Hosszú idő után (kb. két év óta) most először vettem személyautót. Igazából ez is majdnem a boltban maradt, mert nagyon vaciláltam közte és egy F-86-os közt... végül ő nyert. :)
Az autóról nem nagyon találtam bármiféle infót is, ezért a bemutatását most kihagyom.
De a makett! A dobozban egy szép rajzokkal ilusztrált összeszerelési útmutatóval találtam szembe magam, majd előkerültek az öntőkeretek illetve a két rendszámot tartalmazó matrica alap is. A dobozból kettő, egy széria illetve egy enyhén tuningolt gép építhető meg.
Ennek szellemében kapunk hozzá kétféle kormányt, felniket, légszűrőt és egyéb finomságokat. Az alkatrészek mind kidolgozottságra, mind minőségre egyaránt egészen jók, de ez nem azt jelenti, hogy nincs rajtuk sorja, vagy más kisebb hiba. Persze ez nem igaz a króm alkatrészekre, mert azok szinte tökéletesek, legalábbis amíg a kereten vannak, addig nagyon szépek.
A szélvédőkkel ugyanez a helyzet, mert a kereten nagyon szépek és jók. De én optimista vagyok, szerintem jók lesznek. De egy súlyos, nem is súlyos, inkább zavaró hiba mégis megfogalmazódott bennem, mégpedig a hátsó ülést illetően. Engem nagyon zavar, hogy egybe van öntve a belsővel... de ettől eltekintve és az egészet összegezve egy egész jó kis gép lehet belőle, és személy szerint ajánlom mindenkinek, de lehet, hogy ez megváltozik az építés során.