Pintér György - Múzeumi krimik
A mai nap rendhagyó napja az évnek, így a december 31-ére eső építési bemutató is rendhagyó lesz, legalábbis annyiban, hogy ez alkalommal egy típus két példánya építésének bemutatására kerítünk sor.
Erre alapot és lehetőséget az adja, hogy azonos típusról, altípusról van szó, valamint az alkalmazó mindkét példány esetében a belga légierő egy-egy 31. squadron-ja, így kerülhetett a mai napra az adventi makett kalendáriumba. Az építés alapját is azonos makett adta.
Ez alkalommal nem térek ki a talán legkevésbé sem ismeretlen modern típus ismertetésére, egyetlen, talán megengedhetően szubjektív jelző kivételével: gyönyörű szép alakú gép az F-16-os. És a hadrendbe állítása óta eltelt 51 év alatt sem lett csúnyább, nem tudták elrontani! Az előző mondatom ellenére hadd fűzzek ide még egy gondolatot. Ez pedig egy pilóta barátom mondata erről a gépről - van szakmai alapja a jellemzéshez, ő volt az egyik abból a pilótapárosból, akik a típuskiválasztás során az ajánlatokban szereplő gépeket kipróbálták, tesztelték, és a szakmai kiértékelést elvégezték: "…olyan, mintha nem beleülnél, hanem ráülnél. Elképesztő, semmi korábbihoz nem hasonlítható a keret nélküli kabinból a kilátás!" Ez volt a legelső mondata, amikor a típusról mesélt, annyira meghatározó élmény volt ez számára.
Mindkét makett alapja a Kinetic Gold, tehát a teljesen új szerszámos F-16 sorozat 1:48-as méretarányú egy-egy kitje. Nem ez az első találkozásom az új Kinetic 16-ossal, még 2023-ban elsőként az ohio-i Nemzeti Gárda block42-es F-16C-jét készítettem el, have glass V festéssel. És minden percét imádtam! Mondjuk egyébként is gyengém a fémes jellegű have glass festés, de most nem ez a téma. Szóval az az építés alapozta meg az új Kinetic 16-os sorozatához való hozzáállásomat, miszerint szeretni fogom ezt a vonalat. 🙂
A belga bemutató gépek egyikéhez a K48100 katalógusszámú "F-16A MLU" készletét (
https://www.scalemates.com/kits/kinetic-k48100-f-16a--1417443) használtam, amit egy Jóbarátomtól kaptam ajándékba (ismét csak köszönöm
iTom74!), a másikhoz meg az ugyanezen főbb kereteket tartalmazó Heller kitet (
https://www.scalemates.com/kits/heller-30411-f-16-dark-falcon--1457051). A Heller kit előnye az, hogy tartalmazza a típushoz (a felújított AM MLU-hoz) feltétlenül szükséges strukturális erősítések maratását is, nem kell külön beszerezni! Hátránya, hogy nem tartalmazza a fegyverzetek kereteit, de a póttartályokét természetesen igen.
Mindkét készlet közös hátránya (és ez a Heller által kiadott, eleve bemutatógépnek tervezett kitre is érvényes), hogy nincs benne Smokewinder, tehát ha a gépet bemutató konfigurációban szeretnénk megjeleníteni, akkor külön gondoskodni kell róluk, vagy pedig gyakorló rakétákkal (szárnyvégeken általában AIM-120 kék csíkozással) kell ábrázolnunk őket.
Az új szerszámos Gold sorozatú F-16-os makett gyönyörű felületi kidolgozású, annak finomsága a mai csúcs szintet eléri! A vékony panelvonalak pontosak, vékonyságuk miatt odafigyelést igényelnek majd festésnél, ha azt szeretnénk, hogy látszódjanak majd a végén is - vékony festékrétegek a kívánatosak. A futóaknák sokkal részletesebbek, mint az eddig ebben a méretarányban etalonként kezelt Tamiya makettje, ügyes festés mellett például nem szükséges az aknák külön kézi bekábelezése, vagy gyantára való lecserélése. A futószárak közül mind a light, mind a heavy benne van, ahogy főfutókerekek közül háromféle típus is van a készletben, tehát kapjuk az európai MLU alkalmazók által használt felnit is. És még szépek is! A futószárak kábelezése pedig házilag elvégezhető - így történt nálam is. Kabintetőből csak a víztiszta változatot adják ezekkel a kitekkel, nincs benne színezett. Mindkét vizsgált típus a "kistorkú" természetesen, és ezekben a készletekben csak ez van benne a P&W F100-as hajtómű kiömlőjével, így ha egy GE F110-essel szerelt altípust szeretnénk csinálni, akkor nem ezek dobozok a megfelelőek, de a Kinetic az új Gold sorozatában már adott ki olyat is. Tanult kollégánk,
atika itt a Makettinfón adott fontos megjegyzését hadd illesszem ide, erre figyelni szükséges azoknak, akik block 30-as (például Aggressor) F-16-ost készítenek: "… a Block 30 szériánál fontos tudni, hogy az első GE hajtóműves nagy beömlős (MCID) gép gyári száma 86-0262. Az ez előttiek GE hajtóműves, de kis beömlős (NSI) formában épültek meg."
Köszönet az információért, fel fogom használni!
Mivel a Heller készlet a szintén elképesztően látványos Dark Falcon festést tartalmazza, adódik a kérdés, hogy miért nem azt csináltam meg belőle. Nos, az is készül, nem marad el! Sőt, a három gépet lényegében egyidőben építettem, sok időt megtakarítva azzal, hogy az azonos munkafázisokat (kabinfestés, futószárak, aknák festése, stb.) egyszerre végezhettem, így csak a készre festésnél váltak el egymástól a gépek.
Az építésről csak vázlatosan írok, csak az eltérésekre, illetve a javaslatokra térve ki.
Mindkét makettnél a kabinbelsőhöz a Red Fox Studio RFSQS-48019 számú 3D akril gyanta kabin kiegészítőjét használtam fel. Mivel ez a Tamiya F-16C készlethez készült kiegészítő, de feltétlenül használni szerettem volna a makettekhez (nem kényszerből! A maketthez adott gyári kabin tökéletesen megfelel az igényeknek, méltó a makett többi részének színvonalához), így annak kis átalakítására volt szükség: Mivel a Mid-life Update (MLU) átépítés során az európai gépeket alkalmassá tették éjjellátó eszköz használata mellett való kezelésre, így ezeken a gépeken a kabinteknő alján és hátoldalán kívül (azok FS 36231 színűek) mindent feketére festettek. Ennek szellemében a gyanta kabinkiegészítő szürke részeit ügyesen átfestettem feketére - ecsettel, pár perces munka, semmiség. Műszerek tekintetében olyan jelentéktelenül kicsi az eltérés a C block 50 és az AM MLU között, hogy csak a típusfanatikusok találják meg azokat a 3D gyanta kabinban, így nekem ez tökéletesen megfelelt.
A futóaknákat már az összeépítés előtt festettem, ajánlott így, mert talán sokkal nehezebb lett volna a már beépített aknákban a csöveket szépen megfesteni. Ekkor még jól elérhetőek.
Futóaknák, futószárak
Fontos eltérés volt még, hogy mindegyik új szerszámos Kinetic F-16-osnál az összeállítási rajztól eltérően a két felső törzsrészt már most, az építés elején összeillesztettem, ragasztottam. Ennek oka pedig az, hogy ez a rész a makett kellős közepén nagyon szem előtt lesz, így bármilyen hiba, elmozdulás részint azonnal látszik, másrészt pedig javítása nagyon-nagyon fáradságos lenne. Javaslom, előzzük meg már most azzal, hogy a két felső törzsrészt már az elején egymáshoz illesztjük, így ez nem fog fájni később. Ahogy tapasztaltam, a makett ezzel a sorrendi változtatással is tökéletesen építhető, az alsó részek majd illeszkedni fognak. Ha sikerült a finom, lépcsőmentes (ez a legfontosabb!) illesztés és ragasztás, akkor ezt követően csak minimális tömítésre lesz itt szükség. Ennek érdekében cseréltünk sorrendet, itt csak két alkatrész illesztését kell megoldanunk, és a jó eredmény érdekében a száradásig szépen igazgathatjuk a tökéletes pozícióba. Javaslom ultra thin ragasztó szolid használatát, majd a pozícionálás (ami lehet több részletben is) után a belső oldalon a pozíció pillanatragasztóval való rögzítését. Ezt követően már nem fog elmozdulni, és belülről lehet véglegesen ragasztani.
Közben elkészítettem a kiömlőket is, az egyikhez a Reskit RSU48-0086 számú kiömlő szettjét használtam, a másik a gyári gázsebességfokozó (GSF). És szép az is! A Tamiya 48-as F-4-eséhez adott megoldáshoz hasonlóan több szegmensből építjük össze a GSF lamelláit, és az eredmény teljesen minőségi, nincs kényszer a cserére! (Szemben a lángstabilizátorral, vagy forszázsgyűrűvel, a kitben az valamiért nagyon színvonaltalan lett, cseréltem is 3D nyomtatottra.) A kiömlők csak a végszerelés során kerülnek a gépbe, addig pihenhetnek.
Lángstabilizátor cserélve
Reskit lángstabilizátor
A makett talán legmunkásabb része a beömlők elkészítése. És nem azért, mert nem illeszkednek, hanem mert egyszerűen a ragasztási vonalak tömítése és csiszolása itt nehéz a geometria miatt. Ha jól emlékszem, az egyik esetében négy utójavítás kellett ahhoz, hogy az ellenőrző alapozó festések után elfogadjam a végeredményt. Persze az egész megoldható, ha valaki vesz a maketthez egy kész 3D-s beömlő kiegészítőt.
A kész (és belülről megfestett) beömlőt már most felragasztottam a törzs alsó részére, vállalva, hogy a beömlő és a törzs közötti területet majd egyben festem meg. Bíztam a szórópisztolyomban. 🙂 Itt persze ízlés és módszertan kérdése szerint választhatja azt is az építő, hogy a törzs és a beömlő egymás felé eső oldalait már külön lefesti, és azt követően ragasztja össze. Javaslom még a felragasztás előtt a beömlő belső fehér részének maszkolását, utólag a gépen maszkolni… hát türelemjáték. Valószínűleg ilyen lehet az orvos által egy proktológiai érműtétet elvégezni… 🙂
Ezt követően már csak a fő részek összeillesztése és ragasztása maradt, és végre térben látjuk ezt a szép gépet az asztalunkon!
No meg persze némi tömítés még, az MLU-kon a zavaró töltetek kivetői közül kettőt, valamint a szárnyak alsó felén két-két illesztési vonalat kell tömíteni (ha már túl vagyunk a kezdetekkor említett felső törzsrészek illesztésének tömítésén és síkba csiszolásán), esetleg még a LERX alsó részén lévő illesztési vonalat is. Eltávolítjuk a nem szükséges dudorokat, és a szárnyak belépőéléről az antennát, ezek csak a C-hez kellenek. Figyelhetünk arra is, hogy a szárnyakon az orrsegédszárnyak törzs felé legközelebb eső zsanérján az MLU gépek esetében csak két zsanérosztás van, nem három. Egyet tömítsünk el.
Ha idáig eljutottunk, akkor eddigre már legalább három statikus kisütőt letörtünk a szárnyra ráöntöttekből a gép kilépőiről, ez egy ilyen sport. Vagy védjük őket már az elejétől fogva (ha egyébként elégedettek vagyunk a vastagságukkal), vagy engedjük el a kérdést, le velük már idejekorán, célzottan. Én eleinte védtem őket, de ezentúl mindig lecserélem ezeket, eltávolítás után a helyüket felfúrom 0,3 mm-es fúróval, kb. 2 mm mélységben. Ide majd a végszerelés során rakom be az erre (is!) évek óta használt partvis-szálat. Igen, pár seprű emiatt foltokban megkopaszodott, de azért ezáltal funkcionalitását nem vesztette el, és részei nemes célra kerültek felhasználásra. Tökéletes megoldás, rugalmas, nem fog letörni később sem egy óvatlan érintésre, és szépen megfesthető a végszerelés során a végleges (a 16-osok esetében általában hosszában, a testtől távolodó sorrendben ezüst/fekete/sárga) színekre.
A kisütők egyébként az első szériás Kinetic Gold F-16-oson nagyon, már-már groteszkül vastagok voltak. A gyártó javára írandó, dicséretes, követendő példa, hogy a visszajelzések hatására a további 16-osoknál már javítottak a szerszámon, így a későbbi kiadású kitekben jelentősen vékonyabbak lettek ezek.
Az építési szakasz befejeződött, kezdődhetnek a festések, és itt elvált egymástól a két gép készítésének története.
F-16 AM block20 Belgian Air Force FA-87, 31 sqn, Tigermeet 2009
Ahogy már szóba került, ez nem a dobozban adott festéssel készült, hanem egy 2011-ben kiadott "régi" Kinetic kit matricájának felhasználásával, ez a kit az:
https://www.scalemates.com/kits/kinetic-k48036-f-16a-block-20-mlu--130553. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a Kinetic pár hónapja már az új szerszámos Gold sorozatban is kiadta ezzel a festéssel, így nem szükséges a régi kitet megvenni, kannibalizálni, ha ilyet szeretnénk:
https://www.scalemates.com/kits/kinetic-k48108-f-16a--1669709).
De az elhatározásomnak megfelelően a matricakészletből csak a tigrisfejet és a jelzéseket, stencileket használom fel, a tigriscsíkokat festeni fogom. Óóóó micsoda önbizalom! 🙂 Mondjuk a Shyhart által készített matrica is késztetett erre, mert egyes részei (éppen a csíkok) egyszerűen nyomdai pixelesek (moire) voltak, csúnyán néztek ki. Szóval a csíkokat egyből elengedtem, fel sem merült, hogy azt használjam.
Alapos zsírtalanítás után (hiszen jelentősen igénybe fogjuk venni a felületet, szóval ne kockáztassunk. Mondjuk egyébként se, a zsírtalanítás a hosszú élet érdekében nagyon fontos) egy Mr. Color szürke alapozó ment fel rá, semmi előárnyékolás. Részint mert semmi nem fog látszani belőle a díszfestés alatt, a bemutatógépek esetén a színek miatt ez nem releváns. A legfontosabb pedig, hogy tapasztalatom szerint ha a szükséges mértékben utólag visszük fel a tónusokat oda és olyan mértékben, ahova szeretnénk, akkor pontosan a kívánt eredményt kapjuk, és nem kell egy általunk kevésbé befolyásolható, kontrollálható módon a fedőfesték átlátszóságára számítanunk (és a megfelelő módon azt létrehoznunk…)
És akkor jött a festés… több részletben, összesen mintegy 25 munkaóra terjedelemben. Festéshez kizárólag MRP színeket használtam (már évek óta kedvencem, és a korábban említett, a vékony panelvonalakat megtartó festésre tökéletesen alkalmas, gyönyörű felületet adó festéktípus). A maszkolás a kívánt átszóródás érdekében Blu Tack vékony hengerekkel történt. Egyenként. Nagy türelemmel és önuralommal viseltem a megpróbáltatást, végülis magam választotta próbatétel volt ez.
És ekkor még nem tudtam, hogy az igazi megpróbáltatás nem is ez lesz!
A festés elkészülte után a felület kapott két vékony réteg Mr. Color GX-112-es UV védelmet is biztosító fényes lakkot. Ha valaki nem próbálta még ki, nagyon ajánlom, mert szigorúan Mr. Color Leveling Thinner-rel hígítva, jelentősen, - minimum 2:1 hígító-lakk arányban, de elmenve akár 5:1 arányig is! - csodás elegy, minden más lakknál jobb, mint amivel a közel 40 éves makettező pályafutásom alatt találkoztam. Igen, észteres, lacquer típusú anyag, ennek megfelelően kell kezelni.
És végre jön a matricázás!
Egyből a függőlegesen lévő tigrisfejjel kezdtem, mert nyilván az a legkritikusabb. Felhelyezéskor már gyanús volt, de sajnos előbb fixáltam le lágyítóval, mint értelmeztem volna az eredményt. Ugyanis felrakva a matrica elfogadhatatlanul sötétnek mutatta magát a függőleges vezérsíkon! Rövid elemzés után rájöttem, hogy a régi Kinetic makett festési utasítása hibásan a szürke alapszínt adta meg a függőlegesre is, és arra kellett ráhúzni a tigrisfej-matricát. Ám a matrica megfelelő részei nem színezettek, hanem átlátszóak voltak, és így az alatta lévő felfestett szín miatt az egész rossz lett! Kicsit utána keresve kiderült, hogy még legjobb esetben is nagyon világos szürke, de inkább fehér volt a függőleges vezérsík alapszíne, amire felfestették a tigrisfejet. Elképesztő csapás! Az egyik oldali matrica fent a gépen, és rossz. A másik oldali még megvan, de ez így nyilvánvalóan elfogadhatatlan…
Javítás
Döntés: írni a Kinetic-nek, hogy "elrontottátok barátaim az utasítást, küldjetek egy új lapot iziben", és addig is lecsiszolni a függőlegest, újraalapozni, festeni fehérrel. Miközben védeni a mindenhol máshol nagyon sok munkával felkerült tigriscsíkokat.
Némi címkutatás után levelezés kezdődött a Kinetic-kel, amely során végül is úgy láttam, hogy az angolt leginkább sehogy sem akarták érteni, és közölték, hogy 19 dollárért küldenek új matricát, azaz bátran megvehetem náluk… Mivel meghatni nem tudtam őket, és egy nagyon sok munkaórával megalkotott gép itt van az asztalomon majdnem készen, így fizettem, és… vártam három hónapig hogy megjöjjön a matrica. Mivel ez eredménytelen volt, az újabb levelezés során azt írták, hogy ők aztán elküldték, de "a címzett nem vette át"! Hát persze… Ekkor már nem voltam teljesen nyugodt velük, úgy emlékszem… 😀
Még újabb két-három hét múlva végre megérkezett a teljes pótmatrica. Amiből csak az egyik oldali tigrisfejre volt szükségem. Felraktam a fehérrel alapozott felületre, és végre pont úgy nézett ki, mint a referencia fotókon! Éljen!
Az új alapszínnel az új matrtica
Felkerült az összes többi jelzés is a gépre.
Egy vékony GX-112 védőlakkozás után panelvonalak befuttatása következett a Tamiya Panel Line Accent Color sorozat tagjaival, a színek sötétebb vagy éppen világosabb árnyalatával. Tapasztalatom szerint ez a panelező sokkal jobb minőségű, mint néhány olyan, ami szinte "hordalékot" tartalmaz. A Tamiya anyaga a legfinomabb pigmentezésű. Itt megjegyzem, hogy sajnos mintha ismét terjedne a feketével való befuttatás a makettezők körében… ha javasolhatom, inkább ne. A lemezek illesztési vonalai nem árkok, nem való oda fekete.
Némi, nagyon visszafogott koszolás következett, majd a GX-112 fényes, és GX-113 matt lakk keverékével egy selyemfényű zárólakkozás.
A végszerelés, a statikus kisütők felhelyezése és méretre vágása majd festése, valamint a saját nyomtatású 3D ülés és létra elhelyezése volt az utolsó lépés. Ezzel elkészült az első belga bemutatógép. 🙂
A konkrét repülőgép adatlapja:
F-16 AM block20 Sn.: 80-3578 FA-87, 31. Squadron, Tiger Meet, 2009.
https://www.f-16.net/aircraft-database/F-16/airframe-profile/848/
A makett és a felhasznált kiegészítők adatai:
- makett: 1/48 Kinetic No. K48100 F-16A (2022)
- matrica: 1/48 Kinetic No. K48036 F-16AM (2011) Tigermeet matrica (Syhart)
- akril gyanta kabin: Red Fox Studio RFSQS-48019 3D
- strukturális erősítés: Eduard 48 1118
- pitot & AOA probes: Master Models No. AM-48-008
- 3D Smokewinder Syhart SYHA00148
- 3D nyomtatott ülés - saját nyomtatás
- 3D nyomtatott lángstabilizátor - saját nyomtatás (a gsf viszont gyári)
- alapozó: Mr. Hobby Mr. Finishing Surfacer 1500 Gray és White
- festékek: MRP, a fémszínek Alclad
- lakkok: Mr. Hobby GX-112 és 113
- panelvonalak: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
F-16 AM block20 Belgian Air Force FA-136, 31 sqn, "X-Falcon" 2021-2022
A másik festés, ha lehet, még izgalmasabb, még érdekesebb volt. Időben azért is került később sor rá, mert ehhez meg kellett várni a már könnyen elérhető (Aliexpress) Galaxy maszk és matrica megjelenését. Amint sikerült beszereznem, már el is kezdtem a másik, szerkezetileg megépített gép festését, a szokásostól eltérően nem a Finishing Surfacer szürkével, hanem az MRP fekete alapozójával, ami egyben a fedőfesték szerepét is betölti a fekete részeken. Itt sem alkalmaztam előárnyékolást, a korábban már kifejtett okok miatt. A Galaxy maszk felrakása bár ténylegesen több napig tartott az egyszerre ráfordítható idő korlátozottsága miatt, végülis komplexitása ellenére tényleg problémamentesen sikerült. Általánosságban is nagyon sokszor használom a Galaxy maszkjait, és nagyon elégedett vagyok velük. Kifejezetten értékeseknek tartom és nagyon ajánlom az ún. "Colour Separation" típusú maszkjaikat, pontosak, és nagyon sok időt tudnak ezek megtakarítani nekünk.
Galaxy maszk rajta
A maszkolás elkészültével az FS36375 szín felvitele következett, szintén probléma nélkül. Itt az MRP festékek nagyon vékony volta (és ahhoz képest jó fedőképessége!) különösen jól jött, mert a nagy mennyiségű és változatos irányú maszkok éle mentén bőven alakulhatott volna ki "válla" a festéknek. Közel tökéletes lett ez a réteg is, azon a néhány helyen, ahol pici válla lett a szürkének, azt 3000-es vizes csiszolópapírral, egy-két húzással azt el lehetett tüntetni.
Színek fent
A GX fényes lakkos védelem után jött a matricázás. Előre látható volt, hogy nem lesz egyszerű, két oknál fogva is: egyrészt az F-16-os, különösen a hasi oldalán több formai átmenetet tartalmaz, arra ráfektetni, és megfelelően illeszteni a matricákat nem lesz egyszerű. Másrészt kérdéses volt az is, hogy a vegyesen fekete/szürke felületek (különösen az éles átmenetek) mennyire fognak átlátszani a sárga matricán…
Mindkét félelmem beigazolódott. (Érdekes, ilyenkor nem nagyon vigasztalja az embert az, hogy igaza volt… 🙂)
Matricázás
Már a matricázás alatt is, majd még inkább a pár napos, igen megterhelő javítási folyamat során arra jutottam, hogy SOKKAL jobban jártam volna, ha festem a sárga mintákat! A matricák alapján a fújósablonokat simán el tudtam volna készíteni, és a fejem sem fájt volna annyira, mint a matricázás közben és után, mikor láttam, mennyit kell ezen javítani! Életem legnehezebb matricázása volt ez.
Bárki szánná rá magát ilyen vagy ilyesmi festésre a jövőben, én azt javaslom, inkább fesse a mintát, mint matricázza.
A javítások során szerencsém volt azzal, hogy a Tamiya X-8 számú sárga akril színe tökéletesen egyezett a sárga matrica színével, így azzal el tudtam végezni az önmagában is idegörlő javításokat. (Itt nem fejtem ki külön, de ugye mindenki sejti, hogy már felrakott nagyméretű matricán maszkolni nem életbiztosítás!)
A folyamat egy korábbi bekezdésben ismertetett metódussal ért véget: Némi, nagyon visszafogott koszolás következett, majd a GX-112 fényes, és GX-113 matt lakk keverékével egy selyemfényű zárólakkozás.
A végszerelés, a statikus kisütők felhelyezése és méretre vágása majd festése, valamint a saját nyomtatású 3D ülés és létra elhelyezése volt az utolsó lépés. Elkészült a második belga bemutatógép is. 🙂
Esetében a változtatás a fotózással kapcsolatban annyi volt, hogy az utóbbi két évben rászoktam arra, hogy az elkészült gépek mellé megfelelő, általában álló figurát vagy figurákat készítek (adott esetben 3D nyomtatással) és helyezek annak érdekében, hogy egyrészt látszódjanak a valós méretek, arányok a képeken, másrészt némi dinamikát adjon azoknak. Ezzel együtt nem dioráma készítése a célom, hanem csak egy kis kiegészítő a makett mellé. Így készült ehhez a géphez egy öt civilből álló kis társaság, valamint egy mobil kordon (szintén 3D nyomtatással). Ezek megfestése (nem vagyok figurás, nem értek hozzá, csináltam, ahogy gondoltam, bocsi 🙂) után még egy alap kellett a képekhez, ami meg egyszerű színes nyomtatás kb. 180 grammos műnyomó papírra. Az alap felkasírozása és matt művészakril lakkozása után némi pigmentpor rá ide-oda, és befejeztem a projektet. Gyors nyári fotózás telefonnal és egy Sony Alpha MILC-cel, és ment is a vitrinbe.
F-16A MLU X-Falcon - Heller-Kinetic No.30411 1-48 (2025)
Egy-két hónappal a végső vitrin-nyughely elérését követően jutott eszembe, hogy az elkészült fotók közül egy-kettő talán éppen alkalmas lehet egy kis kísérletezésre a robbanásszerűen terjedő mesterséges intelligencia felületek segítségével. Éppen akkor adta ki a Google a nagyon jó képességeket mutató Nano Banana nevű AI-ját, így megetettem vele a legalkalmasabbnak vélt natív fotómat, és egy rövid promptot írtam arról, hogy a gép egy repülőnap statikus során helyezkedik el, és egészítse ki a képet háttérrel úgy, hogy annak érdemi tartalmához nem nyúlhat. Ez lett az eredmény. 🙂
A háttér kiegészítése AI-val
A konkrét repülőgép adatlapja:
F-16 AM block20 Sn.: 90-0027 FA-136, 31. Squadron, 2021-2022.
https://www.f-16.net/aircraft-database/F-16/airframe-profile/3054/
A makett és a felhasznált kiegészítők adatai:
- makett: 1/48 Heller No. 30411 F-16 Dark Falcon (a készlet a Kinetic Gold készletét tartalmazza)
- maszk és matrica: Galaxy Model D48047
- akril gyanta kabin: Red Fox Studio RFSQS-48019
- pitot & AOA probes: Master Models No. AM-48-008
- kerék szett: Eduard 648 822
- kiömlő: Reskit RSU48-0086
- 3D Smokewinder - saját nyomtatás
- 3D nyomtatott ülés - saját nyomtatás
- alapozó: MRP 085 Fine Surface Primer Black
- festékek: MRP (alapszín FS 36375), a fémszínek Alclad
- lakkok: Mr. Hobby GX-112 és 113
- panelvonalak: Tamiya Panel Line Accent Color sorozat
corrigendum:
A makett elkészülte után itteni tagtársunk hívta fel a figyelmem arra, hogy a segédpitot-ot elfelejtettem felrakni, a fekete minta a beömlő belső oldalán egy kis részen még folytatódik, a bal oldali LERX alatti segédbeömő nem kell erre a példányra, valamint a kabintető két része közötti területen egy vékony rész világosszürke. Hát ezek közül a segédpitot-ot pótoltam. Köszönöm
pmheros!
Talán ennyiből is kitűnt, hogy szeretem az F-16-ost, és nagyon megkedveltem a Kinetic új szerszámos makettjét. Véleményem szerint most ez a legjobb készlet 48-as méretarányban.
Azért már nagyon várom a nyáron előrendelt Minibase szintén block 20-asának megérkezését, és a szintén előrendelt GWH Sufa-t is. Lássuk, hogy két másik gyártó mit hoz ki a típusból! Hogy még komoly terveim vannak ezzel a típussal kapcsolatban, azt talán jól mutatja, mik is várnak építésre ebben a témában jelenleg. És szinte egyik sem a dobozban lévő festéssel fog megépülni. 🙂
További F-16 készleteim
Kedves Kollégák!
Öröm volt ezzel a hobbival foglalkozni idén is, sőt annál is több! Talán szükség is volt rá annak érdekében, hogy a nehézségeinket le tudjuk küzdeni, vagy egyáltalán ki tudjuk bírni.
Öröm volt az, hogy ennek kapcsán (is!) ez a Közösség segített a tagjainak, támogatta és bátorította azokat, akiknek erre szüksége volt. Ez a Közösség megosztotta tudását, tapasztalatát egymás között, és együtt örült a hobbitársa sikerének, gratulált az elkészült munkákhoz!
Idén is jó volt Veletek lenni itt,
ezt pedig külön köszönjük Makettinfó!
BOLDOG SZILVESZTERT,
ÉS MAKETTEZŐ ÉLMÉNYEKBEN IS GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET!