nem ért el a törzsig, ezért ott is pótlást alkalmaztam, ezúttal húzott sztirol szálat ragasztottam a résbe. A terelőlemez elejének a pótlásához sztirol lapocskát ragasztottam, amit a későbbiekben daraboltam vissza a végleges formára.
[L.25] Szintén sztriol szálból kapott pótlást a sűrítő szívótorkának töve is.

M. kép
Nem hagyott nyugodni a motorburkolat alakja.
A géppuska fedél eleje alapból alacsonyabban ült mint az orr rész, és ezt a szintkülönbséget -ahogy azt korábban már leírtam- első körben tömítőpasztából igyekeztem szintbe hozni.
[M.26] Csakhogy ennek a felső kontúrnak nem szabad ennyire egyenesnek lennie.
[M.27] A már leragasztott géppuska fedél alá szikét nyomtam, és a fedelet megemelve sztirol lapot ragasztottam a kialakított hézagba. Természetesen tömítettem, és újrakarcoltam a panelvonalakat utána.
[M.28] Az orrgyűrűt kúposra pakoltam fel tömítőpasztából az emelt fedél éléig, hogy egy Messzeresebb motorburkolati vonalat kapjak. Az olajtartály feltöltő nyílásának vonalait is újra kellett karcolnom.

N. kép
[N.29] A függőleges vezérsík élébe (előrefelé mutató típusú) antenna bekötési pontot ragasztottam.
[N.30] A kabintető alsó és hátsó élét alufóliával vontam be, hogy ne kenjem össze az átlátszó elemet. A kabin élét több réteg hígított tömítőpasztával pakoltam fel, majd a félkötésben lévő tömítőanyagba nyomtam a fóliával védett kabintetőt, így megszüntettem a maradék kisebb illesztési hézagokat. A kinyomódott kevéske tömítő anyagot teljes kötés után lecsiszoltam.

O. kép
[O.31] A kabintetőre a Peewit M72027 lapjáról került maszk. A nem létező antenna árbóc helyét kivágtam a maszkból.
Fényes feketével végeztem a gépen az előárnyalást.
Fehér alapozást követően a hadműveleti jelzések a Gunze (RLM)04 sárgájából kerültek fel.
[O.32] Festés közben vettem észre, hogy a géppuska vályúk nem egyforma hosszúak. Sokat dolgoztam azon a területen korábban, így benne volt a lehetőségek között, hogy az én csiszolásom tüntette el az elejét. Megnéztem egy AZmodel G-6AS készletben az azonos alkatrészt, és konstatáltam, hogy a bal oldali géppuska vályú gyárilag azon is rövidebb. Korrigáltam tehát, a másik oldalhoz hasonló hosszra csiszoltam a vályút.

P. kép
Az Alclad Alc101 Aluminium festékkel fújtam meg a szárny alsó részén lévő “festetlen” paneleket, és ilyen színt kapott a pitot és a Fug 16zy antenna vége is.
Alclad Alc112 Steel lett a keretantenna.
Szintén Alc112 alapszínnel fújtam meg az MG 131 géppuska csöveket, melyeket vékonyan átködöltem feketével is.

Q. kép
A fém és a sárga területeket kitakartam a további festéshez.
A háború későbbi szakaszában használt világosabb (RLM)75 szürke színhez a Gunze (RLM)75 -öséhez érzésre 25% fehéret kevertem.

R. kép
A zöld fő színnek a Real Colors rc324 rlm 81 ver2 green -t választottam.

S. kép
A függőleges vezérsík barnája az rc325 rlm 81 ver3 brown lett.
A swastika kifújása rc279 RLM(75) színnel, az általam gyártott 5x 5mm -es papír négyzet sablonon keresztül történt.
Az alsó és oldalsó részek Gunze c117 (RLM)76 színűek lettek.
A futóakna Real Colors RLM02 tégelyből lett festve.

.
AK Intermediate Gauzy Agent ak894 -el volt a fényes lakkom.
A főbb jelzések az SBS D72029 matrica lapjáról, a kisebbek az AZmodel sajátjaiból kerültek fel. Az olajhűtő oldalán lévő feliratokat sajnos fehér alappal adja az AZmodel készlet. Más feliratokból vágtam össze ebből egy olyan verziót, aminek az alapja átlátszó.
Újabb réteg AK Intermediate Gauzy Agent ak894 fényes lakk után, AK DAK színnel csináltam a befolyást. Ezt utólag már túl sötétnek találtam, egyértelműen jobban hígítanom kellett volna, mert főleg a sárkány alja erősen „pókhálós” hatást kelt.
Tettem fel antenna szálat, és kapott egy kis koszolást a kerekekre, valamint a kipufogók mögötti területre is.
A sok probléma miatt elkedvtelenedtem az építés végére, így hanyag módon kissé össze is csaptam a befejezést.

.
Volt pár olyan pont az építés során amikor úgy éreztem, ezt a makettet nem kell befejeznem. Végig ott kísértett a gondolat, hogy a drága matrica lapot nem erre a makettre kellene felhasználnom, mert egyszerűen nem elég jó hozzá, nem érdemli meg. Hogy mégis befejeztem a megkezdett munkálatokat, azt csak annak köszönheti, hogy be akartam mutatni egy cikkben: miért ne vegyétek meg ezt a repülőt. Véleményem szerint súlyos szemléletbeli problémák vannak a gyártónál, ha ilyen minőséggel szeretnék a célközönségüket megtisztelni.

.
Frissítés 2020.12.18

Kérésre utólag beillesztettem egy összehasonlítást a legvégére. Általános bemutatást nem tervezek, arra ott van a dobozbontás kategória. Tényleg röviden, és csak a lényeg.
Említettem hozzászólásomban, hogy összepattintottam a G-6 -ost is, hogy annál mi a helyzet hibák terén. Jelzem nem sok.

α
Ahogy a képen is látszik, illeszkedik minden, még a kabin is hibátlanul belefért.
A kabin alkatrészei ugyanazok a G-6 és a G-10 készletekben, én azért kíváncsiságból átpróbáltam a G-6 kabinját a G-10 törzsbe. Korábbiak alapján sejtettem mi lesz, nem lehet összefogni a törzsfeleket a törzs hibája miatt. Maszkoló szalagot, és gyurmaragasztót használtam az alkatrészek egybentartásához, ami elég volt ahhoz, hogy képet kapjak a megfelelő illeszkedésről.

β
A szárny és vezérsíkok rendben illenek a törzsben kialakított helyükre, azonos méreteik stimmelnek.

γ
A kövér törzs önálló öntőkerete. A hibák forrása mind ezen van. ☹

δ
Egymás mellé (fölé) téve a két törzset nézegettem a különbségeket. Le kell hogy írjam szóban, mert a vacak képeim nem túl jól adják vissza. A G-10 törzs felülete érdesebb, az élek többsége határozatlanabb. A gyertyahűtő nyílások kisebbek, „kerekebbek”, pedig ennek nem kellett volna változnia. A vízszintes vezérsík illesztő nyílásai jelentősen kisebbek, és ahogy a cikkben kiderült, nem jó helyen vannak. Ez ráadásul szintén egy olyan részlet volt, amin nem kellett hogy változtassanak.
A két törzset összefogva látható, hogy az alsó motorburkolati vonal mélyebbre került, vele együtt a szárny állásszöge is csökkent.

ε
A két felet a törzshátsó rész vonulatain hoztam fedésbe, a törzs panelosztásait, és a törzsvéget az alsó részen hoztam egy vonalba. Ami a felső részen szemet szúr, hogy a G-10 törzs határozottan rövidebb. Kevésbé látszik, hogy a szárny becsatlakozó részének is kevesebb a hely.
A képen alul a (cikkben is kiemelt) szárnytő különbségek láthatók.
A farok vég teteje nem csak azért érdekes mert rövidebb (alul ugye jó volt), hanem mert itt látszik hogy keskenyebb is. Ezért kellett hézagolni a G-10 -est a szélesebb függőleges vezérsíkhoz.

Összefoglalva: amit a G-10 törzsnél hibaként felsoroltam, azok egyike sem jelentkezik a G-6 törzsnél.
A
A
B
B
C
C
D
D
E
E
F
F
G
G
H
H
I
I
J
J
K
K
L
L
M
M
N
N
O
O
P
P
Q
Q
R
R
S
S
T
T
U
U
V
V
W
W
X
X
Y
Y
Z
Z
α
α
β
β
γ
γ
δ
δ
ε
ε
2020.11.30.
Utolsó módosítás: 2020.12.18.
pmheros
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
denkmeyer
2020.12.01. 07:51:59
Tökéletes!
tyimosenko
2020.12.01. 13:30:20
Szia,gratulálok, nagyon szép lett! Jól sikerült az apró foltozás. üdv,M
ecsetes
2020.12.01. 17:14:00
Jó lett volna a fórumunkon végigkövetni ezt az építést.
Elnar
2020.12.02. 10:53:38
Scalemates szerint ez egy 2013-as alapkit kiegészítése. Ilyen illeszkedés mondjuk már a 90-es évek végén is durva volt.
Az orr ívét személy szerint észre sem vettem volna, talán a géppuskák bölcsőjét sem, de a kabin és a vezérsík az rémálom még fotón is.
Szerintem indokolatlan mennyiségű munkát raktál bele, de szép lett, főleg 72-eshez képest.
pmheros
2020.12.02. 11:11:46
Köszönöm mindenkinek!

tyimosenko -A foltozástól féltem kicsit mert fél évig nem volt lehetőségem makettezni, és van hogy kimegy a kezemből a finom pisztolykezelés.
borisz
2020.12.02. 11:33:31
Derék kőműves munka, gratulálok! :)
Köszönöm, hogy bemutattad ezt a makettet, így már nekünk nem kell megvenni. :)
pmheros
2020.12.02. 12:53:02
Elnar
-Nem is csinálnám végig újra ugyanezt a faragást. Ha elérhető lett volna egy FineMolds G-10, azonnal rendeltem volna helyette.
Apropó FineMolds, csak az összehasonlítás végett, hogy milyen az amikor a festésre szánt időt, nem a faragás viszi el: https://makettinfo.hu/index.php?jobb=Bf-109-F-4-b-V-08&&hash=
pmheros
2020.12.02. 23:01:51
borisz
- Mivel korábban nem hallottam nagyobb problémát az AZmodel Bf 109 Gustav -jaival kapcsolatban (leszámítva az alsó motorburkolati alakproblémát), így gyorsan utána jártam a témának.
Volt itthon egy AZmodel Bf 109 G-6 (Az 7458 -as készlet), gyorsan összepattintottam a cikkben szereplő alkatrészekkel a törzset (fa vízszintes- magasabb függőleges vezérsík, kabin, tűzfal, kabintető, stb..), és minden passzentos. Vagyis az eredeti Gustav sor (G-1, 2, 3, 4, 5, 6, és -14) továbbra is ajánlott a vásárlásra (,feltéve ha az ismert alak hiányosságot el tudjuk fogadni).

A gond a később kiadott (DB 605D és DB 605AS motoros) kövér motorburkolattal rendelkező készletekkel (mint amilyen G-6/AS vagy G-10) van. A problémák egésze ezeknél a maketteknél tényleg csak (a törzs hibái miatt) a törzs, és a korábban már létező alkatrészek méretkülönbségeiből, kapcsolódásaiból adódik. Fontos: csak ezeket nem szabad megvenni!
P.B.
2020.12.03. 11:52:03
Nagyon pofás lett.
Azon, hogy ekkorát kellett küzdeni vele, meglepődtem. Én a G-6-ost csináltam meg pár éve, de nem rémlik semmi kirívó. OK, nem egy Tamiya makett, de tényleg nem kellettek ilyen nagy beavatkozások, mint nálad. A részletek meg szépek (kivéve az orrot). Ennél a G-10-nél azért kellett sportolnod rendesen, nem is értem, hogy tudták az új törzset ennyire elszúrni, ha a régi minősége nem volt rossz. Habár AZ-nál az elmúlt időben mintha az lenne a tendencia, hogy a minőség az csökken...
Még egyszer grat, hogy legyőzted, és ráadásul ilyen eredménnyel.
tyimosenko
2020.12.03. 18:56:56
Szia, a kis kerek fedelet az orr bal oldalán felül milyen módszerrel karcoltad újra? Ráadásul tömítőanyagra, hogyan sikerült? Köszi szépen. üdv, M.
tyimosenko
2020.12.03. 18:56:57
Szia, a kis kerek fedelet az orr bal oldalán felül milyen módszerrel karcoltad újra? Ráadásul tömítőanyagra, hogyan sikerült? Köszi szépen. üdv, M.
pmheros
2020.12.03. 20:58:35
P.B.
-Köszönöm!
Van egyébként a AZmodel részéről (Jan Polc 2020 aug 18) hivatalos állásfoglalás a kövér Messzer törzsfeleiről: https://www.britmodeller.com/forums/index.php?/topic/235010228-kpaz-central-discussion-questions-answers/&do=findComment&comment=3794637
Ebben elismerik a pilótafülke körüli problémákat, és leírják hogy készült új javított G-10 törzs. Azt hogy valamennyi általam észlelt hibáját javították-e, az csak akkor derül ki, ha valaki elkezdi megépíteni. Az új 2020 -as szerszámmal készült törzsek az AZ 7656, AZ 7657 termékkód alatt futnak G-14/AS néven. Magyar G-10 Messzert építőknek jók lehetnek ezek a készletek, mert ahogy a vacak fotókat nézem, még a minimális G-10 G-14AS külső különbséget, azaz az olajbetöltő nyílás helyét sem kell feljebb karcolni, mert azt bizony hanyagul a G-10 -re jellemző helyen hagyták.

tyimosenko
-HQT vagy Eduard márkájú fém körsablonjaimnak valamelyikét szorítottam fel a felületre, és (pillanatragasztóhoz adott vékony hegyű gombos)tűt minimális erővel nyomva, alig-alig a tömítőanyagba engedve körbekarcoltam. Minél mélyebben tolom le a tűt, annál inkább hajlamosabb lepattogni a tömítőanyag. A vonal szélessége nemigazán szempont, ha azt akarom hogy látszódjon a kövonal, akkor sötétebb, sűrűbb befolyatást kap a végén. Humbrol Model Filler volt a tömítőanyagom.
Zoli
2020.12.04. 11:36:38
Szia,
Nagyon szép lett a makett, gratula! És a szokásos részletes építési leírás is nagyon hasznos és jó, köszönöm! Bár így olvasva talán jobb lett volna a két törzset egymás mellé téve összehasonlítani, illetve egy általános bemutatás a készletről, nemcsak az építés nehézségeiről. Amúgy én se értem ezt a minőségi visszaesést, néhány éve a Mezek nekem semmi problémát nem okozott, gyorsan összeállt, csak a festését csesztem el, túl világos lett....... És az új makettjeiknél is gyakran látom, hogy egyre rosszabbak, a minőségük a korai kisszériás cseh maketteket múlja alul....... Persze vannak jobbak is, mint pl a Bobcat, ami egyszerűsége ellenére egész használhatónak tűnik és a felülete se kézzel szanaszét karistolt panelvonalakkal rendelkezik.
z
pmheros
2020.12.18. 07:52:18
Zoli
-Köszönöm!
Felvetésedre, miszerint :"jobb lett volna", a válaszom: ha a cikk a G-6 -osról is szólt volna :)
.......csak a fórumhozzászólásaimban utólag merült fel a korábbi Gustav forma.

Viszont az óhajod meghallgatásra találtatott, és egy álmatlan hajnalban megszerkesztettem, és beillesztettem a cikk végére a "Frissítés 2020.12.18" néven futó felületes összehasonlítás anyagát. Bocsi a vacakabb képekért.

Üdv.: pmheros
Zoli
2020.12.18. 20:07:31
Szia,
Nem gondoltam, hogy kiegészíted a cikket, inkább csak javaslatként írtam, hogy a jövőben célszerű lenne ilyen eseteknél egy rövid összehasonlítás, ha ekkor eltérések vannak. Nagyon köszönöm, így tökéletes! Gondolkodtam rajta, hogy esetleg a Tamiya makettet át lehetne alakítani ennek a törzsével vagy egy részével, de így letettem róla....
z
pmheros
2023.08.23. 07:46:11
Üdv!

Akik ugyanezt az oldalszámú Messzert építenék, azoknak:
Mint az utólag kiderült, ennél a fekete 7 -esnél mégiscsak kellet, hogy legyen antenna árbóc. https://makettinfo.hu/forum/forszoveg.php?forumID=1295&ID=711487#comment_711487

Üdv.: pmheros
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció