Körülbelül egy évtizedig kergettem a típust, mire sikerült műgyanta makettként megszerezzem. Még fröccsöntött YuMo képében szerettem bele, aztán így sikerült a dolog. Közben meglett, igaz eddig csak dobozban egy BAE HAWK, a kínai másolata, a JL-8, és most már a jugoszláv másolat is megvan. Ennél bővebb típusbemutatóval nem is szaporítanám a sorokat, akit érdekel úgyis utána tud nézni.
Előre leszögezem, hogy tényekkel vegyes véleményeket olvashattok tőlem most.
Első testi kapcsolatom a készlettel a doboz kézhezvétele volt. Ebbe éppen hogy belefér. Vannak előremutató dolgok, illetve figyelmességek a készletben, mint például az a zöld kabinkeret, amire rá kell jöjjek, hogy hogyan fogok használni, illetve a CD. Utóbbi talán egy kicsit túlhaladott is, lévén úgyis Interneten keresztül tudsz a készlethez hozzájutni (jó, kivéve börzén, kéz alól), le is töltheted az oldalukról. Már, ha tényleg elérhető lenne...
Van egy szöveges bemutatónk a típusról, rendben. Egy festési útmutató, pipa. Mondjuk még egy-két festési variáció, esetleg ugyan ezzel a mintával de más oldalszámmal beleférhetett volna. Van továbbá egy összerakási útmutatónk. Ebbe szerintem pont annyi energiát feccöltek, hogy legyen valami, ami alapján nagyjából el lehet igazodni. Igazán rászánhattak volna a dologra még vagy két oldalt. Szerintem.
Maga az öntvény, hát, Schrödinger macskája után szabadon Gyatlov sugárzási értéke jut eszembe. Csak ez egyszerre jó és tragikus.
A képen látható állapotok már némileg konszolidáltabbak, egy szűk maréknyival kevesebb sorja látható, min eredetileg. Úgy látszik, mintha a szárny kicsit el is csavarodott volna. Az illesztésekről sokat nem tudok mondani, de sok jót nem várok.
Ellenben a felület egész jó! Buborékkal nem találkoztam, a panelvonalak határozottan vésettek, vékonyak, egyenesek.
A kabin sajnos nem büszkélkedhet finom, gazdag részletekkel. Kb. a '90-es évek Italeri színvonala. Ez a rész igazán elbírt volna jó néhány maratott alkatrészt, illetve a szárny terelőlemezei is egészen nyugodtan készülhettek volna abból. Erre szokták azt mondani egyesek, hogy a makett hagy helyet a feljavításoknak. Köszönöm, de igazán nem kellett volna. :D
A többi alkatrészről egyelőre nem tudok többet mondani, mint ami a képeken is látszik. Száraz próbákhoz először is ki kell faragni az összeset, ezt egyedül a törzsfelekkel és a szárnnyal csináltam meg. Bőven hagy kívánnivalót maga után a dolog. A törzsfelek határa elég bizonytalan, ezért alaposan meg kell gondolni, hogy miből hol és mennyit kell lecsiszolni. Aztán az is kérdéses, hogy majd hol és mennyit kell visszaépíteni az illesztések eldolgozásánál?
Első ránézésre látszik, hogy elég idegölő és körülményes építés lesz, éppen ezért csak haladóknak ajánlom a készletet, viszont egy igazi ritkaságra tehetünk szert, ezért szerintem megérheti a vesződség.