Warbirds kolléga BR.20 és Z.506B makettjeiről szóló cikkei meghozták a kedvemet, hogy én is bemutassam egy nagyobb olasz gép makettjét, nevezetesen az SM.79-et, amely a BR.20 vetélytársa volt ráadásul.
Remélem, úgy ítélitek meg, hogy a kolléga makettjével is összemérhető az én kivitelezésem, egyenesen 2015-ből.
A két világháború között megtervezett és szolgálatba állt bombázóról van szó, jelen esetben egy első szériába tartozó példányról, legalábbis a doboz szerint. Spanyol színekben tette le névjegyét a típus a nacionalisták oldalán, és történetesen két ilyen festést is mellékeltek a dobozban. Ezen gépek elvileg a Tercio de Extranjeros kötelékébe tartoztak.
Nehézkesen indult az építés, ugyanis a megvásárolt PART maratásból az egyik ív hiányzott, így kénytelen-kelletlen be kellett szereznem az Eduard maratását is, és még barkácsolni is kellett, de hát ilyen ez a popszakma.
A saját alkatrészek beépítése rögtön a játszma elején elkezdődött, ugyanis bár volt valami bordázat a törzs belső oldalán, azért az hagyott némi kívánnivalót maga után. Pláne, hogy kilökőtüske nyomok is éktelenkedtek benne - így hát jöhetett kb. két méternyi húzott szál pepecselős bepakolása. Ha sikerült eltalálni a megfelelő szálvastagságot, egy jó éles pengével könnyen ment a darabolás. Ennek a mutatványnak még most is örülök, így szűk nyolc év távlatából visszagondolva.
Nem túl nagy meglepetésre a továbbiakban is a belső tér kialakításával folyt a munka, és azt hiszem igazi buktató nem is volt, leszámítva, hogy néhány dolgot ugye magamnak kellett megcsinálnom az ismert ok miatt. Ilyen volt annak a védelmi lövész állásának a kialakítása, aki közvetlenül a pilótafülke mögött kapott helyet és a hátsó-felülső légteret felügyelte.
Szóval az ő munkahelyének réz alkatrészei is a hiányzó íven voltak. Ezzel így azért elbíbelődtem.
Azok a feljavítók, amik megvoltak, úgy emlékszem, egész jók voltak, az összerakási útmutatót viszont elég összecsapottnak találtam a PART részéről, ahogy korábban egy F-16-hoz készült szettét is.
Maga az Italeri egyébként nem végzett rossz munkát, de azért elférnek az extrák.
Amíg egy-egy lépés között száradt, kötött, térhálósodott, vagy valami más okból pihent a törzs, akkor foglalkoztam mással. Először is a szárnyakat kezdtem összeragasztani. Előtte többször szárazpróbát végeztem a törzs és a szárnyak közötti illeszkedések kapcsán, és szerencsére semmi probléma nem mutatkozott. Mivel rendben találtam az illesztéseket, elkezdtem összeragasztani kívülről befelé haladva a két felső részt az alsó résszel. Először úgy tűnt, hogy az alsó szárnyfél elvetemedett, de a felső felet (negyedeket) több lépésben ragasztottam és össze is szorítottam, ezért a megfelelő szögben állt meg végül.
A belső térben pedig egymást követték az események, haladt afelé az építés, hogy a két törzsfelet össze is lehessen ragasztani, de a korábban említett lövészállással még volt munka.
Közben készült minden más alkatrész is. Megkönnyítette, hogy egyébként sorja, beszívódás, ordító illesztési hiba nem jellemző a készletre.
A törzsfelek, illetve az alsó lövészgondola illesztésénél azért volt mit tömíteni és csiszolni. Lazára vették a csatlakozásokat, de elég egyszerű volt a felület, így különös kihívás nem volt benne.
Az alsó lövészgondola beragasztása előtt még a szintén húzott szálból készült keresztmerevítőket is beragasztottam, hogy jobban közelítsem a bombázó rácsos szerkezetét. Na, ez a rész hajmeresztő volt!
Tehát volt egy kiadós tömítés-csiszolás szeánsz, némi ellenőrző alapozás közbeiktatásával. Legalább szegecssorokkal nem kellett ezúttal bajlódni, lévén a legtöbb dolog ragasztva volt.
De az a rengeteg ablak mindenhol... A hason, illetve az oldalt alul lévőket muszáj volt az építés közben beragasztani, ezekre aztán lehetett vigyázni a lakatosmunka során, az oldalsókat viszont meg tudtam kímélni ettől a veszélytől, így csak tele kellett tömni a nyílásaikat szivaccsal.
Egy dolog van, amit igazán másképpen csinálnék, ez pedig a szélvédő beragasztása. Későbbre hagytam, de most már úgy látom, hogy ezt is be kellett volna ragasztani a festés előtt. No meg venni egy maszkoló ívet.
Ha valaki ez után kapna kedvet a típushoz, én azt javaslom, így csinálja.
A külső rész festése fokozatosan kúszott kifelé. A farokfutót még a törzsfelek összeragasztása előtt be kellett ragasztani. Úgy gondoltam, hogy a legjobb teljes egészében lefesteni, aztán kimaszkolni. Később be is igazolódott ezen elgondolás helyessége.
Festési sorrendben ezt a főfutók aknái követték, fémszínűek lettek, ahogy az egész futómű, a gumikat leszámítva.
A Gunze fehér alapozójával egyenletesen átfújtam a makett egész felületét, miután mindent tényleg alaposan kimaszkoltam, beleértve ugye a futóművek aknáit, illetve magát a farokfutót.
Miután volt egy szép fehér alapom, a szárnyvéget és az oldalkormányt megkínáltam még egy réteg fehérrel, kimaszkoltam, aztán kapott egy diszkrét előárnyékolást az egész gép. Mint legnagyobb felülettel, a hassal kezdtem. Tudom, nem kellene vakon, de azért mégis a gyártóra hagyatkoztam a színeket illetően. Csak ismerik a saját gépeiket, nyugtattam magam... Szóval a has Humbrol 127-et kapott pár rétegben, aztán lehetett becsomagolni.
A fenti álcázó színeket a Model Master II-es sorozatából szeretem volna megcsinálni, nekik volt egy elvileg erre hivatott hármasuk. Hát, volt. Egyedül a homokot tudtam fellelni, az utolsót az országban, szóval a másik kettőt kevergettem ebből-abból, szemre.
Több rétegben ment fel ez a homoksárga, aztán a zölddel és a sötétbarnával játszottam, oda-vissza fújogatva, legvégén újra a homoksárgához (Italian sand) nyúltam, hogy az átszóródásoknál eltüntessem az eltévedt pigmentek nagyját.
Ezt a mintát maszkolni esélytelennek, illetve irreálisan hosszúnak ítéltem, így szabad kézzel fújtam, próbáltam követni a mintát, legalább nagyjából. Ja, hát meg is látszik, de ez már így marad.
Ezzel párhuzamosan az apróbb, különálló alkatrészeket is csinálgattam, szerencsére teljesen eseménytelenül.
Van egy olyan szokásom, hogy ha valami apróság festése megvan, azt nem lakkozom rögtön, hanem vagy többet összevárok, vagy például magával a sárkányszerkezettel együtt kapja a következő réteget, itt is hasonlóan ment a dolog.
Amint az álcaszínek festésével megvoltam, kapott a Karvaly egy-egy fehér X-et a szárnyai felső részére, egy-egy feketét pedig az oldalkormány két oldalára, aztán jött egy mindenre kiterjedő lakkozás.
Két réteg fényes lakkot szántam a matricák alá. A nyitott ajtóra, ablakra eső matricarészletek ügye már az építés korai szakaszában is érdekesnek ígérkezett. Úgy oldottam meg, hogy a kérdéses alkatrészeket ideiglenesen rögzítettem csak a helyükre. A felrakott, odaragadt matricákat vágtam aztán el egy éles pengével, hogy biztosan jó helyen legyenek. Utána kaptak egy kis matricalágyítót, hogy ne legyenek rojtosak, ne lifegjen semmi, aztán egy-két réteg fényes lakkal lezártam a matricákat is, és tényleg csak egy nagyon minimális koszolást adtam a gépnek, elsősorban a futóművek környékére. Aztán egy kis matt lakkal átködölés, hogy mégse csillogjon, kivéve a gépfegyvereket és néhány alkatrészt, aztán jöhetett a végszerelés.
A végén egy trükkös dolog volt, a merevítőhuzalok felerősítése. Egy-egy apró furat a végekbe, huzalnak húzott szál, ragasztónak pedig pillanatragasztó, és komolyan mondom, hogy élőben sokkal kulturáltabbnak tűnik, mint fényképeken.
