Pintér György - Múzeumi krimik
A reggeli fények bearanyozzák a tengerpartot. Immár több, mint hatvan éve annak, hogy Iwo Jima, ez a mindentől távol eső kis vulkanikus sziget a múlt egy igen fontos eseményéről tanúskodik. Mindenfelé a szörnyű pusztítás nyomai látszanak. Rögtön a part mentén elhagyatott japán állások, valamivel odébb rozsdásodó amerikai Sherman tank.
Magasban, a Suribachi hegy oldalában magányos tüzérségi üteg néz le a fekete színű homokos tengerpart szakaszra, ahol 1945. február 19-én partra szállt több tízezer amerikai tengerészgyalogos. A hely barátságtalan. Növényzet gyér, mindenfelé a vulkáni tevékenység jeleit érzékelni. Az ivóvíz büdös és emészthetetlenül keserű a benne található kéntől. Az állandóan hevült talajban rengeteg csúszó-mászó. Nem valami ideális hely a háborúhoz.
Mégis, ez a kicsiny sziget, amely alig hosszabb 9 km-nél és mindössze 4 km széles, fontos célpontja volt az amerikaiaknak. A Japántól mintegy 1000 km-re lévő sziget kellett nekik. Támaszpontnak, leszállópályának a repülőgépek számára, méghozzá a vadászgépeknek, amelyek el tudták kísérni a hatalmas B-29 légi erődöket Japán bombázásához. Tudta ezt a japán hadvezetés is. Már 1944 nyarán elkezdődött a felkészülés az amerikaiak fogadására.
http://www.youtube.com/watch?v=CviuyVDZ-D4
A felkészülés
A japán haditerv
A japán főparancsnokság tekintélyes helyőrséggel erősítette meg a szigetet. A Suribachi-hegy közelében korábban kialakított repülőtér mellett, a középső fennsíkon egy másik építésébe kezdtek. 1944 nyarára a szigeten állomásozó csapatok 13 löveggel és legalább 200 géppuskával rendelkeztek. Ez a szám az év második felében a sokszorosára nőtt. Ekkor vette át a helyőrség irányítását Tadamichi Kuribayashi altábornagy. A szárazföldi erőkhöz csatlakozott Toshinosuke Ichimaru ellentengernagy haditengerészeti egysége 14 part- és 150 légvédelmi löveggel, valamint 12 nehéz tarackkal. A haditerv kidolgozása nehézkesen történt. Kuribayashira tehát nehéz feladat hárult, megszervezni a sziget védelmét, hogy képesek legyenek megállítani a jelentős túlerővel bíró amerikaiakat.
Tovább bonyolította az amúgy sem rózsás helyzetet, hogy gyakran az altábornagynak meg kellett küzdenie igazáért a saját védelmi stratégiájukhoz ragaszkodó tengerészekkel. Ichimaru és tisztjei a tengerpartra kívánták telepíteni a védelmi rendszer legjavát, hogy még ideje korán elhárítsák a veszélyforrást, a partra szálló amerikai tengerészgyalogságot. Ezt Kuribayashi nem támogatta, mondván az értékes hadianyagot nem szabad a védelem első vonalában feláldozni. Kuribayashi az alaposan kidolgozott védelem híve volt. Továbbá utasítást adott a lövegek áthelyezésére a magaslatokba, jól álcázott fészkekbe. Bonyolult és szövevényes alagútrendszert ásatott a katonákkal a Suribachi-hegy és a sziget fontosabb állásai között. 1945 elejére elkészült mintegy 800 betonbunker és a 4,8 km hosszú alagútrendszer. A helyőrség további erősítéseket kapott, legnagyobb létszáma idején 13568 katonából és 7347 tengerészből állt. A majd 800 fős helyi lakosságot az altábornagy evakuáltatta.
Az amerikai haditerv
Még 1944 őszén, a Leyte-öböl partraszállás előtt Raymond A. Spruance altengernagy és tisztjei rábírta a vezérkari főnökök tanácsát, hogy engedélyezze Iwo Jima elfoglalását. A bevezetőben felsorolt okokra hivatkozva, miszerint kellett a sziget a bombázó repülőgépeket fedező vadászgépek számára, megkapta az engedélyt, 1945. február 19-ei kezdési időponttal. Az Iwo Jima ellen hadművelet tehát Spruance altengernagy irányításával kezdetét vehette. Az egyesített partra szálló haderő élére pedig Richmond K. Turner ellentengernagy került. A célpont ellen küldött szárazföldi csapatok vezetésére az "üvöltő őrültként" emlegetett Smitht jelölték ki, aki a 3., 4. és az 5. tengerészgyalogos-hadosztályt magába foglaló V. deszanthadtest élére Harry Schmidt vezérőrnagyot nevezte ki.
A tervek kidolgozása során Smith és Schmidt a keleti oldal egy széles partszakaszát jelölték ki a hadművelet számára.
1944 végéig előkészítő légitámadásokkal puhították meg a sziget erejét. A mintegy 74 napon át tartó bombázóhadjárat során a nyár elején elfoglalt Mariana-szigetekről felszálló B-29-esel és B-24-esek jelentős károkat okozhatott volna a japánoknak, ám Kuribayashi utasításának köszönhetően (mindent le kellett vinni a föld alatti bunkerekbe) a hadianyag csekély része veszett oda. A bombázások végeztével a megrongált betonbunkereket és géppuska fészkeket kijavították a japánok.
A támadás megindul
Az V. deszanthadtest a kitűzött időpontban, 1945. február 19-én közelítette meg Iwo Jimát. A partraszálló tengerészgyalogosok semmilyen ellenállásba nem ütköztek, a kijelölt keleti partszakasz kezdett megtelni amerikaiakkal. Kuribayashi ezt várta. Teljen meg a partszakasz több ezer katonával, majd aztán lecsapni rájuk.
Keller E. Rockey vezérőrnagy 5. hadosztályának a balszárnyon, a Suribachi-hegy közelében kellett partra szállnia, majd semlegesítenie a tűzhányón kiépített állásokat és megszereznie a sziget déli csücskében elhelyezkedő repülőteret. Az északabbra támadó, Clifton B. Cates vezérőrnagy által irányított 4. hadosztálynak is segédkeznie kellett a kifutópálya, valamint a Motoyami-fennsíkhoz vezető hegygerinc megszerzésében.
A tengerészgyalogosok kétéltű járművei hamar elakadtak a kijelölt körzetet borító lágy, fekete homokban, és gyalog kellett fedezékbe vonulniuk. Az eleinte nyugodt, szinte már kihaltnak látszó partszakasz egyszerre lett maga a pokol. A fennsík omladozó pereméhez érve rejtett állásaikból a japánok tüzet zúdítottak rájuk. Perceken belül véres hadjárat vette kezdetét. A tengerészgyalogosok sorra hullottak el a szüntelenül tüzelő, mindenre elszánt védők fegyverei súlya alatt.
Az V. deszanthadtest számos harckocsit is a partra tett, melyek azonban a kétéltűekhez hasonlóan hamar elakadtak a fekete homokban, a japán páncéltörő ágyúk sok tankot megsemmisítettek. Mivel a tankok tehetetlenül nézték az eseményeket, a 4. hadosztálynak lángszórókkal és robbanóanyagokkal kellett minden egyes japán géppuskafészket kifüstölnie. A nap végére Schmidt mintegy 30000 tengerészgyalogost tett ki a szigeten, közülük azonban a japán aknavetők és géppuskák tüze miatt 536-an már holtan hevertek a parton, a többiekre pedig egész éjszaka gyilkos tüzérségi bombázás várt.
A Suribachi-hegy elfoglalása
A heves japán ellentámadás dacára az amerikai 5. hadosztály 28. ezredharccsoportjának részben sikerült végrehajtania a feladatot, s miután 650 métert haladt előre, a túlsó part elérésével körülzárták a Suribachi-hegyet. Másnap délelőtt két zászlóalj mintegy 200 métert nyomult előre, és az ellenség állásait géppuskákkal pásztázó 40 harci repülő támogatásával egy nap alatt elérték a vulkán lábát. Északon eközben a 4. hadosztály átgázolt a középső fennsíkon és a második reptér közelében rábukkant Kuribayashi első védelmi vonalára.
Február 21-én egyre mélyebben nyomultak a sziget belseje felé, miközben a Suribachi-hegy irányában kezdetét vette az az esemény, amely meghatározója lett a csendes-óceániai eseményeknek. Február 23-án a Suribachi-hegyen a 28. ezredharccsoport áttörte a japán vonalakat. A délelőtt közepén rövid tűzpárbaj után a tengerészgyalogosok 40 fős őrjáratát vezető Harold G. Schrier hadnagy kitűzte a kráteren az amerikai lobogót. A fényképen megörökített esemény a tengerészgyalogság történetének egyik legemlékezetesebb pillanata volt.
A harcok folytatódnak
Közben az addig tartalékban lévő 3. hadosztály bekapcsolódott a harcokba, immáron három irányból támadták a tengerészgyalogosok Kuribayashi védelmi vonalait. A 3. hadosztály támadott középen, a második kifutópálya és Motoyama-fennsík irányában, míg a 4. és az 5. hadosztály oldalról kerítette be a japán védőket. Február végére sikerült a sziget egyharmadát elfoglalniuk az amerikaiaknak. Kuribayashi emberei kitartóan védekeztek, ám erejük fogytán volt, akárcsak utánpótlásuk és ivóvizük is erősen megcsappant. A 382-es magaslatnál ádáz küzdelem bontakozott ki. Számos, a földbe ásott japán tank nyitott tüzet a 3. hadosztály 21. ezredére, csak a 4. hadosztály közbelépése tudta megtörni a japán támadást.
Március elejére a japán védelem meggyengült, a katonákat a hőség, a reményvesztettség tovább gyengítette. Kuribayashi megtiltotta az öngyilkos banzai-támadásokat, számos tiszt nem engedelmeskedett. Ezzel azonban bátor harcosaik pusztulását siettették. Március 8-án egy heves nyílt támadás során 650 emberüket vesztették el a japánok. Az egyre értelmetlenebb öldöklés kikezdte a katonákat. Sokuk megkérdőjelezte a végsőkig való kitartás létjogosultságát, többen dezertálással próbálkoztak.
Március 11-én a 3. hadosztály egyik őrjárata elérte a sziget északkeleti csücskét, a maradék japán erőket visszaszorították keleti irányba. Március 14-én egy megsemmisített géppuska állásról jelentették be az amerikaiak Iwo Jima bevételét. Ezalatt Kuribayashi maradék embereit összegyűjtve egy utolsó rohamra felkészülve próbált minden tőle telhetőt megtenni. Március 26-án 350 elkeseredett japán katona, élükön Kuribayashival rárontott a Kitano-foknál kiépített amerikai műszakiak táborára. A heves összecsapást csak nagy emberveszteségek árán tudták kivédeni majd elhárítani. Kuribayashi és Ichimaru tengernagy tisztjeivel együtt öngyilkosságot követett el. Az ütközet végére 18000 japán katona és tengerész holtteste borította Iwo Jimát. A közel 3000 túlélő közül mindössze 216-an jöttek elő és adták meg magukat, a többi űzött vadként bujkált tovább.
Az amerikaiak is súlyos veszteségeket szenvedtek, s az 5931 halott és több mint 17000 sebesült tengerészgyalogos mellett 363 tengerész is áldozatul esett a küzdelmeknek.
Iwo Jima, kicsit másképpen - A főszereplők
Tadamichi Kuribayashi
(1891. július 7. Nagano - 1945. március 23. Iwo Jima)
Az Iwo Jimán állomásozó japán helyőrség parancsnoka 1944 nyarától. nevét a világ a Levelek Iwo Jimáról c filmnek köszönhetően ismerte meg.
Kuribayashi egy elszegényedett szamuráj családban született Naganóban. Eredetileg újságírónak készült, ám tanárai meggyőzték, hogy inkább a hadseregnél a helye.
Kuribayashi 1911-ben érettségizett a Naganoi Gimnáziumban. 1914-ben már a Japán Katonai akadémia növendéke, a lovassághoz sorozták be. 1918-tól folytatta tanulmányait a hadsereg Lovassági Iskolájában, majd 1923-ban diplomázott le a Hadi Főiskolában. A japán harcos elengedhetetlen kelléke a szamuráj kard. Maga Taisho császár adta át az ifjú Kuribayashinak. 1923-ban feleségül vette Yoshiét. Négy gyermekük született, három leány és egy fiú.
1928-ban kinevezték helyettes katonai attasénak Washingtonban. Két év alatt körbeutazta az Egyesült Államokat. Megismerte az ország iparát, katonai felkészültségéről tudott. Rövid ideig a Harvard Egyetem hallgatója volt. Értékelte és tiszteletben tartotta az Egyesült Államok hatalmas ipari kapacitását.
Tokióba visszatérve előléptették főattasénak és 1931-ben. 1933-ban ezredessé léptették elő. 1933-1937 között Tokióban szolgált a Császári Japán Hadsereg tiszti karában. Számos verset és éneket írt. 1940-ben főtábornokká léptették elő.
1941 decemberében a 23. japán hadsereg vezetésében vett részt és előkészítette Hong-Kong lerohanásának tervét. 1943-ban altábornagyként a 2. Császári Gárdaezred kapitánya. Ez az alakulat elsősorban kiképzési feladatokat látott el. 1944 májusában áthelyezték a Császári Japán Hadsereg 109-eseinek parancsnokának, két héttel később Hideki Tojo miniszterelnök parancsára a sokkal fontosabb Iwo Jima helyőrségének vezetésével bízták meg.
A sziget felkészítését az amerikai invázió fogadására és kivédésére bízták Kuribayashira. A cikk korábbi részében már részletesen bemutattam, hogyan készítette fel az apró szigetet a védelemre.
Kuribayashi számos levelet írt a szigetről családjának. a fennmaradt levelek értékes információval szolgálnak az adott japán korszak mindennapjairól és hangulatáról. Az ő levelei adták az ihletet később a levelek Iwo Jimáról c film elkészítéséhez.
Kuribayashi 53 évesen halt meg, az Iwo Jima elleni invázió végső szakaszában. Emberséges hozzáállása, kitartása és küzdeni akarása szimpatikussá tette őt a nyugati világ előtt. Azonban inkább a halált választotta, engedelmeskedve hazája tradícióinak eleget téve.
Baron Takeichi Nishi
(1902. július 12. Azabu (Tokio) - 1945. március 22. Iwo Jima)
A Császári Japán Hadsereg tisztje, olimpiai díjugrató. 1932-es Los Angeles-i olimpián aranyérmet szerzett. Iwo Jimán tankparancsnok.
Tokió megyében született, Azabu városában, Tokujiro Nishi harmadik, törvénytelen gyermekeként. Édesanyja nem ment hozzá Tokujiróhoz, és nem sokkal a szülés után elhagyta őket. Édesapjának számos magas és kitüntetett tisztsége volt: külügyminisztériumban és a Titkos Tanácsban. Kínában a boxer lázadás idején (1901) vezető nagykövet.
Iskoláit előbb a gakushuin-ban (1877-ben, Meiji császár által alapított iskola a japán arisztokrata csemeték nevelése céljából), majd a Chiyoda iskolában végezte, ahol sokat verekedett iskolás társaival. 1912-ben, 10 évesen megkapta a bárói rangot, miután édesapja elhalálozott. 1915-ben Tokio első számú gimnáziumába kezdett tanulni (ma Hibiya Gimnázium). 1917 szeptemberében Nishi belépett a Hiroshimai Hadi Újoncképző iskolába. Itt a poroszoktól (porosz hadsereg) átvett modellt oktatták. (A Meiji restauráció -Japán modernizálása- a hadsereget az európai porosz modell alapján fejlesztették, a haditengerészetet pedig brit segítséggel hozták létre). 1920-ban a Tokiói Központi Újoncképzőjébe került. Osztálytársa, Masanobu Tsuji, a Nagoya Akadémia első számú kitűnő diákja. Nishi tanulmányainak első részét 1920 áprilisában teljesítette. Ekkor átszervezték a katonai iskolákat. További tanulmányait a Császári Japán hadsereg keretén belül folytatta. Csatlakozott az Első Lovasezredhez, melynek bázisa Tokió megyében, Setagayában volt. 1924-ben diplomázott.
1930-ban Olaszországban járt, ahol megismerte későbbi díjnyertes lovát, Uránuszt. Európa szerte ismertté vált Nishi, a helyi versenyek sztárja lett. Nishi volt az első japán katona (akkor hadnagy), aki részt vett olimpián, 1932-ben, Los Angelesben. Aranyérmet nyert díjugratásban. Japánban azonban kivívta a konzervatív érzületű tisztek haragját, mondván az amerikaiakkal szimpatizál és visszaél népszerégével. Különösen az amerikai japánok körében volt sztár Nishi.
Visszatérve lovassági oktatónak nevezték ki.
1936-ban a berlini olimpián is részt vett, ám a középdöntőben lova megbokrosodott és leesett róla, így kiesett a versenyből. Ebben az időben Japán és Németország szövetséget kötöttek, majd 1940-ben a háromhatalmi egyezményben egymás érdekeinek védelmét fogadták el (Japán, Németország és Olaszország szövetsége). Németországban 1936-ban rendezett díjugrató versenyen szintén aranyéremmel jutalmazták.
A harmincas évek végén a lovasságot fokozatosan szorította vissza a tankok hadrendbe állításának szükségessége. Nishit a 26. tankezred parancsnokává nevezték ki. Ennek központja az Észak-Mandzsúriai Mudanjiangban volt. Sokáig itt szolgált az ezredes. Majd az egész 26. tankezredet Iwo Jimába rendelték 1944-ben, hogy erősítsék a sziget védelmét. Az átszállítás során súlyos csapás érte az egységet. Miközben Iwo Jima felé hajóztak, 1944. július 18-án megtorpedózta őket az amerikai USS Cobia tengeralattjáró. Két emberük meghalt és az összes tank (28 darab) odaveszett. Nishi azonnal visszament Tokióba, hogy újabb 22-őt állítsanak ki a rendelkezésére.
Iwo Jimán a keleti szektorban foglalt állást. Tankjait beásatta jól védhető fedezékekbe, csak a tornyuk látszódott ki. Sok fénykép jól mutatja ezt. Tankjainak többsége a type-97 Chi Ha variánsaiból állt, de pár régebbi, type-95-ös is bevetésre került az amerikai Shermanokkal szemben. Nishi halála a mai napig tisztázatlan. Egyik teória szerint még az amerikai támadás elején, február 21-én lelőtték, miközben Kuribayashi állásához vezényelte embereit. Másik szerint öngyilkosságot követtek el a végső szakaszában az ütközetnek. Megint másik azt állítja, hogy lángszórósok végeztek vele. Halála után posztumusz vezérőrnaggyá nevezték ki. fia, Yasunori Nishhi ma, az Iwo Jima Egyesület elnöke.
Raymond A. Spruance
(1886. Baltimore - 1969. Pebble Beach)
Amerikai admirális. Raymond Spruance a Maryland állambeli Baltimore-ban született 1886-ban. 1903 és 1906 között az Annapolisban lévő tengerészeti iskolában tanult. Ezután a USS Iowa és USS Minnesota hajókon szolgált. Közben elektromérnöki tanulmányokat folytatott.
Több hadihajógyárban dolgozott, például a newporti és a New York-i hajógyárakban.
1924-ben és 1925-ben az Európában lévő amerikai csapatok parancsnok helyetese. 1926-ban és 1927-ben a haditengerészeti iskolában folytatta tanulmányait.
1932-ben kapitánnyá nevezték ki, majd 1937-ben a USS Mississippi cirkáló parancsnoka lett. Egy év múlva ellentengernaggyá nevezték ki. 1941-ben kinevezték a Csendes-óceánon tevékenykedő cirkálóhadosztály parancsnokává. 1942 júniusában részt vett a midwayi csatában. Hamarosan átvette az 5. flotta parancsnokságát. Részt vett több csendes-óceáni csatában. 1944 júniusában tengernaggyá, 1945-ben a csendes-óceáni flotta főparancsnokává nevezték ki.
A katonai szolgálatot 1948-ban fejezte be. 1952 és 1955 között a Fülöp-szigeteken az USA nagykövete volt. A kaliforniai Pebble Beach-ben halt meg 1969-ben.
Végezetül
A szigeten felállított emlékmű nagy tisztelettel adózik a sok ezer katonának, akik már soha sem tértek haza. Mindkét oldalon hősök harcoltak, ők a háborúban csak eszközök, az emberek szívében örökké élő legendák. Nem írták hiába leveleiket, most, hogy elolvastuk őket, megismertük életüknek eme utolsó szakaszát. Hiszen a katona is ember. Legyen az akár altábornagy vagy egyszerű pékből lett katona, mint a film főhőse, Saigo. "Mindent elrendeztem az otthoni háztartásban. Kivéve a konyha padlózatának felújítását. Ez elkeserít kissé. Kérlek Taróra bízd rá" - írta Kuribayashi a sziget felé haladva feleségének.
Hasznos linkek
http://www.historylink101.com/wwII_b-w/marines/IwoBattle1/index.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Iwo_Jima
http://en.wikipedia.org/wiki/M4_Sherman
http://en.wikipedia.org/wiki/DUKW
http://en.wikipedia.org/wiki/Landing_Vehicle_Tracked
http://en.wikipedia.org/wiki/Type_97_Chi-Ha
http://en.wikipedia.org/wiki/Type_95_Ha-Go
http://www.track-link.net/gallery/1743
http://www.track-link.net/gallery/5972
Ezen kívül...
Harc a Csendes-óceánon. Andrew Wiest és Gregory Louis Mattson.
Ford.: Zsolnai Lajos
Hajja és Fiai Könyvkiadó, 2002.
Magasban, a Suribachi hegy oldalában magányos tüzérségi üteg néz le a fekete színű homokos tengerpart szakaszra, ahol 1945. február 19-én partra szállt több tízezer amerikai tengerészgyalogos. A hely barátságtalan. Növényzet gyér, mindenfelé a vulkáni tevékenység jeleit érzékelni. Az ivóvíz büdös és emészthetetlenül keserű a benne található kéntől. Az állandóan hevült talajban rengeteg csúszó-mászó. Nem valami ideális hely a háborúhoz.
Mégis, ez a kicsiny sziget, amely alig hosszabb 9 km-nél és mindössze 4 km széles, fontos célpontja volt az amerikaiaknak. A Japántól mintegy 1000 km-re lévő sziget kellett nekik. Támaszpontnak, leszállópályának a repülőgépek számára, méghozzá a vadászgépeknek, amelyek el tudták kísérni a hatalmas B-29 légi erődöket Japán bombázásához. Tudta ezt a japán hadvezetés is. Már 1944 nyarán elkezdődött a felkészülés az amerikaiak fogadására.
http://www.youtube.com/watch?v=CviuyVDZ-D4
A felkészülés
A japán haditerv
A japán főparancsnokság tekintélyes helyőrséggel erősítette meg a szigetet. A Suribachi-hegy közelében korábban kialakított repülőtér mellett, a középső fennsíkon egy másik építésébe kezdtek. 1944 nyarára a szigeten állomásozó csapatok 13 löveggel és legalább 200 géppuskával rendelkeztek. Ez a szám az év második felében a sokszorosára nőtt. Ekkor vette át a helyőrség irányítását Tadamichi Kuribayashi altábornagy. A szárazföldi erőkhöz csatlakozott Toshinosuke Ichimaru ellentengernagy haditengerészeti egysége 14 part- és 150 légvédelmi löveggel, valamint 12 nehéz tarackkal. A haditerv kidolgozása nehézkesen történt. Kuribayashira tehát nehéz feladat hárult, megszervezni a sziget védelmét, hogy képesek legyenek megállítani a jelentős túlerővel bíró amerikaiakat.
Tovább bonyolította az amúgy sem rózsás helyzetet, hogy gyakran az altábornagynak meg kellett küzdenie igazáért a saját védelmi stratégiájukhoz ragaszkodó tengerészekkel. Ichimaru és tisztjei a tengerpartra kívánták telepíteni a védelmi rendszer legjavát, hogy még ideje korán elhárítsák a veszélyforrást, a partra szálló amerikai tengerészgyalogságot. Ezt Kuribayashi nem támogatta, mondván az értékes hadianyagot nem szabad a védelem első vonalában feláldozni. Kuribayashi az alaposan kidolgozott védelem híve volt. Továbbá utasítást adott a lövegek áthelyezésére a magaslatokba, jól álcázott fészkekbe. Bonyolult és szövevényes alagútrendszert ásatott a katonákkal a Suribachi-hegy és a sziget fontosabb állásai között. 1945 elejére elkészült mintegy 800 betonbunker és a 4,8 km hosszú alagútrendszer. A helyőrség további erősítéseket kapott, legnagyobb létszáma idején 13568 katonából és 7347 tengerészből állt. A majd 800 fős helyi lakosságot az altábornagy evakuáltatta.
Az amerikai haditerv
Még 1944 őszén, a Leyte-öböl partraszállás előtt Raymond A. Spruance altengernagy és tisztjei rábírta a vezérkari főnökök tanácsát, hogy engedélyezze Iwo Jima elfoglalását. A bevezetőben felsorolt okokra hivatkozva, miszerint kellett a sziget a bombázó repülőgépeket fedező vadászgépek számára, megkapta az engedélyt, 1945. február 19-ei kezdési időponttal. Az Iwo Jima ellen hadművelet tehát Spruance altengernagy irányításával kezdetét vehette. Az egyesített partra szálló haderő élére pedig Richmond K. Turner ellentengernagy került. A célpont ellen küldött szárazföldi csapatok vezetésére az "üvöltő őrültként" emlegetett Smitht jelölték ki, aki a 3., 4. és az 5. tengerészgyalogos-hadosztályt magába foglaló V. deszanthadtest élére Harry Schmidt vezérőrnagyot nevezte ki.
A tervek kidolgozása során Smith és Schmidt a keleti oldal egy széles partszakaszát jelölték ki a hadművelet számára.
1944 végéig előkészítő légitámadásokkal puhították meg a sziget erejét. A mintegy 74 napon át tartó bombázóhadjárat során a nyár elején elfoglalt Mariana-szigetekről felszálló B-29-esel és B-24-esek jelentős károkat okozhatott volna a japánoknak, ám Kuribayashi utasításának köszönhetően (mindent le kellett vinni a föld alatti bunkerekbe) a hadianyag csekély része veszett oda. A bombázások végeztével a megrongált betonbunkereket és géppuska fészkeket kijavították a japánok.
A támadás megindul
Az V. deszanthadtest a kitűzött időpontban, 1945. február 19-én közelítette meg Iwo Jimát. A partraszálló tengerészgyalogosok semmilyen ellenállásba nem ütköztek, a kijelölt keleti partszakasz kezdett megtelni amerikaiakkal. Kuribayashi ezt várta. Teljen meg a partszakasz több ezer katonával, majd aztán lecsapni rájuk.
Keller E. Rockey vezérőrnagy 5. hadosztályának a balszárnyon, a Suribachi-hegy közelében kellett partra szállnia, majd semlegesítenie a tűzhányón kiépített állásokat és megszereznie a sziget déli csücskében elhelyezkedő repülőteret. Az északabbra támadó, Clifton B. Cates vezérőrnagy által irányított 4. hadosztálynak is segédkeznie kellett a kifutópálya, valamint a Motoyami-fennsíkhoz vezető hegygerinc megszerzésében.
A tengerészgyalogosok kétéltű járművei hamar elakadtak a kijelölt körzetet borító lágy, fekete homokban, és gyalog kellett fedezékbe vonulniuk. Az eleinte nyugodt, szinte már kihaltnak látszó partszakasz egyszerre lett maga a pokol. A fennsík omladozó pereméhez érve rejtett állásaikból a japánok tüzet zúdítottak rájuk. Perceken belül véres hadjárat vette kezdetét. A tengerészgyalogosok sorra hullottak el a szüntelenül tüzelő, mindenre elszánt védők fegyverei súlya alatt.
Az V. deszanthadtest számos harckocsit is a partra tett, melyek azonban a kétéltűekhez hasonlóan hamar elakadtak a fekete homokban, a japán páncéltörő ágyúk sok tankot megsemmisítettek. Mivel a tankok tehetetlenül nézték az eseményeket, a 4. hadosztálynak lángszórókkal és robbanóanyagokkal kellett minden egyes japán géppuskafészket kifüstölnie. A nap végére Schmidt mintegy 30000 tengerészgyalogost tett ki a szigeten, közülük azonban a japán aknavetők és géppuskák tüze miatt 536-an már holtan hevertek a parton, a többiekre pedig egész éjszaka gyilkos tüzérségi bombázás várt.
A Suribachi-hegy elfoglalása
A heves japán ellentámadás dacára az amerikai 5. hadosztály 28. ezredharccsoportjának részben sikerült végrehajtania a feladatot, s miután 650 métert haladt előre, a túlsó part elérésével körülzárták a Suribachi-hegyet. Másnap délelőtt két zászlóalj mintegy 200 métert nyomult előre, és az ellenség állásait géppuskákkal pásztázó 40 harci repülő támogatásával egy nap alatt elérték a vulkán lábát. Északon eközben a 4. hadosztály átgázolt a középső fennsíkon és a második reptér közelében rábukkant Kuribayashi első védelmi vonalára.
Február 21-én egyre mélyebben nyomultak a sziget belseje felé, miközben a Suribachi-hegy irányában kezdetét vette az az esemény, amely meghatározója lett a csendes-óceániai eseményeknek. Február 23-án a Suribachi-hegyen a 28. ezredharccsoport áttörte a japán vonalakat. A délelőtt közepén rövid tűzpárbaj után a tengerészgyalogosok 40 fős őrjáratát vezető Harold G. Schrier hadnagy kitűzte a kráteren az amerikai lobogót. A fényképen megörökített esemény a tengerészgyalogság történetének egyik legemlékezetesebb pillanata volt.
A harcok folytatódnak
Közben az addig tartalékban lévő 3. hadosztály bekapcsolódott a harcokba, immáron három irányból támadták a tengerészgyalogosok Kuribayashi védelmi vonalait. A 3. hadosztály támadott középen, a második kifutópálya és Motoyama-fennsík irányában, míg a 4. és az 5. hadosztály oldalról kerítette be a japán védőket. Február végére sikerült a sziget egyharmadát elfoglalniuk az amerikaiaknak. Kuribayashi emberei kitartóan védekeztek, ám erejük fogytán volt, akárcsak utánpótlásuk és ivóvizük is erősen megcsappant. A 382-es magaslatnál ádáz küzdelem bontakozott ki. Számos, a földbe ásott japán tank nyitott tüzet a 3. hadosztály 21. ezredére, csak a 4. hadosztály közbelépése tudta megtörni a japán támadást.
Március elejére a japán védelem meggyengült, a katonákat a hőség, a reményvesztettség tovább gyengítette. Kuribayashi megtiltotta az öngyilkos banzai-támadásokat, számos tiszt nem engedelmeskedett. Ezzel azonban bátor harcosaik pusztulását siettették. Március 8-án egy heves nyílt támadás során 650 emberüket vesztették el a japánok. Az egyre értelmetlenebb öldöklés kikezdte a katonákat. Sokuk megkérdőjelezte a végsőkig való kitartás létjogosultságát, többen dezertálással próbálkoztak.
Március 11-én a 3. hadosztály egyik őrjárata elérte a sziget északkeleti csücskét, a maradék japán erőket visszaszorították keleti irányba. Március 14-én egy megsemmisített géppuska állásról jelentették be az amerikaiak Iwo Jima bevételét. Ezalatt Kuribayashi maradék embereit összegyűjtve egy utolsó rohamra felkészülve próbált minden tőle telhetőt megtenni. Március 26-án 350 elkeseredett japán katona, élükön Kuribayashival rárontott a Kitano-foknál kiépített amerikai műszakiak táborára. A heves összecsapást csak nagy emberveszteségek árán tudták kivédeni majd elhárítani. Kuribayashi és Ichimaru tengernagy tisztjeivel együtt öngyilkosságot követett el. Az ütközet végére 18000 japán katona és tengerész holtteste borította Iwo Jimát. A közel 3000 túlélő közül mindössze 216-an jöttek elő és adták meg magukat, a többi űzött vadként bujkált tovább.
Az amerikaiak is súlyos veszteségeket szenvedtek, s az 5931 halott és több mint 17000 sebesült tengerészgyalogos mellett 363 tengerész is áldozatul esett a küzdelmeknek.
Iwo Jima, kicsit másképpen - A főszereplők
Tadamichi Kuribayashi
(1891. július 7. Nagano - 1945. március 23. Iwo Jima)
Az Iwo Jimán állomásozó japán helyőrség parancsnoka 1944 nyarától. nevét a világ a Levelek Iwo Jimáról c filmnek köszönhetően ismerte meg.
Kuribayashi egy elszegényedett szamuráj családban született Naganóban. Eredetileg újságírónak készült, ám tanárai meggyőzték, hogy inkább a hadseregnél a helye.
Kuribayashi 1911-ben érettségizett a Naganoi Gimnáziumban. 1914-ben már a Japán Katonai akadémia növendéke, a lovassághoz sorozták be. 1918-tól folytatta tanulmányait a hadsereg Lovassági Iskolájában, majd 1923-ban diplomázott le a Hadi Főiskolában. A japán harcos elengedhetetlen kelléke a szamuráj kard. Maga Taisho császár adta át az ifjú Kuribayashinak. 1923-ban feleségül vette Yoshiét. Négy gyermekük született, három leány és egy fiú.
1928-ban kinevezték helyettes katonai attasénak Washingtonban. Két év alatt körbeutazta az Egyesült Államokat. Megismerte az ország iparát, katonai felkészültségéről tudott. Rövid ideig a Harvard Egyetem hallgatója volt. Értékelte és tiszteletben tartotta az Egyesült Államok hatalmas ipari kapacitását.
Tokióba visszatérve előléptették főattasénak és 1931-ben. 1933-ban ezredessé léptették elő. 1933-1937 között Tokióban szolgált a Császári Japán Hadsereg tiszti karában. Számos verset és éneket írt. 1940-ben főtábornokká léptették elő.
1941 decemberében a 23. japán hadsereg vezetésében vett részt és előkészítette Hong-Kong lerohanásának tervét. 1943-ban altábornagyként a 2. Császári Gárdaezred kapitánya. Ez az alakulat elsősorban kiképzési feladatokat látott el. 1944 májusában áthelyezték a Császári Japán Hadsereg 109-eseinek parancsnokának, két héttel később Hideki Tojo miniszterelnök parancsára a sokkal fontosabb Iwo Jima helyőrségének vezetésével bízták meg.
A sziget felkészítését az amerikai invázió fogadására és kivédésére bízták Kuribayashira. A cikk korábbi részében már részletesen bemutattam, hogyan készítette fel az apró szigetet a védelemre.
Kuribayashi számos levelet írt a szigetről családjának. a fennmaradt levelek értékes információval szolgálnak az adott japán korszak mindennapjairól és hangulatáról. Az ő levelei adták az ihletet később a levelek Iwo Jimáról c film elkészítéséhez.
Kuribayashi 53 évesen halt meg, az Iwo Jima elleni invázió végső szakaszában. Emberséges hozzáállása, kitartása és küzdeni akarása szimpatikussá tette őt a nyugati világ előtt. Azonban inkább a halált választotta, engedelmeskedve hazája tradícióinak eleget téve.
Baron Takeichi Nishi
(1902. július 12. Azabu (Tokio) - 1945. március 22. Iwo Jima)
A Császári Japán Hadsereg tisztje, olimpiai díjugrató. 1932-es Los Angeles-i olimpián aranyérmet szerzett. Iwo Jimán tankparancsnok.
Tokió megyében született, Azabu városában, Tokujiro Nishi harmadik, törvénytelen gyermekeként. Édesanyja nem ment hozzá Tokujiróhoz, és nem sokkal a szülés után elhagyta őket. Édesapjának számos magas és kitüntetett tisztsége volt: külügyminisztériumban és a Titkos Tanácsban. Kínában a boxer lázadás idején (1901) vezető nagykövet.
Iskoláit előbb a gakushuin-ban (1877-ben, Meiji császár által alapított iskola a japán arisztokrata csemeték nevelése céljából), majd a Chiyoda iskolában végezte, ahol sokat verekedett iskolás társaival. 1912-ben, 10 évesen megkapta a bárói rangot, miután édesapja elhalálozott. 1915-ben Tokio első számú gimnáziumába kezdett tanulni (ma Hibiya Gimnázium). 1917 szeptemberében Nishi belépett a Hiroshimai Hadi Újoncképző iskolába. Itt a poroszoktól (porosz hadsereg) átvett modellt oktatták. (A Meiji restauráció -Japán modernizálása- a hadsereget az európai porosz modell alapján fejlesztették, a haditengerészetet pedig brit segítséggel hozták létre). 1920-ban a Tokiói Központi Újoncképzőjébe került. Osztálytársa, Masanobu Tsuji, a Nagoya Akadémia első számú kitűnő diákja. Nishi tanulmányainak első részét 1920 áprilisában teljesítette. Ekkor átszervezték a katonai iskolákat. További tanulmányait a Császári Japán hadsereg keretén belül folytatta. Csatlakozott az Első Lovasezredhez, melynek bázisa Tokió megyében, Setagayában volt. 1924-ben diplomázott.
1930-ban Olaszországban járt, ahol megismerte későbbi díjnyertes lovát, Uránuszt. Európa szerte ismertté vált Nishi, a helyi versenyek sztárja lett. Nishi volt az első japán katona (akkor hadnagy), aki részt vett olimpián, 1932-ben, Los Angelesben. Aranyérmet nyert díjugratásban. Japánban azonban kivívta a konzervatív érzületű tisztek haragját, mondván az amerikaiakkal szimpatizál és visszaél népszerégével. Különösen az amerikai japánok körében volt sztár Nishi.
Visszatérve lovassági oktatónak nevezték ki.
1936-ban a berlini olimpián is részt vett, ám a középdöntőben lova megbokrosodott és leesett róla, így kiesett a versenyből. Ebben az időben Japán és Németország szövetséget kötöttek, majd 1940-ben a háromhatalmi egyezményben egymás érdekeinek védelmét fogadták el (Japán, Németország és Olaszország szövetsége). Németországban 1936-ban rendezett díjugrató versenyen szintén aranyéremmel jutalmazták.
A harmincas évek végén a lovasságot fokozatosan szorította vissza a tankok hadrendbe állításának szükségessége. Nishit a 26. tankezred parancsnokává nevezték ki. Ennek központja az Észak-Mandzsúriai Mudanjiangban volt. Sokáig itt szolgált az ezredes. Majd az egész 26. tankezredet Iwo Jimába rendelték 1944-ben, hogy erősítsék a sziget védelmét. Az átszállítás során súlyos csapás érte az egységet. Miközben Iwo Jima felé hajóztak, 1944. július 18-án megtorpedózta őket az amerikai USS Cobia tengeralattjáró. Két emberük meghalt és az összes tank (28 darab) odaveszett. Nishi azonnal visszament Tokióba, hogy újabb 22-őt állítsanak ki a rendelkezésére.
Iwo Jimán a keleti szektorban foglalt állást. Tankjait beásatta jól védhető fedezékekbe, csak a tornyuk látszódott ki. Sok fénykép jól mutatja ezt. Tankjainak többsége a type-97 Chi Ha variánsaiból állt, de pár régebbi, type-95-ös is bevetésre került az amerikai Shermanokkal szemben. Nishi halála a mai napig tisztázatlan. Egyik teória szerint még az amerikai támadás elején, február 21-én lelőtték, miközben Kuribayashi állásához vezényelte embereit. Másik szerint öngyilkosságot követtek el a végső szakaszában az ütközetnek. Megint másik azt állítja, hogy lángszórósok végeztek vele. Halála után posztumusz vezérőrnaggyá nevezték ki. fia, Yasunori Nishhi ma, az Iwo Jima Egyesület elnöke.
Raymond A. Spruance
(1886. Baltimore - 1969. Pebble Beach)
Amerikai admirális. Raymond Spruance a Maryland állambeli Baltimore-ban született 1886-ban. 1903 és 1906 között az Annapolisban lévő tengerészeti iskolában tanult. Ezután a USS Iowa és USS Minnesota hajókon szolgált. Közben elektromérnöki tanulmányokat folytatott.
Több hadihajógyárban dolgozott, például a newporti és a New York-i hajógyárakban.
1924-ben és 1925-ben az Európában lévő amerikai csapatok parancsnok helyetese. 1926-ban és 1927-ben a haditengerészeti iskolában folytatta tanulmányait.
1932-ben kapitánnyá nevezték ki, majd 1937-ben a USS Mississippi cirkáló parancsnoka lett. Egy év múlva ellentengernaggyá nevezték ki. 1941-ben kinevezték a Csendes-óceánon tevékenykedő cirkálóhadosztály parancsnokává. 1942 júniusában részt vett a midwayi csatában. Hamarosan átvette az 5. flotta parancsnokságát. Részt vett több csendes-óceáni csatában. 1944 júniusában tengernaggyá, 1945-ben a csendes-óceáni flotta főparancsnokává nevezték ki.
A katonai szolgálatot 1948-ban fejezte be. 1952 és 1955 között a Fülöp-szigeteken az USA nagykövete volt. A kaliforniai Pebble Beach-ben halt meg 1969-ben.
Végezetül
A szigeten felállított emlékmű nagy tisztelettel adózik a sok ezer katonának, akik már soha sem tértek haza. Mindkét oldalon hősök harcoltak, ők a háborúban csak eszközök, az emberek szívében örökké élő legendák. Nem írták hiába leveleiket, most, hogy elolvastuk őket, megismertük életüknek eme utolsó szakaszát. Hiszen a katona is ember. Legyen az akár altábornagy vagy egyszerű pékből lett katona, mint a film főhőse, Saigo. "Mindent elrendeztem az otthoni háztartásban. Kivéve a konyha padlózatának felújítását. Ez elkeserít kissé. Kérlek Taróra bízd rá" - írta Kuribayashi a sziget felé haladva feleségének.
Hasznos linkek
http://www.historylink101.com/wwII_b-w/marines/IwoBattle1/index.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Iwo_Jima
http://en.wikipedia.org/wiki/M4_Sherman
http://en.wikipedia.org/wiki/DUKW
http://en.wikipedia.org/wiki/Landing_Vehicle_Tracked
http://en.wikipedia.org/wiki/Type_97_Chi-Ha
http://en.wikipedia.org/wiki/Type_95_Ha-Go
http://www.track-link.net/gallery/1743
http://www.track-link.net/gallery/5972
Ezen kívül...
Harc a Csendes-óceánon. Andrew Wiest és Gregory Louis Mattson.
Ford.: Zsolnai Lajos
Hajja és Fiai Könyvkiadó, 2002.
|
| letters_from_iwo_jim… |
|
| IwoJima_flag |
|
| IwoJima2m |
|
| iwo jima attack to… |
|
| iwo jima dio tank1 |
|
| iwo 20 cm mortar |
|
| iwo mortar2 |
|
| iwo street roller |
|
| iwo cave |
|
| iwo jima dio bunker1 |
|
| iwo cave today |
|
| Suribachi |
|
| iwo… |
|
| iwo PICT4282 |
|
| iwo Chi Ha |
|
| iwo 127 mm naval gun |
|
| iwo 47 mm |
|
| iwo Shinhoto Chi Ha |
|
| iwo pillbox |
|
| dukw-1 |
|
| m4a3 |
|
| iwo jima flame tank |
|
| kuribayashi |
|
| kuribayashi2 |
|
| Nishi |
|
| nishi |
|
| saigo |
2008.12.23.
Utolsó módosítás: 2009.01.06.
Utolsó módosítás: 2009.01.06.