Savoia-Marchetti SM.75 Marsupiale
1:72, Balaton Modell
No.BM 7265
Pintér György - Múzeumi krimik
Hát kellett ez nekem? Bizony kellett! A Balaton Modell akcióját kihasználva megrendeltem a balatoni cégtől a királyi légierő egyik - tragikus hírre vergődött - csapatszállító gépének 1:72-es kicsinyítésű makettjét.
Azok, akinek a könyvespolcán ott vigyorog a pilótahaubés koponya, a „Vádindítvány” című könyv elején, vagy elolvasták a „Zuhanóugrás”-t (hogy most melyik, mennyire hiteles, az hagyjuk!), annak erősen beégett az emlékezetébe a magyar ejtőernyős alakulat legelső éles bevetésén használt repülőgépek típusa. Az elit alakulatnak szánt és eszerint kiképzett ejtőernyősök az összeomló Jugoszlávia elleni hadműveletben vettek részt. A Bertalan Áprád őrnagy által vezetett egység vezérgépe a bevetés kezdetén lezuhant, megölve a gépen tartózkodó harccsoport javarészét (19 főt) és a gép legénységét (4 fő).
Annyira érdeklődésre számot tartó történet volt, hogy 1981-ben még egy jól-rosszul sikerült filmet is leforgattak. Ehhez, miután nem lehetett/akartak (?) beszerezni SM-75-öt, egy Li-2-t alakítottak át, hogy külső formájában hasonlítson az eredeti gépre. Maga a típus szülőhazájában sem volt túl népszerű. Az utasszállítónak épült gépet az olasz Ala Littoria légitársaság nem volt hajlandó átvenni. Nálunk azonban használták, Ezzel kívánták leváltani a kiöregedett „Bűzmadárt”a Ca-101-et.
Ennek a típusnak kevés makettgyártó készítette el 1:72-es készletét. Az egyik a lengyel Broplan, amelyik több változatot is kiadott az utasszállítóból és a mai témánk a Balaton Modell katonai változat munkája.
Ez utóbbi nagy odafigyelést kívánó építés lesz. Nem nagyolták el a dolgokat. Például a három csillagmotor minden hengere külön alkatrész, csakúgy, a légcsavartollak, mint vagy a kipufogócsonkok. Maga az öntés hibátlan, nem találtam rajta semmi olyasmit, ami elrontaná az összhatást. A vákuumformázott átlátszó részek nem a kedvenceim, de tényleg átlátszóak. A kapott három oldalnyi összeállítási rajz elegendőnek tűnik (persze a puding próbája...) Kétfajta festési térképet kapunk. Egy olasz és a magyar terepfoltos, plusz ehhez való nagyalakú ék felségjelzések és lajstromszámok meg a szállító század jelvénye látható az olasz jelek mellett. Előre látható, hogy nem az a makett, amit ha az alkatrészeket feldobom a levegőbe, akkor összeállva esik le. De hát ebben ez a szép!
Magáról az építésről még írok!
Hát nézzük! A szárnyak rögzítésénél két-két kis vésetet és az abba illő rész kellene, hogy rögzítse a törzshöz az amúgy nem kis súlyú (tömör műgyanta) szárnyat. Ez rendben is volna. De az öntés során e két keskeny kitüremkedés közé odakerült az öntőcsonk. (lásd a 7. képet) Így komoly közelharc következett, de végül győztem! A szárny két részből került kialakításra.Kérdés, hogy a tekintélyes méretű darabok összeállításánál elegendő lesz-e a két sima felületre fölvitt ragasztó, vagy ajánatosabb volna belefúrni két-két helyen és abba némi drót(?) merevítést beletenni? A képen a szárnyak száradnak. Aztán majd kiderül. Konklúzió: nálam, nem volt elég. Jöhet a fúró! Úgy tűnik elegendő volt a szárnyfeleként két-két lyuk és bele kicsit merev drótdarab (virágbolti táblácskákat tartó), plusz a pillanatragacs. Amíg száradt, kivágtam gép törzsén kialakított géppuskafészkek nyílásait. Ezek a magyar változat sajátosságai voltak.
Több makettépítő kolléga segített háttéranyaggal, fotókkal, információkkal sőt alkatrészekkel is. Ugyanis a magyar változat motorja nem az eredeti, kilenchengeres Piaggo volt, hanem a 2 sorban (7-7) elrendezésű K-14-es. Szerencsére ezt a motorfajtát ill. annak francia eredetijét sok repülőgépben használták így törött, bontott roncsokból sikerült beszereznem. (Köszönet a segítőknek!)
A következő munka a belső terek festése és berendezése volt. Itt csak feltételezésekre hagyatkozhattam. Nagyon kevés adat maradt arról, hogy az utasszállítóból átépítés során a belső kárpitot és általában a belső tereket mennyire változtatták meg. Az biztos volt, hogy a kényelmes 2X2-es széksorok helyett, a két falhoz felhajtható ülőhelyeket alakítottak ki. Az oldalajtó alakja megváltozott. A 18 ablakra szánt fóliák bár nagyon látványosak, de igazából nem nyerők nálam.A helyükre rögzítésüknél fennáll a veszélye hogy: 1.beködöl a pillanatragasztó, 2.a festés előtti maszkolás során egyszerűen beesnek az immár teljesen lezárt törzsbe.
Megtörtént a törzsfelek egyesítése. Persze sok nem látszik a belső berendezésből, de ahogy az angol lord, mondta a sivatag közepén: "Az ember nem másnak borotválkozik minden nap, hanem magának!" Volt tömítenivaló a törzsön rendesen, bár volt a kezemben már több munkát igénylő darab is. A szárnyak illesztése is kapott csak az "íze kedvéért" egy kis tömítő anyagot. A 3X 14 hengeres motorok megkapták a festésüket és a helyükre kerültek.
Újabb nyomozás kezdődött. Célom az 1941. április 12-én, Veszprém mellett lezuhant gép makettjének elkészítése. (Persze az indulás előtti állapotban!) Alapvetően, nyomozni kellett, hogy a 101-es vagy a 102-es lajstromszámú gép veszett-e ezen a napon oda. A szakirodalom mind a kettőt említi. A következő pont a gép festése. Ugyanis a jugoszláv hadjáratra a részvevők - elkerülendő a saját gépek lelövését - sárga azonosító festést alkalmaztak. Ennek formáját, kiterjedését kellett megtudnom. Egy olyan fotót találtam, ahol gyaníthatóan az "én" gépem volt. Ennek orrgyűrűje és komplett farokrésze sárgára volt festve.
Összeállt a gép. Az építés végére hagytam a légcsavarokat és a futóműveket. Ez utóbbi összeállításánál kevésnek bizonyult az építési útmutató rajza. Vizsgálva a matricalapot, kiderül, hogy éppen a 102-es lajstromszámát nem lehet összehozni a kapott számokból. Pedig, nekem a 102-es kell! Kerítenem kell átlátszó fóliát és kinyomtatni a megfelelő méretű és formájú számokat. Rejtélyes ok miatt a kapott számsorból a szolgálatba állított öt gép közül négyre kapunk számokat. Így, aki a E.101, vagy az E.103-105 közötti számú gépet óhajtja megépíteni, annak nincs problémája. Én azonban a Veszprémnél lezuhant E.102-t szeretném. No, ehhez nincs 2-es szám a matricalapon. Kár! Van viszont, szépen elkészítve az eje. szállítószázad esernyős jelvénye. Magával a matricázással nem volt gond.Közben előkerült erről a gépről még egy kép, ami megrősítette a sárga orrgyűrűt és farokrészt. Pillanatnyilag (03.14.) a makett "lábra állt", az átlátszó kupola, lőállás a helyén.
A végéhez közeledik a dolog. A matricázás nemes műveletéhez értem. A felségjelek (nagy méretű ékek) jó minőségűek, bírják a strapát. Ez nem hátrány, mert a függőleges vezérsíkon a matrica áthalad a mozgató mechanizmus csuklórészén. (Biztosan van ennél szakszerűbb elnevezése is!) Itt lágyítót használtam több-kevesebb sikerrel. Persze gond itt is van.
Jó tanács. A légcsavarokat és a farokkereket csak a legvégén fölrakni! Kisebb az esélye, hogy egy rossz mozdulattal letörjük valamelyik hajszál vékony légcsavatollat, vagy megroppantsuk a farokfutó villáját, ami amúgy sem egy "gránitszilárdságú" elem.
A lajstromszámok ügyére eléggé megnyugtató megoldást találtam. Előszedtem a nagy dobozomat, amiben kb. egy kiló, mindenhonnan megmaradt, matricát tartok. időközben beszereztem átlátszó matricalapot. Ennek a dolognak megoldásával a végéhez értem a munkának. Már csak a lakkozás - meg az itt-ott látható hibák elhárítása van hátra és felkerülhet a helyére a Savoia-Marchetti SM-72, E.102 lajstromszámú darabja.
A farokrész sárga festésénél felhívták kollégák a figyelmemet, hogy kiindulva más típusok festéséből, a függöleges vezérsíkon lévő "ék"-et is átfestették, így csak halványan látszott a sárga festésen átütőn. Ezek után felraktam - a készletben nem szereplő, de a valóságban létezett merevítőket amik a függőleges vezérsíkot a vízszintessel kötötték össze. Ezek is persze sárga festést kaptak.
A cikkhez felhasznált képek forrásai: http://www.repulomuzeum.hu/ARCHFOTO/LI-2/Li-2_21.jpg https://napitortenelmiforras.blog.hu/2016/03/29/_emberek_vagyunk_am_nem_szarnyas_angyalok,
Huszár János: Ejtőernyős krónika (1938-1941) Eredeti megjelenés: Veszprémi Történelmi Tár 1989/II.
Azok, akinek a könyvespolcán ott vigyorog a pilótahaubés koponya, a „Vádindítvány” című könyv elején, vagy elolvasták a „Zuhanóugrás”-t (hogy most melyik, mennyire hiteles, az hagyjuk!), annak erősen beégett az emlékezetébe a magyar ejtőernyős alakulat legelső éles bevetésén használt repülőgépek típusa. Az elit alakulatnak szánt és eszerint kiképzett ejtőernyősök az összeomló Jugoszlávia elleni hadműveletben vettek részt. A Bertalan Áprád őrnagy által vezetett egység vezérgépe a bevetés kezdetén lezuhant, megölve a gépen tartózkodó harccsoport javarészét (19 főt) és a gép legénységét (4 fő).
Annyira érdeklődésre számot tartó történet volt, hogy 1981-ben még egy jól-rosszul sikerült filmet is leforgattak. Ehhez, miután nem lehetett/akartak (?) beszerezni SM-75-öt, egy Li-2-t alakítottak át, hogy külső formájában hasonlítson az eredeti gépre. Maga a típus szülőhazájában sem volt túl népszerű. Az utasszállítónak épült gépet az olasz Ala Littoria légitársaság nem volt hajlandó átvenni. Nálunk azonban használták, Ezzel kívánták leváltani a kiöregedett „Bűzmadárt”a Ca-101-et.
Ennek a típusnak kevés makettgyártó készítette el 1:72-es készletét. Az egyik a lengyel Broplan, amelyik több változatot is kiadott az utasszállítóból és a mai témánk a Balaton Modell katonai változat munkája.
Ez utóbbi nagy odafigyelést kívánó építés lesz. Nem nagyolták el a dolgokat. Például a három csillagmotor minden hengere külön alkatrész, csakúgy, a légcsavartollak, mint vagy a kipufogócsonkok. Maga az öntés hibátlan, nem találtam rajta semmi olyasmit, ami elrontaná az összhatást. A vákuumformázott átlátszó részek nem a kedvenceim, de tényleg átlátszóak. A kapott három oldalnyi összeállítási rajz elegendőnek tűnik (persze a puding próbája...) Kétfajta festési térképet kapunk. Egy olasz és a magyar terepfoltos, plusz ehhez való nagyalakú ék felségjelzések és lajstromszámok meg a szállító század jelvénye látható az olasz jelek mellett. Előre látható, hogy nem az a makett, amit ha az alkatrészeket feldobom a levegőbe, akkor összeállva esik le. De hát ebben ez a szép!
Magáról az építésről még írok!
Hát nézzük! A szárnyak rögzítésénél két-két kis vésetet és az abba illő rész kellene, hogy rögzítse a törzshöz az amúgy nem kis súlyú (tömör műgyanta) szárnyat. Ez rendben is volna. De az öntés során e két keskeny kitüremkedés közé odakerült az öntőcsonk. (lásd a 7. képet) Így komoly közelharc következett, de végül győztem! A szárny két részből került kialakításra.Kérdés, hogy a tekintélyes méretű darabok összeállításánál elegendő lesz-e a két sima felületre fölvitt ragasztó, vagy ajánatosabb volna belefúrni két-két helyen és abba némi drót(?) merevítést beletenni? A képen a szárnyak száradnak. Aztán majd kiderül. Konklúzió: nálam, nem volt elég. Jöhet a fúró! Úgy tűnik elegendő volt a szárnyfeleként két-két lyuk és bele kicsit merev drótdarab (virágbolti táblácskákat tartó), plusz a pillanatragacs. Amíg száradt, kivágtam gép törzsén kialakított géppuskafészkek nyílásait. Ezek a magyar változat sajátosságai voltak.
Több makettépítő kolléga segített háttéranyaggal, fotókkal, információkkal sőt alkatrészekkel is. Ugyanis a magyar változat motorja nem az eredeti, kilenchengeres Piaggo volt, hanem a 2 sorban (7-7) elrendezésű K-14-es. Szerencsére ezt a motorfajtát ill. annak francia eredetijét sok repülőgépben használták így törött, bontott roncsokból sikerült beszereznem. (Köszönet a segítőknek!)
A következő munka a belső terek festése és berendezése volt. Itt csak feltételezésekre hagyatkozhattam. Nagyon kevés adat maradt arról, hogy az utasszállítóból átépítés során a belső kárpitot és általában a belső tereket mennyire változtatták meg. Az biztos volt, hogy a kényelmes 2X2-es széksorok helyett, a két falhoz felhajtható ülőhelyeket alakítottak ki. Az oldalajtó alakja megváltozott. A 18 ablakra szánt fóliák bár nagyon látványosak, de igazából nem nyerők nálam.A helyükre rögzítésüknél fennáll a veszélye hogy: 1.beködöl a pillanatragasztó, 2.a festés előtti maszkolás során egyszerűen beesnek az immár teljesen lezárt törzsbe.
Megtörtént a törzsfelek egyesítése. Persze sok nem látszik a belső berendezésből, de ahogy az angol lord, mondta a sivatag közepén: "Az ember nem másnak borotválkozik minden nap, hanem magának!" Volt tömítenivaló a törzsön rendesen, bár volt a kezemben már több munkát igénylő darab is. A szárnyak illesztése is kapott csak az "íze kedvéért" egy kis tömítő anyagot. A 3X 14 hengeres motorok megkapták a festésüket és a helyükre kerültek.
Újabb nyomozás kezdődött. Célom az 1941. április 12-én, Veszprém mellett lezuhant gép makettjének elkészítése. (Persze az indulás előtti állapotban!) Alapvetően, nyomozni kellett, hogy a 101-es vagy a 102-es lajstromszámú gép veszett-e ezen a napon oda. A szakirodalom mind a kettőt említi. A következő pont a gép festése. Ugyanis a jugoszláv hadjáratra a részvevők - elkerülendő a saját gépek lelövését - sárga azonosító festést alkalmaztak. Ennek formáját, kiterjedését kellett megtudnom. Egy olyan fotót találtam, ahol gyaníthatóan az "én" gépem volt. Ennek orrgyűrűje és komplett farokrésze sárgára volt festve.
Összeállt a gép. Az építés végére hagytam a légcsavarokat és a futóműveket. Ez utóbbi összeállításánál kevésnek bizonyult az építési útmutató rajza. Vizsgálva a matricalapot, kiderül, hogy éppen a 102-es lajstromszámát nem lehet összehozni a kapott számokból. Pedig, nekem a 102-es kell! Kerítenem kell átlátszó fóliát és kinyomtatni a megfelelő méretű és formájú számokat. Rejtélyes ok miatt a kapott számsorból a szolgálatba állított öt gép közül négyre kapunk számokat. Így, aki a E.101, vagy az E.103-105 közötti számú gépet óhajtja megépíteni, annak nincs problémája. Én azonban a Veszprémnél lezuhant E.102-t szeretném. No, ehhez nincs 2-es szám a matricalapon. Kár! Van viszont, szépen elkészítve az eje. szállítószázad esernyős jelvénye. Magával a matricázással nem volt gond.Közben előkerült erről a gépről még egy kép, ami megrősítette a sárga orrgyűrűt és farokrészt. Pillanatnyilag (03.14.) a makett "lábra állt", az átlátszó kupola, lőállás a helyén.
A végéhez közeledik a dolog. A matricázás nemes műveletéhez értem. A felségjelek (nagy méretű ékek) jó minőségűek, bírják a strapát. Ez nem hátrány, mert a függőleges vezérsíkon a matrica áthalad a mozgató mechanizmus csuklórészén. (Biztosan van ennél szakszerűbb elnevezése is!) Itt lágyítót használtam több-kevesebb sikerrel. Persze gond itt is van.
Jó tanács. A légcsavarokat és a farokkereket csak a legvégén fölrakni! Kisebb az esélye, hogy egy rossz mozdulattal letörjük valamelyik hajszál vékony légcsavatollat, vagy megroppantsuk a farokfutó villáját, ami amúgy sem egy "gránitszilárdságú" elem.
A lajstromszámok ügyére eléggé megnyugtató megoldást találtam. Előszedtem a nagy dobozomat, amiben kb. egy kiló, mindenhonnan megmaradt, matricát tartok. időközben beszereztem átlátszó matricalapot. Ennek a dolognak megoldásával a végéhez értem a munkának. Már csak a lakkozás - meg az itt-ott látható hibák elhárítása van hátra és felkerülhet a helyére a Savoia-Marchetti SM-72, E.102 lajstromszámú darabja.
A farokrész sárga festésénél felhívták kollégák a figyelmemet, hogy kiindulva más típusok festéséből, a függöleges vezérsíkon lévő "ék"-et is átfestették, így csak halványan látszott a sárga festésen átütőn. Ezek után felraktam - a készletben nem szereplő, de a valóságban létezett merevítőket amik a függőleges vezérsíkot a vízszintessel kötötték össze. Ezek is persze sárga festést kaptak.
A cikkhez felhasznált képek forrásai: http://www.repulomuzeum.hu/ARCHFOTO/LI-2/Li-2_21.jpg https://napitortenelmiforras.blog.hu/2016/03/29/_emberek_vagyunk_am_nem_szarnyas_angyalok,
Huszár János: Ejtőernyős krónika (1938-1941) Eredeti megjelenés: Veszprémi Történelmi Tár 1989/II.
|
|
bertalan-eje-kitol-sm75-papa
|
|
|
ugras
|
|
|
vádindítvány
|
|
|
IMG_20210208_075629
|
|
|
IMG_20210208_075801
|
|
|
IMG_20210208_075947
|
|
|
IMG_20210208_080111
|
|
|
IMG_20210208_081237
|
|
|
IMG_20210208_081629
|
|
|
IMG_20210208_081650
|
|
|
IMG_20210208_081717
|
|
|
sm_75_törzsfelek
|
|
|
sm_75_szárnyak
|
|
|
törzs1
|
|
|
törzs2
|
|
|
festve1
|
|
|
festve2
|
|
|
matricás1
|
|
|
matricás2
|
|
|
SM_75_E102
|
|
|
festett1
|
|
|
festett2
|
2021.02.08.
Utolsó módosítás: 2023.05.10.
Utolsó módosítás: 2023.05.10.