Irak felé

HMMWV

1:72, Revell No.03137 (2008)
Pintér György - Múzeumi krimik Először is köszönettel tartozom mindenkinek aki a Barbarossa diorámámat megnézte, és értékelte. Most kicsit más korszakban de hasonló témában építettem egy diorámát.Az egésznek egy film adott ötletet.
Napjainkban az amerikai felderítő zászlóalj Bagdad felé halad a sivatagon keresztül. Egy egész zászlóalj nem fért fel erre a kis talapzatra de 2 darab HMMWV és pár tengerészgyalogos felderítő igen.

Az építésről pár szót. A Revell ezen kitjét mindenkinek ajánlom aki szereti a kihívásokat 1:72-ben ugyanis nagyon részletes és finoman kidolgozott sok sok apró alkatrészekkel, külön a lengéscsillapító és külön a rugó stb. Az építés során lehet választani hogy platóst vagy ponyvás-t akarok készíteni. Én a platós mellett döntöttem mert így az ott elehelyezett málha látszik.
És mert sok olyan képet láttam ahol nyitott platóval közlekednek. (Szakértő elmondása szerint azért mert így támadás esetén könnyebb lepakolni.)

Az összerakás után megpróbáltam az iraki háborúban alkalmazott színsémát követni sivatagi sárga , szürke álca foltokkal (Revell festék).

Majd következett az alap építése ami saját kezüleg készült.Benne a homok és az aszfalt gipsz. koptatva és faragva több szín alkalmazásásval. Például tempera, páncél szürke Revell stb. A katonák szintén Revell-esek bár elég nehéz volt őket beszerezni. Festésük tengerészgyalogosi egyenruha bár ebben a méretben elég nehéz volt festeni. A néger katonát főleg. Maszkolás és porosítás után elhelyeztem a talapzatra és az elígazítást illetve megbeszélést próbáltam illusztrálni fedezés mellett. Az út melleti Saddam-kép összefestve és belelőve, vékony habszivacsból van, míg a növényzet kendermadzag.

Remélem tetszik, várom véleményeteket.
100_3488
100_3488
oldalrol
oldalrol
felülröl
felülröl
a málha
a málha
az eligazítás
az eligazítás
IRAQ
IRAQ
2009.06.30.
magyarzoli1@vipmail.hu
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
rohamkukac
2009.07.08. 22:28:08
Hú,nekem nagyon tetszik!:)Szép lett,gratulálok:)
rod666
2009.07.09. 08:06:03
Szia!

Nekem egy-két helyen a ruhán lévő zöld túl világosnak és élénknek tűnik. Valamint azt sem értem, hogy a dobozos Hummernél lévő két katona jobbra orientálódik, mintha onnan jönne támadás, a platósnál pedig a két személy mintha azt sem tudná, merre van arccal. Ettől függetlenül szép darab, gratulálok, csak így tovább!
Gotha
2009.07.09. 13:35:31
nekem is tetszik de egy két apróság az elrendezéssel kapcsolatban. Az autók az úttal merőlegesen állnak, az útjelző tábla pedig párhuzamosan. az obeliszk pedig az alaphoz van igazítva. valahogy nem életszerű az elrendezés, de amúgy tényleg jó.
magyarzoli1@vipmail.hu
2009.07.10. 20:52:48
Sziasztok,! Köszönöm a dicsérő és értékelő gondolatokat. Azért lett így beállítva a diorámám mert a filmben így voltak a "SZEREPLŐK" A felderítők pedig a várható támadás irányábol védik magukat a technikával, Magam is felderítő voltam v.mikor. Mégegyszer köszönöm nektek teszek majd még fel.M Zoltán /Tigris6/
magyarzoli1@vipmail.hu
2009.08.11. 21:18:59
ADAM0325-nek!! Köszi az elismerést! Üdvözöllek Tigris6 .
Rocker
2009.10.26. 16:24:51
Hello! Ezt a dioramadat mar vartam, es tenyleg ott a feka a cuccossal ahogy mondtad. Nagyon jo lett. Kar hogy nem lathatom eloben! Fazekas
Rommel93
2010.01.27. 18:44:52
Nagyon szép, grat! mely filmről van szó?? :D
ATTIS
2010.01.27. 19:02:03
Ha nem tudnám hogy 72 hihetnám hogy 35 szép let,ÉN láttam élőbe.
Geri93
2010.07.16. 13:39:10
Hello!

Nagyon király a diorámád, és is szeretem a humweekat. Lenne egy kérdésem: A katonákat milyen csomagban vetted és hány darab volt benne?
Geri93
2010.07.16. 13:40:54
Hello!

Nagyon király a diorámád, és is szeretem a humweekat. Lenne egy kérdésem: A katonákat milyen csomagban vetted és hány darab volt benne?
Geri93
2010.07.16. 13:42:43
Most olvastam hogy te felderítő voltál. Mikor és hol?
magyarzoli1@vipmail.hu
2010.08.01. 21:11:10
A Katonák modern usa /Revellesek/azt hiszem 50 db volt benne.
Egerben kezdtem 1984.ben majd szolnokon voltam deszantos kÖzben nagyatát egy év.
Robert
2010.11.01. 08:55:26
Üdv. Zoli!
Végignéztem a vignettá-idat, nagyon tetszenek, csak így tovább!Olvasva az észrevételeket, megtudtam, hogy felderítő voltál, akkor szaktársak vagyunk, mert 1952-től ..55-ig én is felderítő voltam a Gyöngyösi Páncélos Hadosztálynál!!!
Őrmesteri rangban rontottam az alakulat hírnevét!!! Végül megúnták és leszerelés előtt az egész
felderítő szakaszt (köztük engem is)lefokozták honvéddé!!!Alleluja, Ez volt a Katonaság!!!
Üdv.: Robert.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció