Műrepülőgép őszülő halántékkal

Zlin Z-326 Tréner Master

1:72, AZ Model No.AZCZ14
Az eredeti

Ezt a repülőt aligha kell bárkinek is bemutatni. Aki járt már sportrepülőtéren, az biztosan találkozott már ezzel a szépvonalú kis repülőgéppel. Magyarországon a 60-as évek eleje óta repülik a típust és különféle változatait. Eredetileg alapfokú kiképzőgépnek készült, de egész jól lehetett műrepülni is vele, olyannyira, hogy Tóth József 1962-ben VB-t is nyert vele. Később, ahogy erősödött a műrepülő mezőny, a megmaradt példányokat ismét eredeti funkciójukra, kiképzésre használták.

A makett

Gyerekkoromban gyakran álmodoztam róla, hogy tök jó lenne, ha kiadná a KP a Trénert. Elvégre "házon belül" megoldható lenne. Ahogy megláttam a makett dobozát, máris megvalósulva láttam az álmot: igaz, nem KP, de a doboz stílusa egyértelműen "kápés". Két képet is csináltam róla, hogy jobban látsszon. :)

A dobozt kibontva egy leragasztott, de visszazárható fóliatasak pottyant az ölembe. A tasakban találunk egy szürke öntőkeretet a fröccsöntött alkatrészeknek, egy kisebb zacskót a műgyanta motyóknak és egy másikat a maratott lapnak. Ezeken kívül már csak a matricalap és az összeállítási útmutató van a tasakban. Illetve mégsem, mert a (két) húzott kabintető is a készlethez tartozik.

A makett felülete vésett panelvonalakkal rendelkezik, de enyhén mattított felületű. A törzsfelek belső oldalán találunk némi részletet is, a kabinpadlót és az üléseket műgyantából kapjuk. A hevedereket a maratott lemezen találjuk. A műszerfalak a makett legszebb részei, ezeket a szokásos gyanta-film-maratás szendvics alkotja. Itt kell megemlítenem, hogy a makett tervezői nem foglalkoztak olyan kicsinységekkel, mint pl. illesztőcsapok: ezekből egyet sem találunk a maketten. Megjegyzem, legalább a futóművek illesztését megkönnyíthették volna ezekkel a kis semmiségekkel.

A motort (pontosabban: a motorburkolatot) egy darabból öntötték műgyantából. Az öntés minősége gyenge közepes, kicsit sorjásak a kipufogók. Ami nagyobb baj, hogy a motor elején lévő jellegzetes szellőzőtorok csak egy gödör. Ez nem túl élethű. Jó hír viszont, hogy kétféle légcsavar is van a készletben, egy hagyományos falégcsavar és egy állandó fordulatú fémlégcsavar is. Ez (és a kétpéldányos kabintető) nekem külön öröm, mert a segítségükkel meg tudom építeni a roncsként vásárolt Z-226-osomat is. :) Az alkatrészek illeszkedéséről egyelőre nem tudok érdemben nyilatkozni, azt majd később.

A matrica szép nyomású, vékony fóliájú, de a két "Tréner Master" feliratot leszámítva megy a tartalékok közé. Egyébként egy cseh, egy német, egy angol és egy finn gép jelzéseit, díszítéseit tartalmazza.

Mindent összevetve, valóságos kis gyöngyszem építhető a dobozból, a magyar gépek kedvelőinek pedig egyszerűen kihagyhatatlan készlet. Főleg, ha lenne hozzá magyar matrica is. :)

Ez a cikk nem jöhetett volna létre Tóth Zoli (Z63) nélkül, akitől a makettet vettem. :)
A doboz
A doboz
A doboz másik oldala
A doboz másik…
Az öntőkeret

A 19 alkatrészből 3 felesleges. És az egyik légcsavar is. :)
Az öntőkeret
Műgyanta alkatrészek

A motorburkolat így elég ijesztő...
Műgyanta alkatré…
Maratott alkatrészek műszerfal filmmel.

Made in Eduard. :)
Maratott alkatré…
A kabintető(k)
A kabintető(k
A matricalap

Valószínűleg Propagteam...
A matricalap
Az összeállítási rajz

Az egyszerűség jellemzi
Az összeállítási…
2008.10.13.
Utolsó módosítás: 2008.10.15.
Nagy Tibor (Tibcsi), Pécs
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
fulgyu
2008.10.15. 19:32:21
Helló Tibcsi ! Épp valamelyik nap néztem az AZ honlapján ezt a makettet. Hogy lehet beszerezni és mennyiért?
Tibcsi
2008.10.15. 19:43:48
Szia Fulgyu,

Én itt a Makettinfó fórumon, a Csereberében találtam és csaptam le rá. 2500 pénzembe került. :)
Zozó
2008.10.15. 23:35:19
Fulgyu,
legközelebb (térben és időben) november 22-én Pozsonyban lesznek elérhetők az AZ modellek, mert (többek közt) ők (is) szponzorálják a rendezvényt: Plastic Winter 2008 Bratislava.
Üdv
Zozó
PETI
2008.10.16. 06:39:01
Tibcsi!

Hiába, ez a KP dizájn nagy klasszikus! És milyen szép… :)
J.Velc vajon mit szólna hozzá?
hofi
2008.10.16. 07:42:04
Él még vajon?
Ha lenne gyűjteményes albuma, biztos megvenném...
Tibcsi
2008.10.16. 07:53:37
Hofi,

nem tudom, él-e még, de újabb Revell dobozokon is láttam már a nevét. :)
PETI
2008.10.16. 09:07:31
Igen, én is meglepődtem, amikor kb. 2 éve a Revell Hurricane dobozfestményén megláttam a nevét.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció