Iljusin Il-18D
1:72, Amodel
No.72011
Pintér György - Múzeumi krimik
A típus jól ismert Magyarországon. Sokan személyes emlékeket is őrzünk róla, hiszen a KGST országok mindegyike üzemeltette. Ferihegyen a Malév és Interflug példányai mindig jelen voltak, és egy külföldi utazás is jó eséllyel egy Il-18-as fedélzetén kezdődött a hatvanas-hetvenes években. Én három évtizeden keresztül bámultam őket tátott szájjal előbb a ferihegyi teraszról, később a műszaki előtérről. Soha nem tudtam megunni a sorban felpörgő légcsavarok izgalmas látványát, az AI-20-as hajtóművek egyre erősödő dübörgését, a pillanatot, amint lomhán elindult az állóhelyről, és a felszállást, amint méltóságteljesen elszakad a földtől és viszonylag kis varióval emelkedni kezd, közben a főfutó-zsámolyok függőlegesbe fordulnak és aztán eltűnnek a gondolákban. A négy füstcsík pedig, amit húzott, gyerekkoromban furcsa módon feltétlen csodálatom tárgya volt...
Első repülésem egy Tarom Il-18-ason valósult meg 1974-ben, és máig emlékszem a kaland minden pillanatára, pedig még csak 10 éves voltam. Gyerek- és fiatalkoromban esténként a lakótelepünk fölött északi irányban kirepülő Il-18-asok hajtóműhangjára aludtam el, és máig a fülemben cseng azoknak a turbolégcsavaros hajtóműveknek a hosszan zengő, távolodó, elringató zúgása.
Életem első "igazi" makettje egy Il-18-as volt, mégpedig az NDK Veb Plasticart 1:100-as készlete Interflug színekben. Az előzőekből talán érthető, hogy az Il-18-as máig a kedvenc repülőgépem maradt, és egészen a közelmúltig 9 darab pompázott a polcomon (2 db 1:144-es Welsh és 7 db 1:100-as Plasticart illetve Alanger termék). A 9 azonban nem kerek szám, és amikor az ukrán Amodel kiadta 1:72-ben, rögtön tudtam, hogy ezt nem szabad kihagyni. A szándék idén (2010-ben) érett tetté, és egyszercsak beköszöntött a pillanat, amikor hatalmas izgalommal kezdhettem bontogatni a jókora dobozt.
A makett
Az Amodel készletéből az Il-18-as legelterjedtebb verziói, a D illetve E változat építhető meg átalakítás nélkül. Sok terjesztő a "short run" kategóriába sorolja a cég makettjeit, ami szerintem nem teljesen korrekt, én inkább határesetnek mondanám. Az alkatrészeken valóban van mit dolgozni, de az alkatrészbontások bámulatosan részletesek. Az Il-18-as készlet kinyitásakor pl. nem kevesebb, mint 16 öntőkeret kerül elő, plusz a törzs és a szárnyak. Ez a két utóbbi darab nem műanyagból készült, hanem műgyantával laminált üvegszövetből. Érdekes megoldás, de szerethető: a finoman vésett panelvonalak a műgyantán csodálatosan élesek, a méretek és arányok pedig tökéletesen pontosak. A törzsfelek gyárilag össze vannak illesztve, és a két szárny is egy nagy elemet alkot, nem kell tehát bajlódni a szárnyak állásszögének beállításával. Ennek a műgyantás megoldásnak az a következménye, hogy azokat az alkatrészeket, amik a törzsre vagy a szárnyakra kerülnek, nem lehet műanyagragasztóval a helyükre erősíteni. Én pillanatragasztóval éltem, az ablakokhoz pedig kétkomponensű Uverapid 20-at használtam.
A műanyag alkatrészeken bizony jó sok csiszolni és tömíteni való van, de ha összeállnak, akkor fantasztikusan méret- és formahű makett alakul ki belőlük. Hatalmas élmény volt, amint a darabokból egyre jobban kibontakozott az igazi repülőgép jól ismert formája és látványa. A Plasticart 1:100-as Il-18-asa bizony nemigen okoz ilyen valósághű benyomást.
A műanyag alkatrészek nagyon részletesek. Rengeteg apró részlet külön alkatrész, pl. az orrfutó elfordító munkahengereit is külön darabokként kell a futószárra illeszteni. Egy-egy légcsavar 7 önálló alkatrészből áll, és ha a makettezőnek kedve van hozzá, minden egyes légcsavartoll állásszöge külön-külön állítható maradhat. Én mindazonáltal lemondtam erről, mert jobbnak láttam a légcsavarkúpokat önmagukban összerakni és tömíteni, a tollakat pedig festés után beragasztani.
A pilótafülke teteje egy nagy átlátszó műanyagból van, ami lehetőséget ad az ablakok nagyon pontos kialakítására festéssel. Az utastér ablakai nincsenek kifúrva (a műgyanta + üvegszövet kialakítás erre nem ad lehetőséget), de nagyon pontosan jelölve vannak mélyítéssel. Ezeket a használati utasítás szerint ki kell fúrni, és szerintem érdemes is ezt megtenni, hiszen főleg ekkora méretarányban egy utasszállító "igazi" ablakokkal az igazi, az átlátszó üvegek látványát a szürke vagy fekete festés nem tudja visszaadni. Nem beszélve az átláthatóságról. Ha oldalról nézünk egy repülőgépet, akkor bizony keresztül lehet rajta látni. A pilótafülke két ülése és a műszerfal is ki van dolgozva, de inkább csak jelzésértékűen.
A készlethez egy korai Aeroflot festést mintázó matricát adnak, megfelelő minőségben.
Összegzésképpen elmondható, hogy a makett teljesen korrekt, és az átlagost kissé meghaladó erőfeszítéssel gyönyörű, élethű repülőgép készíthető belőle. Az általam ismert Il-18-as készletek közül ez a legrészletesebb és legélethűbb. Ez persze a méretaránynak is köszönhető: ismereteim szerint csak az Amodel csinálta meg 1:72-ben.
Az összeállítás
Az építést az utastér ablakainak kifúrásával kezdtem. Sokáig tartott és ráment két marófejem, de szép lett. Az előmélyített lukakat úgy alakították ki, hogy egy hajszálnyi perem is van belül, amit meg kell hagyni. Az átlátszó ablakokat így tökéletesen a helyükre lehet rakni anélkül, hogy beesnének a zárt törzsbe. Ragasztónak Uverapidot használtam, ami lassan szárad ugyan, de tökéletesen kitölti az esetleges réseket a keretek és az ablakok között. A peremeknek köszönhetően az ablakok többé-kevésbé a törzs borításával egy síkba esnek. Mindazonáltal én még 400-as majd 800-as csiszolópapírral szintbe hoztam őket, és végül tisztára políroztam az ablakokat, remek lett az eredmény.
A törzs és a szárny összeragasztása után a külön darabokból kialakított orr-részt raktam össze. Utóbbit szerencsére még melegében odaillessztettem a törzs elejéhez, és amikor kiderült, hogy 1,5 mm-rel keskenyebb, mint a törzs, időben szét tudtam feszíteni, kipeckelni és úgy a helyére rakni, így később nem volt szükség a felület törésének szinte lehetetlen javításával bajlódni, csak a keletkező rést kellett eltömíteni.
A vízszintes vezérsíkok és az oldalkormány következett. A kormánylapok végén kialakítottam a sztatikus kisütő tüskéket. A valóságban ezek kis drótsodrony-darabok, a magassági kormányokon 3-3, a függőleges vezérsíkon ill. oldalkormányon 4, a csűrőkön pedig 5 darab. Ezeket én egy tojásszeletelő drótjából alakítottam ki (hitvesem kapott újat a szétbarmolt példány helyett). A csűrők és kormánylapok alsó felébe a végüknél, ahol ezek a tüskék vannak, fele vastagságig mélyedést köszörültem, pillanatragasztóval odaragasztottam a kis drótdarabokat, végül tömítőpasztával kialakítottam a kiköszörült rész eredeti formáját.
Miután a sárkány összeállt, jöhetett az orrsúly. Jókora a makett, és az eredeti repülőgépnek a 4 nehéz hajtómű miatt eléggé elöl van a súlypontja, ezért nem kevés anyagot kellett belerakni. Én két kis doboz horgászólmot töltöttem az orr-rész üres és nem látható részeibe (orrkúp, padló alatt, fülke mögött), és még egy acél villáskulcsot is beragasztottam a törzs első részébe. Ezzel aztán túl is lőttem a célon: orrnehéz lett, de ez végülis nem baj, hiszen a futóművein így jó stabilan áll. A nehezékeket Uverapiddal ragasztottam be.
A pilótafülke teteje következett. Mivel az átlátszó darab kicsit szélesebb a kelleténél, a lassan kötő Uverapid helyett nagyon kevés pillanatragasztóval illesztettem a helyére. Fontos: csak a függőleges rész élére adagoltam nagyon vékonyan a ragasztót, az ablakok alatti vonalra nem, és buzgón fohászkodtam, hogy ne mattítsa be az ablakokat. Mivel a leghátsó ablak után még kb. 0,5 cm-nyi anyag van az átlátszó alkatrészen, a cianoakrilát okozta kötelező mattulás szerencsére csak erre a szakaszra terjedt ki, az ablakok tiszták maradtak. Miután odaragadt, az ablakok alsó része és az orr-rész közötti részt Uverapiddal folyattam be, így teljes lett a kötés és hermetikus az illesztés.
A hajtóműgondolák következtek. Itt kellett a legtöbbet alakítani. Az alkatrészek - bár pontosak és szépek - nehezen illeszkedtek, jókorákat kellett tömíteni. A gondolákat műanyagragasztóval állítottam össze, a szárnyakra pedig pillanatragasztóval erősítettem fel őket. A gondolák tetején lévő kis kiemelkedő szívótorkokat inkább lecsiszoltam, és később külön kifaragtam és odaragasztottam őket, mert egyébként lehetetlen lett volna a gondolák tetejét szép simára csiszolni és a kiemelkedéseket is formára alakítani.
A futóművek látszólag gyengécskék, mivel méretükben az eredeti arányokat követik - de a futónkénti 3-3 ferdetámasz a futóműszár körül erős szerkezetet eredményez. Itt előjött a maketteken szinte törvényszerűen visszatérő probléma: a főfutószárak kirugózott állapotban lettek ábrázolva, és ha így hagytam volna őket, a kész makett a valóságtól teljesen eltérő negatív állásszöggel, ágaskodó farokrésszel állt volna a talajon. Ezért a főfutószárakat a tövüknél 2 mm-rel megkurtítottam, így raktam a helyükre. Mindezt szemmértékre csináltam, de azért jópárszor összepróbálgattam még az építés közben. A főfutózsámolyokat ekkor még nem ragasztottam a helyükre, azokat csak a legvégén, a festés után rögzítettem, hogy egyből talpra állítva a makettet, pontosan vízszintesre álljon be.
Pár kisebb tunning következett: szálantenna 0,2 mm-es damilból, a kifordítható külső lámpák, ilyesmi. Utóbbiak helye az orr-részben nincs kialakítva, a mélyedést köszörülni kell. Megéri az erőfeszítés: ezek a lámpák nagyon jellegzetesek az Il-18-as orr-részén.
Az antennát illetően meg kell említeni, hogy a rádiótechnika fejlődésének köszönhetően az Il-18-asok tetején rendkívül változatos formájú antennákat figyelhetünk meg, még ugyanazon példány különböző időkben készült fotóin is. A készlet a hatvanas években szokásos hosszú, majdnem a fél törzs tetején végighúzódó késantennát is tartalmazza, ezt én lehagytam, mert későbbi példányt akartam készíteni.
Elhatároztam, hogy a szárnyvégek piros és zöld pozíciólámpáit, valamit a függőleges vezérsík tetején és a farokrész alatt lévő borostyánsárga villogókat nem a készlethez adott átlátszó műanyagból csinálom meg, hanem az eredeti színre színezett műanyagből faragom ki. A pozíciólámpákat csak durván alakítottam ki, aztán amikor a helyükre ragasztottam, akkor csiszoltam össze a törővéggel, majd pedig políroztam őket. A villogókat csak a végső festés után raktam a helyükre Uverapiddal.
És jött a festés. Hosszas vívódás után az Interflug 70-es években szokásos, szürke hasú, de hosszú (a középső ablaksor felett majdnem végig húzódó) Interflug feliratú mintája mellett döntöttem. A Maléves mintákat már megcsináltam 1:100-ban, és hát mit tagadjam, gyerekkoromban ezek a piros madarak tetszettek a legjobban.
A pirossal kezdtem, mert a 6 mm-es maszkolószalag szerencsés módon éppen az ablakcsík szélességének felel meg, így a maszkolásnál nagyon pontosan tudtam a csíkot kialakítani a fehér fújásakor. Pirosnak a Revell 31-es színét, fehérnek a Testors "Classic white"-ját használtam.
Az utastér ablakait gyurmaragasztóval maszkoltam - tapasztalatom szerint sokkal szebb határt ad a maszkolófolyadéknál, mert a széleknél hajszálnyit felhajlik, így nem keletkezik éles lépcső. A pilótafülke ablakait egészben maszkoltam maszkolószalaggal, a kereteket pedig a fújás után utólag, tűecsettel festettem meg. A fűthető belépőélek és a futószárak következtek ezüsttel (Revell 91), majd a szürke, amit a Revell 04-eséből és 07-eséből kevertem ki szemmértékre. Ilyenkor figyelembe kell venni a scale effect-et, azt a jelenséget, hogy az eredeti szürke szín kis méretarányban sötétebbnek tűnne - ezért kicsit világosabbra kevertem a festéket. A pilótafülke előtti csillogásgátló sötétszürkét selyemfényű feketéből és kevés csillogó fehérből kevertem. A szálantennát ecsettel kentem acélszínűre.
Koszolást nem csináltam, két okból. Nekem ezek a nagy, színes repülőgépek a gyári, csillogóan új állapotukban tetszenek a legjobban. Továbbá soha nem próbáltam még ilyesmit csinálni, ezért valószínűleg csak elrontottam volna vele a makettet...
Festés után kerültek a helyükre a kerekek és a villogók, és következett a matricázás. A mintákat és feliratokat a fotókról egyszerű .bmp formában állítottam elő 400 dpi felbontással. Tapasztalatom szerint ilyen felbontásban már tűéles vonalak, egyenes, lépcsőzetmentes kontúrok keletkeznek. Azért is döntöttem továbbá a .bmp mellett, mert a vektorgrafika meghaladja a képességeimet. A matrica alapja átlátszó, tintasugaras matricaív volt, a nyomtatóm pedig egyszerű, bár fényképet is nyomtatni képes tintasugaras példány. A kinyomtatott matricát egy éjszakán át hagytam száradni, majd három réteg Revell 01-es fényes lakkal fújtam át. Ez a megoldás már bevált nekem jópárszor, most is problémamentesen sikerült a makettre illesztenem őket. A svancon lévő fehér Interflug logo matricája a Toff Bt. önzetlen segítségét hirdeti.
A végeredmény nekem tetszik, bár ismerem a saját korlátaimat. A polcon a szintén 1:72-es Il-14-es mellett kapott helyet, kellemes emlékként idézve a 60-as, 70-es éveket.
Első repülésem egy Tarom Il-18-ason valósult meg 1974-ben, és máig emlékszem a kaland minden pillanatára, pedig még csak 10 éves voltam. Gyerek- és fiatalkoromban esténként a lakótelepünk fölött északi irányban kirepülő Il-18-asok hajtóműhangjára aludtam el, és máig a fülemben cseng azoknak a turbolégcsavaros hajtóműveknek a hosszan zengő, távolodó, elringató zúgása.
Életem első "igazi" makettje egy Il-18-as volt, mégpedig az NDK Veb Plasticart 1:100-as készlete Interflug színekben. Az előzőekből talán érthető, hogy az Il-18-as máig a kedvenc repülőgépem maradt, és egészen a közelmúltig 9 darab pompázott a polcomon (2 db 1:144-es Welsh és 7 db 1:100-as Plasticart illetve Alanger termék). A 9 azonban nem kerek szám, és amikor az ukrán Amodel kiadta 1:72-ben, rögtön tudtam, hogy ezt nem szabad kihagyni. A szándék idén (2010-ben) érett tetté, és egyszercsak beköszöntött a pillanat, amikor hatalmas izgalommal kezdhettem bontogatni a jókora dobozt.
A makett
Az Amodel készletéből az Il-18-as legelterjedtebb verziói, a D illetve E változat építhető meg átalakítás nélkül. Sok terjesztő a "short run" kategóriába sorolja a cég makettjeit, ami szerintem nem teljesen korrekt, én inkább határesetnek mondanám. Az alkatrészeken valóban van mit dolgozni, de az alkatrészbontások bámulatosan részletesek. Az Il-18-as készlet kinyitásakor pl. nem kevesebb, mint 16 öntőkeret kerül elő, plusz a törzs és a szárnyak. Ez a két utóbbi darab nem műanyagból készült, hanem műgyantával laminált üvegszövetből. Érdekes megoldás, de szerethető: a finoman vésett panelvonalak a műgyantán csodálatosan élesek, a méretek és arányok pedig tökéletesen pontosak. A törzsfelek gyárilag össze vannak illesztve, és a két szárny is egy nagy elemet alkot, nem kell tehát bajlódni a szárnyak állásszögének beállításával. Ennek a műgyantás megoldásnak az a következménye, hogy azokat az alkatrészeket, amik a törzsre vagy a szárnyakra kerülnek, nem lehet műanyagragasztóval a helyükre erősíteni. Én pillanatragasztóval éltem, az ablakokhoz pedig kétkomponensű Uverapid 20-at használtam.
A műanyag alkatrészeken bizony jó sok csiszolni és tömíteni való van, de ha összeállnak, akkor fantasztikusan méret- és formahű makett alakul ki belőlük. Hatalmas élmény volt, amint a darabokból egyre jobban kibontakozott az igazi repülőgép jól ismert formája és látványa. A Plasticart 1:100-as Il-18-asa bizony nemigen okoz ilyen valósághű benyomást.
A műanyag alkatrészek nagyon részletesek. Rengeteg apró részlet külön alkatrész, pl. az orrfutó elfordító munkahengereit is külön darabokként kell a futószárra illeszteni. Egy-egy légcsavar 7 önálló alkatrészből áll, és ha a makettezőnek kedve van hozzá, minden egyes légcsavartoll állásszöge külön-külön állítható maradhat. Én mindazonáltal lemondtam erről, mert jobbnak láttam a légcsavarkúpokat önmagukban összerakni és tömíteni, a tollakat pedig festés után beragasztani.
A pilótafülke teteje egy nagy átlátszó műanyagból van, ami lehetőséget ad az ablakok nagyon pontos kialakítására festéssel. Az utastér ablakai nincsenek kifúrva (a műgyanta + üvegszövet kialakítás erre nem ad lehetőséget), de nagyon pontosan jelölve vannak mélyítéssel. Ezeket a használati utasítás szerint ki kell fúrni, és szerintem érdemes is ezt megtenni, hiszen főleg ekkora méretarányban egy utasszállító "igazi" ablakokkal az igazi, az átlátszó üvegek látványát a szürke vagy fekete festés nem tudja visszaadni. Nem beszélve az átláthatóságról. Ha oldalról nézünk egy repülőgépet, akkor bizony keresztül lehet rajta látni. A pilótafülke két ülése és a műszerfal is ki van dolgozva, de inkább csak jelzésértékűen.
A készlethez egy korai Aeroflot festést mintázó matricát adnak, megfelelő minőségben.
Összegzésképpen elmondható, hogy a makett teljesen korrekt, és az átlagost kissé meghaladó erőfeszítéssel gyönyörű, élethű repülőgép készíthető belőle. Az általam ismert Il-18-as készletek közül ez a legrészletesebb és legélethűbb. Ez persze a méretaránynak is köszönhető: ismereteim szerint csak az Amodel csinálta meg 1:72-ben.
Az összeállítás
Az építést az utastér ablakainak kifúrásával kezdtem. Sokáig tartott és ráment két marófejem, de szép lett. Az előmélyített lukakat úgy alakították ki, hogy egy hajszálnyi perem is van belül, amit meg kell hagyni. Az átlátszó ablakokat így tökéletesen a helyükre lehet rakni anélkül, hogy beesnének a zárt törzsbe. Ragasztónak Uverapidot használtam, ami lassan szárad ugyan, de tökéletesen kitölti az esetleges réseket a keretek és az ablakok között. A peremeknek köszönhetően az ablakok többé-kevésbé a törzs borításával egy síkba esnek. Mindazonáltal én még 400-as majd 800-as csiszolópapírral szintbe hoztam őket, és végül tisztára políroztam az ablakokat, remek lett az eredmény.
A törzs és a szárny összeragasztása után a külön darabokból kialakított orr-részt raktam össze. Utóbbit szerencsére még melegében odaillessztettem a törzs elejéhez, és amikor kiderült, hogy 1,5 mm-rel keskenyebb, mint a törzs, időben szét tudtam feszíteni, kipeckelni és úgy a helyére rakni, így később nem volt szükség a felület törésének szinte lehetetlen javításával bajlódni, csak a keletkező rést kellett eltömíteni.
A vízszintes vezérsíkok és az oldalkormány következett. A kormánylapok végén kialakítottam a sztatikus kisütő tüskéket. A valóságban ezek kis drótsodrony-darabok, a magassági kormányokon 3-3, a függőleges vezérsíkon ill. oldalkormányon 4, a csűrőkön pedig 5 darab. Ezeket én egy tojásszeletelő drótjából alakítottam ki (hitvesem kapott újat a szétbarmolt példány helyett). A csűrők és kormánylapok alsó felébe a végüknél, ahol ezek a tüskék vannak, fele vastagságig mélyedést köszörültem, pillanatragasztóval odaragasztottam a kis drótdarabokat, végül tömítőpasztával kialakítottam a kiköszörült rész eredeti formáját.
Miután a sárkány összeállt, jöhetett az orrsúly. Jókora a makett, és az eredeti repülőgépnek a 4 nehéz hajtómű miatt eléggé elöl van a súlypontja, ezért nem kevés anyagot kellett belerakni. Én két kis doboz horgászólmot töltöttem az orr-rész üres és nem látható részeibe (orrkúp, padló alatt, fülke mögött), és még egy acél villáskulcsot is beragasztottam a törzs első részébe. Ezzel aztán túl is lőttem a célon: orrnehéz lett, de ez végülis nem baj, hiszen a futóművein így jó stabilan áll. A nehezékeket Uverapiddal ragasztottam be.
A pilótafülke teteje következett. Mivel az átlátszó darab kicsit szélesebb a kelleténél, a lassan kötő Uverapid helyett nagyon kevés pillanatragasztóval illesztettem a helyére. Fontos: csak a függőleges rész élére adagoltam nagyon vékonyan a ragasztót, az ablakok alatti vonalra nem, és buzgón fohászkodtam, hogy ne mattítsa be az ablakokat. Mivel a leghátsó ablak után még kb. 0,5 cm-nyi anyag van az átlátszó alkatrészen, a cianoakrilát okozta kötelező mattulás szerencsére csak erre a szakaszra terjedt ki, az ablakok tiszták maradtak. Miután odaragadt, az ablakok alsó része és az orr-rész közötti részt Uverapiddal folyattam be, így teljes lett a kötés és hermetikus az illesztés.
A hajtóműgondolák következtek. Itt kellett a legtöbbet alakítani. Az alkatrészek - bár pontosak és szépek - nehezen illeszkedtek, jókorákat kellett tömíteni. A gondolákat műanyagragasztóval állítottam össze, a szárnyakra pedig pillanatragasztóval erősítettem fel őket. A gondolák tetején lévő kis kiemelkedő szívótorkokat inkább lecsiszoltam, és később külön kifaragtam és odaragasztottam őket, mert egyébként lehetetlen lett volna a gondolák tetejét szép simára csiszolni és a kiemelkedéseket is formára alakítani.
A futóművek látszólag gyengécskék, mivel méretükben az eredeti arányokat követik - de a futónkénti 3-3 ferdetámasz a futóműszár körül erős szerkezetet eredményez. Itt előjött a maketteken szinte törvényszerűen visszatérő probléma: a főfutószárak kirugózott állapotban lettek ábrázolva, és ha így hagytam volna őket, a kész makett a valóságtól teljesen eltérő negatív állásszöggel, ágaskodó farokrésszel állt volna a talajon. Ezért a főfutószárakat a tövüknél 2 mm-rel megkurtítottam, így raktam a helyükre. Mindezt szemmértékre csináltam, de azért jópárszor összepróbálgattam még az építés közben. A főfutózsámolyokat ekkor még nem ragasztottam a helyükre, azokat csak a legvégén, a festés után rögzítettem, hogy egyből talpra állítva a makettet, pontosan vízszintesre álljon be.
Pár kisebb tunning következett: szálantenna 0,2 mm-es damilból, a kifordítható külső lámpák, ilyesmi. Utóbbiak helye az orr-részben nincs kialakítva, a mélyedést köszörülni kell. Megéri az erőfeszítés: ezek a lámpák nagyon jellegzetesek az Il-18-as orr-részén.
Az antennát illetően meg kell említeni, hogy a rádiótechnika fejlődésének köszönhetően az Il-18-asok tetején rendkívül változatos formájú antennákat figyelhetünk meg, még ugyanazon példány különböző időkben készült fotóin is. A készlet a hatvanas években szokásos hosszú, majdnem a fél törzs tetején végighúzódó késantennát is tartalmazza, ezt én lehagytam, mert későbbi példányt akartam készíteni.
Elhatároztam, hogy a szárnyvégek piros és zöld pozíciólámpáit, valamit a függőleges vezérsík tetején és a farokrész alatt lévő borostyánsárga villogókat nem a készlethez adott átlátszó műanyagból csinálom meg, hanem az eredeti színre színezett műanyagből faragom ki. A pozíciólámpákat csak durván alakítottam ki, aztán amikor a helyükre ragasztottam, akkor csiszoltam össze a törővéggel, majd pedig políroztam őket. A villogókat csak a végső festés után raktam a helyükre Uverapiddal.
És jött a festés. Hosszas vívódás után az Interflug 70-es években szokásos, szürke hasú, de hosszú (a középső ablaksor felett majdnem végig húzódó) Interflug feliratú mintája mellett döntöttem. A Maléves mintákat már megcsináltam 1:100-ban, és hát mit tagadjam, gyerekkoromban ezek a piros madarak tetszettek a legjobban.
A pirossal kezdtem, mert a 6 mm-es maszkolószalag szerencsés módon éppen az ablakcsík szélességének felel meg, így a maszkolásnál nagyon pontosan tudtam a csíkot kialakítani a fehér fújásakor. Pirosnak a Revell 31-es színét, fehérnek a Testors "Classic white"-ját használtam.
Az utastér ablakait gyurmaragasztóval maszkoltam - tapasztalatom szerint sokkal szebb határt ad a maszkolófolyadéknál, mert a széleknél hajszálnyit felhajlik, így nem keletkezik éles lépcső. A pilótafülke ablakait egészben maszkoltam maszkolószalaggal, a kereteket pedig a fújás után utólag, tűecsettel festettem meg. A fűthető belépőélek és a futószárak következtek ezüsttel (Revell 91), majd a szürke, amit a Revell 04-eséből és 07-eséből kevertem ki szemmértékre. Ilyenkor figyelembe kell venni a scale effect-et, azt a jelenséget, hogy az eredeti szürke szín kis méretarányban sötétebbnek tűnne - ezért kicsit világosabbra kevertem a festéket. A pilótafülke előtti csillogásgátló sötétszürkét selyemfényű feketéből és kevés csillogó fehérből kevertem. A szálantennát ecsettel kentem acélszínűre.
Koszolást nem csináltam, két okból. Nekem ezek a nagy, színes repülőgépek a gyári, csillogóan új állapotukban tetszenek a legjobban. Továbbá soha nem próbáltam még ilyesmit csinálni, ezért valószínűleg csak elrontottam volna vele a makettet...
Festés után kerültek a helyükre a kerekek és a villogók, és következett a matricázás. A mintákat és feliratokat a fotókról egyszerű .bmp formában állítottam elő 400 dpi felbontással. Tapasztalatom szerint ilyen felbontásban már tűéles vonalak, egyenes, lépcsőzetmentes kontúrok keletkeznek. Azért is döntöttem továbbá a .bmp mellett, mert a vektorgrafika meghaladja a képességeimet. A matrica alapja átlátszó, tintasugaras matricaív volt, a nyomtatóm pedig egyszerű, bár fényképet is nyomtatni képes tintasugaras példány. A kinyomtatott matricát egy éjszakán át hagytam száradni, majd három réteg Revell 01-es fényes lakkal fújtam át. Ez a megoldás már bevált nekem jópárszor, most is problémamentesen sikerült a makettre illesztenem őket. A svancon lévő fehér Interflug logo matricája a Toff Bt. önzetlen segítségét hirdeti.
A végeredmény nekem tetszik, bár ismerem a saját korlátaimat. A polcon a szintén 1:72-es Il-14-es mellett kapott helyet, kellemes emlékként idézve a 60-as, 70-es éveket.
|
| Az eredeti repülőg… |
|
| A doboz |
|
| A doboz tartalma |
|
| Az építés kezdete… |
|
| Ilyen anyagból ké… |
|
| A pontatlan orr-ré… |
|
| Festésre készen |
|
| A pirossal kezdtem |
|
| A külső lámpa… |
|
| A szürke fújása… |
|
| A légcsavarkúpok |
|
| Sztatikus kisütőt… |
|
| A szárnyvég alulr… |
|
| Majdnem kész |
|
| A kész makett elö… |
|
| A kész makett elö… |
|
| A kész makett há… |
|
| Kisebb bátyja, az… |
2010.12.01.
Utolsó módosítás: 2011.01.07.
Utolsó módosítás: 2011.01.07.