1944 Holland, near of Eindhoven
1:76
Pintér György - Múzeumi krimik Üdv mindenkinek! Második makett,amit bemutatok itt a Makettinfón. (Akit érdekel melyik volt az első,az írja a kommentbe,és én válaszolok)

Ezt a kis diorámát szeretném bemutatni,hogyan is készül(t). Ezt a makettet szintén Az Elit Alakulat című film ihlette. Hollandia 1944 ősze, Operation Market Garden (ez volt a hadművelet neve), amivel gyorsan véget akartak vetni a szövetségesek a háborúnak még karácsony előtt. Na de ennyit a történelemről, nézzük a diorámát.

Az alap:

Az alap hungarocellből készült,amit bekentem faragasztóval és olcsó WC-papírral borkoltam, hogy a hibákat eltüntessem. A fák készítését az Építsünk Diorámát II. című könyvből és a hobbyvasut.hu-tól „loptam”. Ezt elkezdtem beburkolni faragasztóval, majd gyurmával, majd ismét faragasztóm,és ezután lehetett a kérget kialakítani. A villanyoszlop hurkapálcikából készült, a drótok vékony rézhuzalok. A fű a Noch terméke, szép hosszúszálú. (A filmben is elég magas volt az aljnövényzet.) A "telepítést" kézzel végeztem kb 4 óra alatt!

Tervezek még rá sövényt is, csak a "keretbe" egyenlőre nem fért bele. (Amint sikerül,frissítem a cikket.) Az utat finomra őrőlt homok és vízzel hígított faragasztóval készítettem, majd hajszárítóval megszárítottam,és ezután egy kis faragasztót kentem rá, majd ráőröltem egy kis pasztellkrétaport. Ezután lakkal átkentem, ami friss sár
hatását kelti (legalábbis szerintem).

Sherman Firefly:

Ez a Revell terméke,ami szerintem régi szerszámozással
készült, de ettől függetlenül szép, kidolgozott. A tank törzsén eredetileg hosszabb sárvédő volt, de a valóságban voltak olyan Firefly-ok, amiken nem volt. Így hát le kellet vágni és lecsiszolni. Következett a festés, amit Olívzöld és fehér keverékével értem el.
A festést kézzel készítettem, mivel ezeknek a tankoknak nem volt egyenletes a felületük,és ezt 1:76-os méretarányban így találam célravezetőnek. Ezután következett a matricázás, ami nem jelentett nehézséget. A lánctalpakat akril feketével festettem, majd szárazecseteltem,ezután pedig saraztam. Ezt úgy értem el hogy PVA-ragasztóval (egyszerű,folyékony papírragasztó) bekentem,ezután ugyanazt a pasztellkrétaport ráőröltem, mint az alapon a „sárra”. Ezután újabb szárazecsetelés következett,majd felhelyeztem a tankra, ami nem volt egy egyszerű feladat. (mit várjon az ember 1:76-os méretarányban…..) Ezután ugyanez a ragasztó és pasztellkrétapor keveréke került a tankra is elég bőségesen. Ezt követte az egész tank szárazecsetelése, majd ismét pasztellkrétaport őröltem magára a tankra és az ujjammal elkezdtem dörzsölni, ami azt eredményezte,hogy a résekben „megült” a por, mint a valóságban. Majd egy B-s cruzával a nyílások helyeit kicsit bekentem, majd lakkoztam matt lakkal az egészet. Ezzel megvoltam. Remélem tetszik nektek!
Oldalról
Oldalról
Szemből
Szemből
Az alap
Az alap
A sár
A sár
Elrendezés
Elrendezés
Hátulról
Hátulról
A pásztázó tank
A pásztázó tank
Oldalasan
Oldalasan
Szemből
Szemből
Fentről
Fentről
Az egyik fa
Az egyik fa
A sár
A sár
A Firefly
A Firefly
A fű
A fű
Lombozat
Lombozat
Hells Highway
Hells Highway
A Firefly felülről
A Firefly felülről
Jön a "dög"
Jön a "dög"
Fa & Firefly
Fa & Firefly
Eindhoven 15km
Eindhoven 15km
Szemből
Szemből
Az oszlop
Az oszlop
A lombkorona
A lombkorona
A szögesdrót
A szögesdrót
Az aljzat
Az aljzat
Az egész
Az egész
2011.04.04.
Utolsó módosítás: 2011.08.06.
szecsigeri, Mikepércs
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
denkmeyer
2011.04.13. 07:34:50
Szia!Szerintem jó lesz. A Sherman egyébként egy nagyon régi Matchbox készlet, de az árát megéri.
Luthor
2011.04.13. 10:36:04
Csak az alaphoz szólnék hozzá: túlságosan statikus így, mert a szélekkel párhuzamosan (túlontúl szabályos elrendezés) fut minden. Javaslom, hogy legközelebb átlósan, de nem 45 fokban állítsd be a hosszanti elemeket (út, árok, miegymás). Az eredmény sokkal valószerűbb, mozgalmasabb lesz, meglátod.
szecsigeri
2011.04.13. 15:36:07
Üdv!
Köszönöm észrevételeiteket. Luthor az árkot azért csináltam így mert a flmben is így láttam! De még a fákon tudok
állítani, az nem gond! :) A Sherman-t azthiszem 1200 ft-ért vettem, ami szerintem nem pénz érte!
Hornet102
2011.04.13. 19:27:28
Gratula az eddigi munkádhoz! A "szentjános bogár" nagyon szép lett! Ismerem ezt a kittet még a Matchbox időből és nem rossz! Csak hát húgom egy takarítás során sima 75mm-es Shermant "fejlesztett" belőle! Nem kötekedésnek szánom, de a filmben nem láttam Firefly-t, Shermant és Cromwelt azt hiszem igent, de Fire-re nem elkészem, majd megnézenm azt a részt...A valóságban természetes, hogy jelen voltak Hollandiában. Még egyszer gratula, mert jó lett! Alig várom a frissétés képeit. Ha elfogadsz egy tanácsot, talán jól mutatna, ha lenne valahol a dión egy elhagyott narancssárga zászló. Ez csak egy tipp, ha már a filmet hoztad fel alapként. Egyáltalán nem akarok belszólni, CSAK javaslat!
Még egyszer Szép Munka!
Luthor
2011.04.13. 22:05:20
Félreértettél. Nem az árokkal magával van a gond, hanem azzal, hogy az alap szélével párhuzamosan fut. Egyik szélén árok, másik szélén út, ez így nagyon művi. Nézz szét a neten, meg fogod érteni, hogy mit értek szabálytalanabb elrendezés alatt. Egy diorámát ugyanúgy meg kell tervezni, szerkeszteni, mint egy rajzot, festményt, vagy egy épületet.
szecsigeri
2011.04.14. 15:21:15
Üdv!
Hornet102! Igen, tényleg nincsenek a filmben de maga a fim ihlette ezt a diorámát! Ja és mindjárt jönnek a frissítések mivel a fák elkészültek!! :) Luthor köszönöm, majd legközelebb erre is odafigyelek! De ezt úgy nézzétek hogy az első dio-m :)Üdv és köszönöm a kritikákat:! :)
Lac_us
2011.04.15. 17:01:35
Szia!

CSak egy dolog nem az amerikaiak hanem az angolok akarták a Market Garden-t, pontosabban Montgomery ötlete volt.
szecsigeri
2011.04.15. 19:48:04
Üdv! Akkor valamit elnéztem! Köszi az infót! :)
szecsigeri
2011.04.16. 22:40:03
Üdv! Örömmel jelentem az alappal elkészültem! :) A fákon már csak a lombozatot kell elkésszíteni. Hornet102 megfogadtam a tanácsod és készítettem rá egy narancssárga zászlót. Még egy aknamezőt jelző szögesdrótót akarok a szélére! Holnap jön a frissítés! :)
Hornet102
2011.04.18. 16:09:33
Újabb gratuláció! S köszönöm, hogy került a dióra egy narancs zszló!
Tudom apróság, de akkor is köszönöm!
Csak így tovább! Nagyon szép munka!:)
szecsigeri
2011.04.18. 18:36:23
Örülök, hogy tetszik! Már készül rá a szögesdrót is! Még esetleg valami ötlet, hogy hogyan tehetném
"háborúsabbá" a környezetet?? :) Üdv és köszönöm még egyszer!
Hornet102
2011.04.18. 20:56:20
Azt a kis tapasztalatomat felhasználva, amit itt olvasásom óta szereztem, illetve amit a filmbenláttam:
A rész közepén, mikor a Sherman és Cromwell páncélosokban nagy pusztítást visz véghez az a pár Tigris és Jagpanther, szóval mikor vonulnak vissza, akkor elég nagy robbanások vannak. Két ötletem is van:
-egyszerűbb: egy-vagy két bombatölcsér, persze ha kivitelezhető
-bonyolultabb: a Firefly előre tőr, akkor - ha a filmhez ragaszkodva építed - egy kilőtt Sdkfz fél hernyótalpast lehetne a dióra tenni. Itt is ágaznak a lehetőségek: kilőtt, kiégett példány a füves részen, vagy egy hátrahagyott az árokban... Cromwell vagy egy "sima" Sherman a Firefly mögött araszolva...
Ezek csak javaslatok, NEM akarok semmit befolyásolni, nekem így is tetszik! Az is lehet, hogy valaki más ad egy jobb tippet, ami még szebbé teszi, az amúgy is tetszetős diódat! Csak önmagam ismétlem, mikor újból leírom:Gratulálok!:)
Marcell 0708
2011.04.19. 10:23:19
Hello!
Szerintem is jól haladsz, tetszik, de az szerintem egy kicsit fura hogy ott a sáros út és a fűközött
meg alig van sár
De egyébként nagyon jó lesz!!!
Üdv: Marcell
szecsigeri
2011.04.19. 14:29:56
Üdv!
Hornet 102 majd lehet egy kilőtt tankot rakok rá csak még később mert még nincs annyi tapasztalatom, hogy egy kilőtt
tankot tudjak csinálni. De 1/76-ban találtam Fujimi figurákat azt lehet rakok rájuk és köszönöm tanácsaidat sokat
segítettél! :) Marcell még sarazás lesz csak most a Revell 1/48-as A-10 Thunderbolt II-n dolgozok! Újabb frissítések
következnek mivel elkészült a szögesdrót és a fák is. A villanypóznára is megcsináltam a leszakadt vezetékeket! Üdv
Mindenkinek!
Robert
2011.04.19. 15:45:11
Üdv.!
Érdekes az elgondolásod és szépen haladsz a munkáddal, csak egy apró észrevételem van.
A tankot nagyon leharcoltnak csináltad meg(rozsda, kopás), erre a nyugati fronton nem volt
idő, mert a németek a harcba-vetéstől számítva 2-3 héten belül kilőtték őket. Ezért volt az
amerikai parancsnoki utasítás:"ha egy Tigris vagy Párduc van a területen, akkor min.
6vagy 7db amerikai harckocsit kell bevetni ellene.A Market Garden hadműveletben pedig
a németeknek volt 2 teljes Tigris századuk.
A másik észrevételem: túl zöld a fű és nagyon egységes, kellene közé elszórtan pár földes
rész és a zöld színt is pár helyen világosítani kellene.
Különben gratulálok az elképzeléshez, várom, hogy befejezd a munkát!
Robert.
szecsigeri
2011.04.19. 20:56:10
Üdv!
A fű közé én, konkrétan kenderkócot képzeltem berakosgatni, ide-oda. Én sárnak szántam azt a "rozsdát"! (Elnézést
ha nem úgy sikerült életem első tankja.) (Ezt is csak azért vettem, hogy kipróbáljam magam a tanképítésben és csodák-csodája,
bele is szerettem!) De még próbálkozok és köszönöm az elismerő szavakat, mivel láttam hogy ön milyen diorámákat hozott
össze! És köszönöm a további infót! Jó makettezést
Üdv!
vrauko
2011.04.19. 21:42:22
Szia,
nem kell of; csak simán Near Eindhoven. Kb. 1000 forintokér' lehet kapni kis zsebállványt a fényképelőgéphez, és ha arra teszed q gépet, akkor nem lesznek olyan homályosak a képek.
szecsigeri
2011.04.20. 15:53:27
Üdv!
Okés akkor átírom! Nem sikerült jól a fókuszálás és azért, de majd töltök fel új képeket!
Üdv!
punyam97
2011.04.20. 21:50:14
csak gratulálni tudok!
nekem is meg van a készlet csak én téli festéssel más matricával és dobozban lévő kis hiddal készitem el.
még 1szer gratula!
szecsigeri
2011.04.21. 09:08:49
Üdv!
Köszönöm a dícséretet! Oszd meg velünk is, mert én is kíváncsi vagyok rá! :)
Üdv!
punyam97
2011.04.21. 14:51:19
most áll festés alatt
punyam97
2011.04.21. 14:52:04
vszinű jövöhét szerdán kész lessz ha mégsem akkor +1 hét
Matthias
2011.04.23. 15:08:36
Sziasztok srácok, hogy működik itt a publikálás??
Csak azért kérdem, mert töltöttem fel egy cikket egy hete kb, és elviekben megtekinthető, de sehol sem került még elő.
punyam97
2011.04.24. 08:38:03
velem is ez van csak én már kb. 2 hónapja irtam egy cikket és azota nem láttam sehol pedig mindengol kerestem!!!!!!!!
szecsigeri
2011.04.24. 20:33:13
Üdv!
Én is így voltam vele, de írtam a Makettinfonak egy e-mailt, hogy aktiválják és aktiválták! :) Üdv!
punyam97
2011.04.25. 09:12:08
engem már nem érdekel! majd a "mi készül éppen"-be felrakom a firefly-T! MAJD OTT AKI AKARJA AZ KOMENTELI ÉS MEGNÉZI!
szecsigeri
2011.04.28. 14:46:33
Te tudod! Üdv
hobbista
2011.05.18. 11:28:01
Szia!
Szerintem a "zászló" hozzáadásával a mű nem lett se több, se kevesebb. A képeket nézegetve először nem tudtam eldönteni, mi az a narancssárga valami. Később rozsdás lemezdarabra gyanakodtam. A művedről általában nekem is az a véleményem, mint Luthor kollégának. Hornet102 második javaslata viszont hasznosabb. Inkább e szerint alakítsd.
szecsigeri
2011.05.18. 17:13:25
Csak azért raktam a zászlót, hogy csak "Hollandiásabb" legyen a mű. Még kilőtt, kiégett tankot somsem építettem de tervezek rá! Ha lenne esetleg valami segítség hogyan valósítsam meg szívesen várom! És köszönöm!
Üdv!
hobbista
2011.05.18. 22:24:44
Ne bonyolítsd túl a dolgot. Vegyél egy kisebb német harcjárművet vagy ágyút (amivel a szövetséges fegyverek könnyen elbántak), fúrj az oldalába egy lyukat, esetleg ha lánctalpas, úgy tedd fel rá a lánctalpat, mintha félig lefutott volna róla. Helyezd el az út mellett a füvön, mint félretolt járművet (ez csak javaslat), és tegyél köré szétszórva felszerelési tárgyakat, dobozokat, szíjakat stb...és ide tehetsz akár lyukas, szakadt horogkeresztes zászlót is.
Ez most egy igen egyszerű módszer, de ha így megcsinálod, szerintem sokkal élethűbb lesz a dio.
szecsigeri
2011.05.19. 06:46:02
Rendben megpróbálom! A közeljövőben el fogom készíteni és köszönöm a segítséged! :)
Üdv!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció