Lenti 2009
Pintér György - Múzeumi krimik Minden, menetközbeni nehézség ellenére végül sikerült Berke Andrisnak és a Lenti makettezők maroknyi csapatának létrehozniuk idén a II. Muránia Kupát.

Keri, Ernő, Geri és jómagam megbeszéltük, hogy képviseljük a MOK-ot a rendezvényen, valamint besegítünk a szervezőknek a nevezés, összesítés lebonyolításában.

Pénteken délután útra is keltünk.

Köszönhetően a már elkészült autópályának, egész gyorsan megérkeztünk Lentibe. Ott még nagyban folytak az előkészületek, melyben a már ott tartózkodó Balaxka is kivette részét. Kicsit segítettünk mi is, Ernő azóta mindenáron szeretne egy Königstiger lánctagot. Nagyon a szívéhez nőtt.

Záráskor gyorsan elfoglaltuk a szállásunk, majd némi szerelvényigazítás után az egyik helyi étterembe mentünk vacsorázni, Andreww és Balaxka társaságában.

Mondhatom, hogy igen kellemes helyet ismertettek meg velünk. Időközben befutott Pénzes „Sturm” Tomi is kedvesével és csatlakoztak társaságunkhoz. Később megérkezett a Szikla-Főnix csapata is, de mivel fáradtak voltak, így inkább a szálláson maradtak.

Igen kimerítő vacsora után majdnem éjfél volt már, hogy visszatértünk mi is a Főnix Hotelbe és nyugovóra tértünk. Ebben Ernőnek segített az ételekhez folyamatosan felszolgált körtepálinka, mint a cég ajándéka. Mi nem kértük, de ennek ellenére kihozattuk a pincérrel, mondván „elfogy”. Így is lett!

Szombaton, reggeli után bevettük magunkat a nevezőasztalhoz. Némi nehézség ellenére, Keriék igen ügyesen letudták a makettezők rohamát, és sikeresen beregisztráltak mindenkit.

A délelőtt folyamán Ákos bemutatta, miként lehet könnyen, gyorsan befüvesíteni az út szélét 1:35-ben.

Mivel ezen a hétvégén Family Weekend is volt Lentiben, melynek egyik programjaként jöhetett létre a Makettverseny, így látnivalókban sem volt hiány.

Az udvaron sátrak, árusok. Volt itt minden, díszgyertyák, bőráruk, fafaragó, üvegműves, kovács, kosárfonó, borászatok, kézművesek, méztermelő. Ez utóbbit Keri nem tudta kihagyni és bele is kóstolt némelyikbe. Azt az arcot leírni nem lehet, amit vágott még később is, ha szóba került pl. a fokhagymás ízesítésű.

A tornacsarnokban kaptak elhelyezést portékáikkal a wellness és egészségmegőrző cégek, valamint a II.VH-s ereklyéikkel Tomiék. Mellettük egy hatalmas VIP Limuzin. A hátsó udvaron a Honvédség Kaposvári alakulatának bemutató sátra, a Lenti Tűzoltóság létrás autója, valamint egy hallásvizsgáló állomás.

A helyszín melletti parkos részt a vurstli foglalta el. Sajnos nem volt lehetőségünk kipróbálni az eszközöket, pedig némelyik igencsak izgatta a fantáziánkat, köztük egy különböző járművekből álló gyerekhinta.

Délután elmentünk megnézni a helyi keskenynyomtávú vasutat, de,sajnos, mire oda értünk, éppen az aznapi utolsó menetéről érkezett meg. Sajnálatunkra minket már nem vitt sehová.

Este a szokásos program, irány a Don Quijote étterem. Mire odaérkeztünk, már igen népes társaság gyűlt össze. A teljesség igénye nélkül: a Lenti Makettklub Tagjai, Sturm Tomi és „hagyományőrző” csapata, a Bolyai különítmény, a Sziklások, a Kőszegiek, Ákos, Varga Gabi és családja, Uly, valamint a szlovén SVM makett klub tagjai.

A vacsora nagyon jó hangulatban telt el, az étkek finomak és komoly mennyiségűek voltak. A már előző nap megismert körtepálinka most sem hiányzott. A társaság kedve, az üres söröskorsók és pálinkáspoharak mennyiségével nőtt. A szlovénok is igen közvetlen, barátkozó társnak mutatkoztak.

Én szokás szerint próbáltam a részleteket dokumentálni fotó formájában. Uly és Andreww segítségével az SVM-esek hamar megtanulták mondani, hogy „Elektro,ne fotózz!”.

Ismét majdnem éjfél volt,mikor lefeküdtünk.

Vasárnap délelőtt elkezdődött az oklevelek nyomtatása. Közben össze lett állítva a zsűri sorrendje alapján a díjazások menete is.

Délután a kiírt időpontban megkezdődött a díjkiosztó, melyre a jóidőre tekintettel az udvaron került sor.

Mikor véget ért, elköszöntünk a helyiektől, ismerősöktől és elindultunk haza.

Remélem, Andrisék még sok hasonlóan jó hangulatú versenyt fognak rendezni, és mind többen fogják meglátogatni őket.

Végezetül néhány kép a történésekről.
A helyszín
A helyszín
Bepakolás1
Bepakolás1
Bepakolás2
Bepakolás2
Bepakolás3
Bepakolás3
Vasak,bal szélen Ernő kedvenc lánc tagja
Vasak,bal szélen…
Nagyon jó ez a borocska
Nagyon jó ez a…
Nekem nem is adtok?
Nekem nem is adtok
Elmélyült figyelem
Elmélyült figyelem
Igen, akkor 3 szőke és két barna...
Igen, akkor 3 szőke…
Rendőrség történet1
Rendőrség törté…
Rendőrség történet2
Rendőrség törté…
Rendőrség történet3
Rendőrség törté…
Rendőrség történet4
Rendőrség törté…
Rendőrség történet5
Rendőrség törté…
Rendőrség történet6
Rendőrség törté…
Rendőrség történet7
Rendőrség törté…
Rendőrség történet8
Rendőrség törté…
Rendőrség történet9
Rendőrség törté…
Rendőrség történet10
Rendőrség törté…
Rendőrség történet11
Rendőrség törté…
Rendőrség történet12
Rendőrség törté…
Rendőrség történet13
Rendőrség törté…
Rendőrség történet14
Rendőrség törté…
Rendőrség történet15
Rendőrség törté…
Érkezik a technika
Érkezik a technika
Éppen elfér
Éppen elfér
Buszra várva sem unatkozunk
Buszra várva sem…
De szerettük volna kipróbálni
De szerettük volna…
Még minden csendes
Még minden csendes
Készülve a hétvégére
Készülve a hétvé…
Mehetünk végre?
Mehetünk végre
A Banda!
A Banda
Jé, egy tévé!
Jé, egy tév
Én csukott szemmel is tudom mit kérek
Én csukott szemmel…
Akkor most feleltetés lesz
Akkor most feleltet…
Mi az az empiriokriticizmus?
Mi az az…
5 sört kérnénk!
5 sört kérnénk
Hm...semmi skót specialitás?
Hm...semmi skót…
Jé, ejtőernyősök!
Jé, ejtőernyősök…
Megérkeztek Tomiék
Megérkeztek Tomiék
Lángszórót is hoztatok?
Lángszórót is…
Tárkonyos vadragu
Tárkonyos vadragu
Amíg kihül, addig alszom egyet
Amíg kihül, addig…
Eszünk!
Eszünk
A tatár
A tatár
Még tatárabb, éppen csak kostolónak!
Még tatárabb, é…
Andris mint egy rossz gyerek nem akar partedlit
Andris mint egy…
A salátám
A salátám
Várakozás
Várakozás
Megérkezett a Pipitál
Megérkezett a Pipit…
Keriék is megkapták a maguk tálját!
Keriék is megkaptá…
Jól néznek ki!
Jól néznek ki
Közelről
Közelről
Közelebbről
Közelebbről
Andreww tintahala
Andreww tintahala
Balaxka nyársa....nem baj majd belejön
Balaxka nyársa....…
Csipegetünk
Csipegetünk
Mmm..mm..egész jó!
Mmm..mm..egész j
A deszertek
A deszertek
Haaaammm
Haaaammm
Méghogy kamionos...ezt a fogpiszkálót is kamion hozta...
Méghogy kamionos...…
Jajj ne, nem kérek pénzt
Jajj ne, nem kérek…
Kis reklám!
Kis reklám
Pihenősarok
Pihenősarok
Ereklyék
Ereklyék
Elindult a nevezés
Elindult a nevezés
Mi ez? Kínai balzsam?
Mi ez? Kínai…
Tehát mindenképp repülős
Tehát mindenképp…
Makettek1
Makettek1
A látogatók állandóan piszkálták a kiállított műveket
A látogatók á…
Mondom!
Mondom
P.György és Cs. Béla nagykorú elkövetők...
P.György és Cs. B…
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Megnyitott a vásár
Szikla stand
Szikla stand
A csarnok
A csarnok
Bundesliga...izé bundeswehr
Bundesliga...izé…
Tomi nem vállalkozott rá, hogy a motoron fotózzam
Tomi nem vá…
üzemben az emelő
üzemben az emel
Fekvelövészethez felkészülve
Fekvelövészethez…
Nézd már mit csinál...
Nézd már mit csin…
A Média Cápa
A Média Cápa
Az ott tényleg egy porszem?
Az ott tényleg egy…
Mit is filmezzünk
Mit is filmezzünk
Mit keresek én itt
Mit keresek én itt
Megnyitó a Polgármesterrel
Megnyitó a Polgá…
Na most iszunk vagy dumálunk?
Na most iszunk vagy…
Dísz asztal
Dísz asztal
Díjak
Díjak
Makettek2
Makettek2
Makettek3
Makettek3
Makettek4
Makettek4
Makettek5
Makettek5
Makettek6
Makettek6
Makettek7
Makettek7
Makettek8
Makettek8
Makettek9
Makettek9
Makettek10
Makettek10
Makettek11
Makettek11
Makettek12
Makettek12
ööö...izé...hát....hm...
ööö...izé...hát…
Makettek13
Makettek13
Makettek14
Makettek14
Makettek15
Makettek15
Kisvonat1
Kisvonat1
1 (121)
1 (121
Kisvonat3
Kisvonat3
Kisvonat4
Kisvonat4
Kisvonat5
Kisvonat5
Kisvonat6
Kisvonat6
Kisvonat7
Kisvonat7
Kisvonat8
Kisvonat8
Kisvonat9
Kisvonat9
Szonja babának vásárlás
Szonja babának vás…
Na, dolgozunk vagy sem?
Na, dolgozunk vagy…
Ráéééééééérünk
Ráéééééééér…
Kő egy pusza?
Kő egy pusza
Ártatlan vagyok!!
Ártatlan vagyok
Ja, hogy ez csak egy ajtó?
Ja, hogy ez csak egy…
Szombat vacsora
Szombat vacsora
Szombat vacsora1
Szombat vacsora1
Szombat vacsora2
Szombat vacsora2
Szombat vacsora3
Szombat vacsora3
Szombat vacsora4
Szombat vacsora4
Tejet iszik?
Tejet iszik
Vagy mégsem?
Vagy mégsem
Alakul a hangulat
Alakul a hangulat
Buli van
Buli van
Ernőke a tányért is elfogyasztotta végül
Ernőke a tányért…
Jó étvágyat
Jó étvágyat
Jó étvágyat1
Jó étvágyat1
Jó étvágyat2
Jó étvágyat2
Minden oké!
Minden ok
Kértek csülköt?
Kértek csülköt
Ismét tálakat rendeltünk
Ismét tálakat…
Proszit!
Proszit
Pihenő
Pihen
Proszit!2
Proszit!2
Egészségetekre, Elektro ne fotózz!
Egészségetekre,…
Körtések
Körtések
Nehogymár ne hozzon még!
Nehogymár ne hozzon…
Már jó a kedvük
Már jó a kedvük
Jövünk jövőre is?
Jövünk jövőre is…
Szieszta
Szieszta
Szieszta1
Szieszta1
Szieszta2
Szieszta2
Szieszta3
Szieszta3
Így is tudok
Így is tudok
Geri, kérjünk még körtét?
Geri, kérjünk még…
Hehe, alakul ez
Hehe, alakul ez
Díjak előkészítve
Díjak előkészí…
Hm....és akkor Mulder megtalálta a..
Hm....és akkor…
Mondhatom?
Mondhatom
Mindenfelé figyelek!
Mindenfelé figyelek…
Díjátadó1
Díjátadó1
Taroltak!
Taroltak
Díjátadó2
Díjátadó2
Díjátadó3
Díjátadó3
Csoportkép
Csoportkép
Díjátadó4
Díjátadó4
MOK különdíjas, Ifj.Pintér György
MOK különdíjas,…
Díjátadó5
Díjátadó5
Maguk ilyen makettezők?
Maguk ilyen makettez…
Csak úgy
Csak úgy
2009.09.17.
Utolsó módosítás: 2009.09.18.
Elektrolakatos
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
vrauko
2009.09.18. 07:59:37
Nem voltam ott, csak egy téves képaláírsát szeretnék kijavítani: ahová azt írtátok, hogy ööö.... izé... hát..., az nem hát. Hanem far. :)
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció