MiG-15 "hibrid"

Mikojan-Gurjevics MiG-15 Fagot

1:72, KP, Dragon (1995)
Pintér György - Múzeumi krimik Már régóta készültem erre a merényre. Életem legelső makettje a legendás 15-ös egyik korai makettje volt. Azóta is készítettem párat, de igazából, valahogy mindig voltak fenntartásaim. Volt szerencsém a Dragon elméretezett szárnyakkal világra jött makettjéhez, de a leginkább ismert KP készlet sem idegen számomra. Most e két készlet megfelelő alkatrészeinek összeépítésre vettem rá magamat. A Dragon, a törzset szépen elkészítette. Ehhez kellett „hozzáharmonizálnom” a KP szárnyait. Igazából a szárnyakon is lehetett volna még javítanom, ha átültethetem a futóaknákat a KP szárnyra. A futóműveket szintén a Dragon készletéből választottam, a kicsit drabálisabb cseh(szlovák) darabok helyett. Végül nem volt szükség alapvető átalakításokra. Kisebb farigcsálással sikerült beültetnem a hong-kongi törzsbe a közép-európai szárnyakat.
Némi tömítő segítségével el tudtam tüntetni a kisebb hibákat. Közben ki kellett találnom, miféle festéssel próbáljam élethűbbé tenni kis MiG-emet. Végül a natúr fémszín megjelenítésére sikerült rábeszélnem magamat. Beszereztem az 1990 előtti, magyar felségjelzés sort. Igaz, hogy ebben csak hat csillag található, közepén a fehér körben a zöld ponttal s a 15-ös nyolcat visel. De volt a maradékos dobozomban két korábbról megmaradt csillag. Így teljes lehet a gép „öltözéke”. A taszári repülőtéren szolgált „59” lajstromszámú gép lett a hibridemből. A függőleges vezérsíkon, a megszokott jelölések mellett egy fekete „A” betű, mögötte egy hátra mutató hegyű, fekete háromszög. Az ötletet Zsák Ferenc: MiG-15 könyvéből merítettem. (A betűjelzések egyfajta, korai századjelzés-rendszer volt, amit később nem használtak.)
MiG-15
MiG-15
MiG-15.2
MiG-15.2
2008.01.13.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció