Fairey Rotodyne
1:72, Airfix
Hozzájutottam egy Airfix Rotodyne 1:72 arányú maketthez doboz, matrica, összerakási útmutató nélkül. Valamikor összerakott állapotú volt, de az idő egy kicsit megtépázta. Festve sem volt. A rotor és propellerlapátok, futóművek letörve, viszont mindegyik egy kis zacskóban hiánytalanul. Az ablakai, mint a mesében: hol volt, hol nem volt (ezeket megpróbálom majd pótolni).
Nagyon nem akartam vele foglalkozni... Aztán jött egy "pihent" gondolat: csinálok belőle egy magyar gépet. Egy kis "What if".
Az AI segítségével készíttettem egy képet, illetve néhányat készítettem a makettről rotorral és rotor nélkül.
Egy kis történet a gépről - A Duna feletti dörgés
1965 fülledt augusztusi délutánján a budapesti Madách tér felett hirtelen megremegett a levegő. A járókelők elkerekedett szemmel néztek fel az égre, ahonnan egy gigantikus, zömök fémtest ereszkedett alá. Két hatalmas, szárnyra szerelt légcsavarja vészjóslóan hasította a levegőt, miközben a felette forgó, monumentális rotorlapátok végeiből kékes lángcsóvák csaptak ki. A zaj fülsiketítő volt, mintha a villamosok és a gyárak összes robaja egyszerre sűrűsödött volna a belváros fölé.
Ez volt a Hunyadi Mátyás, a MALÉV büszkesége – egy egykori Fairey Rotodyne, amely a brit-magyar titkos kereskedelmi egyezmény révén került az országba.
Amikor Londonban 1962-ben politikai okokból törölték a programot, a magyar kormány azonnal lecsapott a lehetőségre. A vasfüggöny mögött nem számított a zaj; a modernizáció és a szocialista büszkeség mindent felülírt. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium rögtön öt darabot vásárolt a feleslegessé vált, de zseniális gépekből. A cél merész volt: kiépíteni a világ első, tisztán VTOL (függőlegesen fel- és leszálló) alapú belföldi légiforgalmi hálózatát.
Kovács elvtárs, a MALÉV tapasztalt, egykori vadászpilótája a pilótafülkében ült, és magabiztosan fogta a botkormányt. Mögötte az utastérben negyvenöt kiváltságos utas – gyári élmunkások, minisztériumi tisztviselők és néhány külföldi újságíró – kapaszkodott az ülések karfájába.
– Figyelem, a tip-jeteket lekapcsolom. Átállunk utazósebességre – mondta Kovács a másodpilótának.
Egy kattintás, és a rotorvégi sugárfúvókák elhallgattak. A fülhasogató dörgést felváltotta a két megbízható Napier Eland gázturbina mély, megnyugtató durrogása. A gép orra megemelkedett, a szárnyak átvették a felhajtóerőt, a hatalmas rotor pedig immár meghajtás nélkül, szabadon pörögve tartotta a gépet a magasban.
A Hunyadi Mátyás szinte kilőtt a felhők felé. 300 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a Dunántúl irányába. Alattuk a Balaton csillogó víztükre tűnt fel.
A fonyódi és a siófoki kikötő mellett különleges, kör alakú betonplaccok – az új „Rotoportok” – várták a járatokat. Nincs szükség kilométeres kifutópályákra, sem drága repülőterekre. A Rotodyne közvetlenül a nyaralóövezetek központjában tehette le az utasait. Budapestről Siófok mindössze húsz percet vett igénybe.
A légiutas-kísérő mosolyogva szolgálta fel a hűvös Bambit a kissé még sápadt utasoknak. Az ablakon túl a Badacsony sziluettje suhant el.
Kovács pilóta elégedetten pillantott a műszerfalra. Bár a nyugatiak szerint a gép túl hangos volt a finom városi füleknek, itt, a fejlődő Magyarországon a Rotodyne a jövő szimbólumává vált. A dörgés, amit maguk után hagytak, nem a zavaró zaj, hanem a haladás hangja volt.
|
|
A Hunyadi Mátyás Budapest felett
|
2026.10.04.
