A Maginot-vonal bunkerében
2020 nyarán a Fekete-erdőben voltunk nyaralni, és a környéket feltérképezve láttam, hogy nem túl messze, Elzászban van a Maginot-vonal egyik látogatható bunkerrendszere. Egész pontosan Hunspach kisváros mellett, egy erdőben található a Fort Schoenenbourg erőd/bunker, de érdemes megnézni a városkát is, ha már arra vagytok, mert tipikus elzászi település, tele favázas házakkal.
A bejárat
A bejárat
Bár gondolom, sokan ismeritek a Maginot-vonal történetét, néhány szóban leírnám. 1927 és 1932 között épült ki alapvetően, de még utána is évekig építették, bővítették. Alapvetően a Németország felől várható támadás elhárítására, akadályozására építették, amolyan áthatolhatatlan, vagy a támadóknak nagy veszteségeket okozó védvonalnak szánták. Összességében 350 km hosszan építették ki, és sok erőd volt alagutakkal összekötve. Véleményem szerint abban az időben kiemelkedő mérnöki-építői munka volt, és viszonylag rövid idő alatt elkészült. Nagyon sok ötletes megoldást alkalmaztak - arról a koncepció és a kivitelezés nem tehetett, hogy ez már egy akkor idejétmúlt elgondolás volt. A francia alapgondolat az volt, hogy a németek erről fognak támadni, nem Belgium és az Ardennek felől, ezért alapjaiban bukott meg a rendszer: érdemben nem került bevetésre, mert a németek az Ardenneken át támadták meg, és rohanták le Franciaországot. Mivel alapvetően nem támadták a Maginot-vonalat a németek – csak néhány torony és bunker lett felrobbantva –, több része is meglepően épen fennmaradt. A múzeum felé haladva útközben már több helyen is látható volt II. világháborús emlékmű, harckocsi kiállítva, több, a történelmi helyre utaló jelzés. A múzeum a téli időszakban csak hétvégén látogatható, nyáron hétköznap is. Arra érdemes nyáron is készülni, hogy a föld alatt leszünk végig, ezért érezhetően hűvösebb lesz, mint fenn, pulóver és hosszú nadrág nyáron is ajánlott, mivel simán 2–3 órás a túra a föld alatt. A bunkerbe való belépés után rövidesen lépcsőkön keresztül lejjebb kell menni, utána már kb. egy szinten mozgunk a föld alatt.
Folyosó, itt kicsit látszik a bunker nagysága
Folyosó, itt kicsit látszik a bunker nagysága
Ami rögtön feltűnt, hogy minden kb. olyan állapotban van, mint amit 1940 körül otthagytak. Nagyon sok eredeti tábla, felépítmény, látszik, hogy a sok eltelt év alatt senki sem nyúlt hozzá. Valószínűleg nagy szerepe van a föld alatti helyzetnek, nem éri nap, egyéb időjárási körülmény, és viszonylag azonos hőfok van. A másik, ami feltűnt, de logikus, hogy egész kis város volt kiépítve, a fogorvostól a műtőig minden volt, de azért spártai viszonyok között. Láthatóan arra rendezték be, hogy akár heteket is el tudjanak tölteni a föld alatt probléma nélkül. Nagyon komoly szellőztető rendszer volt, természetesen már volt rajta gáztámadás elleni szűrőkkel, ezeket dízelmotorokkal üzemeltették, van, amelyik a mai napig működik, indítható, időnként beindítják. A rendszer nagyon érdekes pontja a ágyútornyok mozgatása függőleges irányba, ugyanis a nagy acélkupola alatt lévő tornyokat le-fel mozgatni tudták egy érdekes inga segítségével. Ennek a megalkotásánál szintén a komoly mérnöki munka volt a háttérben, mivel akkor még nem volt olyan hidraulika, mint amivel már természetes lenne, hogy mozgatnák. Az alagutakat sínnel kötötték össze, és a bányavonatokhoz hasonló kis villamos mozdonyokkal, kocsikkal oldották meg a lőszer és egyéb eszközök mozgatását. A képek szerintem majd beszédesebbek lesznek, de összeségében egy nagyon érdekes múzeum, ha valaki arra jár, akkor mindenképpen javaslom a megtekintését. Sajnos a képek minősége nem a legjobb, mert nincs természetes fény, és a megvilágítás is a 30-as éveket idézte. A múzeum linkje: https://www.lignemaginot.com/
A bejárat
A bejárat
A bejárat melleti táblák
A bejárat melleti táblák
Életkép
Életkép
Bejárati rész
Bejárati rész
Védelmi vonal
Védelmi vonal
Belépés a bunkerbe
Belépés a bunkerbe
Második védelmi vonal
Második védelmi vonal
Vasútállomás
Vasútállomás
Védelem
Védelem
Folyosó, itt kicsit látszik a bunker nagysága
Folyosó, itt kicsit látszik a bunker nagysága
Folyosó másik oldal felé
Folyosó másik oldal felé
Konyha előkészítő
Konyha előkészítő
Kamra
Kamra
Kamra
Kamra
Hűtőkamra
Hűtőkamra
Helyi vágóhíd
Helyi vágóhíd
Konyha
Konyha
Konyha
Konyha
Menü 1939. szeptember 24-én
Menü 1939. szeptember 24-én
Franciáknál a bor természetes hozzávaló
Franciáknál a bor természetes hozzávaló
Műhely
Műhely
Víztartály szivattyúval
Víztartály szivattyúval
Levegőcseréért felelős hajtómotorok
Levegőcseréért felelős hajtómotorok
Szűrők
Szűrők
Motor
Motor
Hajtókarok
Hajtókarok
Órák
Órák
Sorállomány hálóterme
Sorállomány hálóterme
Hálóterem
Hálóterem
Mosdó
Mosdó
Zuhanyzó
Zuhanyzó
Betegszoba
Betegszoba
Műtő
Műtő
Elfekvő
Elfekvő
Vonat
Vonat
Tűzoltó kocsi
Tűzoltó kocsi
Elektromos szekrények
Elektromos szekrények
Telefonközpont
Telefonközpont
Parancsnoki szoba
Parancsnoki szoba
Irányító terem
Irányító terem
Irányítóterem
Irányítóterem
Irányítóterem
Irányítóterem
Másik vonat
Másik vonat
Lőszeres ládák
Lőszeres ládák
Fegyverek
Fegyverek
Kiállított eszközök
Kiállított eszközök
Lőszerek
Lőszerek
Lőtorony részlet
Lőtorony részlet
Irányítóterem
Irányítóterem
Táblák
Táblák
Kápolna
Kápolna
Hálóterem
Hálóterem
Lőtorony emelésének elve
Lőtorony emelésének elve
Lőtorony emelésének elve
Lőtorony emelésének elve
Hunspach, tipikus elszászi házakkal
Hunspach, tipikus elszászi házakkal
2026.02.21.
Kiss Gábor (Gabi)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Freddy
2026.03.05. 13:26:17
Érdekes fényképgyűjtemény, köszi! Ezek a besüllyedő kupolák már az 1. vh-ban se váltak be, ha a páncéljuk ellen is állt a gránátoknak, közvetlen találatokra sokszor beszorultak.

Elzászban az a vicces, hogy a házakat újonnan is ilyen favázasra, vagy legalábbis ilyen kinézetűre építik, hogy megőrizzék a települések képét.
magyaralba
2026.03.05. 17:50:01
A Maginot vonal bakancslistás nálam... ahogy az Atlanti-fal is... bár a Sword Beach megvolt már és Caen is... Köszi a szép képeket és hasznos információkat.
Mekett
2026.03.08. 15:27:27
Köszönöm ezt a képes beszámolót! Érdekes látni ezeket a bunkereket az itthoniakkal összevetve.
hergert
2026.03.12. 11:21:42
Szuper hely! Pár éve voltunk mi is Itt.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció