1972 Skyline GT-R

Skyline GT-R '72

1:24, Aoshima
Pintér György - Múzeumi krimik A Kit:
Nos,kezdjük az elején. 15 év kihagyás után újból belevágtam a makettezésbe. Mindig is szerettem volna építeni egy ’72-es Skyline-t, így most végre rászántam magam a beszerzésére. Dilemmáztam, hogy a Fujimi, a Tamiya vagy az Aoshima kitjét vásároljam-e meg,és végül is az utóbbira esett a választásom. A doboz kibontása után már láttam, hogy a három közül a lehető legrosszabbat sikerült megvennem. Sok pozitívumot nem tudok mondani, egyedül a kasztni és a belsőtér az, ami tényleg szépen van kidolgozva, illetve nagyon örültem a fotómaratott feliratoknak is, minden más viszont kritikán aluli! Az alváz,úgy ahogy van, botrány. Az egész kipufogórendszer egybe van öntve, az olajteknő szintén, a kerékfelfüggesztések nevetségesek, féktárcsák nincsenek,és a motor sem kapott kidolgozást semmilyen formában. Ennél vannak jóval minőségibb Aoshima-kitek is (van belőlük a szekrényemben pár), ezt sajnos nagyon elszúrták a készítők.

Az autót az alváz építésével kezdtem, a kipufogóvégeket levágtam és villanyszerelésnél használt fém érvéghüvelyt ragasztottam a helyükre, majd a rést putty-val betömködtem. Sorja ugyan nem nagyon volt sehol, de amilyen kevés alkatrészből kellett dolgozni, 2010-ben ezt azért már nem nevezném pozitívumnak. A kerékfelfüggesztések összerakása után tátongó rések maradtak a doblemezen, ezek mögé fekete színű posztóanyagot ragasztottam. Az már csak hab volt a tortán, hogy miután kész lett az alváz, a jobb hátsó és a bal első kerekek nem értek le a talajra. Az elsőt hamar kijavítottam, a rugó fölé egy műanyag gyűrűt raktam, ez kicsit megemelte a kereket, a hátsónál már nagyobb gondban voltam, de hellyel-közzel azt is sikerült megoldanom. A kasztnit Tamiya Bright Orange spray-vel fújtam, a többi alkatrész ecsettel lett lekenve, többek között azért, mert lusta voltam elővenni az airbrush készletet (pedig 3féle pisztolyom is van itthon), másrészt meg már annyira elment a kedvem a gyatra minőség miatt, hogy úgy voltam vele,jó lesz ez így.

Custom Parts:
A leglátványosabb kiegészítők a kerekek. Az Aoshima Star-Shark Slick 14”-os készlete került beépítésre, hozzáteszem,a szépségnek ára van, közel annyiba fájt a négy kerék,mint maga az autó. Egyébként a gyárilag mellékelt kerekek borzasztóak, a felni sorjás, a krómozás csúnya, a gumik minősége pedig a vicc kategóriájába sorolhatók. A D1 Grand Prix matricák szintén az Aoshima termékei, ezeket a GT-C felnikészlethez mellékelték. A kipufogóvégek ugye a már fent említett megoldással készültek,ill. az első lökhárító tartópilléreit is így csináltam, amikbe festés után forrasztóónt hajtogattam. A két első ülést is kicseréltem, ezek egy Nismo 350Z maradékai, a hátsó lökhárító helyét pedig betömítettem.
Amik kimaradtak:
A komplett hátsó lökhárító az indexekkel együtt, az első lökhárító, az oldalindexek (ezeket levágtam), a csomagtér alatt lévő Skyline logó (ezt lecsiszoltam) és a hátsó szárny.

Nagyjából így hirtelen ennyi jutott eszembe, végezetül pedig egy jó tanács: Az Aoshima ezen készletét messziről kerülje el mindenki, a gyárilag mellékelt alkatrészekből lehetetlen szépre megépíteni, a kiegészítőket pedig drágán mérik. Aki jobb minőségű makettre és kevesebb bosszúságra vágyik, az mindenképpen a másik két japán gyártó valamelyikét válassza...
01
01
02
02
03
03
04
04
05
05
06
06
07
07
08
08
09
09
10
10
11
11
2010.11.08.
Utolsó módosítás: 2010.12.07.
gabrielguess, Dunakeszi
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
sziklakks
2010.11.09. 12:46:06
Jó lett ez!Nekem a Tamiya kiadása van meg(készen).Arra semmi panaszom nem volt.Tökéletes!Pontos kaszni,a felnik jók,minden passzol,szép utastér,szép motor.:)
gabrielguess
2010.11.09. 12:58:54
Köszi, sajnos a képek elég rossz minőségűek...egyébként tervbe van még pár ilyen stílusú gép beszerzése...csak nálunk sajna nem nagyon kapni azokat amik nekem kellenének...
hobbista
2010.12.27. 15:50:21
Ilyenkor mindig elhülve tapasztalom, hogy születésem évében még hol járt az autóipar (még Japánban is), és azóta milyen fejlődésen esett át. Amúgy nem rossz a végeredmény!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció