Festékköd elszívó berendezés, makettek és egyéb kisméretű tárgyak festéséhez.
Pintér György - Múzeumi krimik Régóta szerettem volna egy ilyen gépet, de mindig halogattam. Az utolsó lökést az adta meg, mikor a párom lejött hozzám, a pincébe ahol a makettező szobám van. Éppen lakkoztam egy kamion alkatrészt, megállt az ajtóba és bekiáltva kérdezte: - normális vagy? - megfulladsz! Felnéztem, a hang irányába fordultam és a festékködtől, csak az asszony körvonalait láttam. Akkor szembesültem azzal, hogy mennyire tele fújtam festékkel a helységet. Festéskor mindig huzatot csinálok, de ez most kevésnek bizonyult. Ráadásul ez a festékköd ráül mindenre, és másnap lehet takarítani. Ekkor határoztam el magam, ez ellen tenni kell valamit. Ez borzasztóan egészségtelen és a takarítás sem az erősségem. Így aztán leültem a számító gép elé és próbáltam keresni a neten, valamilyen gépet, de vagy az igényeimnek, vagy a pénztárcámnak nem felelt meg a kínált termék. Ezért nekiláttam rajzolgatni, tervezgetni, míg ki nem alakult a képeken látható konstrukció.
A gép lelke egy radiál ventillátor, amit egy 220V-os 2750 fordulat/ perc teljesítményű villany motor hajt meg. Sokat gondolkodtam mielőtt eldöntöttem milyen ventillátort tegyek a gépbe. Ha nem megfelelő a teljesítmény, akkor nem szívja ki a keletkező festékködöt és hiába a befektetett munka és a pénz. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább legyen túl méretezve az elszívás, mert a teljesítményt könnyebb csökkenteni, mint megnövelni. Ezért esett a választásom egy radiál ventillátorra.
Az első alkatrész ami legyártásra került, a szűrő tartó doboz volt. Ez 18 mm vastag bútorlapból készült, egy 145 mm átmérőjű furattal a közepén, ahová a motor csatlakozik.
A szűrésnek kettő főszerepe van. Az első, a ventillátor és a csővezeték védelme a festék rárakódástól. Ha nem szűrnénk, a festék rátapadna a ventilátor lapátjaira, ezért hamar csökkenne a légszállítása, és a motor csapágyazását is tönkretenné. A másik fontos szerepe, a környezet védelem.
A következő alkatrész a gép lába, amin az egész szerkezet áll. Anyaga 20x20-as szögacél. A motor is ehhez a vasszerkezethez rögzül, rezonanciát csökkentő gumi pogácsákon keresztül. Az állvány magassága állítható azért, hogy pontosan vízszintbe lehessen állítani a már meglévő makettező asztalomhoz. A pontos méretre vágás és hegesztés után sötétszürke kalapácslakk festékkel fújtam le.
A harmadik elem, amit el kellet készíteni a kabin. Ennek a szerepe, hogy ne engedje a kifújt festéket szétterjedni a helyiségben. Számomra talán ez volt a legkedveltebb munkafázis két okból is. Az egyik ok, hogy a terveim alapján összeállt a gép, és ez siker élménnyel töltött el. A másik pedig, hogy már lehetett látni a munka végét és kipróbálhatóvá válik a masina. A kabin anyaga 0.8mm-es horganyzott acéllemez. Azért választottam horganyzott lemezt, mert akármilyen tökéletesen működik az elszívás, a kabin falára a festék egy idő után rá ül. Ezt a lemezt nyugodtan lehet törölni hígítós ruhával, nem tesz benne kárt, és így tökéletesen tisztán tudom majd tartani. A doboz egyes elemeit, ragasztó és popszegecs segítségével rögzítettem egymáshoz. Ragasztót nem csak a statikai stabilitás miatt használtam, hanem a rezonálás elkerülése végett is. A kabin tetejébe belűről, 2db 15w-os fénycsövet szereltem fel, a jobb látási viszonyok miatt. A világítást és az elszívást egy csillárkapcsoló segítségével külön, egymástól függetlenül lehet üzemeltetni.
Mikor elkészült az összes alkatrész, összeépítettem azokat. Figyeltem a csatlakozó részek illesztésénél, az esetlegesen fellépő rezonálás csökkentésére. Ezért ahová kellet 2 mm vastag gumilapból alátéteket készítettem. Az összeszerelést követően, elektromosan is bekötöttem a gépet, betartva az érintés védelmi szabályokat.
A masinát a műhelyből haza szállítottam. Beállítottam a helyére, összekötöttem a szabadba vezető 110 mm átmérőjű műanyag csővel, és izgatottan vártam a főpróbát.
Jól vizsgázott! Nincs nagy hangja, nem rezonál, nem zörög, szinte csak a levegő áramlásának a hangját lehet hallani, és ami a legfontosabb tökéletesen kiszívja a festék ködöt. A kabinból abszolút semmi festék nem áramlik a helyiségbe.
A családi béke, és nem utolsó sorban az egészségem védelmébe, megérte a belefektetett energiát.

SzaTi

Mok
Jászberény.
Kép 001
Kép 001
Kép 002
Kép 002
Kép 003
Kép 003
Kép 004
Kép 004
Kép 005
Kép 005
Kép 006.
Kép 006
Kép 007.
Kép 007
Kép 008.
Kép 008
Kép 009.
Kép 009
Kép 010.
Kép 010
Kép 011.
Kép 011
Kép 012.
Kép 012
Kép 013.
Kép 013
Kép 014.
Kép 014
Kép 015.
Kép 015
Kép 016.
Kép 016
Kép 017.
Kép 017
Kép 018.
Kép 018
Kép 019.
Kép 019
Kép 020.
Kép 020
Kép 021.
Kép 021
Kép 022.
Kép 022
Kép 023.
Kép 023
Kép 024.
Kép 024
Kép 025.
Kép 025
Kép 026.
Kép 026
Kép 027
Kép 027
Kép 028
Kép 028
Kép 029
Kép 029
Kép 030
Kép 030
Kép 031
Kép 031
Kép 032
Kép 032
2011.08.14.
SzaTi
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Levix
2011.08.14. 12:51:31
Azta.... ez szinte ipari minőség! Gratula!
SzaTi
2011.08.15. 20:35:50
Köszi az elismerést.
A makettező szobám ahol építek elég kicsi, mint azt írtam is. A pincéből lett leválasztva egy 1.5m x 3m helység, és ezért inkább a használhatóság volt az elsődleges szempont.
Szőkekapitány
2011.08.16. 20:48:36
Gratulálok!
Ez az első profi megoldás, amit eddig a neten láttam. Radiál ventilátor, fém ház, szabadba kivezetés, ezt így kell csinálni.
Szállító
2011.08.16. 21:41:39
Az a mikróból átépített izéééé, micsoda?
Egyébbként, profi az elszívó fülke! ;)
No'1!
SzaTi
2011.08.17. 12:50:28
Az a "mikróból épített izé"; egy festék szárító kabin. Bővebben itt olvashatsz róla, http://makettinfo.hu/index.php?jobb=Mikrobol_festekszarito_kabin&&hash=
MrChef
2011.08.17. 15:07:26
SzaTi,

gratulálok a frenetikus teljesítményhez és a nagyszerű gépezethez!

Olyan jól néz ki, hogy akár sorozatban is gyárthatnád, előrendelésekre. Külföldre...

Egy radiálventillátor mennyibe kerül?
SzaTi
2011.08.17. 17:07:18
Esetleg tudsz rá külföldön piacot,mert a gyártásra kapacitás lenne.
A ventilátort egyik barátom adta,nem tudom a pontos árát a neten nézz utána.
tankos_srac
2011.08.20. 21:13:12
Gratulálok, nagyon rendben van a cucc!!! Érdekelne, hogy mennyiért adnál egy ilyet.
SzaTi
2011.08.21. 10:51:12
Sajnálom, nem tudok neked a gép áráról nyilatkozni, ha komolyan érdekel és szeretnél egy ilyen gépet, küldj egy email címet, és kikalkulálom neked.
bisza
2016.09.25. 11:38:12
Kedves SzaTi! Gratulálok a géphez! Remélem így évek múltán is segítségemre tud lenni. Két kérdésem lenne, amiben remélem tud segíteni. Az egyik, hogy maga a szűrőbetét honnan van illetve hogy lehet hozzájutni egy ekkora darabkához? A másik, hogy egy páraelszívó motor is megteszi?
Válaszát előre is köszönöm.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció