Makett-ősök, ős-makettek
A modellek, makettek készítése talán már az ősemberrel elkezdődött. Csontból faragott, agyagból formált állatfigurákat minden, magára valamit adó ősember vitt magával a sírba, vagy hagyott hátra lakóhelyén. Hogy ezek kultikus tárgyak voltak,vagy gyermekjátékok? Istenkém, nem ők voltak az utolsók, akik a modellépítés és a makettkészítés nemes mesterségét a játékok csoportjába tartozónak vélték(Lásd, 60-as,70-80-as évek magyar játékboltjait!).
Egykoron: Hajtogattunk füzetlapból, faragtunk fából, csavaroztunk az NDK-s fémépítőből. Külföldre utazó rokont zargattunk vele. Aztán játékboltok sötét sarkaiban találtuk meg. A Trilánál kutattuk, ami ide érkezett.” Ha elvisz három Airfixet, akkor vigyen még 8 Platicartot!”- mondta a Triál raktáros.(Természetesen ez kitalált párbeszéd! ).
Ma: Csillogó-villogó üvegpolcok, dobozok százai, sosem hallott típusok, gyártók, kiegészítő-hegyek, rendelés Hong Kongból vagy az USA-ból a neten. A „Hogyan fizessünk?”- visszatérő kérdése a fórumokon. De honnan is indult mindez? Kinek, vagy kiknek köszönhetjük az összerakható, műanyag makettkészletek kitalálását?
Mint a mániák jó részét, mint pl.: a sport, a sportfogadás és a vízöblítéses illemhely, az angoloknál kell keresnünk.
Egyszer volt, hol nem volt, még a műanyagok korszaka előtti időben, 1932-ben, Londonban, Charles Wilmot és Joe Mansour elkészítették első, elemekből összeállítható repülőgépmakettjüket. Ez a INTERCEPTOR Mk.4 volt. A makett dúralu futóművekkel és szárnyakkal és erős kartonból kialakított törzzsel rendelkezett. Légcsavarja fából készült /Mint akkor az igazi gépeké is./. Cégük, a FROG /azaz béka/ ezzel nekivágott annak az útnak, ami napjaink makett-csodáihoz vezette a megszállottakat. Az első makett 1:32-es méretarányú volt.
Három esztendővel később elkészült az akkori idők műanyag-választékát felvonultató makett. Bakelit és celluloid anyagú volt. A méretarány egyre inkább 1:72 lett. A derék britek, természetesen a hazai termést, az angol repülőgépgyártás termékeit formálták meg kicsiben. A teljesen műanyagból készített makettkészletek 1936-tól jelentek meg a piacon. Volt, amelyikből két variáció /úszótalpas illetve kerekeken guruló/ vált megépíthetővé. De itt voltak a kor legkorszerűbb, angol vadászai: a Gloster Gladiator prototípusa és a Hawker Fury Mk.1. változata is. Egyes makettek repülőképesek voltak,s inkább a modell kategóriába tartoznak. Az 1937-ben feltűnő PENGUIN cégjel a nem repülő madár emblémájával a statikus modellek (azaz makettek) gyártására szakosodott. Ugyanebben az évben került az érdeklődők kezébe a „Popular Flying” makettező folyóirat. Ebben az évben csomagolták először színes ábrájú dobozokba az aktuális újdonságot, az Avro 504k-t.
Bár 1936-ban elkészült egy repülő csónak, majd az egyik brit autogiro makettje is, de a háborús készülődésnek megfelelően egyre több katonai repülőgép makettje került a boltokba.
A csomagolás akkortájt is dobozos volt. Ebben rejtőztek a nagyobb alkatrészek. A kisebbeket papírzacskóban mellékelték a kis, üveges ragasztóval és a festékekkel együtt. Rövid leírást is kapott a vásárló az eredeti gépről. A doboz ezüst színű volt, rajta a gép fekete-fehér fényképe. Az alkatrészek színét, amíg ezüstszínűek voltak a gépek, egyszerűen a műanyag színével utánozták, a rejtőszínek elterjedésével szükség volt az azt jelölő festékek kidolgozására és gyártására.
A háború kitörésekor elhatalmasodó nemzeti érzés meglátszik a kínálaton. Spitfire, Hurricane és a Blenheim makettjébe gyönyörködhettek a srácok. A gyártók nem voltak hajlandók kereszteket készíteni, /habár vöröskeresztes gépekről volt szó/ hanem egy kör alakú helyettesítő matricával árulták. Elkészült a Me-109 több variációja is /Ebből a típusból jónéhányat láthattak eredetiben is a brit haza védői./. Egyes pletykák szerint a német légierő egységeinél a B-17-es maketten tanulmányozták az USA bombázó alakját és tulajdonságait. Az éberség jegyében az 1939-ben gyártott Spit Mk.I. makettjéhez mellékelt típusleírás a gép sebességénél a következő információt adta: „ A gép aktuális végsebessége katonai titok.” A háború végéig volt téma az újabb makettkészletekhez. Egyes termékeket haditerméknek nyilvánítottak.
Szinte lehetetlen, hogy a világban létezhet olyan jó dolog, amihez nincs köze magyarnak.
Az Airfix cég, amely a Frog/Pengiun után a második makettkészítő cég volt, 1939-ben egy magyar származású üzletember agyában született meg. Ő alapította meg a céget. A neve: Nicholas Kove /Kövi? Kovács?/ Képet nem sikerült szerezem róla. E mellé a cég mellé nő fel majd a Humbrol festék- és kellékgyártó cég.
A Revell céget eredetileg az USA-ban indították útjára 1943-ban. 1957-ben alapították a nyugat-németországi Bündében a máig is üzemelő gyárat. 1968-tól saját fejlesztésű-tervezésű maketteket gyárt. Előbb repülőket, ma már szinte mindent.
A Matchbox 1947-ben, mint játékgyártó cég indult, a nevet világhírre vivő játékautói 1951-től futnak a gyerekszobák padlóján és a konyhaasztalokon.
A jelenlegi Kopro cég, Kovozávody Prostějov néven 1953-ban kezdte meg működését. Előbb fém, majd műanyag háztartási cikkeket gyártott. 1969-ben Jaroslav Zatloukal, a gyár vezetője, hobbipilóta és makettező,elkészítette az L-29 „Delfin” 1:72-es kicsinyítésű makettjét. 1993-ban elkészült az első 1/48-as méretű makettjük, a Szu-22.
A lengyel ZTS-Płastyk-ot 1945-ben alapították. Előbb, hasonlóan a KP-hez,a "Przybory Szkolne" egy iskolai kellékeket gyártó cég volt, amely Varsóból 1952-ben települt át Puszkówba. Itt 1966-ban készült el az első 1:144-es makettjük. Ez a cég látta el hazánk maketteseit 1:72-es repülőmakettekkel a legkorábbi időkben. Első ilyen méretű makettje a Jak-1 és a Czapla volt. Később a PZLP-11C és az Iskra is megszületett. Idősebbek polcán fenn vannak ezek a makettek is.
Hasonló szerep jutott a kelet-német Plastikartnak is. De ennek a cégnek a történetéről szinte semmi adatom sincs. Ez a cég egy borzasztóan merev, szinte bakelit keménységű műanyagból álmodta meg és gyártotta makettjeit.
A sor a végtelenig folytatható, Japántól Svédországig, Törökországtól Kínáig.
Hogy nem látunk a listán magyar műanyagmakett-gyártókat? Mert ez a cikk az ősökről szól. Manapság műgyantából, gipszből, esetleg matricakészletek terén zseniálisat alkotó műhelyek vannak itthon is, tisztelet és támogatás nekik!
U.i.:
Vadász segítségével sikerült az ős, az Airfix-alapító Klein/Köves Miklósról több adatot beszereznem. Innen: http://en.wikipedia.org/wiki/Nicholas_Kove
Mansour és Wilmot, a két ős.
Mansour és Wilmot,…
egy ős makett doboza
egy ős makett…
egy makett az eslők közül
egy makett az eslők…
2014.01.02.
Utolsó módosítás: 2014.01.04.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Sherman
2014.01.02. 19:13:48
A cikk nagyon jó és érdekes.
Mindig jó tudni hogy van még akit érdekel a játék történelem.
vrauko
2014.01.02. 19:16:34
Idősebbek?! Épp most fejezek be egy ZTS Czaplát...
Z63
2014.01.03. 09:34:07
Az első, hivatalosan kiadott magyar makettként, egy vákuumos, 1/72-es léptékű Bücker 131 Jungmann-t ismerem, valahol, egy doboz mélyén, talán ma is meg van. A budapesti,Nefelejcs u. elején volt egy modellbolt, amit Katona Sándor működtetett egy darabig. Ők adták ki az említett készletet, valamikor 1980 tájékán. Nagyon gyenge minőségű volt, az is lehet, hogy a vákuumos makettek királyaként ismert, német Airmodel kitet zacskózták át és kapott egy magyar grafikás fedőkartont.A német kitet nem ismerem, így nincs összehasonlítási alapom. Nem hivatalos, amolyan házi gyártásként,néhány évvel később készítette el először Eses Sándor vákuumos készletként 1/72-ben, a He-70-et, valamint a Szu 22 M3-at, majd ismét némi kihagyás után a Caproni Ca 135-öt 1/48-ban. Az első gyantaöntvényekkel már a nyolcvanas évek végén kísérleteztünk páran, akkor epoxygyantákkal próbálkoztunk, de ez borzasztóan nehézkes volt a gyanták fizikai és kémiai tulajdonságai miatt. Az áttörést a poliuretángyanták jelentették, valamikor, 1996-98 környékén kezdtek szélesebb körben hozzáférhetővé válni itthon. Sajnos, a mesterdarabok gyártása nem egyszerű, rendkívül összetett feladat. Figyelembe kell venni a gyárthatóságot, az összerakhatóságot, kell egy jó grafikus, doboz, stb., de ez már más lapra tartozik.
Üdv,Z63
Miggyuri
2014.01.04. 20:38:31
Köszönöm Zoli és Vadász Pista kiegészítését!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció