MIG-15 UTI, egy legenda újjászületése
Még februárban, egy unalmas napon tallóztam a Makettinfón a topikok között, és mivel nemigen foglalkozom repülőkkel, meglepődve olvastam, hogy itt a közelünkben egy lelkes kis csapat belefogott egy MIG-15 UTI felújításába.

Érdekelni kezdett a dolog, már csak technikai szempontból is, és elkezdtem utána nézni az elérhetőségüknek.
Felmentem a honlapjukra, ahol igen sok érdekességet lehet látni, majd felhívtam Kulik Jancsit, hogy lenne-e lehetőség egy látogatásra náluk. Örömmel fogadta jelentkezésemet és meg is beszéltünk egy időpontot, melyet jeleztem Mekettnek is, hátha van kedve társulni (volt - Mekett).

Március 8-án reggel igen szeles időben érkeztünk ki Tökölre, a volt DRRT, valamikori PG kapujához. Jani fogadott minket, és bekísért a hangárok közé.

Rögtön kint a placcon, egy MIG-21-gyel találkoztunk. Mint megtudtuk, üzemképes a madárka. Nem messze tőle egy Jak-28 félbevágott, megcsonkított teteme hevert a földön. Sajnos őt már nem tudták egészben megmenteni, így csak az orr-részt tudták elhozni.

Ezek után bementünk egy konténerből kialakított kis műhelybe, ahol a fia és az egyik segítőjük éppen a 15-ös kábelrengetegével küzdöttek, mint egy modern Laokon csoport tagjai, hogy a fegyverzeti vezérlőrendszer elemeit a hatástalanításhoz kiemeljék a korbácsból.

Itt rengeteg már felújított és még felújításra váró alkatrész hevert a polcokon. Laikus számára össze-visszaságban, ámde nekik érthetően, elrendezett módon. Az egyik falat teljesen beterítette a gép komplett elektromos rendszerének kinagyított rajza, egy másikon pedig a fék és hidraulika rendszeré.

Miközben Jani mesélt az egész vállalkozás eredetéről, a gép beszerzéséről, a munkafolyamatokról, mi bőszen fotózgattuk az ott található alkatrészeket, érdekességeket. Ezen kapva egyszer csak elénk került egy eredeti légi felderítő fotózáshoz való fényképezőgép is, melyet a MIG-eken használtak. Rövid kábelkötögetés után még a működőképességéről is megbizonyosodhattunk.

Közben felfedeztünk pár kopott, öreges, láthatóan sokáig a földben időző alkatrészt is. Kérdésünkre megtudtuk, hogy a reptér területén épülő bevásárlóközpont alapjainak ásásakor kerültek felszínre. A vizsgálatok kiderítették, hogy Messerekből származnak, ugyanis annak idején itt a gyárban ezeket is gyártották, javították.

Mikor jól kibámultuk magunkat, átmentünk egy szomszédos konténerbe, ami raktárként szolgált. A polcok itt is tele voltak mindenféle repülőgépalkatrésszel. Nem kis meglepetésünkre egy légcsavardarabot is felleltünk, ami valamikor egy B-24 Liberator része volt. A közös fotózás után feltárult a hangárkapu és végre betekintést nyerhettünk a szentélybe.

Nos, mit is mondjak. Jómagam autószerelőként sok érdekességet látok a napi munka során, de ez még engem is lenyűgözött.

A törzs két félben a hangár két oldalán, a szárnyak külön állványon. Alkatrészek, csövek, kábelek, szerszámok mindenfelé. A háttérben polcokon itt is rengeteg tartalék alkatrész, állványon a már felújított hajtómű. Nehéz lenne leírni mindent, amit láttunk, tapasztaltunk, fotóztunk.

Csodálatra méltó az a precíz alaposság, mellyel a részegységek, valamint az egész felújítását végzik. Csak kiragadott példaként említeném meg a csűrők üzemeléséhez szükséges mechanikát, mely akár egy ujjal is mozgatható. Vagy éppen a már elkészült csőrendszer, gyári színre festése, mellyel meghatározható a rajzok alapján mi, mire szolgál. Ha már a csöveknél tartunk. Némelyiknek bőr burkolata van, ezek elkészítését Jani felesége végezte, az eredeti varrási séma alkalmazásával.

Közben megtudtuk, hogy a repülő szereléséhez szükséges célszerszámok mind a rendelkezésükre állnak. Van, ami a PG-ben eltöltött évtizedek után maradt náluk, van, amit külföldi partnerektől kaptak.

Elég sokat időztünk a hangárban, majd utána átmentünk az irodába.

Itt szintén a legtöbb helyet polcok uralták. Rajtuk már bevizsgált műszerek a MIG-hez, mérőműszerek a beállításokhoz. Egy polcon kuriózumnak számító, EREDETI gépkönyvek, leírások.

Innen egy rövid sétával elmentünk a reptér egy másik részébe, ahol egy kisebb bunkerben szépen egymás mellett/mögött sorakoztak a még javításra váró tartalék hajtóművek. Szintén itt láthattunk ládákat, telis-tele a már említett gödrökből kibányászott II. világháborús maradványokkal.

Ismét vissza a MIG hangárhoz, annak is a hátsó részéhez. A sugárkamrában szintén még elfekvőben lévő hajtóművek találhatóak.

Búcsúzáskor Jani még bevitt bennünket a kijáratnál lévő nagy hangárba, ahol a mai kor kisrepülőit tekinthettük meg.

Bízom benne, hogy sikeres lesz a MIG hajtóműpróbája, műszaki átvételezése és sűrűn láthatjuk majd feltűnni repülés közben egünkön.
T1
T1
T1 (1)
T1 (1
T1 (2)
T1 (2
T1 (3)
T1 (3
T1 (4)
T1 (4
T1 (5)
T1 (5
T1 (6)
T1 (6
T1 (7)
T1 (7
T1 (8)
T1 (8
T1 (9)
T1 (9
T1 (10)
T1 (10
T1 (11)
T1 (11
T1 (12)
T1 (12
T1 (13)
T1 (13
T1 (14)
T1 (14
T1 (15)
T1 (15
T1 (16)
T1 (16
T1 (17)
T1 (17
T1 (18)
T1 (18
T1 (19)
T1 (19
T1 (20)
T1 (20
T1 (21)
T1 (21
T1 (22)
T1 (22
T1 (23)
T1 (23
T1 (24)
T1 (24
T1 (25)
T1 (25
T1 (26)
T1 (26
T1 (27)
T1 (27
T1 (28)
T1 (28
T1 (29)
T1 (29
T1 (30)
T1 (30
T1 (31)
T1 (31
T1 (32)
T1 (32
T1 (33)
T1 (33
T1 (34)
T1 (34
T1 (35)
T1 (35
T1 (36)
T1 (36
T1 (38)
T1 (38
T1 (39)
T1 (39
T1 (40)
T1 (40
T1 (41)
T1 (41
T1 (42)
T1 (42
T1 (43)
T1 (43
T1 (44)
T1 (44
T1 (45)
T1 (45
T1 (47)
T1 (47
T1 (49)
T1 (49
T1 (50)
T1 (50
T1 (51)
T1 (51
T1 (52)
T1 (52
T1 (53)
T1 (53
T1 (54)
T1 (54
T1 (55)
T1 (55
T1 (56)
T1 (56
T1 (57)
T1 (57
T1 (59)
T1 (59
T1 (60)
T1 (60
T1 (62)
T1 (62
T1 (64)
T1 (64
T1 (65)
T1 (65
T1 (66)
T1 (66
T1 (67)
T1 (67
T1 (68)
T1 (68
T1 (69)
T1 (69
T1 (70)
T1 (70
T1 (71)
T1 (71
T1 (72)
T1 (72
T1 (73)
T1 (73
T1 (74)
T1 (74
T1 (75)
T1 (75
T1 (76)
T1 (76
T1 (77)
T1 (77
T1 (78)
T1 (78
T1 (79)
T1 (79
T1 (80)
T1 (80
T1 (81)
T1 (81
T1 (82)
T1 (82
T1 (84)
T1 (84
T1 (84)
T1 (84
T1 (85)
T1 (85
T1 (88)
T1 (88
T1 (89)
T1 (89
T1 (91)
T1 (91
T1 (92)
T1 (92
T1 (93)
T1 (93
T1 (95)
T1 (95
T1 (96)
T1 (96
T1 (97)
T1 (97
T1 (98)
T1 (98
T1 (99)
T1 (99
T1 (100)
T1 (100
T1 (101)
T1 (101
T1 (102)
T1 (102
T1 (103)
T1 (103
T1 (104)
T1 (104
T1 (105)
T1 (105
T1 (106)
T1 (106
T1 (107)
T1 (107
T1 (108)
T1 (108
T1 (109)
T1 (109
T1 (110)
T1 (110
T1 (111)
T1 (111
T1 (112)
T1 (112
T1 (113)
T1 (113
T1 (114)
T1 (114
T1 (115)
T1 (115
T1 (116)
T1 (116
T1 (117)
T1 (117
T1 (118)
T1 (118
T1 (119)
T1 (119
T1 (120)
T1 (120
T1 (121)
T1 (121
T1 (122)
T1 (122
T1 (123)
T1 (123
T1 (124)
T1 (124
T1 (125)
T1 (125
T1 (127)
T1 (127
T1 (128)
T1 (128
T1 (130)
T1 (130
T1 (132)
T1 (132
T1 (133)
T1 (133
T1 (134)
T1 (134
T1 (137)
T1 (137
T1 (138)
T1 (138
T1 (139)
T1 (139
T1 (140)
T1 (140
T1 (141)
T1 (141
T1 (142)
T1 (142
T1 (143)
T1 (143
T1 (144)
T1 (144
T1 (145)
T1 (145
T1 (146)
T1 (146
T1 (147)
T1 (147
T1 (148)
T1 (148
T1 (149)
T1 (149
T1 (150)
T1 (150
T1 (151)
T1 (151
T1 (152)
T1 (152
T1 (153)
T1 (153
T1 (154)
T1 (154
T1 (155)
T1 (155
T1 (156)
T1 (156
T1 (157)
T1 (157
T1 (158)
T1 (158
T1 (159)
T1 (159
T1 (160)
T1 (160
T1 (161)
T1 (161
T1 (162)
T1 (162
T1 (163)
T1 (163
T1 (164)
T1 (164
T1 (165)
T1 (165
T1 (166)
T1 (166
T1 (167)
T1 (167
T1 (168)
T1 (168
T1 (169)
T1 (169
T1 (170)
T1 (170
T1 (171)
T1 (171
T1 (172)
T1 (172
T1 (173)
T1 (173
T1 (174)
T1 (174
T1 (175)
T1 (175
T1 (176)
T1 (176
T1 (177)
T1 (177
T1 (178)
T1 (178
T1 (179)
T1 (179
T1 (180)
T1 (180
T1 (181)
T1 (181
T1 (182)
T1 (182
T1 (183)
T1 (183
T1 (184)
T1 (184
T1 (185)
T1 (185
T1 (186)
T1 (186
T1 (187)
T1 (187
T1 (190)
T1 (190
T1 (192)
T1 (192
T1 (193)
T1 (193
T1 (195)
T1 (195
T1 (197)
T1 (197
T1 (198)
T1 (198
T1 (200)
T1 (200
T1 (201)
T1 (201
T1 (203)
T1 (203
T1 (204)
T1 (204
T1 (205)
T1 (205
T1 (206)
T1 (206
T1 (207)
T1 (207
T1 (208)
T1 (208
T1 (209)
T1 (209
T1 (210)
T1 (210
T1 (211)
T1 (211
T1 (212)
T1 (212
T1 (213)
T1 (213
T1 (214)
T1 (214
T1 (215)
T1 (215
T1 (216)
T1 (216
T1 (217)
T1 (217
T1 (218)
T1 (218
T1 (219)
T1 (219
T1 (220)
T1 (220
T1 (221)
T1 (221
T1 (222)
T1 (222
T1 (223)
T1 (223
T1 (224)
T1 (224
T1 (225)
T1 (225
T1 (226)
T1 (226
T1 (227)
T1 (227
T1 (228)
T1 (228
T1 (229)
T1 (229
T1 (230)
T1 (230
T1 (231)
T1 (231
T1 (232)
T1 (232
T1 (233)
T1 (233
T1 (234)
T1 (234
T1 (235)
T1 (235
T1 (236)
T1 (236
T1 (237)
T1 (237
T1 (238)
T1 (238
T1 (239)
T1 (239
T1 (240)
T1 (240
T1 (241)
T1 (241
T1 (242)
T1 (242
T1 (243)
T1 (243
T1 (244)
T1 (244
T1 (245)
T1 (245
T1 (246)
T1 (246
T1 (247)
T1 (247
T1 (248)
T1 (248
T1 (249)
T1 (249
T1 (250)
T1 (250
T1 (251)
T1 (251
T1 (252)
T1 (252
T1 (253)
T1 (253
T1 (254)
T1 (254
T1 (255)
T1 (255
T1 (256)
T1 (256
T1 (257)
T1 (257
T1 (258)
T1 (258
T1 (259)
T1 (259
T1 (260)
T1 (260
T1 (261)
T1 (261
T1 (262)
T1 (262
T1 (263)
T1 (263
T1 (264)
T1 (264
T1 (265)
T1 (265
T1 (266)
T1 (266
T1 (267)
T1 (267
T1 (268)
T1 (268
T1 (269)
T1 (269
T1 (270)
T1 (270
T1 (271)
T1 (271
T1 (273)
T1 (273
T1 (275)
T1 (275
T1 (276)
T1 (276
T1 (277)
T1 (277
T1 (278)
T1 (278
T1 (280)
T1 (280
T1 (281)
T1 (281
T1 (282)
T1 (282
T1 (283)
T1 (283
T1 (284)
T1 (284
T1 (285)
T1 (285
T1 (286)
T1 (286
T1 (287)
T1 (287
T1 (288)
T1 (288
T1 (289)
T1 (289
T1 (290)
T1 (290
T1 (291)
T1 (291
T1 (292)
T1 (292
T1 (293)
T1 (293
T1 (294)
T1 (294
T1 (295)
T1 (295
T1 (296)
T1 (296
T1 (297)
T1 (297
T1 (298)
T1 (298
T1 (299)
T1 (299
T1 (300)
T1 (300
T1 (301)
T1 (301
T1 (302)
T1 (302
T1 (303)
T1 (303
T1 (304)
T1 (304
T1 (305)
T1 (305
T1 (306)
T1 (306
T1 (307)
T1 (307
2009.05.27.
Utolsó módosítás: 2010.04.27.
Elektrolakatos
Makettinfo Online Klub
Fényképezte: Hara István, Takács Zoltán
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Miggyuri
2009.06.17. 05:54:39
Örülök, hogy ilyen alapos tájékoztatást adtatok szívem csücskéről a MiG-15-ről. Elektro, azért ezt nem kéne! Mi lesz így abból a csavartollból. Valld be, éppen nyalogattad, kóstolgattad amikor lefotóztak :) (50.kép)
Miggyuri
juge75
2009.06.17. 06:32:04
Szuper a cikk István és Zoltán!!
A T1 (243, 244, 245) képeken szereplő fotó konténerrel kapcsolatosan meg fognak keresni a Szolnoki Repülőmúzeum-ból.
Pont ilyen után nyomoznak, hogy miféle, de az övék rosszabb állapotú.
Üdvözlettel: Juhász Gábor (juge75).
PETI
2009.06.17. 14:19:08
Gratulálok a látogatáshoz!
Azért azzal vitatkoznék, hogy a MiG-21-es üzemképes.
Üdv
PETI
Égi lovag
2010.05.18. 18:03:48
Azóta én is halottam, hogy ujjra lesz üzemképes mig-15 magyarországon, én is várom, és rendkivűl örülök neki. A 46-os számú UTIról nem meséltek neked? alkatrészbázisnak használják, vagy csak ott áll? elég siralmas állapota van, gondolom nincsenek tervek nagyon vele..:(
Elektrolakatos
2010.05.19. 09:36:20
Égi lovag!

Janitól kérdeztük még ott, hogy avval mi lesz. Sajnos nem az övék, így nem is tudott rá érdemben válaszolni.

Üdv:Elektro
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció