Pz.Sfl.IVb

Pz.Sfl.IVb

1:35, Dragon No.6475
Pintér György - Múzeumi krimik Igazából itt most egy diorámát akartam bemutatni, de a sors közbeszólt.
Már majdnem teljesen elkészült, amikor egy kis baleset érte, leesett.
Ráadásul ezzel szerettem volna részt venni életem első makett versenyén is. Majd jövőre. :)
Újrapróbálkozásom is kudarcba fulladt, ugyanis a dioráma egyik szereplőjét, egy macskát, az asszony karácsonyi ajándéka, a kis tacsi használhatatlanná tett. A mai napig nem tudom, hogyan esett le az asztalról és hogyan került a kiskutya szájába. A másik főszereplőt saját kezűleg tettem tönkre, leejtettem. Ezek után letettem a dioráma elkészítéséről, így maradt a harckocsi.

A dobozban részletesen kidolgozott és jól illeszkedő alkatrészeket találtam, DE.... A gyártó komoly kihívás elé állít minket, mivel az építési leírás tele van hibákkal. Némelyik alkatrész nem azon az öntési helyen található, amit a rajz megad, némelyik nem is szerepel a leírásban. Én még ilyen hibával nem találkoztam ennél a gyártónál. Azt ajánlom mindenkinek, aki ezt a makettet szeretné megépíteni, hogy az összeállításnál nagyon figyeljen oda.

A tervem az volt, hogy egy olyan páncélost fogok megjeleníteni, amit prototípusként a gyárban tesztelnek. A dioráma a gyárudvart jelenítette volna meg a harckocsival középen, oldalt pedig lánctalpak és futógörgők. Az egyik összetekert lánctalpon pihent volna a katona és mellette a macska. Az építéshez és a gyárjelenethez kaptam is képeket Zoli 28-tól, amit ezúton is köszönök.

A festést nem akartam se megkoptatni, se összekarcolni, mert ez a jármű csak pár kilométert futott. A festéshez H32 field gray-t használtam, amit száradás után picit a panelek közepén világosítottam. Matricát szándékosan nem raktam rá, a már említett képeken sem szerepelt se szám, se kereszt.
Gyengén átmostam az egész makettet égetett umbrával, a panelvonalakat beeresztettem híg feketével. Kapott egy réteg lakkot, majd ezután szárazecseteltem világosszürkével. A lánctalp XF 64 és H1 fekete keverékével lett lefestve, majd pigmentekkel lett be porozva. A harckocsi alját világos földszínű porral bekoszoltam.

A szerszámokat sötétszürkére festettem és a széleit grafitceruzával áthúztam. A fa nyeleket sötétbarnával festettem, majd világosbarnával az ecsetet hosszirányba mozgatva imitáltam az erezetet.
A bőr üléseket középbarnára festettem, száradás után híg égetett umbrával befolyattam és végül világosbarna olajfestékkel szárazecseteltem. Végezetül a lánctalpat, a szerszámokat és az éleket is begrafitoztam.

Attól függetlenül, mennyit bénáztam a makettel és a diorámával, örülök, hogy megépítettem. Mindenkinek ajánlom ezt a különleges harckocsit.

Várom és köszönöm előre is a hozzászólásokat, kritikákat.

2009,02,20
Végül kapott egy egyszerű alapot, így egy picit jobb.
1
1
2
2
3
3
4
4
5
5
6
6
7
7
8
8
nn 024
nn 024
01
01
02
02
03
03
004
004
2008.12.24.
Utolsó módosítás: 2009.02.21.
pepe
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
wittman44
2008.12.31. 09:33:54
nagyon jol sikerult gratulalok, nem tudnad elkuldeni a rajzat es a mereteit en is elkeszitenem kartonbol, koszi es Boldog Uj Evet
pepe
2008.12.31. 09:56:25
Köszi!
Megpróbálom be scannelni és elküldeni.
Neked is buék
Mateapot
2008.12.31. 11:07:42
Szia! nagyon szép lett a makett!! ( bár nekem is sikerülne egyszer szépen ) a kedvencem a Nashornos témád, az ütős. lesz még hozzá valami dioráma alap vagy ígymarad? ja és még egy kérdés, a tűzoltókészüléket miértnem pirosra festetted? próbáltam utánnanézni,hogy valójában milyen színű is votl de mindenki másdt mond! üdv BUÉK!! Máté
wittman44
2008.12.31. 12:08:30
koszi szepen alig varom
pepe
2008.12.31. 12:35:12
Szia mateapot.
Köszi. Sajnos csak pár fekete fehér képet találtam a neten mivel ez prototípus maradt.
Mint írtam tönkretettem az alapot, így már nem volt kedvem újraépíteni. Azóta már egy másiprojekten dolgozom M4 88mm halftrack, ehhez lesz diórama, 1-2 hét és elkészül, már festem.
Neked is buék!
Mateapot
2008.12.31. 13:14:38
üdv!! köszi okés. nekem meg ma jött me a Jézuska, postán hozta, 3 elég ritka cucc. Bergetiger, Bergepanther, Strumtiger, mind a 3 italeri cucc, legalbáb 10 éves szettek. nemtudom melyiknek álljak neki egyenlőre infokat gyűjtök csak. Máté
wittman44
2009.01.05. 20:08:49
Koszi a rajzokat megkatam orulok nekik, nem ment a gepem azert nem irtam, ha meg van tankmodelled es vannak olyan osszeallitasi rajzaid szivesen varom oket, koszi
Sturmmann
2009.02.22. 20:07:49
Szia!
Nagyon tetszetős a kivitelezés, szerintem IS! nagyon jól sikerült és a leírásban szereplő történet a macskáról... :D Szegényke! A gyártóról annyit, hogy dicséret illeti őket azért, mert előre tudták milyen környezetben akarod ábrázolni a páncélost, mert annyira prototípus, hogy még ők sem tudták, mi hova kerül! ;) A végére egy kis kukacoskodás, a talajon látható keréknyom nyilvánvalóan nem harckocsitól származik, de ez miatt elkezdtem keresni a páncélosét, de nem láttam... Amúgy minden elismerésem!
Üdv!
Sturmmann
pepe
2009.02.22. 20:54:32
Szia Sturmmann!
Az alap egy M4-hez készült (3 nap múlva jelenik meg), de nem tetszett. Az m4 kapott egy szebbet ez meg ha már megvan hasznosítom. Szóval a lánctalp nyoma azé nem pedig a pz-é.
Próbáltam pedig úgy fotózni, hogy ne lehessen kiszúrni.
Köszi az észrevételeket( nekem mind hasznos).
pepe
Rommel93
2009.05.02. 10:46:39
Üdv!
Szép a mekett, de...eddig úgy tudtam, hogy a német játművek többségét ismerem, de elárulnád hogy ez a tank(vagy páncélvadász, rohamlöveg, valami) mi is?? Még életemben nem láttam. A PzIII alváza egyszerre beugrott, de a típus... További jó makettezést!!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció