Dora; 5. megépített makettem

Focke-Wulf Fw-190 D-9 Dora

1:48, Eduard No.84101
Pintér György - Múzeumi krimik Szeretném megmutatni nektek egy nemrég elkészült makettemet, 1/48-as FW 190D-9 es. Eduard készletet választottam, 3000 forintért jutottam hozzá a bontatlan új dobozhoz, azért örültem neki nagyon mert jó áron volt. Ez a kedvenc gépem, ráadásul az első 1/48-as makettem. Történelmet kihagynám, inkább a készletről próbálok írni pár dolgot.
6 db öntőkeret van, amiből az egyik a szélvédőket tartalmazza és a célkeresztet (nem tudom a pontos nevét majd valaki kijavít). Ami nagyon tetszett a kabintetőknél, hogy többet is adtak hozzá, így lehet könnyedén zártan és nyitottan megépíteni.
1. Fülkéről annyit, hogy nem sokat látni belőle még akkor se, ha nyitottan van megépítve, de ez a repülő típusra jellemző szerintem. Szépen beépítettem pl. a pedálokat is, de kész maketten nem is látszik. 2. lépésnél a motort raktam össze, semmi gond nem volt, itt szépen illeszkedtek az alkatrészek. Időigényes, mert sok kis apró alkatrészből áll.
3. Kipufogó, ezzel volt egy kis gondom, mert nehéz szépen levágni a keretről, másodikat már inkább pici fűrésszel szedtem le, úgy nem sérült meg.
4. Géppuskák. Mivel nyitottan akartam építeni, így a lassabb és részletesebb megoldás jöhetett szóba, ha zártan építettem volna akkor csak a fedél aljára két kis csövet kell ragasztani.
5. Törzs. Itt már voltak illesztési hibák és hézagok, nem is kicsi, kimondottan csúnya volt tömítés, csiszólás... stb. Utána a szárnyaknál is, a törzshöz még jól illeszkedtek oldalról, de alul a motor és a fegyverrésznél már jó pár mm-t kellett reszelni.
6. Propeller. Ami a legjobban zavart, hogy kicsit beleér a törzsbe, de ez most már ilyen. Annyit reszeltem ezen a maketten, hogy egy kicsit el is ment a kedvem tőle, de a végére mikor már festeni kellett és matricázni az szuper volt. Szép, részletes panelvonalak és szegecselés, matricák is nagyon jók, egész jól lágyultak a micro sol-tól. Gunze akril festéket használtam, RLM színeket leginkább, a végén Gunze félfényes lakkal fújtam. Panelvonalakat nem húztam ki, nem láttam szükségét, mert így is látszanak. Festésről még annyit, hogy nem használtam preshadinget, hanem az eredeti színt egy kicsit világosítottam, és úgy fújtam fel a foltokat, bár ez a képeken nem biztos hogy látszik. Ja, és majdnem elfelejtettem a biztonsági övet saját magam készítettem maszkoló szalagból és rézdrótból. Remélem nem felejtettem el semmit. Remélem tetszik nektek és szívesen várom az építő jellegű kritikákat! Ha mégis kihagytam valamit akkor igyekszek hamar pótolni.
Mindenkinek jó makettezést kívánok!
2014-06-05 20.38.08
2014-06-05 20.38.08
2014-09-15 13.46.08
2014-09-15 13.46.08
2014-05-07 18.46.54
2014-05-07 18.46.54
2014-12-29 14.32.23
2014-12-29 14.32.23
2014-12-29 14.32.44
2014-12-29 14.32.44
2014-12-29 14.33.05
2014-12-29 14.33.05
2014-12-29 14.33.32
2014-12-29 14.33.32
2014-12-30 14.10.31
2014-12-30 14.10.31
2014.12.30.
Utolsó módosítás: 2015.02.08.
berkoka, Szigetújfalu
Kiss Bernát
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
bagdady
2015.01.25. 08:35:31
ez az 5.makett kitétel mit takar?
BBalázs
2015.01.25. 12:18:39
Nem vagyok profi a repülők építésében, de nekem nagyon tetszik! Szerintem egyáltalán nem baj, hogy a panelvonalakat nem emelted ki. Gut Arbeit! Mondom ezt úgy, hogy nekem is pihen egy 48-as a szekrényemben.
pigasos78
2015.01.25. 12:40:57
Szia! A panelvonalak pont annyira látszanak, amennyire kell. Viszont a futóművek, azok környékei és a láthatóvá tett nyitott részletek szerintem túl tiszták, sterilek... nem voltam még Focke-Wulf közelben, és olyan emberrel sem találkoztam még, aki ilyet üzemeltetett, de ez világ nem egy "tisztaüzem". :) DE SZÉP MUNKA! NAGY GRATULA!
berkoka
2015.01.25. 12:48:23
badady a címet átírtam :)
Köszönöm! Sokat tanakodtam a panelvonalak kiemelésén. Koszolást még gyakorolnom kell, amúgy van hozzá 6fős legénységem de az még nincs kész az egyik katona éppen lemossa/tisztítja a gépet. Lehet úgy kéne koszolnom hogy egyik része még már tisztább míg a többi jóval koszosabb :)
berkoka
2015.01.25. 12:49:38
bagdady* bocsi véletlen elírtam a neved
ssanyi
2015.01.26. 10:04:09
Üdv!

Egészen jól sikerült, de lenne néhány észrevételem.
A géppuskák burkolatát a kabin felé hajtották fel ("rányitották" a páncélüvegre de nem ért hozzá), a bal szárny alatti antenna végéről hiányzik a vékony szál (ostor szerű, előre hajlik). A kabint nyugodtan szárazecsetelheted (főleg a mélyebben levő részeket) kontrasztosabbra hogy érzékelhetőbbek legyenek az élek.A kamó festésénél nagy az átszóródás, szabvány szerint 10 cm- volt az átszóródás ami ebben a méretarányban 2mm. Szerintem érdemes lett volna befuttatni a lemezillesztéseket és szerelőnyílásokat valamint a hűtőzsaluk közeit.
Segítő szándékkal írtam mert nekem is a kedvenc típusom, nem kekeckedésnek szántam.
Büszke lehetsz rá mert tetszetős Dorát építettél ebből a nem mindenhol makettezőbarát kitt-ből!
T.Csaba
2015.01.26. 19:47:57
Nagyon szép lett.Gratulálok!
Gab82
2015.02.07. 20:57:58
Szerintem nagyon klassz lett, a festés kimondottan szép. Én még sajna nem állok ilyen szinten. Nekem is pihen a polcomon néhány 48-as Eduard kit, remélem az illesztési hibák nem minden készletükre jellemző.
berkoka
2015.02.07. 21:47:51
Köszönöm!
Illesztési hibákról csak annyit szeretnék mondani, hogy a makettező szerintem nem örül neki de kijavitja és utána szép lesz! :)
Így talán még nagyobb a végén a sikerélmény. Lényeg a pozitív gondolkodás! :)
hobbista
2015.02.08. 14:38:04
Szia!
Szép, amit csinálsz, de az írásos rész 0! Fogalmazásból 1-es! Inkább a képeket nézegetem.
berkoka
2015.02.08. 18:14:55
Köszi! :D
Remus389
2023.10.20. 10:53:56
Nagyon szépen sikerült!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció