Caproni Ca.135bisU
1:72, Planes Resin
Pintér György - Múzeumi krimik
A trianoni békeszerződés nem csak hatalmas területvesztést hozott, de keményen korlátozta a magyar véderő létszámát és fegyverzetét is. Így tiltotta a légierőnek, a nehéztüzérségnek és a páncélos fegyvernemnek még a létezését is. Persze, hogy Hofi Gézát idézzem: "Minden nagykaput mellett van egy kiskaput." Így a magyar kormány belekezdett egy rejtett légierő létrehozásába. Már 1924-ben a Kereskedelmi Minisztérium állományában létrejött a légügyi hivatal. Rövidesen Szombathelyen, Szegeden és Budapesten kezdődött a pilótaképzés. Az állomány nem hordhatott egyenruhát és a rendfokozatokat mindenféle, a hivatali szamárlétrára hajazó elnevezésekkel helyettesítették (légügyi felügyelő, légügyi ellenőr, stb.), de a lényeg, hogy elkezdődött a katonai repülés a király nélküli Magyar Királyságban. 1929-ben már 1174 fő teljesített szolgálatot ennél a "titkos" légierőnél, amely ekkorra hét századnyi erőt képviselt.
1935-re három-három vadász, illetve közelfelderítő és négy bombázó század alkotta a légierőt. 1938 augusztusában, a bledi konferenciát követően visszaállt hazánk fegyverkezési önállósága, így lehetővé vált a saját légierő hivatalos létrehozása. Erre 1939. január 1-től létrejött a Magyar Királyi Honvéd Légierő. Persze ahhoz, hogy ütőképes erővé váljon, nem volt elég a magyaros virtus, korszerű fegyverzetre is szükség volt. Két ország jöhetett szóba, amelyek hajlandók voltak katonai repülőgépeket eladni Magyarországnak. Ezek Olaszország és Németország voltak.
Így került a légierő kötelékébe az olasz Caproni akkor nagyon korszerűnek számító bombázója, a Ca.135bisU. Az "U" az Ungheria, azaz a nekünk szállított változat jelölésére szolgált. (Vagy az unschuldig? – lásd "Sorstalanság" című film.)
A Caproni már korábban is jelen volt a magyar katonai repülésben. Az ősöreg, megbízható Ca.101, a "Bűzmadár", ami az ejtőernyős csapatkiképzést segítette és a 310-es Libeccio. Ez utóbbi sok műszaki hibája és bonyolultsága miatt nem volt túl népszerű, pedig szolgálatban állt 36 darab.
Nos, ehelyett is meg a bombázó kapacitás megerősítésére döntöttek az illetékesek a Ca-135bisU megvásárlása mellett. Érdekes módon maguk az olaszok nem kapkodtak érte. Összesen 65 darab állt az olasz légierő szolgálatában. 7 példányt elküldtek Spanyolországba, hogy a francoista erőket segítsék és mellékesen kipróbálják őket éles, harci körülmények között. Mit mondjak, a kiküldött hét gépből kettő ért célba. Három lezuhant, kettő visszafordult.
Az 1940-ben aláírt szerződés után elkezdődött a szállítás, majd a hadrendbe állítás. Előbb 32, majd még 68 gép érkezett. Ezek előbb a 3., majd a 4. bombázóezred kötelékébe kerültek. A "Sárkány" és az "Uz Bence" századok Debrecenben települtek, a "Boszorkány" század Pápán.
Az első éles bevetés az 1940-es nagy magyar-román szembenállás idején volt, amikor egy gyakorlórepülést végző Capronira tüzet nyitott egy arra kószáló román vadászgép, majd jelentette a légigyőzelmet. A "lelőtt" bombázó épségben, bár nem sértetlenül leszállt a honi repülőterén. A He-112-vel röpködő népi hős Nicolae Polizu, az 5. vadászszázad jóképességű pilótája volt. Egy fél évvel később, a felbomló jugoszláv állam ellen nem vetették be a Capronikat. Az olasz gyártmányú vadászgépek mellett a Savoia-Marchetti SM.75 képviselte az olasz fegyverzetet – nem túl nagy sikerrel, hiszen az ejtőernyősök vezérgépe – valószínűleg túlterhelés miatt – Veszprém mellett lezuhant 1941 áprilisában.
Annál komolyabb volt a típus részvétele a Szovjetunió elleni harcokban. Már a kassai bombázás másnapján bevetésre kerültek. Ekkor még hazai repülőterekről üzemeltek, aztán a fronthelyzet változásával a korábbi szovjet repülőterekről indulhattak. Kiderült, hogy a 135-ök változtatás nélkül használni tudják a zsákmányul esett FAB-100-as szovjet bombákat.
A vegyes építésű gép karbantartása és a felhasznált Piaggio motorok megbízhatatlansága miatt egyre inkább szóba került a típus leváltása. Mindezektől függetlenül a teljes bombaterheléssel (1600 kg) repülő Capronik részt vettek a Don-kanyar harcaiban. 1942 novemberében kivonták a típust a frontszolgálatból. Később a megszálló erők légitámogatása lett a feladatuk. Ebben 1943. augusztus 3-án a belorussziai Szinicska-hegy, az egy nappal korábban még ott tanyázó, de időközben eltávozott partizántábor helyett a területet elfoglaló német 26. önálló hegyivadász ezredet terítették meg bombákkal. A csapás olyan fergeteges volt, hogy a frissen idevezényelt német egység elvesztette harci használhatóságát.
2012-ben a voronyezsi területen megtalálták az egyik lelőtt 135-ös roncsát és a legénység maradványait egy Konapise határában lévő tóban.
A típus műgyanta készletét sikerült megszereznem, egy makettező kolléga hirdette meg.
A masszív dobozban a fénymásolt összeállítási útmutató mellett kaptam 60 műgyanta alkatrészt, valamint vákuumhúzott kabintetőket és egy halom mindenféle ablakszemet. Ha jól néztem, ezek kívülről behelyezhetők. A felületek szépek, tiszták, az öntés így elsőre hibátlan, jó minőségű. Takarítani a törzsön lévő apró ablaknyílásokon kell, illetve a szárnyak alsó felületén.
Kaptam két szép szürke maszkolófólia darabot. Az egyiken a kabintetőkre való elemek, a másikon a felségjelekhez, illetve a lajstromszámokhoz szükséges maszkoló található. Kialakítható velük az 1938-41 közötti ék és az azt követő időszak kilenc kockából kialakított fekete alapon fehér keresztje is, persze a megfelelő betű- és számsorokkal. Három századjelvény létezik hozzá. Ezek matricaként jelennek meg.
Okosan csomagolva a nagyobb egységek alkatrészeit lehet külön-külön zacsikban megtalálni. Az öntéskor nem spóroltak az anyaggal, így a szárnyak alkatrészei közt előfordulnak 2-3 mm vastag darabok is. Kis csiszolás után minden passzentosan a helyére kerül. Nagy lendülettel a helyére raktam az egyik alkatrész, ami aztán rossz pozícióban akart rögzülni. Így meg kellett fúrnom a szárnya csatlakozó részét, hogy visszabillenthessem.
Ami kicsit megnehezíti a munkát, az az összeállítási útmutató, ami nem mindig áttekinthető. A felhasznált anyag viszont szépen alakítható, csiszolható és anyaghiányt nem találtam sehol.
Másfajta hiány azonban előjött. A négy beépítendő géppuska helyett kettőt tartalmazott a csomag. Ez nem öröm, de elég kellemetlen, viszont pótolható. Ha pedig az alsó faroklövész lőállását csukva készítem, akkor csak egy hiányzik. Nem egyértelmű az orrban kialakított navigátor állás berendezése. Kaptam viszont két adag átlátszó alkatrészt. Ezek a vákuumhúzott darabok nem túl felhasználó-barátok. A maszkolás elhelyezése eléggé esetleges, lévén, hogy a felület teljesen sík. Különösen érvényes ez a pilótafülke tetejére és az orrgéppuska állására, aminek kidolgozottsága szintén nem túl erős. Valójában ez utóbbi nincs. Ugyanez a helyzet a főfutók szárát kitámasztó rudazatattal. Ezt is a kreativitásomra bízta a gyártó.
Két nap munkával elvégeztem a maszkolást. Volt, amit a mellékelten kapott maszkoló fóliából, de volt, amit saját erőből oldottam meg. Mit mondja? Nem unatkoztam. A húzott kabintetőkkel csak egyetlen gond van. Nem jó a méretük. A pilótafülke „fedele” nagyjából két milliméterrel szűkebb, mint kívánatos volna. A felső lőtorony hasonlóan kisebb.
A festésnél nem mertem belevágni a kis foltokból álló minta fújásának. Helyette telibe fújtam a sötétebb színnel, majd maszkolószalagot tépdestem, ragasztottam, aztán jött a világosabb árnyalat.
Miután többé-kevésbé sikeresen kimaszkoltam az átlátszókat, nekifogtam a felségjelek kitakarásának. Az ék alakút választottam, bár az 1942 utáni nem lett volna annyira macerás.. Nem unatkoztam, amire elkészültem vele. Itt, ellentétben az átlátszók esetében többnyire a gyári maszkolót használtam. A jobb szárny felső felületén nem volt tökéletes a maszkoló tapadása, így szerte futott a fújt festék. Mit mondjak? Voltam már boldogabb is. De miután megszáradt, ki tudtam javítani.
Hátra volt még a farokrésze a felségjelzés és a lajstromszám. Ez utóbbihoz a gyári maszkolót használom – ha már van.
Végére hagytam a már-már művészi formájú oldalablaksort miután a készlet gyártói úgy alakították ki, hogy kívülről berakhatók.
Összességében egy sok munkát és humorérzéket kívánó makett gazdája lettem. A tökéletestől még az én elgondolásaim szerint is messze van, néhány, valójában nem javítható hibája miatt (nehezen kezelhető építési leírás, hiányzó alkatrészek, elméretezett kabintetők), úgy vagyok vele, mint Jókai: Fekete gyémántok című regényében az égő bányából feljövő: „Nem adtam volna százezer forintért, hogy lenn volta, de nem adom egy másik százezerért, hogy feljöttem.”
https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/246/238
1935-re három-három vadász, illetve közelfelderítő és négy bombázó század alkotta a légierőt. 1938 augusztusában, a bledi konferenciát követően visszaállt hazánk fegyverkezési önállósága, így lehetővé vált a saját légierő hivatalos létrehozása. Erre 1939. január 1-től létrejött a Magyar Királyi Honvéd Légierő. Persze ahhoz, hogy ütőképes erővé váljon, nem volt elég a magyaros virtus, korszerű fegyverzetre is szükség volt. Két ország jöhetett szóba, amelyek hajlandók voltak katonai repülőgépeket eladni Magyarországnak. Ezek Olaszország és Németország voltak.
Így került a légierő kötelékébe az olasz Caproni akkor nagyon korszerűnek számító bombázója, a Ca.135bisU. Az "U" az Ungheria, azaz a nekünk szállított változat jelölésére szolgált. (Vagy az unschuldig? – lásd "Sorstalanság" című film.)
A Caproni már korábban is jelen volt a magyar katonai repülésben. Az ősöreg, megbízható Ca.101, a "Bűzmadár", ami az ejtőernyős csapatkiképzést segítette és a 310-es Libeccio. Ez utóbbi sok műszaki hibája és bonyolultsága miatt nem volt túl népszerű, pedig szolgálatban állt 36 darab.
Nos, ehelyett is meg a bombázó kapacitás megerősítésére döntöttek az illetékesek a Ca-135bisU megvásárlása mellett. Érdekes módon maguk az olaszok nem kapkodtak érte. Összesen 65 darab állt az olasz légierő szolgálatában. 7 példányt elküldtek Spanyolországba, hogy a francoista erőket segítsék és mellékesen kipróbálják őket éles, harci körülmények között. Mit mondjak, a kiküldött hét gépből kettő ért célba. Három lezuhant, kettő visszafordult.
Az 1940-ben aláírt szerződés után elkezdődött a szállítás, majd a hadrendbe állítás. Előbb 32, majd még 68 gép érkezett. Ezek előbb a 3., majd a 4. bombázóezred kötelékébe kerültek. A "Sárkány" és az "Uz Bence" századok Debrecenben települtek, a "Boszorkány" század Pápán.
Az első éles bevetés az 1940-es nagy magyar-román szembenállás idején volt, amikor egy gyakorlórepülést végző Capronira tüzet nyitott egy arra kószáló román vadászgép, majd jelentette a légigyőzelmet. A "lelőtt" bombázó épségben, bár nem sértetlenül leszállt a honi repülőterén. A He-112-vel röpködő népi hős Nicolae Polizu, az 5. vadászszázad jóképességű pilótája volt. Egy fél évvel később, a felbomló jugoszláv állam ellen nem vetették be a Capronikat. Az olasz gyártmányú vadászgépek mellett a Savoia-Marchetti SM.75 képviselte az olasz fegyverzetet – nem túl nagy sikerrel, hiszen az ejtőernyősök vezérgépe – valószínűleg túlterhelés miatt – Veszprém mellett lezuhant 1941 áprilisában.
Annál komolyabb volt a típus részvétele a Szovjetunió elleni harcokban. Már a kassai bombázás másnapján bevetésre kerültek. Ekkor még hazai repülőterekről üzemeltek, aztán a fronthelyzet változásával a korábbi szovjet repülőterekről indulhattak. Kiderült, hogy a 135-ök változtatás nélkül használni tudják a zsákmányul esett FAB-100-as szovjet bombákat.
A vegyes építésű gép karbantartása és a felhasznált Piaggio motorok megbízhatatlansága miatt egyre inkább szóba került a típus leváltása. Mindezektől függetlenül a teljes bombaterheléssel (1600 kg) repülő Capronik részt vettek a Don-kanyar harcaiban. 1942 novemberében kivonták a típust a frontszolgálatból. Később a megszálló erők légitámogatása lett a feladatuk. Ebben 1943. augusztus 3-án a belorussziai Szinicska-hegy, az egy nappal korábban még ott tanyázó, de időközben eltávozott partizántábor helyett a területet elfoglaló német 26. önálló hegyivadász ezredet terítették meg bombákkal. A csapás olyan fergeteges volt, hogy a frissen idevezényelt német egység elvesztette harci használhatóságát.
2012-ben a voronyezsi területen megtalálták az egyik lelőtt 135-ös roncsát és a legénység maradványait egy Konapise határában lévő tóban.
A típus műgyanta készletét sikerült megszereznem, egy makettező kolléga hirdette meg.
A masszív dobozban a fénymásolt összeállítási útmutató mellett kaptam 60 műgyanta alkatrészt, valamint vákuumhúzott kabintetőket és egy halom mindenféle ablakszemet. Ha jól néztem, ezek kívülről behelyezhetők. A felületek szépek, tiszták, az öntés így elsőre hibátlan, jó minőségű. Takarítani a törzsön lévő apró ablaknyílásokon kell, illetve a szárnyak alsó felületén.
Kaptam két szép szürke maszkolófólia darabot. Az egyiken a kabintetőkre való elemek, a másikon a felségjelekhez, illetve a lajstromszámokhoz szükséges maszkoló található. Kialakítható velük az 1938-41 közötti ék és az azt követő időszak kilenc kockából kialakított fekete alapon fehér keresztje is, persze a megfelelő betű- és számsorokkal. Három századjelvény létezik hozzá. Ezek matricaként jelennek meg.
Okosan csomagolva a nagyobb egységek alkatrészeit lehet külön-külön zacsikban megtalálni. Az öntéskor nem spóroltak az anyaggal, így a szárnyak alkatrészei közt előfordulnak 2-3 mm vastag darabok is. Kis csiszolás után minden passzentosan a helyére kerül. Nagy lendülettel a helyére raktam az egyik alkatrész, ami aztán rossz pozícióban akart rögzülni. Így meg kellett fúrnom a szárnya csatlakozó részét, hogy visszabillenthessem.
Ami kicsit megnehezíti a munkát, az az összeállítási útmutató, ami nem mindig áttekinthető. A felhasznált anyag viszont szépen alakítható, csiszolható és anyaghiányt nem találtam sehol.
Másfajta hiány azonban előjött. A négy beépítendő géppuska helyett kettőt tartalmazott a csomag. Ez nem öröm, de elég kellemetlen, viszont pótolható. Ha pedig az alsó faroklövész lőállását csukva készítem, akkor csak egy hiányzik. Nem egyértelmű az orrban kialakított navigátor állás berendezése. Kaptam viszont két adag átlátszó alkatrészt. Ezek a vákuumhúzott darabok nem túl felhasználó-barátok. A maszkolás elhelyezése eléggé esetleges, lévén, hogy a felület teljesen sík. Különösen érvényes ez a pilótafülke tetejére és az orrgéppuska állására, aminek kidolgozottsága szintén nem túl erős. Valójában ez utóbbi nincs. Ugyanez a helyzet a főfutók szárát kitámasztó rudazatattal. Ezt is a kreativitásomra bízta a gyártó.
Két nap munkával elvégeztem a maszkolást. Volt, amit a mellékelten kapott maszkoló fóliából, de volt, amit saját erőből oldottam meg. Mit mondja? Nem unatkoztam. A húzott kabintetőkkel csak egyetlen gond van. Nem jó a méretük. A pilótafülke „fedele” nagyjából két milliméterrel szűkebb, mint kívánatos volna. A felső lőtorony hasonlóan kisebb.
A festésnél nem mertem belevágni a kis foltokból álló minta fújásának. Helyette telibe fújtam a sötétebb színnel, majd maszkolószalagot tépdestem, ragasztottam, aztán jött a világosabb árnyalat.
Miután többé-kevésbé sikeresen kimaszkoltam az átlátszókat, nekifogtam a felségjelek kitakarásának. Az ék alakút választottam, bár az 1942 utáni nem lett volna annyira macerás.. Nem unatkoztam, amire elkészültem vele. Itt, ellentétben az átlátszók esetében többnyire a gyári maszkolót használtam. A jobb szárny felső felületén nem volt tökéletes a maszkoló tapadása, így szerte futott a fújt festék. Mit mondjak? Voltam már boldogabb is. De miután megszáradt, ki tudtam javítani.
Hátra volt még a farokrésze a felségjelzés és a lajstromszám. Ez utóbbihoz a gyári maszkolót használom – ha már van.
Végére hagytam a már-már művészi formájú oldalablaksort miután a készlet gyártói úgy alakították ki, hogy kívülről berakhatók.
Összességében egy sok munkát és humorérzéket kívánó makett gazdája lettem. A tökéletestől még az én elgondolásaim szerint is messze van, néhány, valójában nem javítható hibája miatt (nehezen kezelhető építési leírás, hiányzó alkatrészek, elméretezett kabintetők), úgy vagyok vele, mint Jókai: Fekete gyémántok című regényében az égő bányából feljövő: „Nem adtam volna százezer forintért, hogy lenn volta, de nem adom egy másik százezerért, hogy feljöttem.”
https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/246/238
|
|
Ő volna az
|
|
|
Egy kis típustörténet
|
|
|
Összeállítási útmutató
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Alkatrészek
|
|
|
Honvéd Naptár 1941
|
|
|
Honvéd Naptár 1941
|
|
|
Honvéd Naptár 1941
|
|
|
A törzs és a szárny elemei
|
|
|
Nagyobb alkatrészek
|
|
|
Átlátszó alkatrészek
|
|
|
A motorok és a futóművek
|
|
|
Apróságok
|
|
|
A törzs berendezése
|
|
|
|
|
|
Színesedik a törzs
|
|
|
Összepróbálva
|
|
|
"fecnikkel" tele
|
|
|
Elvtársaim! A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk őket!
|
|
|
Hiba
|
|
|
A "megfutott" bal szárny, meg a megfelelő párja.
|
2025.03.17.
Utolsó módosítás: 2025.04.16.
Utolsó módosítás: 2025.04.16.