Közel harminchat éves makettezői pályafutásom egyik nagy élményét éltem meg az idén és erről szeretnék megosztani veletek néhány képet.
Az a megtiszteltetés ért, hogy zsűritagként résztvehettem a Model World Saga (MWS) harmadik rendezvényén.
3. World Model Saga 2026. július 11-12.
Az eseményre Guangzhouban, vagy népszerű magyar átírással: Kuangcsouban került sor, 2026 07.11.-12.-én. Magyarországról ketten utaztunk ki, a Bolyai Makett Klub Egyesület elnöke, Szabó Zoltán és én. Ezen a rendezvényen mi képviseltük a legnagyobb hazai és nemzetközi makettező eseményt, a Mosonshowt is.
Utunk csütörtökön, 07.09.-én, 12:45-kor kezdődött a Liszt Ferenc repülőtéren.
A 10 órás út elég egzotikus helyek felett vezettet el. Lehet, hogy egyszer érdemes lesz nappal is arrafelé repülni.
Az időeltolódás miatt a 10 órás úthoz még 6 óra jött hozzá, így a csütörtökön megkezdett utazás péntek reggel 5:30-kor ért véget Kuangcsouban.
A szálloda 21. emeletéről pedig ilyen volt a kilátás:
A szervezők már pénteken bevittek a rendezvényre bennünket. Persze itt még nem volt érdemi látnivaló, mert akkor állították össze a pavilonokat és az asztalokat. A táblára viszont már ki voltak írva a zsűricsapatok.
Én a koreai makettezőkkel zsűriztem hajó kategóriában. Közülük páran már jártak Mosonmagyaróváron is.
Péntek este városnézés volt a program. Zolival elmentünk a Kuangcsou TV Csillagászati és Kilátótoronyba, amely a város egyik nevezetessége.
A látogatók által elérhető legfelső szabadtéri platform 488 méteren található. Ennek a platformnak a peremén sínrendszeren haladó kilátógömbök vannak, melyek, kb. 15 perc alatt tesznek meg egy kört. A kilátás úgy vélem megérte a sorbaállást.
Szombaton pedig megnyitott a kiállítás, melynek teljes területe kb. 8.000 m2 volt. Az alsó szinten a gyártók pavilonjai voltak.
Ezeknél a gyártóknál lehetett pár árdekes dolgot látni. Ezek elsőre például egyszerű vitrineknek tűnnek:
Az első részük valóban az és ahogy látható bennevannak a többnyire 3d nyomtatott figurák. A hátsó részük azonban egy kijelző, amelyre tetszőleges hátteret lehet vetíteni. A gyíknál például egyszercsak az erdő helyett egy üreg bejárata jelent meg, így úgy tűnt, mintha a gyík a föld alatt lenne.
A földszint után, az emeleten a verseny, valamint a kisebb gyártók asztalai kaptak helyet. Ahogy a cikk alatti képeken is látható, volt bőven néznivaló itt is.
Viszont sajnos gondolom sokaknak feltűnt, hogy kevés harcjármű, repülő és hajó van a képeken. A hajós képeket egy külön cikkben mutatom meg, így ebből a sorozatból azért hiányoznak. Viszont miért volt kevés harcjármű és repülő? Nos, ez a rendezvény elsősorban a figurák és a sci-fi kedvelőinek jelentett nagy élményt. A versenymunkák közel kétharmada valamilyen figura vagy robot volt.
A szervezők szombat este vacsorát adtak a zsűritagok és egyéb meghívott vendégek részére.
Az eredményhirdetés pedig vasárnap délután volt.
Mivel a gépünk kedden 0:50-kor indult vissza, így hétfőn Zolival elmentünk várost nézni és bevásárolni.
A bevásárlásból természetesen nem maradhatott ki egy jó kis makettbolt.
Végül éjjel elindultunk hazafelé és kedd reggel szálltunk le Budapesten.
Sajnos a rendezvényen volt pár szervezési hiba, de ahogy a cikk elején írtam, számomra nagy élmény volt elmenni oda. Jó volt találkozni emberekkel, akik noha távol élnek tőlem, de ugyanazt a hobbit űzik mint én, és jó volt látni egy kicsit más kultúrát is.