Pintér György - Múzeumi krimik
Mostanában csenget a vezetékes telefonom és egy férfihang bemutatkozva kérdezte az a R. K. Róbert vagyok-e, akit ő ismer és együtt járt velem elemi iskolába Budán a Márvány utcában. Meglepődve válaszoltam, igen oda jártam majd emlékeim között kutatva, rájöttem együtt gyerekeskedtünk, barátok voltunk.
Együtt voltunk (farkaskölykök, cserkészek, majd 2-3 hónapig leventék). Csak a háború után 1950-ben vesztettük el egymást, mert ők elköltöztek Budáról vidékre. Később meglátogatott és elkezdtünk nosztalgiázni a gyerekkorunkról.
Meglátta a makettjeimet elnevette magát és azt mondta „Téged is befolyásolt a Kálvin tér?” Mesélte ő is hosszú éveken át makettezett hajókat, repülőket épített, de már öreg és beteg hozzá, de irigyel engem, hogy még néha csinálom. Felidéztük gyerekkorunkat ami elég zűrös és mozgalmas volt, emlékeztünk a „Kálvin térre” az ostromra, ami bizonyos fokig befolyásolta életünket és hobbijainkat!
Megpróbálom elmondani, hogy mi is volt az a nevezetes „Kálvin tér” a számunkra.
1940-től Pesten a Kálvin téren volt egy hatalmas játékbolt csak fiúknak, ahol a németek által készített játékokat árulták (katonák, tankok, repülők, vonatok, hajók stb.) A katonák úgynevezett papírmaséból készültek, tankok, repülők fémből, amik felhúzós motorral működtek és teljesen életszerűek voltak! Volt egy Stuka zuhanóbombázó, amihez egy bomba is tartozott, amibe piros patront lehetett tenni, ha felhúzták a rúgót, a repülőt felakasztották körbe mozgott a bombát ledobta és durrant egyet!
Az üzletnek 4-5 hatalmas kirakata volt, amit berendeztek életképeknek. Volt csatatér ahol német angol katonák harcoltak, vadnyugati táj indiánokkal – cowboyokkal, alpesi táj Märklin vonatokkal, tengeri csata hadihajókkal, terepasztalokon a kirakat teljes nagyságában megépítve, csodálatosan és élethűen elkészítve.
Ez az üzlet volt akkoriban a pesti srácok „zarándokhelye”, ahová szüleik hozták őket, ilyenkor nagy tömeg tolongott a kirakat előtt. Megjegyzem, nagyon drágák voltak (pengőben) ezek a játékok a gyerekek zömének csak álom maradt. Én is csak egy Stuka repülőt és pár darab katonát kaptam az évek alatt a Fatertól. Mi pesti kis csibészek egymás között így hívtuk a szüleinket „Fater – Mutter”, persze ezt nekik nem mertük mondani, mert nagyon tiszteltük őket.
Nekem és barátaimnak volt egy előnyünk a többiekkel szemben, Budán laktunk a Vár mellett, apámnak pedig az Erzsébet híd pesti oldalán volt benzinkútja, ami villamossal csak három megálló volt, amit „tuján” (a villamos hátsó ütközője) tettünk meg, otthonról. A mamáink sem tiltakoztak, mert tudták, apám vigyázz ránk.
Apám megengedte, hogy egy órára elmenjünk a Kálvin térre kirakatokat csodálni, ha elkéstünk, eljött értünk és büntetésből egy hétig nem engedett el kirakatnézőbe. Nekünk a kirakatnézés hatalmas élmény volt és otthon meséltük azoknak, akiket a mutterjük nem engedett el.
Állandóan háborúztunk, csatáztunk a fegyvereket fából vasból eszkábáltuk össze és meglógva otthonról irány a Sashegy vagy a Kis-Svábhegy, amelyeken akkor nem igazán voltak házak és egyéb épületek, ahol a csatáinkat vívtuk. Igaz, 1943-tól a Kis-Svábhegyre nem mehetünk, mert oda légvédelmi ágyúkat telepítettek, azzal lőtték az amerikai bombázókat, egyet később lelőttek, Farkasréten zuhant le. Naná, hogy megnéztük! Hazaérve kaptunk is mutteréktől a fakanállal, mert akkoriban ez volt a divat. Igaz, mi csak vigyorogtunk rajta, mert nem fájt, a fakanál meg eltört, csak kamuból krokodilkönnyeket produkáltunk.
Aztán 1944 decemberében jött az igazi háború, az OSTROM, ahol az igazi csatározásokkal is megismerkedhetünk. Közelről megismertük a tankot, ágyút, páncélöklöt, davaj gitárt, meg egyéb fegyvereket, meg az emelet gazdát cserélt szavak értelmét.
Kissrác-ésszel ez izgalmas volt, mostani ésszel borzalmas, de akkor gyerekek voltunk, mert egy 12–13 éves srác még gyerek volt, most KAMASZ.
Na de hagyjuk a borzalmakat és beszéljünk arról, amit gyerekkori barátommal megállapítottunk. A mi korosztályunkra, ha makettezünk nagy, hatással van a „Kálvin tér” meg az ostrom, így főleg a II. világháború témái érdekelnek bennünket.
Elnézést kérek a nosztalgiázásért, de talán jó, ha a mai fiatalok is tudják, hogy 1940-ben a Kálvin téren a német üzletben már volt dioráma, de mekkora és milyen gyönyörű!
Köszönetet mondok gyerekkori barátomnak, hogy eszembe jutatta a „Kálvin teret” és ezt elmondhattam nektek.