43.M Turán III közepes harckocsi
1:72, IBG Models
No.72049 (2017)
Pintér György - Múzeumi krimik
A legnagyobb számban gyártott magyar páncélos harcjármű, a Turán sajnos már azelőtt elavult, hogy 1944 tavaszán a hadszíntérre került volna, bár a mérnökök a gyorsan változó körülményekre reagálva az eredeti 4 cm-es löveges alaptípus mellé már 1942 elejére megalkották a valamivel erősebb, 7,5 cm-es ágyúval ellátott változatot. Ez azonban - lévén, hogy fő fegyverként a rövid csövű 41.M L/31 löveget választották - még mindig gyengének bizonyult a várható ellenfelek legtöbb típusával szemben.
Az események sajnos a félelmeket igazolták: az 1944 tavaszi-nyári harcok során a Turán II is alulmúlta a szovjet oldalon harcoló T-34, vagy M4 Sherman harckocsikat.
A Turán III - nem meglepő módon - a Turán II továbbfejlesztése: a mérnökök célja a tűzerő fokozása volt az új, nagyobb hatású löveggel. Ennek beépítése azonban az eredeti tornyokba nem volt lehetséges, így a jármű ezen részét alaposan át kellett tervezni - ki kellett bővíteni.
Fő fegyvernek a német PaK-40 páncéltörő löveg magyar licencét, a 7,5 cm-es 43.M löveget választották. Ennek sorozatgyártását hazai bázison, a diósgyőri lövegüzemben tervezték beindítani, ez azonban az anyag- és kapacitáshiány, majd a szövetséges bombázások miatt már nem kezdődhetett meg, a lövegből csak 2 darab demópéldány épült, melyeket a Turán III és a Zrínyi I prototípusaiban próbáltak ki.
A védelmet is igyekeztek erősíteni: 25 mm-es rátétlemezekkel erősítették meg az eredetileg 50 mm-es homlokpáncélzatot és itt is lehetővé tették a már kipróbált 6,3 mm-es lyukacsos köténylemezek felszerelését a járműtest oldalára és a torony köré.
A fejlesztésekkel együtt kb. 21 tonnásra hízott új páncélos harcértéke nagyjából a német Pz.Kpfw. IV. H változatával egyezett (volna) meg, tehát 1944-45-ben legfeljebb már másodikvonalbeli, lassan elavuló típus lett volna, amely még így is nagy szolgálatot tehetett volna a Honvédségnek.
Azonban hiába állt már 1944 elején készen a prototípus, az általános anyaghiány, a kapacitások szűkössége, majd a bombázások nyomán a termelés bedőlése miatt a sorozatgyártás már nem indulhatott be.
Megmondom őszintén, alapvetően pesszimista alkatként még a 2010-es évek elején sem mertem volna még kis tétben sem fogadni arra, hogy a II. világháborús magyar gyártású páncélosokat valaha kiadja bárki is fröccsöntött változatban, ám az IBG megtette! A Toldi-sorozat után belevágtak a Turán-sorozatba is (azóta már a Nimród is kijött), és nem is akármilyen minőségben! A típust - a cégre jellemző "egy rókáról az összes bőrt" filozófiájának megfelelően - alaposan kivesézték: kiadták a 40.M Turán I, a 41.M Turán II és a 43.M Turán III változatot is (majd a sorozat folytatásaként a Zrínyi I és II is megjelent 2017-ben).
A gyártó igyekezett odafigyelni a változatok közti különbségekre: például a tornyon kívül a Turán I és II más-más testtel került a dobozba, hiszen utóbbinál átalakították a vezető búvónyílását.
A kitek minősége pazar: a részletek finomak és szépek, a szegecsek, a zsanérok, stb. a helyükön vannak, az apróbb alkatrészek (sáncszerszámok, emelők, kipufogók, stb.) mind-mind kis ékszerek.
Hibaként lehet felróni, hogy az IBG elfeledkezett a tornyon lévő (és ezért elég látványos) antennacsonkról, így azt kénytelenek leszünk a meglévő alkatrész lemásolásával, vagy szkreccsből pótolni. További részletezésként érdemes még a torony négy sarkára elkészíteni az emelőkampókat, illetve a test jobb oldalára a vontatókötél tartóit és magát a drótkötelet is. Anno a jármű orrán, a felépítmény frontpáncél előtti részén tárolták a pótlánctalpszemeket, ezek leszorító pántja fényképek alapján sztirolból könnyen pótolható - miután a készletekben ezt sem találjuk meg. Szintén magunknak kell gondoskodnunk a jobb első sárhányón, a lámpa mellett található kürtről is. Rejtélyes okból az IBG a hátsó helyzetjelző lámpákat valamiért a felépítmény farlemezére öntötte (ráadásul pont fordítva...), holott ezek a sárhányókon voltak. Aki érez hozzá kedvet, lefaraghatja és áthelyezheti ezeket is.
A Turán III-hoz új öntőkereteken kapjuk az új tornyot és a löveget, ám nagy meglepetésemre kihagyták belőle azt a keretet, amely a felépítmény homlokpáncélját tartalmazná! Ami még érdekesebb, hogy az összerakási útmutatóban a kereteket ábrázoló rajzon sem szerepel a "J" jelű keret, melyen rajta kellene legyen ez az alkatrész… Némi facebookos-messengeres levelezés után pár hét múlva postás hozta a kis "bubis" borítékot, melyben pótolták a hiányt - sőt így lett még egy plusz Turán II tornyom is…
Az építés ezek után - átverekedve magam a futómű "milliónyi" görgőjének levágásán-sorjázásán-felragasztásán - sétagaloppá változott, egészen a kötényzet tartólemezeiig: az alig 2-3 mm-es kis rézdarabkák alakra hajlítgatása-felragasztgatása alaposan próbára tette a türelmemet, a kézügyességemet és a látásomat!
Miután az összerakással végeztem, jöhetett a festés. Ezúttal egyszínű zöld kamó mellett döntöttem, melyet a Vallejo 70.850 olajzöld és 70.984 vörösesbarna keverékéből kutyultam ki. A fotomaratott perforált köténylemezeknél annyit csaltam, hogy azokat előbb AK Russian Green spray festékkel fújtam le (két rétegben), majd ezt ecsetelgettem át óvatosan a Vallejo színekből kevert zölddel, hogy ne tömítsem el a festékkel az apró kis lyukakat.
Az alapszín megszáradása után következett a vödöring. Tamiya barna paneliner lötyivel folyattam be a részleteket, az éleket, szegecseket, apróbb részleteket szárazecsetelésel próbáltam kihangsúlyozni, végül a porozás-sarazás AK pigmentekkel történt.
Aztán felékszereztem a kis páncélost. Felkerültek a külön megfestett kipufogók, sáncszerszámok, emelők, pótgörgők.
A matricázás nem tartott sokáig: a test oldalára és a motorháztetőre gyorsan felkerült az 1942-ben bevezetett fehérkeresztes hadijel. Mivel végül egy sosemvolt, fiktív példány elkészítése mellett döntöttem, elől a frontpáncélra és hátul a pótgörgő mellé az 1. páncéloshadosztály rombuszos-buzogányos jelvényét és egy légből kapott rendszámot (2H-830) biggyesztettem.
És elérkeztem a végjátékhoz: a köténylemezekhez! Itt volt bennem egy kis félsz, hogy a szintén előre, már a lapon lefestett maratott réz alkatrészeket hogyan fogom majd pillanatragasztóval tökéletesen a helyükre ragasztani, de végül könnyebb dolgom volt, mint vártam. A toronykötényt sehogy se bírtam szépen formára hajlítani, így azt elemeire vágtam és úgy ragasztottam fel: a hátsó lemezzel kezdtem, innen a többi helye már adta magát. A test kötényezéséhez folyamatosan bűvöltem az összerakási útmutató oldalnézeti rajzát, hogy legalább nagyjából be tudjam lőni az első lemez pontos helyét, de miután ez megvolt, a többit már csak hozzá kellett igazítani - én voltam a legjobban meglepve, hogy nem lett csálé az egész…
Utoljára még a test-köténylemezek alját is kissé "besároztam" némi pigmenttel, majd egy matt lakkal le is zártam a történetet.
Manapság akkora luxusban élünk, hogy nemcsak gyantából, de fröccsöntött kitben is létezik már 1/72-ben magyar páncélos személyzet (az Orion jóvoltából - bár ebben a készletben csak korai olasz bőrcuccos, meg posztóujjas-bőrmellényes harcosokat találunk). Ám én mégsem éltem ezekkel a lehetőségekkel, helyette egy ősi Esci/Ertl Marder III készlet német rohamtüzérét faragtam át magyarrá, kihasználva a tényt, hogy a 42.M páncélos egyenruha szinte teljesen megegyezett a korabeli német harckocsizó katonák híres fekete uniformisával - csak fekete helyett "füstszürke" színben viselték ezt katonáink. Kissé átalakítottam a figura eredeti testtartását és a pisztolytáskát áttettem a bal csípőről a jobb oldalra. Az átfaragás másik jelentősebb része a fejfedőt érintette: a német feldmützét kellett átkalapálni magyar bocskaivá, és már kész is volt az 1944-es harcok magyar páncélos katonája.
Az események sajnos a félelmeket igazolták: az 1944 tavaszi-nyári harcok során a Turán II is alulmúlta a szovjet oldalon harcoló T-34, vagy M4 Sherman harckocsikat.
A Turán III - nem meglepő módon - a Turán II továbbfejlesztése: a mérnökök célja a tűzerő fokozása volt az új, nagyobb hatású löveggel. Ennek beépítése azonban az eredeti tornyokba nem volt lehetséges, így a jármű ezen részét alaposan át kellett tervezni - ki kellett bővíteni.
Fő fegyvernek a német PaK-40 páncéltörő löveg magyar licencét, a 7,5 cm-es 43.M löveget választották. Ennek sorozatgyártását hazai bázison, a diósgyőri lövegüzemben tervezték beindítani, ez azonban az anyag- és kapacitáshiány, majd a szövetséges bombázások miatt már nem kezdődhetett meg, a lövegből csak 2 darab demópéldány épült, melyeket a Turán III és a Zrínyi I prototípusaiban próbáltak ki.
A védelmet is igyekeztek erősíteni: 25 mm-es rátétlemezekkel erősítették meg az eredetileg 50 mm-es homlokpáncélzatot és itt is lehetővé tették a már kipróbált 6,3 mm-es lyukacsos köténylemezek felszerelését a járműtest oldalára és a torony köré.
A fejlesztésekkel együtt kb. 21 tonnásra hízott új páncélos harcértéke nagyjából a német Pz.Kpfw. IV. H változatával egyezett (volna) meg, tehát 1944-45-ben legfeljebb már másodikvonalbeli, lassan elavuló típus lett volna, amely még így is nagy szolgálatot tehetett volna a Honvédségnek.
Azonban hiába állt már 1944 elején készen a prototípus, az általános anyaghiány, a kapacitások szűkössége, majd a bombázások nyomán a termelés bedőlése miatt a sorozatgyártás már nem indulhatott be.
A makett
Megmondom őszintén, alapvetően pesszimista alkatként még a 2010-es évek elején sem mertem volna még kis tétben sem fogadni arra, hogy a II. világháborús magyar gyártású páncélosokat valaha kiadja bárki is fröccsöntött változatban, ám az IBG megtette! A Toldi-sorozat után belevágtak a Turán-sorozatba is (azóta már a Nimród is kijött), és nem is akármilyen minőségben! A típust - a cégre jellemző "egy rókáról az összes bőrt" filozófiájának megfelelően - alaposan kivesézték: kiadták a 40.M Turán I, a 41.M Turán II és a 43.M Turán III változatot is (majd a sorozat folytatásaként a Zrínyi I és II is megjelent 2017-ben).
A gyártó igyekezett odafigyelni a változatok közti különbségekre: például a tornyon kívül a Turán I és II más-más testtel került a dobozba, hiszen utóbbinál átalakították a vezető búvónyílását.
A kitek minősége pazar: a részletek finomak és szépek, a szegecsek, a zsanérok, stb. a helyükön vannak, az apróbb alkatrészek (sáncszerszámok, emelők, kipufogók, stb.) mind-mind kis ékszerek.
Hibaként lehet felróni, hogy az IBG elfeledkezett a tornyon lévő (és ezért elég látványos) antennacsonkról, így azt kénytelenek leszünk a meglévő alkatrész lemásolásával, vagy szkreccsből pótolni. További részletezésként érdemes még a torony négy sarkára elkészíteni az emelőkampókat, illetve a test jobb oldalára a vontatókötél tartóit és magát a drótkötelet is. Anno a jármű orrán, a felépítmény frontpáncél előtti részén tárolták a pótlánctalpszemeket, ezek leszorító pántja fényképek alapján sztirolból könnyen pótolható - miután a készletekben ezt sem találjuk meg. Szintén magunknak kell gondoskodnunk a jobb első sárhányón, a lámpa mellett található kürtről is. Rejtélyes okból az IBG a hátsó helyzetjelző lámpákat valamiért a felépítmény farlemezére öntötte (ráadásul pont fordítva...), holott ezek a sárhányókon voltak. Aki érez hozzá kedvet, lefaraghatja és áthelyezheti ezeket is.
A Turán III-hoz új öntőkereteken kapjuk az új tornyot és a löveget, ám nagy meglepetésemre kihagyták belőle azt a keretet, amely a felépítmény homlokpáncélját tartalmazná! Ami még érdekesebb, hogy az összerakási útmutatóban a kereteket ábrázoló rajzon sem szerepel a "J" jelű keret, melyen rajta kellene legyen ez az alkatrész… Némi facebookos-messengeres levelezés után pár hét múlva postás hozta a kis "bubis" borítékot, melyben pótolták a hiányt - sőt így lett még egy plusz Turán II tornyom is…
Az építés ezek után - átverekedve magam a futómű "milliónyi" görgőjének levágásán-sorjázásán-felragasztásán - sétagaloppá változott, egészen a kötényzet tartólemezeiig: az alig 2-3 mm-es kis rézdarabkák alakra hajlítgatása-felragasztgatása alaposan próbára tette a türelmemet, a kézügyességemet és a látásomat!
Miután az összerakással végeztem, jöhetett a festés. Ezúttal egyszínű zöld kamó mellett döntöttem, melyet a Vallejo 70.850 olajzöld és 70.984 vörösesbarna keverékéből kutyultam ki. A fotomaratott perforált köténylemezeknél annyit csaltam, hogy azokat előbb AK Russian Green spray festékkel fújtam le (két rétegben), majd ezt ecsetelgettem át óvatosan a Vallejo színekből kevert zölddel, hogy ne tömítsem el a festékkel az apró kis lyukakat.
Az alapszín megszáradása után következett a vödöring. Tamiya barna paneliner lötyivel folyattam be a részleteket, az éleket, szegecseket, apróbb részleteket szárazecsetelésel próbáltam kihangsúlyozni, végül a porozás-sarazás AK pigmentekkel történt.
Aztán felékszereztem a kis páncélost. Felkerültek a külön megfestett kipufogók, sáncszerszámok, emelők, pótgörgők.
A matricázás nem tartott sokáig: a test oldalára és a motorháztetőre gyorsan felkerült az 1942-ben bevezetett fehérkeresztes hadijel. Mivel végül egy sosemvolt, fiktív példány elkészítése mellett döntöttem, elől a frontpáncélra és hátul a pótgörgő mellé az 1. páncéloshadosztály rombuszos-buzogányos jelvényét és egy légből kapott rendszámot (2H-830) biggyesztettem.
És elérkeztem a végjátékhoz: a köténylemezekhez! Itt volt bennem egy kis félsz, hogy a szintén előre, már a lapon lefestett maratott réz alkatrészeket hogyan fogom majd pillanatragasztóval tökéletesen a helyükre ragasztani, de végül könnyebb dolgom volt, mint vártam. A toronykötényt sehogy se bírtam szépen formára hajlítani, így azt elemeire vágtam és úgy ragasztottam fel: a hátsó lemezzel kezdtem, innen a többi helye már adta magát. A test kötényezéséhez folyamatosan bűvöltem az összerakási útmutató oldalnézeti rajzát, hogy legalább nagyjából be tudjam lőni az első lemez pontos helyét, de miután ez megvolt, a többit már csak hozzá kellett igazítani - én voltam a legjobban meglepve, hogy nem lett csálé az egész…
Utoljára még a test-köténylemezek alját is kissé "besároztam" némi pigmenttel, majd egy matt lakkal le is zártam a történetet.
A figura
Manapság akkora luxusban élünk, hogy nemcsak gyantából, de fröccsöntött kitben is létezik már 1/72-ben magyar páncélos személyzet (az Orion jóvoltából - bár ebben a készletben csak korai olasz bőrcuccos, meg posztóujjas-bőrmellényes harcosokat találunk). Ám én mégsem éltem ezekkel a lehetőségekkel, helyette egy ősi Esci/Ertl Marder III készlet német rohamtüzérét faragtam át magyarrá, kihasználva a tényt, hogy a 42.M páncélos egyenruha szinte teljesen megegyezett a korabeli német harckocsizó katonák híres fekete uniformisával - csak fekete helyett "füstszürke" színben viselték ezt katonáink. Kissé átalakítottam a figura eredeti testtartását és a pisztolytáskát áttettem a bal csípőről a jobb oldalra. Az átfaragás másik jelentősebb része a fejfedőt érintette: a német feldmützét kellett átkalapálni magyar bocskaivá, és már kész is volt az 1944-es harcok magyar páncélos katonája.
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
|
|
43.M Turán közepes harckocsi 1/72 IBG Models
|
2025.03.02.