Il-10 a "Repülő párduc"

Iljusin Il-10 "Párduc"

1:72, KP
Pintér György - Múzeumi krimik Még zajlott a második világháború, amikor a szovjet Iljusin tervezőirodában már a jövőre, a jövőnek dolgoztak. A híres-hírhedt „Sturmovik”, avagy „Fekete Halál”, az Il-2 kétüléses változata szántotta az eget és osztotta a halált, s közben pusztult is rendesen. Ekkor a szovjet tervezők már egy erősebb motorral felszerelt, kisebb méretű csatagép építését szervezték és kezdték meg.

Ilyen harci repülő típus igazából nem is volt a világháború előtt. A villámháború követelte meg, hogy az előrenyomuló szárazföldi erők támogatására a vadászokénál erősebb fegyverzetű, komolyabban páncélozott repülőgép vegyen részt a harcokban. (Az első világháborúban a németek már próbálkoztak páncélozott repülőgéppel, de az akkori, viszonylag gyenge motorok nem bírták a plusz terhelést.) Így a harc támogatására szerkesztették meg a csatarepülőgépeket, a német Hs-123-at és 129-et, a Hawker Typhoon-t és a szovjet oldalon a Szu-2-t és követő típusait, valamint az Il-2-t és cikkem főszereplőjét, az Il-10-et.

A háborút követő évek fokozott ütemű fegyverkezése során Magyarország is kapott a Jak-9-es vadászok, a Tu-2 bombázók és az UT-2 gyakorlógépek mellé félszáz csatagépet, a „Győzelem Fegyverei”-ből. A típus 1949. szeptember 9. és 14. között - az 1948. június 2-án megkötött - szovjet-magyar katonai egyezmény alapján került Magyarországra. Ez idő alatt 50 Il-10 és 2 UIl-10 került a magyar haderőbe. Magyar fedőnevük "Párduc" volt. (A NATO "Beast" névvel kódolta a típust.) Végül harci bevetésen nem, az 1956-os jeges, dunai árvíznél a jégtorlaszok bombázásában részt vettek. Sajnos, jó magyar szokás szerint, az utolsó darabig megsemmisítették a leselejtezett Il-eket. Így hazánkban semmiféle gyűjtemény nem őriz a szép vonalú csatagépből mást, mint makettet.

Makettként, a „Párducot” az ex-csehszlovák makettgyártón kívül más nem készítette el. Ők sem törték össze magukat a részletezéssel. 41 számozott alkatrésszel elrendezték a dolgot, ami átlagos bontás a csehszlovák (ma cseh) gyártónál. Az összeállítási utasításon szereplő B-33 ne zavarjon össze senkit, ez volt az Il-10-es cseh licenc jele. Örömre adna okot, hogy kaptunk két pilóta-figurát is. De az a tény, hogy onnan lehet felismerni őket, hogy semmilyen repülőgép-alkatrészre nem hasonlítanak, már ok a gyanakvásra. A sétapálca formájú és részletezettségű 12,7-es géppuskát nem árt kicserélni valami, más gépről visszamaradt, hasonló kaliberű fegyverrel, esetleg injekciós tű segítségével új is készíthető.

Hasonlóan bonyolult a pilótafülke berendezése - ugyanis nincs ilyen. A két, egymásnak háttal összeragasztott ülés két, a „fülke” belső falán gyárilag kialakított tüskén lóg. Az előrenéző üléssel szemben csodálatos, alternatív kidolgozottságú műszerfal lehetőségét adja, a kapott kisujj-körömnyi műanyagdarab. A fülke tetejét egy darabban kapjuk. A jó hagyományok szerint szinte golyóálló a vastagsága. Erős polírozás után már-már átlátszó. Aki tud, húzzon szebbet! Kifestésekor viszont ajánlatos figyelni, melyik részt kell festeni, melyiket nem.

A makett további összeállítása nem ütközik nehézségekbe. A szárnygéppuskákat, -gépágyúkat ki lehet cserélni injekciós tűkre. A főfutók kidolgozatlanok, inkább karikatúra-szerűek, de a méreteik stimmelnek. A szárnyak összerakásánál ajánlatos lecsiszolni az összerakás bonyolítására odaöntött apró csapokat. Sorja akad itt-ott. Ami ennél komolyabb beavatkozást igényelhet, az a pozitív panelvonalak mentén karcolással negatív előállítása, majd a légterelő méretű kiemelkedő panelvonalak finom lecsiszolása. De ez szabadon választott gyakorlat. Mivel az anyag bírja a gyűrődést, el lehet készíteni a makettünket kitérített féklapokkal is. A farokfutó felfüggesztése eléggé vékony, így nem árt figyelni az öntőkeretről történő leválasztásakor!

A mellékelt matricalap három gép megépítéséhez ad anyagot. Egy csehszlovák, egy szovjet és egy észak-koreai gép felségjelét és számait kapjuk. Ezt a példányt az amerkai tengerészgyalogság ejtette zsákmányul. A szovjet gépre fel lehet tenni az „ОТЛИЧНИК” ("kiváló") feliratot is. A festés miatt nem kapunk gyomorvérzést, az tuti! Mindhárom gép „tmavĕzelena” azaz sötétzöld színű. Ennyi. Árnyalat, kód nincs. Alul „svĕtle modra”, egyébként világos kék. Ennyi és nem több. Ha valaki - a festés tekintetében - izgalomra vágyik, nézzen körül, hiszen még a magyar színekben szolgáló gépek közt is volt terepszínű.

De ha a vállalkozó makettes magyar „hadizöld” gépet állítana össze, ott is figyelnie kell, hisz a gépek orrkúpjainak fehér, sárga, égszínkék illetve piros festése, az ezzel megegyező színű lajstromszámozás, más- más ezredben repülő gépet jelölnek. Tapolca piros, Tác kék és Sármellék sárga színnel jelölte a repülőterein szolgálatot teljesítő gépeket. A táci gépeken a függőleges vezérsíkon, a felségjel alatt egy villám jele is látható. A másik két ezred kiterjesztett szárnyakkal (a tapolcai) illetve bomba rajzával (Sármellék) egyénítette magát. A fehér szín állítólag a hadosztály-parancsnokság és a törzs által használt gépeket jelölte. A terepszínű változat nem egységes térkép alapján kialakított világosbarna, sötétbarna, zöld színeket kombinált. Ilyen volt például: a G-2 lajstromjelű UIl-10. Kis odafigyeléssel és utánjárással ezt a gyakorló variációt is meg lehet építeni a KP kitjéből. A magyar gépek számozásánál előfordul, hogy nem szabványos, hanem erősen egyéni a számjegyek kialakítása.

Mindenkinek ajánlhatom ezt a makettet, akinek sok türelme van és megfelelő mennyiségű humorral védeni tudja magát a bosszúságokkal szemben. Kezdőknek, haladóknak, ínyenceknek egyaránt. Szerintem ez a szép külsejű gép többet érdemelne, de jelenleg, ennyi van.
il-10, az egyszínű
il-10, az egyszín
il-10 terepes
il-10 terepes
il10.

Egy sok éve készült, felújításra váró makettem. Harci változatot próbál ábrázolni.
il10
il10..4

Későbbi UIl-10. Ennek eredetije ütközött a földön egy kiszolgáló teherautóval.
il10..4
il-10,,2

Magyar átalakítású UIl-10... vagy legalább is annak szántam. :)
il-10,,2
2008.06.10.
Utolsó módosítás: 2008.06.14.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
hofi
2008.06.17. 07:54:13
Valamelyik cseh cég gyárt hozzá gyanta kabinbelsőt és ezt-azt. Tán a Kora?
Mekett
2008.06.17. 19:28:51
Én is megcsináltam annak idején, egyik kedvenc típusom és - gyengeségeivel együtt - egyik legkedvesebb makettem :)
Köszönjük Gyuri!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció