A-40 a „szárnyas harckocsi”

Antonov A-40 (KT)

1:72, Amodel No.72202

Ha vannak őrült ötletek, szokatlan megoldások, arra a hadseregek mindig vevők. Legyen az a vízből felbukkanó „repülő tengeralattjáró” vagy az atomhajtású bombázó. (Mindkettő létezett, legalább papíron!) Az ellenségnek okozott meglepetés minden időben fontos eleme volt a csatározásoknak. Pártucat „égből hulló” harckocsi komoly kavarodást okozhatott (volna) az ellenséges vonalak mögött. De egy harckocsi jellemzői szinte pontosan ellentétei voltak mindannak, amit egy akkortájt repülő szerkezettől elvártak. Nem voltak sem áramvonalasak, sem könnyűek. (Az egész szerkezet, amiről ma szó lesz, tokkal, vonóval csaknem 8 tonna volt.) Na, ezen az ellentéten próbált változtatni az Antonov iroda 40-es számú kreációja. Persze ilyen „égből hulló” harckocsikkal próbálkoztak más helyszíneken is. Lásd a TB-3 alá kötött T-37 vagy D-8. Több ország tervezői is kínlódtak a feladat megoldásával. Amerikaiak, angolok, japánok és persze a nagy Szovjetunió is. (Pedig tanulhattak volna a 30-as évek amerikai és angol kísérleteinek kudarcából.) TB-3 felturbózott motorokkal nagyjából 40 méter magasságig jutott ezzel a vontatmánnyal. Aztán setovább. A négy motor túlmelegedett. Vészleoldás. A harckocsi egyben maradt, de az kiderült, hogy ez a kombó nem működik. Nos, a szerkentyűnek két alapvető gondja volt – hogy a többi apróbbat ne is említsük: 1. Nem volt olyan szállító, vagy nehézbombázó, ami tartósan vontatni tudta volna a nehéz szerkezetet. 2. Nem volt olyan megoldás, ami a ledobás és földet érés után a jármű „menetből” bevethető lett volna mindenféle szerelgetés nélkül. Ellenséges területen/tűzben pedig eléggé egészségtelen volt kibújni a páncélos védettségéből – még, ha az nem is volt valami izmos. Még a célra kijelölt T-60 típusú harckocsi fegyverzete és vékony páncélzata is túl nehéz volt, alig töltött üzemanyagtartállyal is az effajta repítéshez. Így az 1942. szeptember 2-i kísérlet kudarcosnak mondható, bár a kis magasságból vészleoldással elindított szerkezet simán leszállt Szegrej Anohin pilóta irányításával. „Anohinnak, szakmai tudásának köszönhetően, sikerült biztonságosan leszállnia. Leszálláskor beindította a tank motorját, és a szárnyak leengedése nélkül lassan a repülőtér parancsnoki állása felé indult. A repülőtér repülési igazgatója, akit nem figyelmeztettek a szokatlan jármű kényszerleszállására, riasztotta a légvédelmi ütegek személyzetét. Amikor a tesztpilóta kiszállt a járműből, a Vörös Hadsereg katonái feltartóztatták. Az incidenst a Repülési Kutatóintézet mentőcsapatának megérkezése oldotta meg. A tankot ezután saját erejével Sztahanovo faluba (ma Zsukovszkij) és a Repülési Kutatóintézet repülőterére szállították. Ezzel véget ért a repülő tank első és egyben utolsó repülése.” Bár az elemzések kimutatták, hogy ha megfelelő vontató áll rendelkezésre, akár működhetne is a dolog. De a kis mennyiségben gyártott Pe-8 nehézbombázókat nem próbálták ki erre a célra. Orosz oldalakon létezik kép egy BT-2-ról is, amit beépítettek egy hordozó szerkezetbe, de ez méginkább a fantázia terméke. Sok-sok éve a „Haditechnika Fiataloknak” sorozatban jelent meg egy füzet, ami a szovjet légierő kísérleti gépeiből mutatott be néhányat. Itt találkoztam ezzel a fura kinézésű szerkezettel egy szép, színes rajzon. (Amúgy sokan vitatják, hogy az egyetlen fényképe valós eseményt mutat-e, vagy csak egy rajz, esetleg egy makett fényképe volna.) Volt ennél vadabb elképzelés is. Ez a Kamov-féle autogiro ötlete. (Ez a Kamov az a Kamov, a helikoptertervező.) No, de nézzük az A-40 KT-t! Maga a makett valójában két makett. Az egyik a T-60-as harckocsi alkatrésztömege, a másik a szárnyfelületeket hordozó szerkezet, az An-40. Lesz vele munka! Csak a harckocsitornyot 22 alkatrészből álmodták meg. A lánctalp részben szemenkénti. Ismerve az Amodel precízségét, lesz vele munka. Ami ettől a cégtől több mint meglepő, hogy adják a harckocsi belső berendezésének egy résztét: a motort és a sebességváltót, kardánt, meghajtott tengelyt, plusz a vezető munkahelyét is – bár az összeépített makettben gyakorlatilag semmi nem fog belőle látszani. (És súlynak sem elegendő, hogy a rászerelt repülős atrapp ne a talajon nyugodjék, bár ez valószínűleg a vontatás kezdetén emelkedett csak fel.) Repülő rész egy kétfedelű szárnyszerkezet a maga egyszerűségében, hiszen a feladata csupán a harckocsi levegőben tartása, illetve megfelelő időben a szerkezet lefékezése. Tehát vad oldalkormány mozdulatokra nem alkalmas. Első ránézésre úgy megy, mintha jönne, azaz elől vannak a kormányszerkezet részei. Ezt a szerkezetet nem kísérte átkozódás. Mert ekkora daraboknál szinte előírás a vetemedés. Na, ez itt nem volt. Sorjázni persze kellett és az összeillesztésnél le kellett vagdosni az illesztéseket segíteni gondolt csapokat, mert nem segítettek. A gondok a szárnyak csatlakozásánál voltak. Itt komoly csiszolásra, tömítésre volt szükség. Többszöri nekifutásra is csak az „éppen csak elfogadható” kategóriát értem el vele. Végül az egész kapott egy sötétzöld színt. A kormányszerkezetet mozgató kábeleket húzott szálakból készítettem. Hogy a merevítő kábeleket elkészítem-e, az még a jövő zenéje. A harckocsi teste egy ACE készletből, a tornya az Amodelből származik. Amire nem gondoltam, hogy lesúlyozzam a harckocsit. Így a hordozókeret nem áll olyan peckesen, mint ahogy állna a vontatás előtti állapotban. De annyi baj legyen! Mindenesetre kapott egy szép „russian green” színt. Végül csatlakoztattam a harckocsit. Így állt össze ez a szerencsétlen öszvér, a szárnyas harckocsi (innen a KT rövidítés), avagy a lánctalpas vitorlázógép(?). A matricák csak szovjet jelzések. Persze érthető, hiszen csak a Vörös Légierő próbálkozott ezzel a variációval.

Források

https://tanks-encyclopedia.com/ww2/soviet/antonov_a40.php http://redtanks.bos.ru/kt.htm https://www.youtube.com/watch?v=MbXtugcX7tU https://samlib.ru/c/chekmarew_w_a/tjuningdljaluzera.shtml