Jobb ma egy veréb, mint holnap két TÚZOK!

Tupoljev Tu-2 "Túzok"

1:72, ICM
(A cím régi kínai bölcsesség.)

Még nem oszlottak el a füstfelhők a II. világháború csataterei felett, amikor újabb romhalmazok nagyszériás gyártása kezdődött meg a Távol-Keleten. A japán uralom alól frissiben felszabadult Koreai-félsziget területén két állam született. A kommunista vezetésű észak, Kim Ir Szen vigyázó szemei előtt és a nyugati elkötelezettségűnek mondható, Li Szi Man vezette dél. Az nem volt kérdés, hogy fognak-e háborúzni egymással, csak az, hogy mikor. Az északi, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság komoly segítséget kapott nagy testvéreitől, Sztálin Szovjetuniójától és a nemrégen világra jött, Mao-féle Kínától.
A segítség Gorjunov géppuskák, T-34/85-ös tankok, Jak-9-es vadászgépek, T-5-ös torpedónaszádok és nem utolsó sorban Tu-2 frontbombázók képében érkezett a kis ázsiai köztársaságba. A déliek - valami sajátos módon - az USA fegyverzetéhez jutottak.

A Tu-2-t a szovjet hadvezetés a zseniális, de az idők folyamán már kis teherbírásúvá vált Petjakov Pe-2 leváltására tervezte bevetni. Így a Tupoljev iroda e termékei nagy számban jelentek meg, többek között az ostromlott Berlin egén. Négyszemélyes, kétmotoros gép volt, három tonna bombarakománnyal, már 1944-ben bemutatkozott.

A koreai háborúban éppen úgy kapott e típus hideget is, meleget is, mint a szemben álló tábor B-29-ei. A sugárhajtású vadászgépek, melyek 1951-től egyre nagyobb számban vettek részt a harcokban, alaposan visszavetették a Tu-k sikerességi mutatóit. Az F-80 és F-84 az északi oldal MiG-15-jeinek még nem volt igazi ellenfél, de a légcsavaros bombázókkal már gond nélkül le tudott számolni.

1953-ban, amikor már Pamindzson városkára tekintgetett a világ, hazánk is kapott Józsi bácsi egyik ajándékcsomagjaként egy adag, részben Koreában is bevetésre került Tu-2-es bombázót. Józsi bácsi (Joszif Visszarionovics Sztálin, eredeti nevén: Dzsugaszvili) egyik visszatérő rémálma a kirobbanó III. világháború volt. Komoly szakemberek kiszámolták, hogy a világforradalom általa vezetett erői milyen veszteségek árán tudnák kivívni a győzelmet az átkos Nyugat imperialistái felett. Arra a kérdésre, hogy megkockáztatható-e egy újabb világégés a már létező atombombák árnyékában, akkor a „még nem” volt a válasz. De készülni kell rá! Így kerültek kis hazánkba a - nálunk „Túzok” fedőnévvel illetett - szovjet bombázók. (Amelyek hadrendben tartását egyébként tiltotta az 1947-es párizsi béke! De minket is vezetett az a muszlim mondás, hogy „A gyaúroknak adott szó, nem kötelez semmire.)

Ennek a bombázónak az 1:72-es makettjét csupán két elszánt makettgyártó cég készítette el. Az ukrán ICM, és a '70-es évek egyik NDK-beli játékgyára. Ez utóbbiról, minthogy kereskedelemben már régóta nem kapható, nem sokat szólnék. Ez utóbbinak anyaga és kidolgozottsága is inkább a játék, mint a makett kategóriába sorolja, de jó alap egy kiadós feljavításhoz. Hogy mennyi és milyen feljavítót kaphatunk hozzá, az egy másik kérdés.

No, az ukrán cég ismét szép munkát végzett. Az igényes dobozfedél-rajz (Tu-2-k a Reichstag felett) alapos munkát takar. A sötétzöld alkatrésztömeg mellé az ICM-től megszokott bőséges információ- és segítség-mennyiség kerül elő. Az, hogy ebből a dobozból csak a legkorábbi, 1944M. gép megépíthető, ne tartsa vissza a vásárlástól a magyar légierő gépeit gyűjtőket. Ez az alváltozat is szolgált kis hazánk légierejében, 1953-56 között.

Aki a két későbbi variáció nagyobb törzsátmérőjű, egyetlen, nagyobb, hátsó ablakkal – a három kicsi helyén – rendelkező, négyágú, vágott végű légcsavaros módosulatot szeretné, annak valamelyik börzén, a korábban említett NDK-s makettet kell beszereznie. De erről máshol!
Az ukrán cég 80 alkatrészre bontotta a híres frontbombázó makettjét. Előrelátóan, a viszonylag nagyméretű szárnyak rögzítéséhez belső merevítőket adtak, hasonlóan a TB-3-hoz.

Érdemes az összeállítási utasítást követni, éppen az említett alkatrészek miatt. Ráadásul a gép belsejét is egész kellemesen kidolgozták. A WC-n kuporgó figura a bombavető tiszt. Nagyon szépen kialakították a 12,7-es UB-3 fedélzeti géppuskákat és a két motor burkoló lemezeit. Az átlátszó alkatrészek ÁTLÁTSZÓAK! Ez nem mindig volt így! Viszonylag kevés sorjával találkoztam, beszívódás sem jellemző erre a makettre. A törzs alján a bombatér ajtaját nyitva és csukva is el lehet készíteni. A mellékelt bombákat ki lehet cserélni 250 kg-os FAB-okra is. A szárnyak féklapjait kitérítve is be lehet ragasztani. A főfutók gurulóra is elkészíthetők. Ettől azonban a makett hajlamossá válik a csavargásra a polcon. Erősebb szellő képes a be nem fékezett gépet repülésre bírni. Így újabb géptörést jegyezhetünk fel, pedig abból amúgy is volt elég.

Létezett torpedóvető, felderítő változata is, sőt UTu-2 gyakorló változata is e gépnek. A futóaknák eléggé mélyek, de nincsenek kidolgozva. Az osztott vezérsíkot a fülketető antennájával összekötő huzalt húzott szálból meg lehet csinálni. Nagyon mutatós! Az összeállítási utasítás orosz, ukrán, német és angol nyelven tárgyalja a típus történetét. Az alkalmazók felsorolásából azonban hiányzik Magyarország.

A festéshez F.S. és Humbrol kódban adják meg a színárnyalatokat. A festési ajánlat 7 gép festését mutatja be. Öt szovjet, egy kínaiból indonézzé lett és egy a lengyel repülők által használt példányt. A matricaválaszték is ennek megfelelő. Mivel adják a kínai felségjelzést, lehetővé válik egy kínai gép megépítése is. Ha valaki magyar gépet építene, nem kell bonyolult festési térképet nézegetnie. A nálunk rendszeresített gépek – tudomásom szerint – mind „hadizöld”-ek voltak. Egyes források szerint a festékréteg koreai tereptarkát rejtett, s az észak-koreai felségjelzés is felismerhető volt rajt. Ez azonban a magyar festést nem befolyásolta. Alul a szokásos, égszínkék színezést találhatnánk, ha e típusból egy is maradt volna mutatóban valahol hazánkban. Hasonlóan érdekes, hogy a bal motor légcsavarkúpját kék, a jobbot piros színre festették. A magyar számozás teljesen eltér a később alkalmazottaktól. Például a 7-est áthúzták középen, a 4-es pedig egy ferde támlájú egylábú kisszéknek tűnik. Jobb utánajárni! A magyar légierő kunmadarasi 82. Önálló Bombázóezredének kétkormányos gyakorlógépe 1954. április 4-én, Koroknai Károly őrgy. többmotoros szemlélő Kurucz Ferenc őrgy. légierő-megfigyelővel, alkalmi festéssel díszítve a légi díszelgésen vett részt. A gépre a vörös sugaras felkelő Nap képe került. Erről azonban használható képet nem találtam. Ha valakinek van ilyenje, kérem jelezze ezt nekem!

Akkor most néhány szót az NDK-s Tu-ról. Összesen 40 alkatrészből hozták ki a tervezői, készítői. Az anyaga nem a ma megszokott, hanem valami bakelit-szerű, roppant kemény, gyalázatosan hasadó, szintén sötétzöld műanyag, ami nehezen tűri a csiszolást, a ragasztótól pedig szabályosan kiszőrösödik. Kivéve a fekete festékre váró kerekek és a légcsavarok, kúpostól, mert azok helyből csillogó feketék. A fegyverzet pontos, de a cső olyan vastag, hogy kb. az UM harckocsik 45-ös lövegének felelne meg. A legénységről egy szót sem. Van is, meg nincs is. Egyetlen pilóta-mellszobrot kapunk, valamilyen rejtélyes okból harckocsizó fejvédőben. Ez elég is, hiszen alapból nincs hová a többi részét beépíteni. A gép teljes belsejét beöntötték. Így mód sincs a berendezésére. Hacsaknem - mint ahogy én is csináltam - széttrancsírozni ezeket a válaszfalakat. Ezután neki lehet fogni a gép belseje kialakításnak. De ezt csak szuper mazochistáknak, esetleg időmilliomosoknak ajánlom!

Összességében, ez a típus is többet érdemelne a gyártók figyelméből. Viszonylag nagy példányszáma – kb. 2500 db – is mutatja, hogy komoly súllyal esett a latba eléggé szép, 3 tonnás teherbírásával. Akinek esetleg elege van a sok USA B-?-ból, az nekifoghat az ellenoldal bombázóival való ismerkedésnek, aki pedig eleve a szovjet gépek gyűjtője, örülhet egy újabb makettnek.
tu-2_napsugaras
tu-2_napsugaras
tu-2

a háromablakos változat
tu-2
tu-2, ndk-s változat
tu-2, ndk-s vá…
tu-2 az icm változata
tu-2 az icm vá…
tu-2
tu-2
tu-2 

a késői, egyablakos változat
tu-2
2008.06.20.
Utolsó módosítás: 2008.06.21.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció