M4 81mm mortar carrier
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik A Dragon minőséget rejti a szép grafikával ellátott doboz. A szokásos látvány fogadott mikor kinyitottam, szépen megmunkált alkatrészek öntési hibák nélkül. Az előző Dragon makettel nem voltam teljesen megelégedve (Pz.Sfl.IVb), ennek is vannak azért hibái.

Az építés

Az alvázzal kezdtem, majd a vezetőfülkével folytattam. Az ajtókról levágtam a kilincseket, amik nem túl élethűek és forrasztóónból újakat gyártottam.
A motorházon lévő fogantyúk és a sárvédőn lévő rögzítők is elnagyoltak, ezért mindet levágtam egy éles szikével és réz szálból újakat hajtogattam. Nem igazán értem ezeket a gyártó miért nem külön alkatrészként mellékeli valamelyik öntőkereten.

Az üzemanyagkannák oldalsó tartóit is levágtam. Mivel a helyükön nagy luk tátongott ezért bevágtam oda egy-egy műanyag lapocskát, majd tömítettem őket. Maradék réz lemezből hajtogattam új tartókonzolokat. A kannákra gyárilag ráöntötték a rögzítő szíjakat ami szintén nem igazán tetszett, így azokat is „lefaragtam”. Egy régről megmaradt, T 34-es szíját használtam fel a kannákhoz.
A hűtőt, zárt állapotban műanyagból, nyitva pedig réz lemezekből készíthetjük. Én a nyitott melett döntöttem. A sárvédőt "megtörtem" és megkarcoltam, mintha nekiment volna valaminek.

A vezetőülésnél eldönthetjük, sofőrrel vagy anélkül akarjuk megépíteni Ennek megfelelően választhatunk egyenes , vagy süllyesztett felületű ülés között. Gondoltam ha már úgyis adnak hozzá egy sofőrt akkor felhasználom, így a süllyesztett ülés mellett döntöttem.
A figurát csak később raktam össze a jármű festése után. Ekkor ért a meglepetés a sofőr nem passzol a vezető ülésbe, sőt szerintem elméretezték, túl nagy lett. Szóval ki szedtem az ülést és a másikat raktam bele.

A plató oldaláról is levágtam a rögzítő füleket és újakat készítettem réz szálból. A hátsó ajtón is lecseréltem a „kilincset” és két oldalt a kapaszkodókat. Összesen kb 30 darab rögzítőt hajtogattam 1,5 mm-es sodrott rézkábel egyetlen szálából. Csak minden harmadik, negyedik sikerült megfelelően, így ez elég hosszadalmas és idegölő munka volt.
A rádióra készítettem új fogantyúkat.
Tömíteni szinte sehol se kellett, kivéve a plató és a fülke találkozásánál.

Festés

A jármű színéhez olive drabot gondoltam, de számomra a Tamiya túl sötét, a Gunze meg világos. Így az alap színt Tamiya-ból és Gunze-ból kevertem ki.
A festést az alapszín és fekete keverékével kezdtem, melyet a panelek osztása mentén vékonyan fújtam. Ezt a módszert először próbáltam ki és tetszett az eredmény.

Eddig egy kínai pisztolyt használtam, ez az első munkám az új H&S Evolution Silverline 2in1 festékszóró pisztolyommal. Ég és föld a különbség a két légecset között. Sokkal precízebb, pontosabb és használhatóbb mint az előde. Nem mellékesen tisztítani is sokkal egyszerűbb, ráadásul kevésbé sérülékeny.

Visszatérve, az előárnyékolás után felfújtam az előzőleg már kikevert olive drab-ot. Jöhet a fakítás. Az alapszínbe fehéret és sárgát kevertem, ezzel fújtam meg a panelek közepét. Így utólag egy kicsit erős az átmenet a sötét és világos színek között, de most már mindegy.

A gyári matricák helyett a csillagokat sablon segítségével fújtam fel, mivel a motorháztetőn két zsanér is beleesik a jelzésbe. Hiába van matricafeszítőm akkor se lett volna tökélatesen feszes a csillag. A matrica lapon lévő csillagokat éles szikével körbevágtam, így készült a csillag sablon. Híg fekete és égetett umbra keverékével átmostam a makettet, majd olajfestékekkel filtereztem. A kopásokat sötétszürkével és zölddel festtettem. Először a sötétszürkét vittem fel, majd a kopás szélét világos zölddel kihúztam.

A sárvédőn a törést rozsdaszínű pasztellporral és olajfestékkel kezeltem. A lánctalpat és a kerekeket a Gunze „gumiszürkéjével” fújtam le.
Átfújtam a kasznit azzal a földszinnel amivel az alapot is készítettem és a végén pasztelporral beporoztam.

Az alap

Barna színű fugaporból készült a talaj amibe száradás előtt ültettem a füveket, a bokrokat és a fát. A száradás vastagságtól függ átlag 1 óra amíg beültethető. Az alap színét több féle földszínű barnából kevertem ki. A fű ecsetszőrből és kenderből készült. A cserjéket és a lehullott leveleket a kertből szedtem. Eléggé sok ágat és szárat téptem le a megfelelőket keresve, a csajom legnagyobb örömére. A leveleketkülönbözö barna és sárga festékekkel szineztem és egyessével helyeztem a fára és a földre.
A feliratot kínai CNC felsőmaróval készítettem. Egész jó lett.
Azt tudjátok, hogy ami manapság nem kínai, az hamisítvány. :)

Hát röviden ennyi. Ahoz képest, hogy csak az új szórópisztolyomat akartam kipróbálni, egész jó lett. Legalább is nekem tetszik és remélem nektek is. Várom az észrevételeket.
M4 01
M4 01
M4 01
M4 01
M4 02
M4 02
M4 03
M4 03
M4 04
M4 04
M4 05
M4 05
M4 06
M4 06
M4 07
M4 07
M4 10
M4 10
M4 08
M4 08
M4 09
M4 09
M4 15
M4 15
M4 11
M4 11
M4 12
M4 12
M4 14
M4 14
M4 16
M4 16
M4 17
M4 17
M4 19
M4 19
M4 20
M4 20
M4 21
M4 21
2009.02.09.
Utolsó módosítás: 2009.02.25.
pepe
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Bubu
2009.02.25. 08:10:03
Szia Pepe!
Nagyon tetszik a járgány , szép munka,gratulálok hozzá!A faleveleket pontosan milyen növényből készítetted?
Üdv:Bubu
Macal
2009.02.25. 09:45:34
Szeva!

Nagyon frankó lett a járgány, gratula! Nekem egyedül a lánctalp tűnik kissé túl feszesnek, bár nem tudom hogy ezen a típuson mennyire szabadna belógnia. Mindenesetre az alap is nagyon passzentos lett, és rendkívűl jól mutat a kettő együtt! Jó lett a festése és a koszoása is , várjuk a következő munkákat;-)
Macal
Teuton
2009.02.25. 10:07:54
Hi Pepe!
Szép munka, gratulálok! Egyébként úgy tudom az amcsi félhernyókon autómata láncfeszítő volt és egyáltalán nem volt lánc belógás.
Üdv: Teuton
avirex
2009.02.25. 10:31:18
Szia Pepe!
Nagyon szép lett,gratulálok!
üdv:Robi
pepe
2009.02.25. 13:08:07
Sziasztok!
Örülök, hogy tetszik nektek.
A "láncot" a hátsó görgőnél egy hatalmas rugó feszíti meg. Talán a 16-os képen látszik belőle valami. Az eredeti járművekről készített fotókon is eléggé feszes a lánc talp.
Bubu sajnos nem vagyok botanikus, ezért a nevét nem tudom a növénynek, de megkérdezem az asszonyt, hátha ő tudja.
kryss
2009.02.25. 16:22:37
Hi!
Nem építettem még harcjárművet, de az ilyen szép munkák mindig kicsit közelebb visznek, hogy megtegyem. Az alap is nagyon szép.
tankos_srac
2009.02.26. 12:50:39
Szia! Nagyon szép-kis-kompozíció lett, gratulálok hozzá! A lánctalp - ha csak nem gumírozott futófelületű (sajna ezt nem tudom) - kicsit "steril"nek tűnik kopással, rozsdával, koszolással picit lehetne dobni rajta. A kilincs és a réz kapaszkodoók királyak! Jól láttam, hogy a jármű testével érintkező részük fogóval el lett lapítva? Ezt az ötletet lenyúlom! Festés, panelezés állat lett!
Üdv:ts
pepe
2009.02.26. 13:09:25
Sziasztok!
Először is köszönöm a dícséretet.
Kryss, itt az ideje a harckocsi építésnek.
Tankos srác; A "lánctalp" 80% gumi. A "lánctalp" közepén van a vezető "taraj" ami fém (ezt kezeltem is rozsda színű pigmentekkel), a "lánctalp" többi része gumibetétes.
Igen! a fogantyúk szélét fogóval nyomtam meg.
fodzsolt74
2009.03.01. 17:17:06
Szia
Gratulálok,Nagyon szép munka.
Nekem is van kettő készen (Dragon Tamiya)de a tiédtől sehol nincs. Az M4-81 mortar carriert is épitem nagyon sok jó ötletet láttam ha nem bánod felhasználom.

Üdv Zsolt
pepe
2009.03.01. 17:38:41
Szia zsolt!Köszi.
Természetesen nem bánom, sőt örülök.
halaci
2009.03.12. 20:00:46
Nekem is nagyon tetszik, szép lett az alap is!

macal, tankos_srác: a half-tarck sorozat lánctalpa a valóságban egy fémszalagra vulkanizált gumicsík, tehát egyrészt a felülete kívül-belül gumi (csak a vezetőbordáknál és a lánctalp szélén a kis bütyköknél látszott ki a fém), másrészt 0 belógása volt. Ezért is csinálhatta a Dragon merev műanyagból a lánctalpat.
pepe
2009.03.12. 20:22:31
Szia Halaci!
Köszönöm!
Köszönöm! Így már teljes a "lánctalp" bemutatása, ezt én sem tudtam ilyen pontosan.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció