Pintér György - Múzeumi krimik
Találtam egy cikket egy orosz oldalon az 1848/49-es szabadságharcról, orosz szemszögből. Érdekes, bár tele van időbeli, időnként ténybeli tévedésekkel. Ami érdekessé teszi a dolgot, az a cikk utolsó fejezete. Guglival lefordítottam, majd átnéztem, hogy az ettől a fordítótól megszokott sületlenségek ne kerüljenek bele. Persze, így sem egy Jókai írta szöveg!
A cikk írója alapvetően elhibázottnak tartja a cári erők magyarországi beavatkozását.
A cikk utolsó része, "a hibák ára" címet viseli, az alábbiakban ennek a fordítását olvashatjátok. Figyelem: a szöveg tárgyi és ténybeli tévedéseket tartalmazhat! Íme, vagy ahogy az oroszok mondanák: "vot"!
A szovjet időkben sok szó esett az orosz cár döntésének erkölcstelenségéről, miszerint "a forradalom lángját az osztrák reakció és a cárizmus közös erőfeszítései oltották ki" (sic!) és a magyar hadjáratot hagyományosan szinte I. Miklós atrocitásainak a koronájaként tartják számon.
De még most is kevesen értik, hogy az uralkodó döntése katasztrófává vált az ország számára. A lényeg nem is az, hogy a művelet rendkívüli költségei mintegy 47,5 millió arany rubelt tettek ki.
A katonai kiadások nemcsak arra kényszerítették a kormányt, hogy 1849-ben felére csökkentse Oroszország aranytartalékait, hanem arra is, hogy a londoni Bering and Co. banktól 5 millió font (35,2 millió rubel) összegű külföldi kölcsönt vegyen igénybe. Ez persze aláásta az orosz gazdaságot, amely amúgy sem állt túl jól, de nem az anyagi veszteségek okozták a legnagyobb kellemetlenséget.
Hiszen a magyarok veresége olyan helyzetben következett be, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország balkáni és délkelet-európai katonai-politikai terveinek sikeréhez elengedhetetlen feltétel volt – ahogyan Alekszandr Janov történész megjegyezte – "Ausztria kivonása a dunai távközlési érdekszférából" (sic!). Görgey és Kossuth készek voltak erre a munkára Oroszországért. Elég volt a cárnak egyszerűen semmit sem tennie!
Ugyanakkor nemcsak szabad kezet kapott a Balkánon és a biztonságos délnyugati határon, hanem jelentős területi növekedést is kapott – Galícia, Bukovina, valamint a közeljövőben – Szlovákia, Csehország, Moldova és Havasalföld. (Kiemelem – gyakorlatilag háború nélkül!)
Ehelyett orosz katonák szuronyával Ausztriát, Oroszország régi ellenségét megkímélték a biztos (és hozzátennénk: megérdemelt) haláltól.
Az okos emberek azonban mindkét oldalon megértették az uralkodó döntésének tévedését akkor is. A magyar hadsereg maradványainak átadásáról tárgyaló parlamenti képviselő Iszakov ezredes emlékei szerint Klapka György tábornok, a felkelés egyik vezére keserűen mondta neki:
"...Miklós császár tönkretett minket, de miért? Tényleg hiszel Ausztria hálájában? Megmentetted a teljes pusztulástól, fizetnek érte, hidd el, ismerjük őket, és egyetlen szavukat sem hisszük el..."
...A kijózanodás nagyon gyorsan következett. Már 1854-56-ban – a krími háború idején – lenéző és fenyegető feljegyzésekkel Bécsből, amely az utóbbi időben szolgai módon könyörgött segítségért az orosz cártól.
Ahogyan a fent említett Paszkevics tábornagy 1854-ben a Minden Oroszok Cárjához intézett üzenetében írta: "Nem a franciák, nem a britek vagy a törökök, hanem az osztrákok... veszedelmesebbek vagyunk mindannyiunknál."
Maga Miklós pedig röviddel halála előtt ezt mondta: "A legostobább lengyel király Jan Sobieski volt, mert ő szabadította fel Bécset a törököktől. Az orosz uralkodók közül pedig én vagyok a leghülyébb, mert segítettem az osztrákoknak leverni a magyar lázadást."
Ehhez hozzá kell tenni a hadjárat nyomán feltámadt, a Habsburg-kormány által ügyesen támogatott és felhasznált magyar Oroszország-gyűlöletet. Éppen ezért a magyarok az első világháború frontjain különös hevességgel harcoltak az orosz csapatok ellen.
És az sem véletlen, hogy a Vörös Hadsereg magyar katonái a forradalom legönzetlenebb harcosai közé tartoztak – a cári Oroszország elleni szempontok túlságosan komolynak bizonyultak. (Ahogy korunkban Alekszandr Prohanov író fogalmazott: "A megfizetett nemzetközi adósság szörnyű.")
Van egy újabb epizód a történelemben a magyar hadjárattal kapcsolatban: 1941 nyarán (valójában március 20-án P.Gy.) – szó szerint a háború előestéjén – a Szovjetunió visszaadta Magyarországnak a Paskevics által zsákmányolt – az akkori forradalmi hadsereg – harci zászlóit és ereklyéit, cserébe több tucat kommunista foglyot, köztük Rákosit Mátyást, a Magyar Népköztársaság leendő vezetőjét kapták. E zászlók egy része alatt a magyarok szovjet csapatokkal harcoltak – hiszen Magyarország Hitler leghűségesebb szövetségesének bizonyult, aki szinte a végsőkig az oldalán harcolt.
És végül még egy mélyen szimbolikus pillanatról. Azok között, akik lelőtték az utolsó orosz cárt, I. Miklós dédunokáját, magyar önkéntesek is voltak. Egyikük a Nagy Imre, az 1956-os magyar események vezető embere nevezte el a világtörténelem első eseteként, amikor a szocializmus ellenségei nem ellenforradalmi, hanem forradalmi módszereket alkalmaztak ellene. De ez, ahogy a tévések szeretik mondani, egy teljesen más történet...
forrás: https://dzen.ru/a/ZlA9_o4kcG8_0enT
A cikk írója alapvetően elhibázottnak tartja a cári erők magyarországi beavatkozását.
A cikk utolsó része, "a hibák ára" címet viseli, az alábbiakban ennek a fordítását olvashatjátok. Figyelem: a szöveg tárgyi és ténybeli tévedéseket tartalmazhat! Íme, vagy ahogy az oroszok mondanák: "vot"!
A hibák ára
A szovjet időkben sok szó esett az orosz cár döntésének erkölcstelenségéről, miszerint "a forradalom lángját az osztrák reakció és a cárizmus közös erőfeszítései oltották ki" (sic!) és a magyar hadjáratot hagyományosan szinte I. Miklós atrocitásainak a koronájaként tartják számon.
De még most is kevesen értik, hogy az uralkodó döntése katasztrófává vált az ország számára. A lényeg nem is az, hogy a művelet rendkívüli költségei mintegy 47,5 millió arany rubelt tettek ki.
A katonai kiadások nemcsak arra kényszerítették a kormányt, hogy 1849-ben felére csökkentse Oroszország aranytartalékait, hanem arra is, hogy a londoni Bering and Co. banktól 5 millió font (35,2 millió rubel) összegű külföldi kölcsönt vegyen igénybe. Ez persze aláásta az orosz gazdaságot, amely amúgy sem állt túl jól, de nem az anyagi veszteségek okozták a legnagyobb kellemetlenséget.
Hiszen a magyarok veresége olyan helyzetben következett be, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország balkáni és délkelet-európai katonai-politikai terveinek sikeréhez elengedhetetlen feltétel volt – ahogyan Alekszandr Janov történész megjegyezte – "Ausztria kivonása a dunai távközlési érdekszférából" (sic!). Görgey és Kossuth készek voltak erre a munkára Oroszországért. Elég volt a cárnak egyszerűen semmit sem tennie!
Ugyanakkor nemcsak szabad kezet kapott a Balkánon és a biztonságos délnyugati határon, hanem jelentős területi növekedést is kapott – Galícia, Bukovina, valamint a közeljövőben – Szlovákia, Csehország, Moldova és Havasalföld. (Kiemelem – gyakorlatilag háború nélkül!)
Ehelyett orosz katonák szuronyával Ausztriát, Oroszország régi ellenségét megkímélték a biztos (és hozzátennénk: megérdemelt) haláltól.
Az okos emberek azonban mindkét oldalon megértették az uralkodó döntésének tévedését akkor is. A magyar hadsereg maradványainak átadásáról tárgyaló parlamenti képviselő Iszakov ezredes emlékei szerint Klapka György tábornok, a felkelés egyik vezére keserűen mondta neki:
"...Miklós császár tönkretett minket, de miért? Tényleg hiszel Ausztria hálájában? Megmentetted a teljes pusztulástól, fizetnek érte, hidd el, ismerjük őket, és egyetlen szavukat sem hisszük el..."
...A kijózanodás nagyon gyorsan következett. Már 1854-56-ban – a krími háború idején – lenéző és fenyegető feljegyzésekkel Bécsből, amely az utóbbi időben szolgai módon könyörgött segítségért az orosz cártól.
Ahogyan a fent említett Paszkevics tábornagy 1854-ben a Minden Oroszok Cárjához intézett üzenetében írta: "Nem a franciák, nem a britek vagy a törökök, hanem az osztrákok... veszedelmesebbek vagyunk mindannyiunknál."
Maga Miklós pedig röviddel halála előtt ezt mondta: "A legostobább lengyel király Jan Sobieski volt, mert ő szabadította fel Bécset a törököktől. Az orosz uralkodók közül pedig én vagyok a leghülyébb, mert segítettem az osztrákoknak leverni a magyar lázadást."
Ehhez hozzá kell tenni a hadjárat nyomán feltámadt, a Habsburg-kormány által ügyesen támogatott és felhasznált magyar Oroszország-gyűlöletet. Éppen ezért a magyarok az első világháború frontjain különös hevességgel harcoltak az orosz csapatok ellen.
És az sem véletlen, hogy a Vörös Hadsereg magyar katonái a forradalom legönzetlenebb harcosai közé tartoztak – a cári Oroszország elleni szempontok túlságosan komolynak bizonyultak. (Ahogy korunkban Alekszandr Prohanov író fogalmazott: "A megfizetett nemzetközi adósság szörnyű.")
Van egy újabb epizód a történelemben a magyar hadjárattal kapcsolatban: 1941 nyarán (valójában március 20-án P.Gy.) – szó szerint a háború előestéjén – a Szovjetunió visszaadta Magyarországnak a Paskevics által zsákmányolt – az akkori forradalmi hadsereg – harci zászlóit és ereklyéit, cserébe több tucat kommunista foglyot, köztük Rákosit Mátyást, a Magyar Népköztársaság leendő vezetőjét kapták. E zászlók egy része alatt a magyarok szovjet csapatokkal harcoltak – hiszen Magyarország Hitler leghűségesebb szövetségesének bizonyult, aki szinte a végsőkig az oldalán harcolt.
És végül még egy mélyen szimbolikus pillanatról. Azok között, akik lelőtték az utolsó orosz cárt, I. Miklós dédunokáját, magyar önkéntesek is voltak. Egyikük a Nagy Imre, az 1956-os magyar események vezető embere nevezte el a világtörténelem első eseteként, amikor a szocializmus ellenségei nem ellenforradalmi, hanem forradalmi módszereket alkalmaztak ellene. De ez, ahogy a tévések szeretik mondani, egy teljesen más történet...
forrás: https://dzen.ru/a/ZlA9_o4kcG8_0enT
|
|
A cikkben szereplő térkép, az 1849-tavaszi-nyári hadmozdulataival
|
|
|
Magyar fegyveresek (nemzetőr, szabadcsapatos, német légiós)
|
|
|
Az 1848-49-es szabadságharc csatái
|
2024.05.25.
Utolsó módosítás: 2024.06.01.
Utolsó módosítás: 2024.06.01.